English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus
2005. szeptember 9., péntek 10:00

Szeptember 17-én kerül sor a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszusra, amely az Eucharisztia Évének magyarországi záróeseménye lesz. A találkozónak, amelyen minden egyházmegye képviselteti magát, a budapesti Szent István-bazilika és a templom előtti tér ad otthont. A rendezvény célja, hogy az Eucharisztiát állítsa a középpontba, és a pápai felhívást követve emlékeztessen arra a kincsre, amelyet ezen az áldozaton keresztül kapott az Egyház.

A Kongresszusra a résztvevők 14 egyházmegyéből érkeznek közel egyenlő arányban. A hívek a plébániákon és a terjesztést segítő egyházmegyei referenseken keresztül előzetesen jelentkeztek. A Kongresszusra a plébániai közösségek, mozgalmak, szerzetesközösségek, családok tagjai, egyházi iskolák diákjai közül mintegy 4-5000 főt várnak. A rendezvény lebonyolítását 250-300 önkéntes fogja segíteni a helyszínen. A résztvevők többsége csoportosan, közösségével együtt érkezik autóbuszon. Számukra a környező utcákban területfoglalási engedély alapján biztosítanak parkolási helyet.

Az egész napos program „ünnepelni, imádni és szemlélni” kívánja az Eucharisztiát, ahogyan II. János Pál pápa „Mane nobiscum Domine” kezdetű az apostoli levélében olvashatjuk. A szellemi-lelki-kulturális programelemek között találjuk Varga László kaposvári plébános Életünk szentmiséje című bevezető előadását, amelyet zenei betétek, vetített képes meditáció, tanúságtételek követnek. Családok, szerzetesek, papok, világi egyesületek osztják meg, hogy életükben és hivatásukban milyen lelki erőforrást jelent számukra az Eucharisztia.

A program többi része lehetőséget ad a találkozásra, az interaktívabb programokba történő bekapcsolódásra. Az egyházmegyei pontok egymás jobb megértésének, tapasztalatcserének vagy éppen a rövid programmal, kiállítással kísért bemutatkozásoknak adhatnak helyet.

Ahogyan az apostoli levél is különböző szempontok szerinti megközelítésben tárgyalja az Eucharisztiát, úgy kínálják fel a levél tanítását felhasználva a „téma-sátrak” is változatos programjaikat. Az Eucharisztia egyes aspektusait bemutató sátrak közösségek, lelkiségi mozgalmak, szerzetesrendek gondozásában hozzák elénk azokat a szimbólumokat, amelyeken keresztül a köztünk élő Jézus Krisztust szemlélhetjük, például: Áldozat, Misszió, Lélek itala, Élet kenyere, Legkisebbek szolgálata, az Ige, Hálaadás.

A program csúcspontja a szentségimádás és a záró szentmise lesz, amelyet Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutat be.

A Kongresszus keretében a kölni XX. Ifjúsági Világtalálkozón részt vett zarándok fiatalok is beszámolnak élményeikről. A Szent Jobb-kápolna folyamatos szentségimádásra várja a híveket. A gyermekeknek külön programot biztosítanak a szervezők a szomszédos Szent István Általános Iskolában. A nap folyamán kiállítás keretében tekinthetők meg az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Eucharisztia Éve alkalmából hittanos gyerekek részére meghirdetett rajzversenyére beérkezett pályamunkák.

A program előkészítését az Országos Lelkipásztori Intézet végezte.

Az eseményen jelen lesz a Magyar Katolikus Rádió, és napközben többszöri bejelentkezéssel tudósít a rendezvényről,illetve élőben közvetíti az Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjét. Ez utóbbit felvételről is láthatják a nézők másnap délelőtt 10 órakor a Magyar Televízióban.

 

Tervezett program

További információk a sajtó munkatársainak:

Haáz Andrea

sajtóreferens

NEK szervező bizottság

(20) 584 9730

 








Napi evangelium
Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
  Jn 6,52-59

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum