English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





UCIP kongresszus Bangkokban
2004. október 26., kedd 15:37

Több mint ezer fő – köztük hat magyar újságíró vett részt a Nemzetközi Katolikus Sajtószövetség október 9-13. között Bangkokban megrendezett kongresszusán. A rendezvény egyik előadója Gebauer Szabolcs, a Duna TV munkatársa , a Magyar Katolikus Újságíró Szövetség főtitkára volt, aki a magyar médiahelyzetről tájékoztatta a résztvevőket.  (Képünkön: Gebauer Szabolcs és Szikora József)

A három évenként megrendezésre kerülő kongresszus legnagyobb horderejű döntése szerint a jövőben a katolikus szervezet nyitva áll a nem katolikus újságírók előtt is. Ez azt jelenti, hogy a világszervezet munkájába bekapcsolódhatnak más vallású kollégák is társult tagként, jelölhetők az UCIP által alapított díjak elnyerésére, de nem lesz szavazati joguk, illetve nem tölthetnek be választott tisztséget a szervezetben.

A döntést nagy többséggel szavazta meg az UCIP közgyűlése, amelyen megfigyelőként buddhista, hindu, muzulmán, és protestáns újságírók is képviseltették magukat. Ez egyben válasz is volt a kongresszus fő témájára: A kulturális és vallási pluralizmus kihívása a sajtó számára.

Az UCIP egyik legrangosabb díját az oroszországi katolikus egyház hetilapja, a Szvet Evangelija (Evangélium Fénye) kapta, amely idén ünnepli alapításának tizedik évfordulóját.

A közgyűlés három évre újra választotta a világszervezet eddigi elnökét, a hatvan éves brazil Oliveira Soarest, aki a Sao Paulói Egyetem kommunikáció professzora.

Szerdahelyi Csongor



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
  Jn 6,52-59

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum