English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Kattárs: Az eső sem riasztotta el az érdeklődőket
2014. szeptember 15., hétfő 16:10

Erős és hosszantartó esőzés nehezítette a Katolikus Társadalmi Napok (Kattárs) lebonyolítását Miskolcon, szeptember 12-13. között. Ennek ellenére közel 4000 érdeklődő kereste fel a két nap programjait, vett részt az előadásokon, kerekasztal-beszélgetéseken, koncerteken, látogatta meg a kiállító 30 szervezet sátrát - tájékoztatott az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága.

Katolikus Egyháznak van válasza a társadalmi kérdésekre és problémákra – erre kívánja felhívni a figyelmet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottsága kezdeményezésére, idén másod ízben megrendezett Kattárs. A rendezvény azt mutatta meg, hogy a katolikus társadalmi tanítás közjóról megfogalmazott alapelvei gyakorlati megvalósításban is hangsúlyos szerepet vállalnak a keresztények: hazánkban is több ezer helyen folyik nap mint nap a csendes munka a rászorulókért, betegekért, idősekért, gyerekekért.

A szociális és társadalmi - tudomány, művészet, gazdaság, sport, fenntartható fejlődés, család, lelki élet, a kisebbségi kérdések, a fogyatékkal élők, az oktatás, nevelés - tevékenységek bemutatása mellett komoly és szórakoztató programok sorával - koncertekkel, játékokkal - is várta az érdeklődőket a Kattárs.

A Kattárs előkészítő rendezvénye, a Miskolcon szeptember 12-én, pénteken Társadalom és gazdaság: kihívások, lehetőségek, jövőkép címmel megtartott konferencia a Fáy András Görögkatolikus Közgazdasági Szakközépiskolában, a vártnál szélesebb kört vonzott.

Az előadások középpontba állították a miskolci térség jelenlegi társadalmi és gazdasági folyamatai nyújtotta kihívásokat, és keresték azokat a lehetőségeket, melyek az adott helyzetből kiindulva az élet megőrzésére és továbbvitelére teszik alkalmassá a társadalmi és gazdasági szereplőket, struktúrákat. A konferencia házigazdái Orosz Atanáz és Palánki Ferenc püspökök voltak.

Előadást tartott Nemzetstratégiai kihívások és lehetőségek címmel Horkay Nándor, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet igazgatója. Mit mond nekünk ma az Egyház Társadalmi Tanítása? – tette fel a kérdést Baritz Sarolta Laura OP szerzetesnővér, közgazdász és Fóris Ferenc vállalatirányítási szakértő előadásukban. Kocziszky György, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar nyugalmazott dékánja Periféria határán, az értékrendváltás esélyei címmel, Barcza György, a Napi Gazdaság főszerkesztője Pénzügyi válságok társadalmi hatásai a II. világháború utáni időszakban témáról adott elő. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a Kommunikációgazdaság és médiakultúra: veszélyek és kihívások kérdéseivel foglalkozott.


A Kattárs második napjának délelőtti programjai a zsúfolásig megtelt minorita Nagyboldogasszony-templomban  zajlottak az esőzés miatt. Itt mutatta be Alberto Bottari de Castello nuncius a megnyitó szentmisét, melyben arra figyelmeztetett, keresztény emberként nem szabad félnünk, hogy a társadalom nehézségeivel szembenézzünk, és a világba kilépve vállaljuk a problémák jelentette kihívásokat. Küldetésünkben, hogy kovászként vigyük a világba az örömhírt, nem vagyunk egyedül: velünk van és vezet bennünket az Úr – fogalmazta meg Alberto Bottari de Castello.

A hivatalos megnyitón Veres András püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ne nyugodjuk bele se jó, se rossz sorsunkba, fáradhatatlanul keressük a segítés és önsegítés lehetőségét, legyünk jelen embertársaink örömében és bánatában – buzdított Veres András.

A rendezvény főelőadását Pál Feri atya tartotta Elégedetten és tartósan a párkapcsolatban címmel.

A Kattárs délutáni programjai a tervezett eredeti helyszínen, a Szent István téren folytatódtak. A rendezők célja az volt, hogy átfogóbb képet adjanak azokról a példaértékű kezdeményezésekről, melyekkel különböző szervezetek bekapcsolódnak a szeretetszolgálatba, oktatásba. A szervezetek sátrai egyúttal találkozási fórumot nyújtottak a résztvevőknek.


Előadások, kerekasztal-beszélgetések, koncertek mellett több mint 30 szervezet várta az érdeklődőket interaktív, színes programokkal. A ifjúság számára az Ifi-KATTÁRS programjait ajánlották a szervezők.


A látogatók kiemelt kíváncsisággal fogadták José Luque, a Diósgyőri VTK volt csapatkapitányával, a Sevilla és az Atletico Madrid egykori játékosával folytatott beszélgetést.

A sátor ugyancsak szűknek bizonyult a „Lehet-e erényesen gazdálkodni?” címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen, ahol Baritz Sarolta Laura OP, szerzetesnővér, közgazdász, Szilas Roland, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje, és Zsóka Ágnes, a Budapesti Corvinus Egyetem docense beszélgetett az érdeklődőkkel.

Az egyház lételeme a kommunikáció címmel Veres András szombathelyi megyéspüspök, Kuzmányi István, a Magyar Kurír főszerkesztő-igazgatója és Kondás Sándor a Miskolci Apostoli Exarchátus médiareferense fejtette ki gondolatait a kommunikáció feladatairól, lehetőségeiről az egyházban.


A napot Molnár Ferenc Caramel, a Megasztár című tehetségkutató műsor győztesének koncertje zárta.

Fotó: Turcsik István

forrás: Magyar Kurír (té)








Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum