English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





A világ fiataljaihoz szólt a pápa
2008. október 29., szerda 15:00

XVI. Benedek pápa – elődjéhez hasonlóan – nagyon fontosnak tartja a fiatalok megszólítását, ezért folytatja a II. János Pál által elindított ifjúsági világtalálkozók sorozatát. A Sydney-ben július 13–21. között megrendezett XXIII. Ifjúsági Világnapra a Szentatya személyesen is ellátogatott. Az ausztráliai út során elhangzott beszédeit adja közre a Szent István Társulat A sydneyi Ifjúsági Világtalálkozó című füzetben.

„Megkapjátok a reátok leszálló Szentlélek erejét” – idézte XVI. Benedek az Apostolok cselekedeteinek szavait az ifjúsági világnap ünnepi szentmiséjén a világ minden részéről összesereglett fiataloknak. Hangsúlyozta, hogy a Szentlélek a szeretet lelke, amely az Úrhoz és egymáshoz köti a híveket, s egyúttal a világosság lelke is, amely segít abban, hogy meglássuk Isten tetteit magunk körül. A Szentatya számadásra késztette a katolikus ifjakat, hogy ők mit fognak majd a következő nemzedékekre hagyni. Rámutatott, hogy az ő hitükre, nagylelkűségükre és tanúságukra van szüksége az egyháznak a megújuláshoz, ezért arra kérte a fiatalokat, hogy merjenek igent mondani Isten hívására.

A katolikus egyházfő a nyitottság erejét a saját példájával is megmutatta, amikor a többi keresztény felekezet ausztráliai vezetőivel, illetve más vallások képviselőivel találkozott. Az Alive életvédő program résztvevőit is meglátogatta, hogy az élet tiszteletének jelentőségére rávilágítson. A Szentatya találkozott a világnap szervezőivel és önkénteseivel, valamint az ausztrál püspökökkel, szeminaristákkal és szerzetesnövendékekkel is. A hozzájuk intézett szavakat éppúgy tartalmazza a kötet, mint a kormányzói palotában rendezett fogadás pápai beszédét és a sydney-i repülőtéren elhangzott búcsúmondatokat.

A füzet függeléke röviden összegzi Ausztrália történelmét és vallástörténetét, valamint dióhéjban ismerteti Boldog MacKillop Mária Ilona szerzetesnő életét, akinek a példájára a Szentatya többször is ráirányította a fiatalok figyelmét.

(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum