English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Bibliai staféta Pozsonyban
2008. július 1., kedd 11:59

A mintegy huszonötezer pozsonyi magyar katolikus lelkipásztora, Halko József kezdeményezésére a közösség Bibliai Stafétát hirdetett. Ennek lényege, hogy az Újszövetséget negyven részre osztották a stafétában résztvevők között, akik a rájuk eső kb. tizenöt oldalnyi szöveget egy hétre elosztva a családi, közösségi vagy egyéni ima keretében olvassák el.


Az olvasók imádkoznak a magyar közösségért, a közösség tagjai pedig azokért, akik éppen soron vannak. A vasárnapi váltáskor a stafétát átadó megosztja a hívekkel azt az idézetet, amely a legjobban megfogta a hét folyamán.

A közelmúltban a pozsonyi magyar katolikusoknak bibliaapostol-képző szemináriumot szervezett a Szent Kinga Egyesület a város ferences kolostorában. A rendezvény résztvevőit – hitoktatókat, kispapokat, tanárokat és érdeklődőket – Tarjányi Béla, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnöke és Vágvölgyi Éva, a bibliatársulat továbbképzési munkacsoportjának vezetője ismertette meg a közösségi bibliaolvasás formáival. A képzést záró szentmisén a közösség tagjai az oltárra helyezték szentírásaikat, melyeket a pap megáldott, majd a következő szavakkal adta vissza gazdáiknak: „Vedd a Bibliát! Legyen ez számodra az élet könyve, te pedig légy a Szentírás apostola!”



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Aki e kenyérből eszik, örökké él.
  Jn 6,44-51

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum