English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek beszéde augusztus 20-án
2007. augusztus 21., kedd 10:16

A Szent Koronát hozó Asztrik apát, utóbb kalocsai érsek 90. utódjaként szeretettel köszöntöm a kedves Testvéreket, elsősorban a téren kint rekedteket, akik még az időjárás viszontagságaitól sem félnek, bekapcsolódnak a mi szentmisénkbe! Köszöntöm a Főtisztelendő Püspöki Kart, a Testvéregyházak képviselőit, közéletünk vezetőit, papokat, szerzeteseket és minden testvért! Reméljük, nem tör ki a vihar, mint egy évvel ezelőtt. Pedig az a vihar mintha csak szemléltetni akarta volna a Szent István napján szokásos evangéliumi szakaszt a hatalmas viharba került házról. A liturgia nem véletlenül olvastatja fel ilyenkor a hegyi beszéd befejező részét, mert Szent Istvánra utal, aki a jézusi tanításra építette házát, hazánkat, mely a történelem folyamán sok-sok viharba került. A ház még ma is áll a sziklán: Szent István megkoronázása, szent élete, törvényei, nagy formátumú igazságos uralkodása, végül az ország felajánlása tette ezt lehetővé.

A Kárpát-medencében ötezer éve laktak a história által is feljegyzett népek: illírek, trákok, kelták, rómaiak, hunok, különböző germán törzsek, avarok és frankok, akik vagy beleolvadtak a többi nép közé, vagy nyomtalanul eltűntek. Az Árpád fejedelem által megszerzett honban csak a magyarság tudott megmaradni, ezeréves államot alapítani, amellyel az életére törő nagy birodalmakat is túlélte. Mindez azért volt lehetséges, mert Szent István királyunk a hazát Jézus Krisztus tanításának sziklájára emelte, amelynek jelképe volt a pápától küldött korona. Az államalapítás Szent István király elvitathatatlan érdeme, amely által történelmünk legnagyobb személyisége, és a magyar szentek legnagyobbika lett.

Ezért a mai nevezetes ünnep a hála napja is, amikor hálát adunk Istennek, hogy nekünk adta Szent István királyt, akiről Hartvik püspök legendájában azt olvassuk, hogy „Krisztus a száján, Krisztus szívén, Krisztust hordozta minden tettében”. Hazánk ezeréves fennállása alatt a külső viharokat kiállta. Emberi ésszel szinte felfoghatatlan, hogyan maradhatott meg. Petőfivel együtt elmondhatjuk: „Isten csodája, hogy áll még hazánk.” De minden Szent István-ünnep az önvizsgálaté is. A XIII. századi kalocsai székesegyházból való az a kalocsai királyfej, vörösmárványszobor, amelynek eredetije a Nemzeti Galériában látható, amelyről sokan azt tartják, hogy Szent István királyt ábrázolja.

Kétszáz évvel Szent István halála után úgy élt már a magyar nép emlékezetében, hogy egy olyan szoborban mintázta meg, amely markáns vonásaival, vizsgáló tekintetével kérdőre vonja a későbbi magyarokat. Ilyenkor katolikus templomainkban felhangzik az ének: „Hol vagy István király, téged magyar kíván”, de meg is fordíthatjuk: hol vagytok magyarok, titeket Szent István kíván. Jézus tanításában hallunk egy-egy ország meghasonlásáról is. Szent István korától kezdve mindig voltak Koppányok és Vaták, akik a pogányságot hirdették és a belsőleg pusztítottak.

Egy ideje nagyfokú belső meghasonlás és gonoszság pusztítja országunkat, amelynek kézzelfogható jele a nép fogyása, életerejének alábbhanyatlása. Az első kérdésünk lehet önmagunkhoz, amit egykoron a király felkenésekor így Szent István király megkoronázásakor is feltett az esztergomi érsek: Akarjátok-e, hogy fejedelmetek király legyen? A népnek egyhangúlag kellett felelni rá: Akarjuk. Ha ma megkérdeznék a magyar népet, hogy akarják-e, hogy Szent István királyhoz hasonló hitű és jellemű emberek vezessék az országot, akik a keresztény életelveket élik és népükkel megvalósíttatják, vajon a választók kétharmada rájuk adná-e szavazatát? Szent István egyértelművé tette törvényeiben, fiához intézett Intelmeiben, hogy a keresztény hitet meg kell őrizni, az egyház és állam rendjét tiszteletben kell tartani, az imádságot, a kegyességet, az irgalmasságot és a többi erényt gyakorolni kell.

Egyéni életpéldájával pedig arra tanított, hogy a családi életet tisztelni kell. Meggyőződéses hitének tanúságát adta, amelyben benne volt a Szűz Mária-tisztelet is. Így épített a sziklára, és ezért halálakor Magyarország Európa jelentős államává lett. Magáévá tette a keresztény életeszményt, amely szenteket is termett. Az ezer évvel ezelőtt született Szent Imrét, a nyolcszáz évvel ezelőtt születetett Szent Erzsébetet és több más Árpád-házi szentet. Vajon akarná-e a magyar nép ezt követni? Mert ha nem, akkor minden megemlékezés csak olyan, amelyet a próféták kárhoztattak, a helytelen istentisztelettel kapcsolatban és ez a szentekre is áll: hogy csak ajkunkkal tiszteljük őket (Iz 29,13).

Szent István a hit megőrzését tette az első helyre, mert a hit a felnőtt embernél az üdvösségre elkerülhetetlenül szükséges, nélküle nem lehetünk kedvesek Isten előtt. A hit ad erőt a keresztény élethez, a reményhez és a szeretethez, az újrakezdéshez és a hűséghez. Magyar népünk a népszámlálás alkalmával 75%-ban valamely keresztény felekezethez tartozónak vallotta magát, s biztosan vannak sokan olyanok is, akik ezt nem merték megtenni, de nem istentagadók. Ez a hit azonban csak akkor igazán értékes, ha életformálóvá válik, és az áldozatokat is vállalja. Sok honfitársunk pedig úgy él, mintha Isten nem létezne. Abban a világban, ahol nincs jelen az Isten, fölborul az erkölcsi rend.

Szent István számára magától értetődő volt az élet szentsége, és az ezt védő isteni parancs megtartása. Törvényeivel azokat is büntette pénzbírsággal és böjttel, akik véletlenül embert öltek (I. könyv, 14.). Az erkölcsiség sarkalatos pontja az élet védelme és szentsége, ezért Szent István vizsgáló tekintete előtt állva szégyenkeznünk kell, mert a születendő emberi életet nem védtük, az elmúlt fél évszázadban 6 millió magzat életét oltottuk ki. A családok széthullása, a gyermekek nem vállalása mindannyiunk előtt fájdalmasan ismert jelenség. Városainkban járva meggyőződhetünk arról, hogy sokkal kevesebb gyereket vezető szülővel találkozunk, mint kutyát sétáltató emberrel. Az egyre kevesebb fiatal, aki rendesen a jövő reménye nem kapja meg azt a gondoskodást, amit Szent István fiának megadott.

Ő nemcsak taníttatta, hanem nevelte és neveltette fiát. Örök szép példája ennek a hozzá intézett Intelmek. A mai fiatalság nagy része erkölcsi nevelés nélkül nő fel, az iskolában jó esetben oktatják, de inkább csak informálják, ezért könnyebben áldozatul esik a szenvedélyeknek, a bűnözésnek, ami mind fiatalabb életkorra húzódik le. Az ilyen fiatalok lelkiállapota egyre betegebb, depressziós, kilátástalan életérzés amit követ a testi betegség. Szent István király még az idegeneknek is helyet biztosított országában, mi pedig nem vállaltuk a teljes közösséget nemzettársainkkal, s ezzel megtagadtuk őket, akik saját hibáikon kívül a határainkon túl élnek.

A társadalomlélektan-kutató szerint (SOTE) a nemzeti összetartozás és a közös erkölcsi rend hiánya pszichoszomatikus betegségeket, halált okozhat. Évente Magyarország egy Gödöllő nagyságú város lakosságával lesz kevesebb. Azért is nehéz a gyógyítás, mert az elmúlt évek intézmény-átalakításai (egészségügy, iskolaügy és a többi) nem az embert szolgálják, hanem a hasznot, mert mindent a pénz irányít országunkban. Az anyagiak kezelésében sem állhatunk meg Szent István vizsgáló tekintete előtt. A jogtudósok szerint a mai időkre is megmaradt Szent István azon törvénye, hogy az árvákat nem lehet kisemmizni (I könyv, 25.).

Mára a magyar nép vált kisemmizetté, közvagyonát eltékozolták, az országot eladósították. Magyarországon sújtják a legnagyobb adók az egyre öregebb és betegebb társadalmat. Sokan majd azt mondják: Mi köze az Egyháznak ezekhez a jelenségekhez? Miért nem szigorúan vallási dolgokkal foglalkozik? Államalapító szent Királyunk ünnepén számba kell vennünk a népeinket foglalkoztató gondokat, hiszen a Katolikus Egyház immár több mint ezer éve a magyar társadalmat formáló és erősítő vallás.

Pesszimistának tűnnek a fájdalmas tények, pedig ez a valóság. Mint keresztény ember, érsek mégsem veszítem el a reményemet. Ebben segít Szent István életpéldája is. Átélte gyermekei elvesztését, nagy reménységének, Szent Imrének a halálát. Sorsa drámai volt, de nem tragikus. Tudta, hogy hova kell segítségért fordulnia. Nagy lelki fájdalmában felajánlotta országát Magyarok Nagyasszonyának, és ezt a felajánlott korona jelképezte. Miért nem Jézusnak? – kérdezhetnénk.

Talán azért, mert lelki rokonságot érzett Szűz Máriával, aki ugyanúgy elvesztette a Fiát, mint ahogy ő is. A Szűz Máriának felajánlott ország Jézusé is, hiszen Ő végérvényesen elválaszthatatlan Tőle, Mária ott van, ahol az ő Fia, a mennybe való fölvételével pedig véglegessé vált az összekapcsolódásuk. Szűz Mária oltalmazónk és tanítónőnk, aki azt mondja a mai magyaroknak, amit a kánai menyegző szolgáinak: Tegyétek, amit Jézus mond! Ez az örökös feladatunk.

Egy politikusunk szerint a Magyarok Nagyasszonya levette rólunk a kezét. A múltunk arra tanít, hogy áldó, óvó kezét rajtunk tartotta, és ez a mi biztos reményünk a jövőre is. És egy másik kéz is óv bennünket, a köztünk lévő Szent Jobb. Ez a hit éltet bennünket ezen az ünnepen is.

Gyóni Géza szülőfalum költője, aki evangélikus lelkész fia volt, s az I. világháborúban, szibériai fogságában rádöbbent a magyar átokra. S protestáns létére egy hosszú imádságot írt a Dicsőséges Jobbhoz, amelyben ezt írja:

„Dicsőséges Jobb, ne engedd, ne engedd,
Hogy vak pártosság ép most gyöngítsen meg.
S amelynek híján annyi sebünk égett,
Teremts közöttünk szent, erős egységet.”

Ünneplésünk hamarosan elmúlik, de maradandó hatású lehet, ha megszívleljük az Intelmek figyelmeztetését, hogy rendszeresen imádkozzunk. Az imádságból hitet, a hitből reményt, a reményből szeretetet merítünk. A szeretet erősíti a szolidaritást, az ország határain belüli és kívüli magyarok között. Összefogás nélkül széthullunk, a közös szolidaritásban megújulhat kereszténységünk, magyarságunk, és akkor remélhetjük, hogy nemcsak múltja, hanem jövője is lesz nemzetünknek.

Ámen

(Elhangzott a Szent István-bazilikában augusztus 20-án, Szent István király ünnepén.)








Napi evangelium
Beteljesedett!
  Jn 19,12-42

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum