English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Három nap a tettek mezején
2008. október 23., csütörtök 10:18

A katolikus, az evangélikus és a református egyházak közös szervezésében második alkalommal rendezik meg hazánkban a 72 óra kompromisszum nélkül elnevezésű akciót október 24–26. között. A rendezvény célja Magyarország fiatalságát megmozgatni és meghívni, hogy együtt tegyenek másokért.


Országszerte fiatalok 5-25 fős csoportjai 72 órán, azaz három napon keresztül folytatnak szociális, karitatív vagy építő tevékenységeket a legkülönbözőbb módon segítve a rászoruló embereken és környezetükön. A kezdeményezést elindító Németországban, Svájcban és Ausztriában számos sikeres projekt valósult meg 2002 óta. Hazánkban két évvel ezelőtt a Győri és a Szombathelyi Egyházmegyében, tavaly márciusában pedig országos szinten rendezték meg az akciót, amelyen összesen több mint ezer fiatal, negyven helyszínen, száz projektet valósított meg.

Az idei rendezvény, amely az osztrák megmozdulással egy időben, velük együttműködve zajlik, ismét a lehetőségek színes palettáját kínálja a 72 óra során az arra vállalkozó fiataloknak.

Az akciónapokat Spányi Antal, székesfehérvári megyéspüspök október 24-én 9 órakor nyitja meg Budapesten az Erzsébet téri volt buszpályaudvar épületében. A megnyitón részt vesznek a testvéregyházak képviselői, valamint Rogán Antal, az V. kerület polgármestere és a rendezvény támogatói.

Bővebb információkat találhatók a 72 óra kompromisszum nélkül honlapján: www.72ora.hu








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum