English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Sugárzó életek
2007. október 3., szerda 09:48

Szent Péter, Assisi Szent Ferenc és Kalkuttai Teréz anya életét dolgozza fel az a – szeptemberben kiadott – három új játékfilm, amelyekkel az Etalon Film a szentek életébe bevezető, hiánypótló DVD-sorozatát bővítette.

 

A szentek élete keresztényi és művészi szempontból is érdekes lehet, különösen Péter apostolé, hiszen az ő alakja a Biblián keresztül rajzolódik ki előttünk. Giulio Base filmjében az Egyház első fejének fordulatokban bővelkedő élete bontakozik ki. Szent Péter történetét Jézus halálától kezdődően követhetjük nyomon, s mintha az Apostolok Cselekedetei elevenedne meg a képernyőn. A Jézus halála, majd feltámadása miatti zavarodottságot éppen olyan hitelesen mutatja be a kétrészes mű, mint a keresztényüldözéseket és a krisztusi tanítás terjedését. A felemelő történet Rómában ér véget, ahol Pétert már mint az első keresztény közösségek összefogóját láthatjuk. A hivatásával és saját méltatlanságával vívódó apostolt Omar Sharif alakítja kitűnően, aki a visszaemlékezések evangéliumi jeleneteiben is mélyen átélten és átélhetően formálja meg a halászból emberhalásszá lett Pétert.

A Sugárzó Életek című sorozatban a Péter, a kőszikla című alkotás mellett két másik DVD is megjelent a közelmúltban: az egyik Teréz anya életéről szól, a másik Assisi Szent Ferenc alakját mutatja be. A tíz éve elhunyt Kalkuttai Teréz anya izgalmas, tanulságos és példamutató történetét Fabrizio Costa vitte filmre, a szegények szolgálójának szerepében Olivia Hussey üzen az önfeláldozásról és a kitartásról. A harmadik újdonság, Liliana Cavani három Oscar-díjjal jutalmazott alkotása pedig azért különleges a Szent Ferenc-filmek sorában, mert a ferences rend megalapítójának életét Hermann Hesse írásai alapján festi meg. Az Assisi Szent Ferenc című film főbb szerepeit Mickey Rourke és Helena Bonham Carter alakítják.



(Forrás: MKPK Sajtóiroda)






Napi evangelium
Hogyan adhatja testét eledelül nekünk?
  Jn 6,52-59

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum