English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Véget ért az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának plenáris ülése
2010. október 4., hétfő 10:10

Európa püspökeire ma is nagy feladat vár – hangsúlyozta Erdő Péter bíboros az október 3-án, Zágrábban mondott szentmisén. A város székesegyháza zsúfolásig megtelt a hívekkel, és megjelentek a horvát politikai és közélet képviselői is.
A homíliában Erdő Péter emlékeztetett arra, hogy ezen a szentmisén a mártírhalálig hű Boldog Alojzije Stepinac bíborosra emlékezve a püspöki hivatást ünneplik. Hangsúlyozta, hogy az európai püspökökre ma is nagy feladat vár.

Felmerül az emberben a kérdés mondta, hogyan hiszünk Istenben? Az evangéliumban a tanítványok azt kérik Jézustól: “Növeld bennünk a hitet”. Jézus megdöbbentő dolgokat mond nekik, még nagyobb hitre van szükségük, hogy hinni tudjanak benne. Ha különösnek, nehezen hihetőnek tűnik is, amit mond, hittel el tudjuk fogadni.Erdő Péter hangsúlyozta, hogy ennek a hitnek az ereje minden korban megmutatkozik a szentek életében. A kegyelem képes átalakítani az embereket, és a szentek megmutatják e kegyelem erejét.

Ezután történelmi áttekintést adott korunk Európájáról. A XX. század nagy fejlődést hozott a világban, a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia terén. 1957-ben kezdett kialakulni az a szövetség, amit ma Európai Uniónak nevezünk, és amely a békés együttélés, a népek közötti kiengesztelődés színtere. Közép-Kelet-Európa szintén lehetőséget kapott arra, hogy testvéri viszonyban éljenek együtt a népeik. A katolikusok tanúskodhatnak erről a kiengesztelődésről, és ez társadalmi szinten is teremtő erővé válhat. A XX. század történelme ugyanakkor véres is, kegyetlen háborúk, népirtások, súlyos kirekesztés nyomja rá bélyegét. Mostanában pedig a nyugati világban aggasztó jelek mutatkoznak, az emberek nehezen határoznak a létüket érintő kérdésekben, mint a foglalkozás megválasztása, papi hivatás, házasság. A relativizmus kezdi megfosztani a szabadság fogalmát a maga pozitív tartalmától. Az igazság és az objektív értékek nélküli szabadság gyakran csalódáshoz, elkeseredettséghez vezet.

A sötétségben azonban világítanak a szentek – figyelmeztetett Erdő Péter. A második világháború és a kommunista üldözés alatt voltak olyan egyházi személyek, akiknek tanítása bátorított egész népeket, sőt, az egyetemes egyházat is. Ilyen volt Boldog Alojzije Stepinac bíboros, Zágráb érseke, aki a háború alatt küzdött az üldözöttek és a kirekesztettek jogaiért, és ezzel kihívta maga ellen a nácik haragját. Mindvégig hűséges maradt az egyházhoz és Péter utódához. Börtönt szenvedett és éveken át száműzetésben élt, végül pedig a börtönben betegen megmérgezték. XII. Pius pápa 1956-ban “Dum maerenti animo” kezdetű apostoli levélben fordult Kelet-Európa népeihez és a három kelet-európai bíboroshoz, Stepinachoz, Mindszentyhez és Wysinszkihez, a hit kiemelkedő tanúihoz. Az ő örökségük és tanúságtételük ma is összeköti a térség országainak népeit, és a testvériség forrását jelentik a katolikusok számára -hamgsúlyozta Erdő Péter. Az ötven évvel ezelőtt meghalt Stepinac bíboros közbenjárását kérte Európa püspökeiért és papjaiért, hogy az evangélium szellemében, nyitott szívvel és megbocsátásra kész lélekkel tudják szolgálni Krisztust s egyházát. Közbenjárását kérte a horvát népért és Európa minden népéért, hogy Krisztus erejéből táplálkozhassanak és ebben a bonyolult világban megtalálhassák a keresztény élet útját.

Végül szólt arról, hogy Szűz Máriát a környező népek a horvátokhoz hasonlóan anyjuknak és védelmezőjüknek tekintik. Kérte Mária közbenjárását, aki Zágráb városának Anyja, Horvátország Védelmezője, egész Európa Nagyasszonya és Anyja, hogy védelmezze az itt élő népeket és az egész kontinenst, adjon erőt, hogy tanúskodhassanak kereszténységükről és adjon erőt a püspöki hivatáshoz.

Forrás: Magyar Kurír






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum