English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Sajtókonferenciát tartottak a Vatikánban az Európa-napon
2012. május 10., csütörtök 12:55

Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke vezette a sajtótájékoztatót, amelyen beszélt Angelo Bagnasco bíboros és Józef Michalik przemy¶li érsek, a CCEE két elnökhelyettese is.


A sajtótájékoztatóra a május 7-e és 10-e között Rómában folyó XII. nemzetközi katekétikai kongresszus keretében került sor, amelyet a CCEE szervezett. A tanácskozáson részt vett Janka Ferenc, a tanács főtitkár-helyettese, Udvardy György pécsi püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Katekétikai Bizottságának vezetője, valamint Obbágy László, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanára.

Erdő Péter bíboros bemutatta az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának új információs portálját, amelynek neve: Eurocathinfo. A portálon jelen van a földrész 33 püspöki konferenciája, továbbá Luxemburg, a Monacói Hercegség és a maroniták ciprusi főegyházmegyéje, a chisinaui egyházmegye és a munkácsi eparchia.

Az információs portált az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának Titkársága gondozza két fiatal kommunikációs szakértő segítségével, akik az eurocathinfo titkárai: a spanyol Sara María de la Torre Hernández, a Spanyol Püspöki Konferencia sajtóirodájának munkatársa, valamint a bosznia-hercegovinai Marin Oberan, az ország püspöki konferenciája honlapjának webmestere. Az új weboldal lehetővé teszi, hogy az egyes helyi egyházak friss információkat szerezzenek egymás életéről. Az egyes hírek címe angolul olvasható, míg maga a cikk eredeti nyelven jelenik meg. Az oldalon található automata program azonban a földrész 32 nyelvére lefordítja tartalmukat.

Újságírók kérdésére válaszolva Erdő Péter bíboros az Európában kialakult helyzetről megállapította: „civilizációs válságról van szó, amely nem az embert helyezi előtérbe. A gazdasági életben is ez jelent kockázatot. Az erőszak, a fajgyűlölet és az emberi jogok megsértése mind az emberi méltóság elleni támadások”.

Az európai főpásztorok foglalkoznak a különböző országok helyzetével, de főleg közgyűléseik alkalmával. Legutóbb Zágrábban például a földrész demográfiai problémáját vitatták meg, szeptemberben pedig Sankt Gallenben az értékek válságáról értekeznek, amely gyakran vezet nacionalizmushoz és erőszakhoz.

A Vatikáni Rádió olasz műsorának adott interjújában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Egyház Katekizmusa közzétételének 20. évfordulójáról beszélt, amely egyben a nemzetközi katekétikai kongresszus témája is. A katekizmus kiadása fontos esemény volt az egyház történetében. Minden püspöki konferencia a lehető legrövidebb időn belül lefordította, majd újabb kiadások is megjelentek, mivel az eredeti szöveget utólag módosították. Egyes országokban több millió példány is elkelt.

Ugyanez vonatkozik a Kompendiumra, amelyet az oktatásban is használnak, bár nem tartozik a tankönyvek közé. A Kompendiumot, vagyis szintézist még a bevásárlóközpontokban is árusították. Magyarországon nagyon sikeres volt például az iskolák számára szerkesztett kiadás, amelyből tizenkettőt készítettek minden egyes évfolyam számára, pedagógiai szempontból átdolgozva.
Erdő Péter bíboros az olasz interjúban hozzátette: az európai hívek körében tapasztalható a reménység. Ha megosztjuk ezt másokkal, akkor megerősíthetjük a reményt az egész európai társadalomban.

Angelo Bagnasco bíboros, a CCEE egyik elnökhelyettese, az Olasz Püspöki Konferencia elnöke a sajtótájékoztatón az Európa-naphoz fűzte gondolatait. Emlékeztetett rá, hogy 1985-ben az Európai Unió vezetői milánói csúcsértekezletükön jelölték ki május 9-ét a földrész napjává. Ehhez a naphoz kötődik Robert Schuman, az egységes Európa egyik „alapító atyja” 1950. május 9-én közzétett nyilatkozata, amelyben az akkori francia külügyminiszter Párizsban új politikai együttműködést javasolt Európa számára, kizárva egy újabb háború lehetőségét. Javasolta egy nemzetek feletti európai intézmény létrehozását, a közös szén- és acéltermelés irányítására.

A francia politikus egyfajta spirituális és erkölcsi végrendeletként hagyta ránk Pour l’Europe, azaz Európáért című művét, amelyben felvázolta a jövő Európájának küldetését. Ez négy alappilléren nyugszik: legyen saját sorsa irányítója, a demokrácia bölcsője, továbbra is legyen ennek őrzője és váljon az emberiség vezetőjévé az egyetemes szolidaritás nevében. Robert Schuman Isten kezébe ajánlotta az Európai Unió sorsát.

A CCEE elnöksége most Európa védőszentjeinek oltalmába ajánlja az egész földrész új evangelizációját, a népek és nemzetek vágyát, hogy békében, igazságosságban és testvériségben éljenek. Ezért imádkoztak szerdán este a Santa Maria Maggiore-bazilikában az Európáért bemutatott szentmisén.

A sajtótájékoztatón végül felszólalt Józef Michalik przemy¶li érsek is, a CCEE elnökhelyettese, akit a Lengyelországban és Ukrajnában megrendezésre kerülő európai labdarúgó bajnokság témájában kérdeztek meg. Az Ukrajnában kialakult politikai helyzet miatt ugyanis egyes európai országok már bejelentették, hogy bojkottálják a sporteseményt. Michalik érsek tolmácsolta a lengyel főpásztorok véleményét, miszerint nem célravezető a sport és a politika összekapcsolása.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír







Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum