English version Italiano magyar változat
nyil Nyitólap
nyil Katolikus Lexikon
nyil Könyvtár

Ajánló
Csaladjaink.hu
Katolikus Karitász
Liturgia.hu
Magyar Kurír
Új Ember
Vatikáni Rádió
Virtuális Plébánia
Szent István Rádió, Eger
Mária Rádió
nyil Katolikus média bővebben


XVI. Benedek pápa és I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka közös nyilatkozata

Ez a testvéri találkozó, ami közöttünk, XVI. Benedek, római pápa és I. Bartolomaiosz ökumenikus pátriárka között ma létrejött, Isten műve, olyan ajándék, ami Tőle származik – kezdődik a közös nyilatkozat. A két egyházi vezető hálát ad ezért minden jó Szerzőjének, majd örömüket fejezik ki, hogy megújíthatják a teljes szeretetközösségre vonatkozó elkötelezettségüket.

A bevezető szavak után az első pontban a Pápa és a Pátriárka hálával emlékeznek vissza tiszteletre méltó elődeik találkozóira, amelyek megmutatták a világnak az egység sürgető szükségét, illetve felvázolták az egységhez vezető biztos útvonalakat, mint a párbeszéd, az ima és a mindennapi egyházi élet. VI. Pál pápa és I. Athenagorász pátriárka jeruzsálemi zarándokúton találkoztak, azon a helyen, ahol Jézus Krisztus meghalt és feltámadt a világ üdvösségére. Azután ismét találkoztak Fanarban majd Rómában. Közös nyilatkozatuk még ma is teljes egészében érvényes, amennyiben hangsúlyozza, hogy a szeretet valódi párbeszédének kell támogatnia és sugallnia az egyházak és személyek közötti kapcsolatokat. Ami pedig II. János Pál pápa látogatását illeti I. Dimitriosz pátriárkánál, akkor jelentették be a római katolikus egyház és az ortodox egyház közötti vegyes bizottság létrehozását, amely azért ült össze, hogy kihirdesse és megvalósítsa a teljes szeretetközösséget.

Nem lehet tovább elfelejteni azt az ünnepélyes egyházi aktust sem, amely visszavonta az évszázadokig tartó, ősi, kölcsönös kiközösítést.

A közös nyilatkozat második pontja örömmel nyugtázza, hogy a teológiai párbeszédre létrehozott vegyes bizottság, amelynek plenáris ülését a szerb ortodox egyház látta nagylelkűen vendégül Belgrádban, néhány évi megszakítás után, ismét folytatja munkáját. A „Zsinatiság és Tekintély az egyházban” témát megvizsgálva az egyház szentségi természetének ekkléziológiai és kánonjogi következményeit tanulmányozzák.

Krisztus parancsa „Menjetek tehát, tegyetek tanítványommá minden népet”, ma sokkal inkább időszerű, mint valaha, még a hagyományosan keresztény országokban is. Egyre kevésbé hagyhatjuk figyelmen kívül a szekularizációt, a relativizmust, sőt a nihilizmust, különösen a nyugati világban. Hagyományainkat szüntelenül jelenvalóvá kell tenni a társadalmakban, ezért meg kell erősítenünk az együttműködést és a világ előtti közös tanúságtételünket – hangzik a pápa és az ökumenikus pátriárka közös nyilatkozata.

Az Európai Unió létrejöttéhez vezető úton nem szabad figyelmen kívül hagyni az emberek elidegeníthetetlen jogait, főleg a vallásszabadságét, amely minden más szabadságjog biztosítéka. Védelmezni kell továbbá a kisebbségeket, kulturális és vallási hagyományaikkal. Európában pedig egyesíteni kell erőinket, hogy megőrizzük a keresztény gyökereket és értékeket.

A két egyházi vezető sorra vette a világnak azokat a részeit, ahol a keresztényeknek számos nehézséggel kell szembenézniük, nevezetesen a szegénységgel, háborúkkal, terrorizmussal. Arra kaptunk meghívást – olvashatjuk a közös nyilatkozatban – hogy közösen törekedjünk az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember, minden ember jogainak tiszteletben tartására. A két egyház teológiai és etikai hagyományai szilárd alapot nyújthatnak az igehirdetéshez és a közös cselekvéshez. Mindenekelőtt azt akarjuk leszögezni – hangzik a nyilatkozat – hogy Isten nevében ártatlanokat megölni, sérti Istent és az emberi méltóságot. El kell köteleznünk magunkat minden emberi élet védelmének megújított szolgálatában.

Különösen fontos a Közel-Kelet békéje, hiszen ezen a helyen élt és szenvedett Jézus, itt halt meg és támadt fel, és itt évszázadok óta számos keresztény testvérünk él. XVI. Benedek pápa és I. Bartolomaiosz pátriárka azt kívánják, hogy a Közel-Keleten álljon helyre a béke, erősödjön meg az ottani népek, egyházak, vallások közötti szívélyes együttélés. Ezért bátorítják a keresztények közötti szorosabb kapcsolatok létrehozását, valamint a hiteles vallásközi párbeszédet, leküzdve az erőszak és a diszkrimináció minden formáját.

A környezetet fenyegető nagy veszélyekkel szemben a két egyházfő aggodalommal tekint a féktelen gazdasági és technológiai haladás negatív következményeire, amelyek az egész emberiséget és az egész teremtett világot fenyegetik.

Végül a két egyház világszerte élő híveihez és minden keresztényhez fordulnak, biztosítva imáikról a többi felekezet híveit, akikkel készségesen folytatnak párbeszédet illetve működnek együtt. Szent Pál apostol szavaival üdvözölnek mindenkit: „Kegyelem és békesség nektek, Istentől, Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól”.

 

Forrás: Vatikáni Rádió




Napi evangelium
Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg.
  Jn 13,1-15

>>> Napi evangélium
Eseménynaptár


PPKE



Legyen a kezdőlapom!      Mozgó ünnepek 2021-ig (pdf)       Mobil változat       RSS       Impresszum