English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Kezdődik a nagyhét
2010. március 27., szombat 08:00

Virágvasárnappal - idén március 28-án - megkezdődik a nagyhét, amely a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó, legintenzívebb időszaka. Ezen a vasárnapon Jézus Jeruzsálembe való bevonulásáról emlékezik meg a Katolikus Egyház.

Krisztus a Biblia tanúsága szerint a zsidó peszah előtt néhány nappal vonult be Jeruzsálembe. Három evangéliumban is szerepel, hogy Jézusnak ekkorra már országos híre volt, ezért a zarándokok egybegyűltek megérkezésekor, mert azt hitték, megkezdődött a messiási korszak, amely megszabadítja őket a római elnyomástól. A tömeg jólétet, boldogságot és nemzeti dicsőséget várt a Megváltótól. Jézus azonban, bár az ünneplést elfogadta, elvárásaiknak mégsem tett eleget: nem lépett trónra, nem koronáztatta meg magát, nem szított lázadást a római császársággal szemben. Az ünnepélyes bevonulás után a zsidóság vezetői nem vállalták a nyílt fellépést Jézussal szemben, néhány napra rá viszont elfogták és elítélték. Ezekből az eseményekből eredeztethető a kereszténység húsvéti ünnepköre.

A virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A virágvasárnapi liturgia része az a körmenethez szorosan kapcsolódó szertartás, amelynek során a hívek által hozott barkákat a pap megáldja.

Virágvasárnap mindig Jézus szenvedéstörténete, a passió hangzik fel dramatizálva az evangéliumból. Az Egyház ezzel a liturgikus elemmel is azt jelzi, hogy a dicsőséges bevonulás csak az első lépése volt Jézus szenvedésének és halálának, amelyre a megváltáshoz elengedhetetlenül szükség volt.

Huszonöt éve a virágvasárnap egyben az ifjúság világnapja is a Katolikus Egyházban. II. János Pál pápa azért ezt az ünnepet szentelte a fiataloknak, mert a virágvasárnapi liturgiában vesznek részt leghangsúlyosabban a gyermekek. Arra is emlékezik ugyanis e napon az Egyház, hogy Jézust Jeruzsálembe való bevonulásakor a kicsinyek lelkesen köszöntötték, és pálmaágakat borítottak le eléje.

A világnapot, amelynek alkalmából XVI. Benedek pápa immár hagyományosan üzenetet intéz a világ fiataljaihoz, hazánkban is megünneplik. A Szombathelyi Egyházmegye hagyományteremtő célzattal ifjúsági találkozót rendez a virágvasárnapot megelőző szombaton Zalalövőn. Az egész napos találkozó keretében Bíró László tábori püspök tart előadást a hivatásról 10 órától. Ternyák Csaba érsek pedig az egri bazilikában mutat be ifjúsági szentmisét virágvasárnap 10 órakor.






Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum