English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Az egyenlőség nem jelent egyformaságot
2011. február 21., hétfő 10:04

Február 17-től Belgrádban tartotta ülését az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) közös bizottsága. Az ülésszakot pénteken délelőtt Erdő Péter bíboros beszéde vezette be.

Nyitó beszédében Erdő Péter elmondta, hogy az idei találkozó témája a béke, és a keresztények szerepvállalása a béke megvalósulásáért.

Mottóként János evangéliumát idézte: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja” (Jn 14,27). Hangsúlyozta, hogy Isten igéje segít megérteni a béke értelmét. A világ gyakran visszaél a béke kifejezéssel, így tettek például a kommunista rezsimek. Sokszor pedig a háború hiányát értik alatta, holott a béke ennél sokkal többet jelent.

Feltette a kérdést, hogyan beszélhetünk békéről, amikor nemzeti és vallási hovatartozásuk alapján kirekesztenek, olykor üldöznek embereket. Hangsúlyozta, hogy hatékony módon kell kifejeznünk szolidaritásunkat üldözött testvéreink felé.

Korunkban a béke sokak számára passzív toleranciát jelent. Ennek visszás jellege  olyankor válik nyilvánvalóvá, amikor egy kisebbség a diszkrimináció vádjával arra kényszeríti a többségi társadalmat, hogy mondjon le jogairól, kulturális hagyományairól.

A bíboros felhívta a figyelmet arra, hogy nem ez az Úr békéje. Az Úr békéje az igazságon alapul, Isten és ember igazságán: „Az igazság és a hűség találkoznak, az igazságosság és a béke csókot vált” (Zsolt 85,11). Az Úr békéje arra hív, hogy fedezzük fel az identitás és az egység különböző formáinak szépségét, gazdagságát. Fontos, hogy a családban és a társadalomban is elismerjük az egyes emberek különbözőségét, amely nem áll szemben azzal az alapelvvel, hogy egyenlő jogokat élveznek. Az egyenlőség nem jelent egyformaságot. Fontos, hogy tiszteletben tartsuk a nemzetek mint nyelvi, történelmi, kulturális közösségek értékét. Azok tudják tisztelni és értékelni mások kulturális örökségét, akik ismerik és szeretik saját kultúrájukat.

A béke gazdasági vetületéről szólva hangsúlyozta, hogy keresztényként meg kell keresnünk és támogatnunk kell a gazdasági élet azon kezdeményezéseit, amelyek nem az egyre nagyobb profit elérésére törekednek, hanem a szolidaritáson alapulnak és szem előtt tartják mind a munkaadók, mind a munkavállalók érdekeit.

Az összejövetel az ökumenizmus jegyében zajlik. Erdő Péter bíboros emlékeztett XVI. Benedek gondolataira, amelyeket a keresztények egységéért rendezett imahét alkalmával mondott el, és amelyek rávilágítanak arra, milyen fontos a keresztény felekezetek közötti béke, az Úr akarata szerint. A Szentatya hangsúlyozta, hogy az elmúlt években jelentős lépéseket tettünk az ökumenizmus felé, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatok jöttek létre a felekezetek között, amelyek a modern világ kihívásaira konkrét együttműködésről tanúskodó lépésekkel reagálnak.

Felhívta a a keresztény egyházak látható egységéért munkálkodó szervezetek felelőseinek és tagjainak figyelmét a Szentatya gondolatainak másik fontos elemére: még messze vagyunk attól az egységtől, amelyért Krisztus imádkozott, és amely az első jeruzsálemi közösségben megvalósult. Idézte a pápát, aki hangsúlyozta, hogy ez az egység a szervezeti szintnél mélyebben, a közös hitvallásban, az istentisztelet közös megünneplésében, és Isten családjának testvéri egyetértésében valósulhat meg. Arra buzdított, hogy a Szentlélek erejében bízva kell válaszolni az Úr hívására, félretéve a csüggedést és a pesszimizmust, és tovább kell menni a párbeszéd útján, tovább kell keresni a közös teológiai, liturgikus és szellemi örökséget. Erdő Péter bíboros XVI. Benedek gondolataival zárta beszédét és indította útnak a tanácskozást.

A délelőtti órákban jelen volt az ülésen Boľidar Đelić, a szerb kormány uniós integráció kérdésekben illetékes elnökhelyettese. Az ülésszak résztvevői délben látogatást tettek a belgrádi apostoli nunciatúrán.

Massimo Introvigne, az Európai Biztonsági és Együttműködései Szervezet (EBESZ) képviselője február 18-án az ülésen elhangzott előadásában szólt a vallásszabadságot századunkban fenyegető veszélyekről és javaslatot tett arra, hogy május 7-e legyen világszerte a keresztény vértanúk emléknapja.

Forrás: Magyar Kurír








Napi evangelium
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
  Jn 6,60-69

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum