A Szentatya bevezető imádsága:

Leszállt Rómára az éj, mint ahogy azon az éjszakán Jeruzsálem házaira és kertjeire. Most mi is a Getszemáni kert olajfái alá állunk és követjük a názáreti Jézus lépteit, földi életének utolsó óráiban. A fájdalom, a magány, a kegyetlenség, a gonosz és a halál birodalmába teszünk utazást, amely azonban egyben a hit, a remény és a szeretet útja is, mivel utunk végső állomásának sírboltja nem marad örökre lepecsételve. A sötétség elmúltával, Húsvét hajnalán felvillannak az öröm fényei, a csöndet az élet szava váltja fel, a halált a feltámadás dicsősége követi.
Imáinkba foglaljuk bele a keresztény kelet ősi hangját is. Jézus Urunk, add meg nekünk a könnyeket, hogy lemossuk vétkeinket. Adj bátorságot, hogy könyörögjünk irgalmasságodért, utolsó ítéleted napján tépd ki azokat a lapokat az élet könyvéből, amelyek bűneinket sorolják fel.
Engedelmeskedve hívásodnak, követni akarunk téged lépésről lépésre, Kínszenvedésed útján, hogy mi is megtanuljunk ne az emberek szerint, hanem Isten szerint gondolkozni.

Gianfranco Ravasi atya elmélkedése a Colosseumnál végzett pápai keresztút 14 stációjához:

1. állomás – Jézus az Olajfák hegyén
A Getszemáni kert Krisztusában, aki drámai küzdelmet vív lelkében, saját magunkra ismerünk. Felfedjük benne saját arcunkat, amikor sírunk, és amikor megjelöl bennünket a kétségbeesés. Jézus azonban nem enged a kísértésnek, hanem hitet tesz az Atyába és titokzatos tervébe vetett bizalmáról. A Miatyánk szavaival buzdít bennünket: „Legyen meg a te akaratod.” És akkor megjelenik a vigasztalás angyala, aki segít Jézusnak és nekünk, hogy utunk végére érjünk.

2. állomás – Júdás árulása után Jézust letartóztatják
Az az árulás, az a csók, évszázadokon át minden hűtlenség, minden hitehagyás jelképévé vált. Krisztus szembe néz az elszigeteltséget eredményező árulás megpróbáltatásával is. Nem arról a belső magányról van szó, amely kedves számára, amikor imádkozik az Atyához, hanem az a magára hagyatottság, amelyben annyi embernek most is része van. Azoknak, akik egyedül ülnek egy üres szobában, akik mellett néma a telefon, akiket mindenki elfelejtett, mert öregek, betegek, idegenek. Jézus velük együtt iszik ebből a kehelyből is, amely az ellenségeskedés mérgét tartalmazza.

3. állomás – Jézust halálra ítélik
A megalázott vádlott a bíróság előtt mindenkit arra a kötelességére emlékeztet, hogy az igazságról tegyen tanúságot. Ennek a tanúságtételnek kell felhangoznia akkor is, amikor nagy a kísértés, hogy engedjünk az uralkodó közvéleménynek.

4. állomás – Péter megtagadja Jézust
Ez a tagadás más, mint Júdásé. Az Apostol szeméből a megbánás könnyei hullnak, történetében összesűrűsödik a hűtlenség és a megtérés, a gyöngeség és a felszabadulás. Mi is mindennapos kis árulásainkat kicsinyes módon próbáljuk igazolni. De csakúgy, mint Péter számára, nekünk is fennáll annak a lehetősége, hogy találkozzunk Krisztus tekintetével.

5. állomás – Pilátus elítéli Jézust
Poncius Pilátus neve marginális volt a római birodalom történetében, mégis minden vasárnap felhangzik az egész világon. A keresztények Hitvallásukban hirdetik, hogy Krisztust Poncius Pilátus alatt keresztre feszítették. Hozzá csatlakozik a tömegek féktelen ereje, amelyet a hatalom érdeke manipulál a háttérből. A közvélemény nyomására Pilátus azt a magatartást testesíti meg, amely napjainkat is uralja: a közöny, a személyes kényelem, az érdektelenség szempontjai ezek. Saját nyugalma megőrzésére nem habozik, hogy lábbal tapossa az igazságot és az igazságosságot. A közöny az igazi emberség lassú halála.

6. állomás – Jézus megostorozzák és töviskoronát helyeznek fejére
Bár Jézust megalázzák, mégis ő a történelem igazi ura. Amikor végül nyilvánvalóvá válik királysága, ítélkezik majd minden elnyomó felett, és dicsőségébe nemcsak a kínzások áldozatait vezeti be, hanem mindazokat, akik meglátogatták a foglyokat, ápolták a betegeket és szenvedőket, enni adtak az éhezőknek, inni a szomjazóknak és védelmezték az üldözötteket. Most azonban isteni dicsőségben ragyogó arcát megalázták, hátát megostorozták. A dicsőség Istenében jelen van fájdalmas emberségünk, a történelem Urában megnyilvánul a teremtmények sebezhetősége, a világ Teremtőjében minden élőlény fájdalma összpontosul.

7. állomás – Jézus vállára veszi keresztjét
Ma is, mint akkor, a keresztjét hordozó Jézus körül, zajlik az utca mindennapi élete, amelyet a csillogó kirakatok, az öröm keresése, az ügyes-bajos dolgok intézése jelöl meg. Jézus körül nemcsak ellenséges hangulat vagy közöny uralkodik, lépteit követik azok is, akik meghallották hívását. A Via dolorosa végén nemcsak a halál magaslata vagy a sírbolt áll, hanem a dicsőséges mennybemenetel és a világosság hegye is.

8. állomás – Cirenei Simon segít Jézusnak a keresztet hordozni
Isten lesben áll mindennapi életünk ösvényein. Olykor kopogtat ajtónkon, és helyet kér asztalunknál, hogy velünk vacsorázhasson. Egy olyan váratlan találkozás is a megtérés ajándékává válhat, mint amilyen cirenei Simon és Jézus között jött létre. Tette a szenvedőkkel, az elnyomottakkal való szolidaritás minden tettének jelképévé vált. Cirenei Simon képviseli azoknak a nagylelkű embereknek, misszionáriusoknak a végtelen seregét, akik nem mennek át az utca másik oldalára, hanem lehajolnak a szenvedőkhöz, és magukra veszik terheiket.

9. állomás – Jézus találkozik a jeruzsálemi asszonyokkal
Jézus mellett most elképzeljük mindazokat a nőket, akiket megaláztak, megerőszakoltak, akiket méltatlan törzsi szokásoknak vetettek alá, azokat, akiket magukra hagytak anyaságukban, a zsidó és a palesztin anyákat, és minden háborútól szenvedő anyát, az özvegyeket és azokat, akiket elfelejtettek gyermekeik. A jeruzsálemi nők az érzelmek szépségére tanítanak meg bennünket: nem kell szégyellnünk a mások iránti részvétet, a könnyeket, a vigasztaló szavakat.

10. állomás – Jézust keresztre feszítik
A kereszt előtt, amelyen a haláltusával küzdő test függ, felvonul a tömeg, amely látványra vár. A felületesség, a banális kíváncsiság, az erős érzelmek keresésének ábrázolásával állunk szembe, amely mai társadalmainkat is jellemzi. Napjaink emberei is mintegy kábítószerként keresik a túlzásokat, amelyek felrázzák közönyös lelküket, érzéketlen szívüket. A kereszt tövében jelen van a katonák kegyetlensége, amely még a szenvedést és halált is kigúnyolja. Jézus nem száll le a keresztről, de éppen megalázottsága, látszólagos veresége nyitja meg a dicsőség és az élet kapuját, kinyilatkoztatva a történelem és a világ valódi Urát és Királyát.

11. állomás – Jézus megígéri Országát a jobb latornak
„Ma velem leszel a paradicsomban” – ez a szó, paradicsom, ritkán jelenik meg a Szentírásban. Eredeti jelentése termékeny és virágzó kertet idéz fel. Illatos képmása Jézus országának, amelyben a fény és a béke honol, és amelyet Jézus megjövendöl beszédeiben. Ez a célja fáradságos zarándokutunknak a történelemben, ahol beteljesedik életünk, ahol Isten ölelése vár bennünket. Ez Krisztus utolsó ajándéka, amelyet éppen halála áldozatán keresztül valósul meg, amely megnyitja számunkra a feltámadás dicsőségét.

12. állomás – Jézus a kereszten, az Anya és a Tanítvány
Ebben a rövid evangéliumi szakaszban ötször is felhangzik az „anya” szó. Mária anyja lesz mindazoknak, akik olyanok, mint a szeretett tanítvány, akik követik Krisztust a hitben és a szeretetben. Mária ettől a pillanattól kezdve az egyház Anyja, évszázadokon át mindazoknak a sokaságoknak az anyja, akik Krisztus keresztjénél mellé állnak. Vele haladunk a hit útján, vele vagyunk abban a házban, ahol Pünkösd Szentlelke fú, vele ülünk le az asztalhoz, ahol megtörik az eucharisztikus kenyeret és várjuk a napot, amikor Fia visszatér, hogy elvezessen bennünket, mint Őt, örök dicsőségébe.

13. állomás – Jézus meghal a kereszten
Krisztusban halálakor kinyilatkoztatja magát a szenvedélyes Isten, aki szerelmes teremtményeibe, egészen addig a pontig, hogy szabadon választja a fájdalmat és a halált. Ezért a Keresztre feszített Jézus egyetemes emberi jelképe a magánynak és a halálnak, de az igazságtalanságnak és a rossznak is. Ugyanakkor a remény egyetemes isteni jele mindenkinek, aki nyugtalanul keresi élete értelmét a századoshoz hasonlóan.

14. állomás – Jézus szent testét sírba teszik
A halotti lepedőbe burkolva, Jézus keresztre feszített és meggyötört testét arimatei József szeretetteljesen lassan becsúsztatja a sziklasírba. A csönd óráiban Krisztus valóban olyan lesz, mint minden ember, aki belép a halál sötét ölébe. A nagypénteki alkonyatban azonban már felragyognak a szombat fényei a jeruzsálemi otthonok ablakaiból. A zsidók virrasztása mintegy jelképe a tanítványok titkos várakozásának. Egy másmilyen hajnal várakozása ez, amely szombat elteltével megjelenik majd Krisztus tanítványainak szeme előtt.

(forrás: Vatikáni Rádió, fotók: CPP)

Nyomtatóbarát változat