English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Püspökök
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Családjaink.hu
Eucharisztikus Kongresszus
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben





Eseménynaptár


2018. május 1., kedd
Brenner János boldoggá avatása
2018. május 1-jén, kedden tartják Brenner János boldoggáavatását Szombathelyen, az Emlékmű dombon. A program 9 órakor kezdődik. A 11 órakor kezdődő boldoggá avatási szentmisét Mons. Angelo Amato bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregációja prefektusa mutatja be a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjaival. Szentbeszédet mond Erdő Péter, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek. Részletes programot, információkat a https://brennerjanos.hu oldalon találhatnak.



2018. május 2., szerda
Ballagás a kaposvári Szent Imre Kollégiumban
2018. május 2-án szerda 18.00 órakor kerül sor a kaposvári Szent Imre Kollégiumban a végzős diákok ballagására. Az ünnepségen részt vesz Varga László megyéspüspök úr is, aki sok éven át volt az intézmény igazgatója. (Kaposvár, Németh István fasor 2.)



2018. május 3., csütörtök
Első csütörtöki Eucharisztia ünnep (Szeminárium)
Május 3-án, csütörtökön 18 órakor a Szeminárium templomban lesz a város egyházközségeinek közös elsőcsütörtöki Eucharisztia ünnepe. 18 órakor misét celebrál Spányi Antal megyéspüspök a város papságával együtt. (Székesfehérvár, Petőfi u. 3, 8000)



2018. május 4., péntek
Szent Flórián ünnep
2018. május 4-én péntek 10 órakor a Megyei Tűzoltónap alkalmából Varga László megyéspüspök atya szentmisét mutat be a kaposvári Nagyboldogasszony Székesegyházban (Kaposvár, Kossuth tér 3), majd 11 órától részt vesz a Szivárvány Kultúrpalotában (Kaposvár, Noszlopy G. u. 5-7.) tartandó ünnepségen.



2018. május 4., péntek
Ballagás a kaposvári Nagyboldogasszony Gimnáziumban
2018. május 4-én péntek 15 órakor Varga László megyéspüspök atya részt vesz a kaposvári Nagyboldogasszony Gimnázium végzős növendékeinek ballagásán (Kaposvár, Zárda u. 2, Kossuth tér 3).



2018. május 4., péntek
Veszprémben ünnepélyes kiállítás megnyitó
2018. május 4-én, pénteken 17 órakor Veszprémben a Szent Imre piarista és helyőrségi templomban (8400 Veszprém, Vár u. 12.) a Mátyás király emlékévben, I. (Hunyadi) Mátyás királlyá választásának 560., születésének 575. évfordulóján kiállítás nyílik Hunyadi Mátyás, a keresztény európai kultúra védelmezője, Mátyás király egyházpolitikája és a 15. század egyházművészete címmel. Köszöntőt mond: Márfi Gula, veszprémi érsek, Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere. A kiállítást megnyitja: Földesi Ferenc filológus, az Országos Széchényi Könyvtár különgyűjteményi igazgatója, Fáy Zoltán könyvtáros, a Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár igazgatója. Közreműködik: Az Orlando Énekegyüttes és Nagy Csaba lantművész. A kiállítás 2018. október 31-ig, hétfő kivételével minden nap 10:00–17:00 óráig látogatható.



2018. május 4-5., péntek-szombat
XIX. Nemzetközi Csipke és Kézműves kiállítás megnyitója Kiskunhalason
2018. május 4-én és 5-én, pénteken és szombaton Kiskunhalason a : Csipke Házban (6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 37/a) tartják a XIX. Nemzetközi Csipke és Kézműves kiállítás megnyitóját. A kiállítást megnyitja: Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. Bemutatkoznak: Szerbia, Horvátország és Magyarország csipkéi és hímzései, Tavankút szalmaképei. Köszöntőt mond: Pajor Kálmán, a Halasi Csipke Közalapítvány kuratóriumának elnöke, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Fülöp Róbert Kiskunhalas város polgármestere. Közreműködik: Mithras Pedagógus Kórus. A kiállítás látogatható: 2018. május 4-20. között naponta 9:00-12:00 és 13:00-17:00 óra között.



2018. május 5., szombat
Előadás Budapesten
2018. május 5-én szombat 9-17 óráig Varga László megyéspüspök úr Budapesten, a Katolikus Karizmatikus Megújulás Országos Tanácsa számára tart előadásokat. Helyszín: Budapest, Városmajor kistemplomban.


2018. május 5., szombat
Mindszenty zarándoklat Esztergomban
Országos engesztelő zarándoklat lesz május 5-én Esztergomban. Az ünnepi szentmise a bíboros-hercegprímás földi maradványait őrző esztergomi Bazilikában 10 óra 30-kor kezdődik. Főcelebráns Erdő Péter bíboros, prímás lesz, az eseményen részt vesznek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai is.



2018. május 6., vasárnap
Anyák-napi megemlékezés és az idei Althann-év programjának ismertetése Vácon
2018. május 6-án, vasárnap, 16 órakor kezdődik az Anyák-napi megemlékezés és az idei Althann-év programjának ismertetése Vácon, a Nagypréposti palota kapujánál (2600 Vác, Március 15. tér. 4). A „Mit hagytak ránk az Althann-ok” című kamara-kiállítást dr. Beer Miklós, váci megyéspüpsök nyitja meg.


2018. május 6., vasárnap
Horvát nemzetiségű hívek zarándoklata a győri Könnyező Szűzanyához

A Győri Egyházmegye az idei esztendőben is megszervezi a horvát nemzetiségű hívek zarándoklatát a győri Könnyező Szűzanyához. A 2018-as zarándoklat mottója: „Helyezzük családjainkat Isten kezébe!”

A zarándoklatra május 6-án, vasárnap kerül sor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. A 10 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Ägidius J. Zsifkovics kismartoni püspök lesz. A szentmisén énekével közreműködik a gradistyei horvátság által lakott települések híveinek közel 150 fős Pax et bonum kórusa. A zarándoklat a 14 órakor Mária-köszöntővel zárul Mogyorósi Márk Ányos OSB főszervező vezetésével. A Győri Egyházmegye szeretettel hívja és várja a horvát családokat!




2018. május 7., hétfő
Boldog Gizella ünnepe Veszprémben
2018. május 7-én, hétfőn 19 órakor a Bazilikában Boldog Gizella, a Veszprémi Főegyházmegye társvédőszentjének ünnepén ünnepi szentmisét celebrál Márfi Gyula veszprémi érsek, majd ezt követően kerül sor az ökumenikus köszöntésekre.



2018. május 7-8., hétfő-kedd
II. Scriptorium-Konferencia Pannonhalmán
2018. május 7-én és 8-án, hétfőn és kedden Pannonhalmán a Főapátságban tartják a II. Scriptorium-Konferenciát. A kétnapos konferencia május 7-én 10 órakor kezdődik a Dénes Tamás köszöntőjével. A nyitó előadást 10.10 órakor Varga Lajos püspök tartja „Két német nyelvű imalap a váci Hétkápolnához” címmel. A konferencia szervezői: a Pannonhalmi Főapátsági Levéltár, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ, a PPKE BTK Klasszika Filológia Tanszék. Támogatók:a Pannonhalmi Főapátság és az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ.



2018. május 9., szerda
Találkozó az Egyházmegye vállalkozóival
2018. május 9-én szerda 18.00 órakor a Kaposvári Egyházmegye (Kaposvár, Zárda u. 4.) területén tevékenykedő vállalkozókkal találkozik Varga László megyéspüspök. A találkozó célja a vállalkozók tájékoztatása az Egyházmegyei Karitász és az Irgalmasság Háza Szolgálat terveiről és eddigi tevékenységeiről. A találkozó vacsorával és beszélgetéssel zárul.



2018. május 9., szerda
Beer Miklós püspök könyvbemutatója Salgótarjánban
2018. május 9-én szerdán, 16 órakor Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban (3100 Salgótarján, Kassai sor 2.) könyvbemutató és beszélgetés lesz Beer Miklós váci megyéspüspökkel.



2018. május 9-10., szerda-csütörtök
Szocska A. Ábel OSBM apostoli kormányzót a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspökévé szentelik (bővítve)
2018. május 9-10-én Kocsis Fülöp metropolita, Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök és Ciril Vaszil érsek atya, a Keleti Egyházak Kongregációjának titkára püspökké szenteli Szocska A. Ábelt, a Nyíregyházi Egyházmegye apostoli kormányzóját. A máriapócsi és nyíregyházi eseményeken résztvesznek a Magyar Püspöki Konferencia tagjai, határon túli püspökök és szerzetes elöljárók, valamint a metropólia papjai, papnéi, hívei, a történelmi egyházak képviselői és közjogi személyek.

2018. május 9-én, szerdán Máriapócson a bazilikában, a 17 órakor kezdődő alkonyati istentiszteleten Szocska A. Ábel OSBM többszörös hitvallást tesz.
Majd másnap, május 10-én 10.30-tól a nyíregyházi Szent Miklós-székesegyházban Szent Liturgia keretében fog zajlani a püspökszentelés és a beiktatás. Beszédet mond Kocsis Fülöp metropolita.




2018. május 11., péntek
Althann Jubileum Vácon
2018. május 11-én, pénteken Vácon a Püspöki Palotában (2600 Vác, Migazzi Kristóf tér 1.) Gróf Althann Mihály Frigyes váci megyéspüspöki kinevezésének 300. évfordulója alkalmából 10 és 16.30 óra között történeti és kánonjogi konferenciát tartanak. Ezt követően 18 órakor jubileumi koncert lesz hallható a püspöki palota dísztermében (Migazzi Kristóf tér 1, 2600).
 
Az ünnepi megemlékezés május 12-én, szombaton, 10 órakor főpapi szentmisével veszi kezdetét a székesegyházban (2600, Vác Konstantin tér 11.). A szentmisét Beer Miklós váci megyéspüspök celebrálja majd ezt követően koszorúzást tartanak a Gróf Althann Mihály Frigyes püspök sírjánál.



2018. május 12., szombat
Főegyházmegyei zarándoklat Boldog Gizella ünnepén
2018. május 12-én, szombaton 10 órakor az ünnepi szentmisét tartanak a veszprémi Óváros téren. A szentmise szónoka Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke.



2018. május 12., szombat
Egyházmegyei Zarándoklat Ludbregbe
2018. május 12-én, szombaton készülve a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra a kaposvári egyházmegye egyházmegyei zarándoklatot szervez Ludbregbe (Szent Vér kegyhely) és Marija Bistricára Varga László megyéspüspök vezetésével, ahova közel 1000 zarándokot várnak.



2018. május 12., szombat
Nagymarosi Katolikus Ifjúsági Találkozó
2018. május 12-én, szombaton tartják a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozót „Örüljetek az Úrban szüntelenül!” mottóval.
Program:
9 órakor napindító a Mentemisszió fiataljaival. 10 órakor Farkas László főelőadása, majd szentségimádás mentemissziósokkal. 12 órakor fakultációk. 14 órakor ebédszünet, személyes találkozások 15.30 órakor énekpróba a szentmisére.
16 órakor szentmise Palánki Ferenc és Orosz Atanáz püspökökkel; a zenei szolgálatot Sillye Jenő és barátai végzik.
18 órakor közös éneklés Sillye Jenővel és barátaival, majd táncház a Jászok Együttessel
Bővebb információ: nagymaros.katolikus.hu



2018. május 12., szombat
Bogner Mária Margit halálának évfordulója
2018. május 12-én, 17 órakor Érd-Óvárosban ünnepi szentmise keretében emlékezik meg Spányi Antal megyéspüspök az egyházmegye papságával Bogner Mária Margit vizitációs nővér halálának évfordulójáról. Ezután imádkoznak a nővér sírjánál boldoggá avatásáért.



2018. május 12., szombat
VI. Szent Ágota Nap Sárszentágotán
2018. május 12-én, szombaton Sárszentágota Község Önkormányzata, a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete és a Szent Ágota Római Katolikus Plébánia közös szervezésében kerül megrendezésre a VI. Szent Ágota Nap. A találkozón 14.10 órakor szentmisét celebrál Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök a daganatos betegségben szenvedőkért.


2018. május 12., szombat
Máriagyűdi gyalogos zarándoklat

A máriagyűdi gyalogos zarándoklat évek óta kiemelt esemény a Pécsi Egyházmegyében. 2018. május 12-én tizedik alkalommal vehetnek részt a hívek a zarándoklaton. A gyalogos zarándokok reggel 6. 3 órakor találkoznak a Pécsről Pogány felé tartó, II. János Pál útja melletti volt FEMA-parkolóból (7632 Pécs, Sztárai Mihály út 1.). Délután 14 órára tervezik az érkezést Máriagyűdre (7818 Máriagyűd, Vujicsics u. 66.), az út közös imádsággal és énekkel telik, két helyen (Szalántán és a Tenkes Csárdánál) hosszabb pihenővel. A biciklis zarándokok a székesegyháztól (7624 Pécs, Dóm tér 3.) indulnak reggel 8.30 órakor.

A zarándoklatot záró szentmisét 15 órakor Udvardy György megyéspüspök mutatja be, a jelenlévő papsággal együtt. 

További információ: https://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/2364-tizedik-egyhazmegyei-zarandoklat-mariagyudre




2018. május 13., vasárnap
A nagylózsi templom felszentelése
2018. május 13-án, vasárnap 15 órakor Nagylózson a megújult Szent Lőrinc-templomot (9482 Nagylózs, Arany J. u. 1.) ünnepi szentmise keretében felszenteli Veres András győri megyéspüspök.


2018. május 15., kedd
Egyetemisták és egyetemi oktatók hálaadása a győr-révfalui Szentháromság-templomban
2018. május 15-én, kedden 19 órai kezdettel a győr-révfalui Szentháromság-templomban Veres András győri megyéspüspök hálaadó szentmisét mutat be. A szentmisét követően a győri Katolikus Egyetemi Lelkészség állófogadást tart a Széchenyi Étteremben.


2018. május 16., szerda
A Pécsi Egyházmegye szabadegyetemi sorozata
2018. május 16-án, szerdán 18 órakor Pécsett a Magtár Látogatóközpontban (7621 Pécs, Dóm tér 6.) „Felelősség: gazdálkodás” címmel Udvardy György megyéspüspök, Dohoczki Péter gazdasági igazgató (Pécsi Egyházmegye) Hortobágyi Ciril OSB perjel, gazdasági igazgató tartanak előadást.


2018. május 16., szerda
Püspöki szentmise a drávasztárai templomban horvát nyelven
2018. május 16-án, szerdán 17 órakor Antun Skvorcevic pozsegai püspök szentmisét celebrál Drávasztárán (7960 Drávasztára, Zrínyi utca 1.) Nepomuki Szent János ünnepén az ő tiszteletére szentelt drávasztárai templomban horvát nyelven. A drávasztárai templomot hetven évvel ezelőtt a helyi hívek összefogásából mindössze hat hónap alatt építették. A hetvenéves templombúcsút októberben tartják majd.


2018. május 17., csütörtök
Sajtótájékoztató Kaposváron
2018. május 17-én, csütörtök 16.30 órakor Varga László megyéspüspök úr sajtótájékoztatót tart a Kaposvári Egyházmegye alapításának 25. éves évfordulója alkalmából, amelyet május 26-án ünnepel majd az egyházmegye.


2018. május 18., péntek
A Magyar Honvédelem Napja Székesfehérváron
2018. május 18-án, pénteken a Magyar Honvédelem Napja alkalmából ünnepi állománygyűlést tartanak Székesfehérváron a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság Rendezvénytermében. Korom Ferenc altábornagy, vezérkarfőnök meghívására az eseményen részt vesz, Spányi Antal megyéspüspök.



2018. május 18., péntek
A Pünkösdi Virágálom megnyitója
2018. május 18-án, pénteken ismét virágba borul Székesfehérvár Belvárosa a Pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódóan. A Városháza bejárata előtt május 18-án, 17 órakor kezdődik a Pünkösdi Viráglom programjának megnyitója. Köszöntőt mond többnek között Spányi Antal megyéspüspök.



2018. május 18., péntek
Jótékonysági Bál a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek javára
2018. május 18-án, pénteken a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, valamint a Fejér Megyei Esély Gyermekvédelmi és Gyermeksegítő Alapítvány jótékonysági bált szervez a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban május 18-án 19 órakor a Gyermekvédelmi Központ sárbogárdi lakásotthonaiban ellátott gyermekek és a velencei gyermekotthon javára. Az eseményen részt vesz és a kezdeményezést támogatja Spányi Antal megyéspüspök.


2018. május 19., szombat
Missziós nap Mohácson

2018. május 19-én, szombaton 10 és 19 óra között Mohácson, több helyszínen: Sokac Rév; Nepomuki Szent János-szobor és Milleniumi Emlékmű (7700 Mohács, Széchenyi tér); Belvárosi templom (7700 Mohács, Szent Mihály tér 8.) missziós napot tartanak.

A missziós nap programja:

A mohácsi missziós nap kapcsolódik a város „Szomszéd ünnepéhez”. A Sokac Révnél 10-15 óra között bemutatkoznak a helyi közösségek, a gyermekek kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, a felnőtteket a kerekasztal-beszélgetéseken, az imasátorban, és a Meghallgat-lak sátorban várják, valamint jelen lesz a Karitász is, akik adományokat gyűjtenek.

13-13.15 óra között a mohácsi Boldog Gizella Katolikus Általános Iskola diákjainak színdarabja, majd 13.30-13.45 között a mohácsi Park utcai Katolikus Általános Iskola Kicsinyek Kórusának bemutatója lesz a Sokac Rév színpadán.

14-15.30 között kisvonattal mohácsi templomkörúton vehetnek részt az érdeklődők.

15.30-kor Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőt tart a Nepomuki Szent János szobornál a mohácsi Széchenyi téren.

16-17 óra között Iváncsits Tamás és Barátai koncertje a Milleniumi Emlékműnél.

18 órától szentmisét mutatnak be a mohácsi Belvárosi-templomban.

19 órától Kellermayer Miklós egyetemi tanár, emeritus professzor előadása lesz a Belvárosi-templomban.




2018. május 19., szombat
A Szent Mónika Közösség országos találkozója Bátaszéken
2018. május 19-én, szombaton Bátaszéken a Nagyboldogasszony-templomban (7140 Szabadság u. 1.) tartják Szent Mónika Közösség országos találkozóját. 11 órakor Hálaadó szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüspök.


2018. május 19., szombat
Pünkösdi Ifjúsági Találkozó Petőfiszállás – Pálosszentkúton
Május 19-én, szombaton 17 órakor Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek ünnepi szentmisét mutat be Petőfiszállás – Pálosszentkúton (6113 Petőfiszállás, Tanya 473.) a pünkösdi búcsú alkalmából, valamint az egyházmegyei Pünkösdi Ifjúsági Találkozó részeként és kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.



2018. május 20., vasárnap
Pünkösd – ünnepi szentmise Vácott
2018. május 20-án, vasárnap 10 órakor a váci székesegyházban Beer Miklós váci megyéspüspök ünnepi szentmisét mutat be és ennek keretében kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.


2018. május 20., vasárnap
Pünkösd – ünnepi szentmise Pécsett
2018. május 20-án, vasárnap 9.30 órakor a pécsi Székesegyházban ünnepi szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüspök és ennek keretében kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.


2018. május 20., vasárnap
Pünkösd a Káptalandombon
2018. május 20-án, vasárnap 10 órakor Győrben a Nagyboldogasszony-székesegyházban Veres András püspök ünnepi szentmise keretében kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.


2018. május 20., vasárnap
Pünkösd – ünnepi szentmise Kalocsán és Soltvadkerten
Május 20-án, pünkösd vasárnapján 10 órai kezdettel ünnepi szentmisét mutat be Kalocsán, a Nagyboldogasszony Főszékesegyházban és kiszolgáltatja a bérmálás szentségét Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek. Majd délután 16 órakor ünnepi búcsúi szentmisét mutat be Soltvadkerten és kiszolgáltatja a bérmálás szentségét.



2018. május 20., vasárnap
Püspöki Liturgia és elsőáldozás
Május 20-án, pünkösd vasárnapján Kocsis Fülöp érsek-metropolita 10 órától Debrecenben az Istenszülő Oltalma Görög Katolikus Templomban (Attila tér, 4029) Püspöki Liturgiát tart, aminek részeként elsőáldozás lesz.



2018. május 20., vasárnap
Ünnepi Szent Liturgia Pünkösd ünnepén
Május 20-án, pünkösd vasárnapján Miskolcon, a Nagyboldogasszonyról nevezett Püspöki Székesegyházban (Búza tér) Orosz Atanáz püspök 10 órától vezeti az ünnepi Szent Liturgiát.



2018. május 21-én, pünkösdhétfő
Pünkösdhétfő Sárospatakon
2018. május 21-én, pünkösdhétfőn Sárospatakon a Bodrog-parti szabadtéri rendezvénytéren „A Boldogságos Szűz Mária, az egyház anyja emléknapja és Szent Erzsébet szentté avatásának 783. évfordulója ünnepe” mottóval tartanak rendezvényt. A program 9.30 órakor veszi kezdetét kezdődik a zarándokok fogadásával. 10 órakor katekézist tart Dr. Linczenbold Levente teológiai tanár, plébános. 11 órától ünnepi szentmisét mutat be Ternyák Csaba egri érsek, a főcelebráns Böcskei László nagyváradi püspök. Ezt követetően indul a körmenet a Szent Erzsébet ereklyével. Megáldják a Szent Erzsébet Útra induló zarándokokat, majd az ebédidő után 14.30 órakor szentségimádás lesz a Szent Erzsébet Nővérekkel a Bazilikában. 15.15 órakor a kegytárgyak megáldására és a zarándokok elbocsátására kerül sor.



2018. május 21-én, pünkösdhétfő
Karizmák ünnepe - Az esztergom-budapesti főegyházmegye majálisa Máriaremetén
2018. május 21-én, pünkösdhétfőn 9 órától tartja: "Minden forrásom belőled fakad." (Zsolt 87,7) mottóval az esztergom-budapesti főegyházmegye a majálisát Máriaremetén. Program: Nektek! Veletek! Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus második előkészítő évének megnyitójára kerül sor. 14 órakor ünnepi szentmisét celebrál Erdő Péter bíboros. 10 órakor kezdődik az egyházmegyei ministránstalálkozó is, amelyhez a hivatásgondozó és ifjúsági referatúra programjai is csatlakoznak. A szabadtéri oltárnál 13 órakor kerül sor az egyházmegyei ministránsverseny eredményhirdetésére, majd 13.15 órakor Erdő Péter bíboros mond buzdítást annak a ministránscsapatnak, akik plébániájuk képviseletében nyáron Rómában részt vesznek a nemzetközi ministránstalálkozón. Többnyelvű szóróanyagokkal hírét viszik majd a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak és az ehhez kötődő előkészületi programnak.13.30-kor hirdeti meg a főpásztor a NEK második készületi évét, és iránymutatást, buzdítást is fűz ehhez. A pünkösdhétfői ünnep szentmiséje 14 órakor kezdődik majd a szabadtéri oltárnál. Ezután, várhatóan negyed 4-kor találkoznak majd a plébániák missziós küldöttei a NEK Titkárság szervezésében. Az önkéntesek, akik a saját közösségüket lelkesítik, hogy bekapcsolódjanak a kongresszus szervezésébe, előkészületeibe, eddigi tapasztalataikat osztják meg egymással.



2018. május 22., kedd
Szent Rita búcsú Budapesten
2018. május 22-én, kedden Budapesten a Szent Rita-templomban (1081 Budapest, VIII. Kun u. 5.) 11 órakor Snell György segédpüspök szentmisét celebrál Szent Rita búcsúján.



2018. május 23., szerda
Az Egyház arca 2.0 - Fórum és előadássorozat Kaposváron
2018. május 23-án, szerdán "Az Egyház arca 2.0 - Fórum és előadássorozat" keretében "Boldogmondások és az emberi valóság világa" címmel előadást tart: Horváth Olga apátnő (Ciszterci Nővérek Monostor, Nagymaros) és Varga László kaposvári megyéspüspök.



2018. május 24., csütörtök
Boldog Apor Vilmos püspök ünnepe Szanyban
2018. május 24-én, csütörtökön 11 órakor Szanyban a Szent Kereszt megtalálása templomban Veres András győri megyéspüspök ünnepi szentmisét mutat be Boldog Apor Vilmos püspök ünnepe alkalmából.



2018. május 24., csütörtök
Püspöki katekézis Pécsett
2018. május 24-én, csütörtökön Pécsett a 18 órakor kezdődő szentmisét követően a Dóm Kőtárban (7621 Pécs, Káptalan utca 8.) katekézist tart Udvardy György pécsi megyéspüspök utána szerény agapé keretében lesz lehetőség a találkozásra, beszélgetésre.



2018. május 24., csütörtök
Egyháztörténészek V. Országos Találkozója
2018. május 24-én és 25-én tartják a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán (7625 Pécs, Hunyadi János u. 11.) az Egyháztörténészek V. Országos Találkozóját, amelynek a témája a papnevelés története az ősegyháztól egészen a magyarországi rendszerváltozásig. Az esemény nyitónapján, 24-én 11 órakor Udvardy György pécsi megyéspüspök köszönti a résztvevőket.



2018. május 24., csütörtök
A média/ mozgókép mint közösségformáló eszköz
2018. május 24. csütörtök, 10 és 12 óra között Szombathelyen, a TIT székházban (Szombathely, Kőszegi utca 2. ) „A média/ mozgókép mint közösségformáló eszköz” címmel rendezvényt tartanak. Az esemény előadói: Székely János megyéspüspök, Szombathelyi egyházmegye; Jakab Péter ügyvezető, Bonum TV; Gáncs Péter elnök-püspök, Magyarországi Evangélikus Egyház; Illisz László igazgató Evangélikus Információs Szolgálat; Gregersen-Labossa György lelkész, Szombathelyi Evangélikus Egyházközség.



2018. május 25., péntek
Kávézó átadó ünnepség
2018. május 25-én, pénteken, 9.30 órakor tartják a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász Fairplay kávézójának átadó ünnepségét Szombathelyen (Hollán Ernő utca 4.). Köszöntőt mond és a kávézót megáldja Székely János megyéspüspök.


2018. május 25., péntek
Jótékonysági koncert az Országos Papi Otthonért
A Katolikus Szeretetszolgálat és az Országos Papi Otthon szeretettel vár mindenkit a Kármelhegyi Boldogasszony Szemináriumi templomba, a május 25-én 18 órakor kezdődő jótékonysági koncertre. Fellép a Musicolore énekegyüttes és Tóka Ágoston orgonaművész. Fővédnök Spányi Antal megyéspüspök és dr. Cser-Palkovics András polgármester. Támogató Farkas László képviselő. A belépés díjtalan, adományokat elfogadnak a Papi Otthon javára.


2018. május 25., péntek
Templommegáldás Sorokpolányban
Május 25-én, pénteken 17 órakor Sorokpolányban megáldja a Nagyboldogasszony-templomot (9773 Sorokpolány, Fő utca 122.) Székely János szombathelyi megyéspüspök.



2018. május 26., szombat
Óvodások Zarándoklata Mátraverebély-Szentkúton
2018. május 26-án, szombaton 9.30 órától tartják Mátraverebély–Szentkúton az óvodások zarándoklatát. A zarándoklat a megérkezést követően 10 órakor a Szűzanya köszöntésével kezdődik, énekekkel, a vándorkereszt átadásával ( Dunakeszi-Pécel). A kegyhelyen 11 órakor Beer Miklós váci megyéspüspök mutatja be a szentmisét.



2018. május 26., szombat
25 éves a Kaposvári Egyházmegye - Családi Nap Kaposváron
2018. május 26-án, szombaton, a Családi Nap keretében ünnepli a kaposvári egyházmegye az alapításának 25 éves évfordulóját. 10.30 órától hálaadó ünnepi szentmisét mutat be Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a kaposvári Nagyboldogasszony-székesegyházban (Kaposvár, Kossuth tér). Részletes programok az alábbi linken érhetők el: http://www.magyarkurir.hu/uploads/content/86954/fajlok/majus26_program.pdf



2018. május 26., szombat
A Kaposvári Egyházmegye ünnepe
2018. május 26. Szent II. János Pál pápa a Hungarorum Gens kezdetű Apostoli Konstitúcióval 1993. május 30-án alapította meg a Kaposvári Egyházmegyét. Az elmúlt 25 évért adnak hálát a kaposvári Nagyboldogasszony székesegyházban május 26-án, szombaton a 10.30 órakor kezdődő szentmisében. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás érsek úr mutatja be. A szentmisén a Püspöki Kar több tagja részt vesz. Ez a nap egyben az Egyházmegyei Családi Nap, Ifjúsági- és Ministránstalálkozó. Szeretettel várjuk a családokat, a fiatalokat és a gyerekeket is! Ünnepeljünk együtt!



2018. május 26., szombat
25 éves a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye - Jubileumi hálaadás
2018. május 26-án, szombaton tartják a 25 éves Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye jubileumi hálaadó napját. Az ünnepség 10 órakor kezdődik ünnepi hálaadó szentmisével, amelyet Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek celebrál Kecskeméten, Urunk mennybemenetele társszékesegyházban (6000 Kecskemét, Kossuth tér 2.) majd ellátogat a főpásztor a családi majálisra. Az ünnepség 12 órakor közös ebéddel folytatódik az Arborétumban, a Mária kápolna mellett (6000 Kecskemét, Nyíri út 48.) és ezt követően 13 órakor egyházmegyei családmajális lesz vidám családi játékokkal. 15.30 órakor záró imádsággal ér véget a jubileumi hálaadás.



2018. május 26., szombat
Élő Rózsafüzér zarándoklat Budapest körül
2018. május 26-án, szombaton 9 zarándoklat indul egy időben, 5 helyszínről. (részletes leírás: http://elorozsafuzer.hu/nyitolap). Este 19 órakor a zarándoklati végpontokon hálaadó szentmiséket tartanak az atyák: 1. Erdő Péter bíboros (Esterházy László protonotárius, kanonok, esperes, plébános) a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilikában. 2. Sebők Sándor plébános Fóton a Szeplőtelen Fogantatás Plébániatemplomban, 3. Frajna András esperes, plébános Kerepesen a Szent Anna Plébániatemplomban, 4. Fülöp Ákos esperes, plébános Nagytétény Nagyboldogasszony Plébániatemplomban, 5. Tampu-Ababei József plébános Budapest-Pestszentlőrinci Mária Szeplőtelen Szíve Főplébániatemplomban.



2018. május 26., szombat
Elsőáldozók találkozója és lelki napja Máriagyűdön
2018. május 26-án, szombaton 9.30 órakor tartják az elsőáldozók találkozóját és lelki napját Máriagyűdön (7818 Máriagyűd, Vujicsics u. 66.). A lelkinap programja: 9.30 órakor érkezés, regisztráció a hitoktatók részéről, hely elfoglalása a szentmisére. 10 órakor szentmisét mutat be Udvardy György pécsi megyéspüspök. 11 órakor kezdődik a 11 állomásból álló akadályverseny a gyerekeknek. 11 órakor Nagy Péter, a Pécsi Egyházmegyei közoktatási munkatársának előadása a kísérők számára a templomban. 13 órakor bábelőadás. 13.45 órakor közös záró ima.



2018. május 26-28., szombat-hétfő
Spányi Antal püspök lelkipásztori látogatása Németországban és Ausztriában
2018. május 26 és 28 között, szombattól-hétfőig Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök németországi és ausztriai lelkipásztori látogatást tesz. Május 27-én a Neuburg an der Donau közelében fekvő „Heilig Kreuz“ in Bergen 260. zarándok évadjának megnyitó ünnepségein vesz részt. Május 28-án, hétfőn pedig Maria Zell-ben mutat be szentmisét az érdi zarándokoknak.



2018. május 28 - június 2., hétfőtől szombatig
25 éves a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Az egyházmegye megalapításának 25. évfordulójára Debrecenben május 26-június 2-ig tartó egy hetes ünnepségsorozattal készülnek. Ezen a héten érkezik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje is Debrecenbe, majd innen a keresztet továbbviszik az egyházmegye nagyobb településeinek templomaiba.
 
Május 28-án, hétfőn, 19 órakor kerekasztal beszélgetést tartanak a Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye alapításának körülményeiről a Szent József Gimnázium dísztermében (Szt. Anna utca 17., 2. em.). A beszélgetésen részt vesz dr. Seregély István nyugalmazott egri érsek, Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspök, dr. Gyulai Endre nyugalmazott szeged-csanádi püspök.
 
Május 29-én, kedden, 19:30-kor "Törd meg az éhezőknek..." címmel Bosák Nándor nyugalmazott debrecen-nyíregyházi püspökről szóló portréfilmet mutatnak be az Apolló Mozi Kertész Mihály termében. (H-4025 Debrecen, Miklós u. 1.)
 
Május 30-án, szerdán 15 órakor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének fogadása a Szent Anna-székesegyházban.
 
Május 31-én, csütörtökön, 18 órakor hálaadó (ezüstpüspöki) szentmisét mutatnak be Bosák Nándor nyugalmazott püspök kinevezésének 25. évfordulóján. Június 2-án, szombaton, 10 órakor, Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek főcelebrálásával hálaadó szentmisét mutatnak be. A szentmisén részt vesz Varga László kaposvári megyéspüspök. A jubileumi ünnepségsorozat részleteit az alábbi oldalon találják: http://www.dnyem.hu/index.php/item/1841-25-eves-a-debrecen-nyiregyhazi-egyhazmegye.



2018. május 28., hétfő
Katonasírok megáldása
2018. május 28-án, hétfőn 14 órakor Varga László megyéspüspök a kaposvári Hősök temetőjében (Kaposvár, Szigetvári utca) megáldja a felújított katonasírokat.



2018. május 30., szerda
A Szent Jobb átvitelének emléknapja a Szent István Bazilikában
2018. május 30-án, szerdán a budapesti Szent István Bazilika kisbúcsúján, a 18 órakor kezdődő ünnepi szentmise főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök lesz. Az ünnepi mise után átvonulnak a Szent Jobbhoz és imádkoznak szent király földi maradványa előtt. A Szent Jobb tiszteletére ünnepi zenés szolgálattal bemutatott szentmisén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzene és Népzene Tanszékének oktatói, hallgatói, a Szent István és a Szent Angéla Budai Ferences Énekes Iskola – a Magyar Tekerőzenekar, a LFZE vonósai és Cserta Balázs tárogatós közreműködésével végeznek zenei szolgálatot. Orgonán kísér Richter Pál, és a LFZE Népzene Tanszékének vezetője. A Hagyományok Háza ismét a kezdeményezés mellé állt, így ismét minden résztvevő ajándékba kap egy énekesfüzetet a komplett miseanyaggal. A misét az ötletgazda Halmos Béla mellett a nemrég elhunyt Kallós Zoltán erdélyi népzenegyűjtő emlékének is ajánlják, aki a Szent Istvánról szóló népénekek legszebb változatait rögzítette hangfelvételeken.



2018. május 30., szerda
Domonkos esték: Dr. Székely János megyéspüspök előadása Kőszegen
2018. május 30-án, szerdán, 19 órakor kezdődik a kőszegi Árpád-házi Szent Margit Iskolában a domonkos esték, amelynek előadója Székely János szombathelyi megyéspüspök lesz.



2018. május 31., csütörtök
A váci egyházmegye püspöki és káptalani levéltárának átadása
2018. május 31.-én, csütörtökön, 17 órakor rövid ünnepség keretében veszi át Dr. Beer Miklós megyéspüspök a kivitelezőtől (UTI Kft.) az egyházmegye elkészült „Püspöki és Káptalani Levéltárát”. (2600 Vác, Konstantin tér 13-15.)





Havi bontás:
    Napi evangelium
    Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
      Jn 6,60-69

    >>> Napi evangélium
    Eseménynaptár


    PPKE