Világos beszéd, a másik alázatos meghallgatása: ezen a sínpáron haladjon előre a családszinódus – kérte a Szentatya. Két alapvető magatartásról van szó, amely ahhoz szükséges, hogy megvalósuljon a valódi szinodalitás, a hiteles közös előrehaladás. A pápa rövid beszédet tartott, mint ahogy rövid volt vasárnapi homíliája is a szinódust megnyitó szentmisén; azonban mindkét alkalommal lényegre törő útmutatást adott a szinóduson jelen lévőknek.

Ferenc pápa szeretettel üdvözölte a találkozó minden résztvevőjét, és szívből köszönetet mondott mindazoknak, akik odaadással, türelemmel és szakértelemmel munkálkodtak hosszú hónapokon át azon, hogy elolvassák, értékeljék és kidolgozzák ennek a rendkívüli általános közgyűlésnek a témáit, szövegeit és munkáit.


A pápa külön köszöntötte Lorenzo Baldisseri bíborost, szinódusi főtitkárt, Fabene Fabio püspök, altitkárt, valamint minden relátort, a konzultorokat, a fordítókat és a püspöki szinódus minden munkatársát. Megköszönte fáradozásaikat, és azt, hogy továbbra is dolgoznak a szinódus sikeréért. A pápa köszönetét fejezte ki továbbá a szinódus utáni tanácsnak, a relátornak és a főtitkárnak; a püspöki konferenciáknak, amelyek valóban nagyon sokat dolgoztak.

A pápa a köszöntések után a bíborosokhoz, pátriárkákhoz, papokhoz, szerzetesekhez és szerzetesnőkhöz, valamint a világi hívekhez fordult. Kiemelte, hogy jelenlétük és részvételük gazdagítja a munkát, a kollegialitás és a szinodalitás lelkületét az egyház és a családok javára.

A Szentatya rögtönzött szavakkal hangsúlyozta, azt akarta, hogy a szinodalitás lelkülete megvalósuljon a relátor, a főtitkár és a delegált elnökök kiválasztásában. Az első kettőt közvetlenül a szinódus utáni tanács választotta meg, amelynek tagjait a legutóbbi szinódus résztvevői választották meg. Mivel a delegált elnököket a pápának kell kiválasztania, magától a szinódus utáni tanácstól kért javaslatot, és azokat nevezte ki, akiket a tanács javasolt.

A szinódus résztvevői a részegyházak hangját tolmácsolják, a helyi egyházakat a püspöki konferenciák fogják össze. „Az egyetemes egyház és a részegyházak isteni eredetű intézmények; a helyi egyházak emberi intézmények ebben az értelemben. Ezt hozzátok majd összhangba, szinodalitásba. Nagy felelősségről van szó: bemutatjátok az egyházak valóságait és problematikáit, hogy segítsétek őket azon az úton haladni, amely a család evangéliuma” – fogalmazott a pápa.

A Szentatya szerint általános alapfeltétel a világos beszéd. „Senki se mondja: »Ezt nem lehet elmondani, mit gondolnak majd rólam…« Mindent el kell mondani, amit érzünk, nyíltan, őszintén” – szorgalmazta a pápa az általa gyakran használt parézia (bizalom – A szerk.) kifejezéssel élve. „A 2014 februárjában megtartott konzisztórium után, amelyen a családról volt szó – folytatta beszédét Ferenc pápa –, egy bíboros ezt írta nekem: kár, hogy egyes bíborosoknak a pápa iránti tiszteletből nem volt bátorságuk ahhoz, hogy bizonyos dolgokat elmondjanak, azt gondolva, hogy esetleg a pápa másként vélekedik. Ez nem helyes, ez nem szinodalitás, mert mindent el kell mondani, amit az Úrban kötelességünknek érzünk elmondani: másokra való tekintet nélkül, félelem nélkül. Ezzel egyidejűleg alázatosan meg kell hallgatni egymást, és nyílt szívvel be kell fogadni, amit a testvérek mondanak. Ezzel a két magatartással gyakoroljuk a szinodalitást.”

Ezért Ferenc pápa arra kérte a zsinat résztvevőit, hogy beszéljenek nyíltan, és alázattal hallgassák meg a másikat. Tegyék ezt nagy nyugalommal és békével, mert a szinódus mindig „cum Petro et sub Petro” – Péterrel és Péter vezetése alatt – történik, a pápa jelenléte pedig mindenki számára biztosíték, a hit őrzője.


Erdő Péter bíboros, főrelátor a Szentatya szavait követően bemutatta a „vita előtti jelentést” (Relatio ante disceptationem), amely a püspöki szinódus fő témáit taglalja.

A bíboros megállapította, hogy a család nem elavult intézmény, az egyház reménnyel és irgalommal tekint rá. Erdő Péter megerősítette a házasság felbonthatatlanságát, valamint annak a szükségletét, hogy „világos irányvonalakra” van szükség a nehéz családi helyzetekben.

Olyan világban élünk – hangoztatta a főrelátor, – amely csak az érzéseket tartja fontosnak, az élet nem terv, hanem pillanatok sorozatából áll. A stabil elkötelezettség félelmet kelt, mert az embert törékennyé tette az individualizmus. De éppen az idők jeleivel szemben a család evangéliuma gyógyszert, gyógyító igazságot jelent, amelyet úgy kell javasolnunk, hogy belehelyezkedünk azoknak a helyzetébe, akik nehezebben értik és élik meg ezt az igazságot.

Nemet mondunk tehát a katasztrófizmusra vagy a lemondásokra az egyházon belül: létezik a hit széles körű öröksége, amelyben sokan osztoznak. Például: az olyan ideológiai formákkal, mint a genderelmélet vagy a homoszexuális párkapcsolatok egyenrangúvá tétele a férfi és a nő közötti házassággal, a katolikusok nagy többsége nem ért egyet. A házasság és a család továbbra is nagymértékben az emberiség „örökségének” része, amelyet meg kell őrizni, elő kell mozdítani és védelmezni kell. Természetesen a hívők között az egyház tanítását gyakran kevéssé ismerik vagy kevéssé gyakorolják, de ez nem jelenti azt, hogy magát a tanítást megkérdőjeleznék.

Ez főleg a házasság felbonthatatlanságára és a megkereszteltek közötti házasság szentségi mivoltára vonatkozik. Nem kérdőjelezik meg tehát a házasság felbonthatatlanságának tanát. Sőt, ezt nem vitatják a legtöbb esetben azok sem, akiknek kudarcot vallott házasságuk, és akik új kezdetet keresnek. Ezen a kifejezetten lelkipásztori természetű szinóduson tehát nem a tanbeli kérdésekről, hanem a gyakorlati kérdésekről folyik a vita, amelyek egyébként elválaszthatatlanok a hitigazságtól.

Ebből következik tehát, hogy a híveknek több információra van szükségük, főleg ami a jegyespárokat illeti, hogy tisztában legyenek a házasság szentségi méltóságával, amely az „egynejűségen, hűségen és termékenységen” alapul, továbbá a társadalom intézménye. Olyan romboló tényezők veszélyeztetik, mint a válás, az abortusz, az erőszak, a szegénység, a visszaélések, az ideiglenes munka rémálma vagy a migráció által előidézett egyensúlyhiány.

Ezek ellenére a család továbbra is az „emberiség iskolája” marad. A család szinte az utolsó emberi befogadó valóság egy olyan világban, amelyet csaknem teljes egészében a pénzügy és a technológia határoz meg. A család új kultúrája egy megújuló emberi civilizáció kiindulási pontjává válhat – hangoztatta Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Ezért az egyház konkrétan támogatja a családot, akkor is, ha ez a segítség nem nélkülözheti az államok tevékeny elkötelezettségét a közjó óvásában és előmozdításában, megfelelő politika révén.

Erdő Péter bíboros a nehéz házassági helyzetben élőkről szólva hangsúlyozta, hogy az egyház „szülői ház”: számukra szükség van egy megújult és megfelelő családpasztorációra. Elsősorban éreztetni kell velük, hogy Isten és az egyházi közösség szereti őket, olyan irgalmassággal, amely azonban nem törli el az igazságot és az igazságosságot.

Az irgalmasság tehát nem törli el azokat az kötelezettségeket sem, amelyek a házastársi kötelék igényeiből születnek. Ezek akkor is tovább élnek, amikor az emberi szeretet megfogyatkozott vagy megszűnt. Ez azt jelenti, hogy egy szentségi (elhált) házasság esetében, válás után, miközben az első házasfél még életben van, nem lehetséges egy második, egyház által elismert házasság.

A különféle helyzetek miatt – válások, polgári házasságok, együttélések – szükség van olyan világos irányvonalakra, hogy a helyi közösségek lelkipásztorai konkrétan tudjanak segítséget nyújtani a nehézségekkel küzdő házaspároknak, az egyes lelkipásztorok által „barkácsolt” improvizációkat kerülve. Ami a polgárilag újraházasodott elváltakat illeti, félrevezetne, ha arra a kérdésre összpontosítanánk, hogy járulhatnak-e vagy sem a szentségekhez. Ehelyett szükség van a házassági előkészítésre és a házaspárok nem bürokratikus, hanem lelkipásztori támogatására, hogy segítsék őket az első házasság kudarca okainak megértésére és a semmisség esetleges elemeinek azonosítására.

Figyelembe kell venni a különbözőséget azok között, akik hibásak a házasság felbontásában, és azok között, akiket elhagytak. Az egyház lelkipásztori munkája különösen ez utóbbiakat vegye figyelembe. A polgárilag újraházasodott elváltak az egyházhoz tartoznak. Szükségük van rá, és joguk van hozzá, hogy lelkipásztoraik elkísérjék őket – hangsúlyozta jelentésében Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Mivel ma csak kevéssé vannak tudatában az emberek a házasság szentségi mivoltának, és elterjedt a válóper lehetőségének gondolata, könnyű azt gondolni, hogy több egyházi házasság nem érvényes.

A reláció ezért tartalmazza azt a javaslatot, hogy vizsgálják felül a házassági kapcsolat semmisségéhez szükséges két egybehangzó ítélet kötelezettségét, hogy elkerüljék a gépiességet, annak a látszatát, hogy lehetővé teszik a válást, illetve kerüljék az igazságtalan és botrányos megoldásokat. Ezen a téren tanulmányozni kell egyes ortodox egyházak gyakorlatát is, amelyek szerint lehetséges a második és harmadik házasság bűnbánatot követően.

A dokumentum utolsó részében Erdő Péter bíboros az élet evangéliumáról szólt: a lét a fogantatástól a természetes halálig tart – hangsúlyozta a főrelátor. Az életre való nyitottság alapvető része, elválaszthatatlan igénye a házastársi szeretetnek, miközben – főleg Nyugaton – van, aki nem akar gyermekeket, mások pedig mindenáron akarják őket.

Az élet befogadása, vagyis annak a felelősségnek a felvállalása, amelyet az élet fakasztása és az ezt megkövetelő gondoskodás jelent, csak akkor lehetséges, ha a családot nem elszigetelt töredéknek tekintjük, hanem olyan valóságnak, amely kapcsolatok szövetébe illeszkedik bele. Egyre fontosabbá válik, hogy ne hagyjuk magára a családot, a családokat, hanem kísérjük és támogassuk őket útjukon. A családi tragédiák mögött gyakran reménytelen magányosság rejlik, a szenvedés kiáltása, amelyet senki nem vett észre.

Fontos tehát, hogy megtaláljuk a széles körű és konkrét szolidaritás érzését, leküzdve az érzelmek magánosítását, amely kiüresíti a család értelmét, és azt az egyén választására bízza; szükség van arra, hogy intézményes szinten olyan feltételeket teremtsenek, amelyek megkönnyítik egy gyermek befogadását és egy idős gondozását, mint olyan szociális javakat, amelyeket védelmezni kell. Az egyház fordítson különös gondot az érzelmek világát, a szexualitást illető oktatásra, elmagyarázva annak értékét, kerülve banalizálását és a felszínességet.

A szinódus kihívása, hogy a világnak ismételten felkínálja a gyakorló katolikusok közösségét és a házasságra és a családra vonatkozó keresztény üzenet vonzó szépségét, igaz és szeretettel teli válaszokat adva, mivel a világnak szüksége van Krisztusra – mondta végül Erdő Péter bíboros, szinódusi főrelátor.

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Nyomtatóbarát változat