Üzenete a tömegtájékoztatás 41. világnapjára A világegyház 2007. május 20-án ünnepli a tömegtájékoztatás 41. világnapját. Közöljük XVI. Benedek pápa erre a napra írt üzenetének magyar fordítását.
Kedves Testvéreim!
1. A
tömegtájékoztatás 41. világnapjának témája – „A gyermekek és a
tömegtájékoztatási eszközök: a nevelés kihívása” – két rendkívül
fontos szempont átgondolására késztet minket. Az egyik a gyermekek
képzése. A másik talán kevésbé kézenfekvő, de nem kevésbé
lényeges, ez pedig a média alakítása, formálása.
Azok az összetett kihívások, amelyekkel korunkban a
nevelésnek szembe kell néznie, gyakran kapcsolatosak a média
elterjedt hatásával. A globalizáció jelenségének egyik vonása,
hogy a média – a gyors technológiai fejlődés következményeként is
– jelentősen meghatározza a kulturális környezetet (vö. II. János
Pál, A gyors fejlődés kezdetű apostoli levél, 3). Van, aki azt
állítja, hogy a média befolyása vetekszik az iskola, az Egyház,
sőt még a család formáló hatásával is. „Sokak számára a valóság
megfelel annak, aminek a média állítja.” (Tömegtájékoztatás Pápai
Tanácsa, Aetatis Novae, 4)
2. A gyermekek, a
média és a nevelés kapcsolatára két szempontból tekinthetünk. Az
egyik: ahogyan a média „neveli”, alakítja a gyermekeket. A másik:
a gyermekek nevelése arra, hogy megfelelően reagáljanak a médiára.
Kölcsönösség merül fel: egyrészt a médiaipar felelőssége, másrészt
az olvasók, a nézők és hallgatók aktív és kritikus részvétele. A
tömegtájékoztatási eszközök helyes használatára való nevelés ebben
az összefüggésben alapvető a gyermekek kulturális, erkölcsi és
lelki fejlődése szempontjából.
Hogyan kell
megvédenünk és elősegítenünk a közjót? A szülők, az Egyház, az
iskola felelőssége, hogy a média szelektív használatára neveljék a
gyermekeket. A szülők szerepe elsődleges fontosságú. Joguk és
kötelességük, hogy a tömegtájékoztatási eszközök körültekintő
használatának biztosításával úgy alakítsák gyermekeik tudatát,
hogy képesek legyenek helyes és objektív véleményt nyilvánítani,
amelynek nyomán el tudják dönteni, hogy megnézzenek,
meghallgassanak-e egy ajánlott műsort, vagy ne (vö. II. János Pál,
Familiaris consortio, apostoli buzdítás, 76). Az iskolának és a
plébániának bátorítania és segítenie kellene a szülőket abban a
meggyőződésben, hogy a szülői lét e nehéz, de hálás területén az
egész közösség támogatja őket.
A médiára való
nevelésnek pozitívnak kellene lennie. Ha azt mutatjuk a
gyerekeknek, ami esztétikailag és erkölcsileg kiemelkedő, segítjük
őket, hogy saját véleményük alakuljon ki, meggondoltak legyenek,
és fejlődjön az ítélőképességük. Fontos, hogy felismerjük a szülői
példamutatás alapvető értékét, és előnyös megismertetni a
fiatalokkal a gyermekirodalom, a szépművészet és a magasztos zene
klasszikusait. Bár a népszerű irodalomnak mindig meglesz a maga
helye a kultúrában, a szenzációkeltés csábítását nem szabadna
passzívan elfogadni az oktatási intézményekben. A szépség mint
isteni tükör inspirálja, élettel és erővel tölti el a fiatal
szívet és elmét, míg a csúnya és vulgáris dolgok lehangoló
hatással vannak az ember hozzáállására, magatartására.
Mint a nevelésben
általában, úgy a tömegtájékoztatási eszközök használatára való
nevelésben is fontos, hogy szem előtt tartsuk a szabadság helyes
gyakorlását. Nagy felelősséget jelent ez. A szabadságot gyakran
úgy mutatják be, mint az élvezetek, az új élmények fáradhatatlan
keresését. Ez inkább átok, mint szabadság! Az igazi szabadság
sohasem ítélné az egyént – főleg nem egy gyermeket – az újdonság
telhetetlen keresésére. Az igazság fényében akkor tapasztaljuk meg
a valódi szabadságot, amikor válaszolunk Istennek az emberiségnek
mondott „igen”-jére. Ő arra hív minket, hogy ne válogatás nélkül,
hanem meggondoltan válasszuk a jót, az igazat, a szépet. A szülők
az őrei ennek a szabadságnak, akik fokozatosan növekvő szabadságot
adva gyermekeiknek vezetik el őket az élet mélyebb örömére (vö.
Beszéd a családok V. világtalálkozóján, Valencia, 2006. július 8.)
3. A médiaipar csak
oly mértékben tud eleget tenni a szülők és nevelők azon őszinte
kívánságának, hogy a gyermekeket a szépségre, igazságra és jóságra
neveljék, amennyiben támogatja az ember alapvető méltóságát, a
házasság és a családi élet valódi értékét, valamint az emberiség
pozitív vívmányait és célkitűzéseit. Ebből ered az az igény, hogy
a média legyen elkötelezett a tényleges nevelésben és az etika
tiszteletben tartásában. Ezt nemcsak a szülők tartják különösen
fontosnak és sürgetőnek, hanem azok is, akik társadalmi
felelősségtudattal rendelkeznek.
Bár
megállapíthatjuk, hogy a média területén dolgozók közül sokan azt
szeretnék tenni, ami helyes (vö. Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsa,
Etika a tömegtájékoztatásban, 4.), el kell ismernünk, hogy azok,
akik e szakterületen dolgoznak, „pszichológiai nyomással és
különleges etikai dilemmákkal kerülnek szembe” (Aetatis Novae,
19), és olykor azt látják, hogy a gazdasági verseny az általános
mérce alábbadására kényszeríti őket. Minden olyan törekvés, és
program – beleértve az animációs filmeket és videó játékokat –,
amelyek a szórakozás jegyében felmagasztalják az erőszakot és
antiszociális viselkedést tükröznek vagy közönségessé teszik az
emberi szexualitást, perverziónak minősül, főleg, ha ezek a
műsorok gyerekeknek vagy serdülőkorúaknak szólnak. Hogyan
magyarázzuk meg ezt a „szórakozást” annak a számtalan ártatlan
fiatalnak, akik erőszak, kizsákmányolás és visszaélés áldozataivá
válnak. Mindenkinek el kellene gondolkodnia azon az ellentéten,
ami Krisztus – aki „ölébe vette [a gyermekeket] és kezét rájuk
téve megáldotta őket” (Mk 10,16) – és aközött áll fenn, aki egyet
is megbotránkoztat e kicsik közül, akinek „jobb volna (…), ha
malomkövet kötnének nyakára” (Lk 17,2). Ismét felhívást intézek a
médiaipar felelőseihez, hogy bátorítsák a gyártókat a közjó
megóvására, az igazság megerősítésére, az egyéni emberi méltóság
védelmére és a család szükségleteinek tiszteletben tartására.
4. Az Egyház, a
megváltás üzenetének fényében, mely rá lett bízva, az emberség
tanítója is, és szívesen segíti a szülőket, a nevelőket, a média
szakemberit és a fiatalokat. A plébániai és az iskolai
programoknak ma élenjárónak kellene lenniük a médiára való
nevelésben. Az Egyház szeretné megosztani azt a látásmódot, amely
az emberi méltóságot állítja minden értékes kommunikáció
középpontjába. „Krisztus tekintetével nézem a másikat, és többet
tudok neki adni a külsőleg szükséges dolgoknál: a szeretet
pillantását ajándékozhatom neki, amire annyira szüksége van (Deus
Caritas est, 18).
Vatikán, 2007. január 24.
XVI. Benedek pápa
|