English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Magyar szentek és boldogok napja
2005. november 11., péntek 09:36

A hazai katolikus naptárban november 13. a magyar szentek és boldogok napja. Ekkor mindazokra emlékezünk, akik szülőföldünkhöz illetve nemzetünkhöz tartoznak, és hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Méltán kérjük segítségüket és közbenjárásukat hazánkért, saját magunkért és szeretteinkért.

A magyar szentek között vannak olyanok, akiket népi kegyelet övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is.
Magyar földből sarjadtak, vagy idegenből érkezve magyar földön teljesedett ki életművük, így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt.
Budapesten, a XI. kerületben áll a Magyar Szentek temploma, amely ezen az ünnepen tartja búcsúját. A vatikáni Szent Péter-bazilika magyar kápolnájának domborművein, Krakkóban pedig az Irgalmasság Bazilikája tavaly felszentelt „Szentek Közössége” magyar kápolnájának mozaikképein és a ma szintén Lengyelországhoz tartozó Orawka barokk fatemplomában szinte valamennyi magyar szenttel és boldoggal találkozhatunk.

Az ismert magyar szentek és boldogok statisztikája:

Pannónia szentjei (honfoglalás előtti idő): 7 fő, pl. Szent Márton
Szentek és boldogok Szent Istvántól Boldog Batthyány Strattmann Lászlóig: 49 fő.
Akiknek folyamatban van boldoggá avatásuk: 14 fő, pl. Mindszenty József, Márton Áron, Salkaházi Sára

Életrajzok: http://www.katolikus.hu/legend.html


 

 

 

 

 

Fotó: Tadeusz Warczak



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum