Az internet etikája Kiadja a Tömegkommunikáció Pápai Tanácsa
2002. február 22.
Tartalom
I. Bevezetés
1. „A tömegkommunikáció területén jelenleg végbemenő forradalom
magába foglalja azon elemek alapos átalakítását is, melyekkel az
ember felfogja az őt körülvevő világot, ellenőrzi megfigyeléseit, és
azokat ki is fejezi. A képek és eszmék korlátlan elérhetősége és
gyors terjesztése, akár földrészek között is, komoly – pozitív és
negatív – következményekkel jár az egyének lélektani, erkölcsi és
szociális fejlődésére, a társadalmak szerkezetére és működésére, a
kultúrák közti kommunikációra, valamint az értékek,
világszemléletek, ideológiák és vallási meggyőződések
feltérképezésére és terjedésére”.[1]
Ezen szavak igazságtartalma egyre világosabbá vált az utóbbi
évtized során. Immár nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy a földet
egyetlen, elektronikus adó-vevőberendezésekkel behálózott
bolygóként képzeljük el, csevegő, zümmögő égitestként az univerzum
végtelen csendjében. Az etikai kérdés az, hogy vajon mindez
hozzájárul-e a hiteles emberi kiteljesedéshez, és segíti-e az
egyént és a népeket abban, hogy hűségesek maradhassanak
transzcendens hivatásukhoz?
A válasz természetesen „igen”, legalábbis sok szempontból. Az új
média a nevelés, a kulturális gyarapodás, a kereskedelem, a
politikában való részvétel, és a kultúrák közti párbeszéd
erőteljes eszköze. Ahogy a kísérő dokumentumban hangsúlyoztuk[2] , még a vallás
ügyének is a javára válhat. Az éremnek azonban másik oldala is
létezik – a személyek és közösségek javát szolgáló kommunikációs
eszközöket rosszra is fel lehet használni, a kizsákmányolásra, a
manipulálásra, az elnyomásra, a rombolásra.
2. Az internet a legújabb, és több tekintetben a leghatékonyabb
a kommunikációs eszközök sorában. A telegráf, a telefon, a rádió,
és a televízió az elmúlt 150 esztendő során egyre inkább
eloszlatták sok ember számára a kommunikáció tér- és időbeli
akadályait. Mindez messzemenően kihat egyénekre, nemzetekre, és az
egész világra.
Jelen dokumentumban katolikus szempontból szeretnénk az
internetről beszélni. Ez kiindulópontja lehet annak a
párbeszédnek, melyet a katolikus egyház folytat eme kiemelkedő
technológiai eszköz fejlődéséről és alkalmazásáról a társadalom
más rétegeivel, kiváltképpen más vallási közösségekkel. Az
internetet immár számos jó cél elérése során felhasználják, és
lehetőségeit még csak megközelítőleg sem használjuk ki, helytelen
alkalmazása viszont tekintélyes károkat is okozhat. A helyes
döntéseken múlik, vajon a hasznos vagy a káros használata kerül
túlsúlyba. Ehhez a döntéshez az Egyház két fontos tényezővel járul
hozzá: az emberi személy méltósága melletti kiállásával, és az
erkölcsi bölcsesség hosszú hagyományával.[3]
3. Az internet etikai értékelésekor is az egyén és az egyének
közössége jut központi szerephez, úgy, mint más médiák esetében
is. A közölt üzenetre, a kommunikáció folyamatára, s a
kommunikáció szerkezeti és szervezeti kérdéseire való tekintettel
„az alapvető etikai alapelv a következő: az emberi személy és az
emberi közösség a tömegkommunikációs eszközök használatának célja
és mértéke. A kommunikációnak emberek közt kell zajlania, és az
ember fejlődésére jótékonyan kell hatnia”.[4]
A közjó – „a társadalmi élet azon feltételeinek összessége,
melyek mind a csoportok, mind az egyesek kiteljesedését
megkönnyítik, illetve lehetővé teszik”[5] – a tömegkommunikáció etikai értékelését
szolgáló második alapelvet képezi. A közjót átfogóan kell érteni,
mint azon nemes szándékok összességét, melyekért egy adott
közösség tagjai közösen elkötelezik magukat, és amelyek
megvalósításáért és felkarolásáért maga a közösség létezik. Az
egyének java közösségük javának a függvénye.
A szolidaritás az az erény, mely az embert a közjó megőrzésére
és támogatására serkenti. Nem „határozatlan együttérzés, vagy
felületes elérzékenyülés” mások nyomorának láttán, hanem „szilárd
és állandó határozottság, hogy a “közjóért” munkálkodjon, azaz
mindenki és minden egyes ember javáért, mivel mindnyájan felelősek
vagyunk mindenkiért”.[6]
A szolidaritásnak különösen napjainkban erős nemzetközi
dimenziója van, ezért helyes, hogy a nemzetközi közjóról
beszéljünk, és kötelesek vagyunk síkra szállni érte.
4. A globalizációs folyamatban szerepet játszik a nemzetközi
közjó, a szolidaritás erénye, valamint a kommunikációs eszközökben
és az információs technológiában zajló forradalom.
Az új technológia nagymértékben elősegíti és támogatja a
globalizációt. Ezzel olyan helyzetet teremt, melyben a
„kereskedelemnek és a kommunikációnak a határok már nem szabnak
gátat”.[7]
Ennek következményei rendkívül messzemenőek. A globalizáció
képes gyarapítani a gazdagságot és elősegítheti a fejlődést;
előnyei a „hatékonyság és a termelés növelése, [...] a népek közti
fokozott egység, [...] az emberiség családjának jobb szolgálata”.
[8]
Az előnyökből viszont nem részesül mindenki egyenlően. Egyes
személyek, gazdasági vállalkozások és országok hihetetlenül
meggazdagodtak, miközben mások visszaestek. Egész nemzetek szinte
teljes mértékben ki vannak zárva ebből a folyamatból, tehát nem
kaptak helyet abban az új világban, minek a körvonalai fokozatosan
kibontakoztak. „A globalizáció mélyre hatóan megváltoztatta a
gazdasági rendszereket azzal, hogy soha nem is sejtett
lehetőségeket teremtett a gyarapodásra, viszont azt is okozta,
hogy sokan, akik nem bírták az ütemet, az út szélére szorultak: a
legjobban fejlett országokban a munkanélküliség miatt, és túl sok
déli országban a nyomor miatt továbbra is sok millióan ki vannak
zárva a haladásból és a jólétből”.[9]
Az sem bizonyosodott be egyértelműen, hogy a globalizációs
folyamatban részt vevő társadalmak önszántukból, megalapozott
döntés alapján szánták rá magukat erre az útra. Ellenkezőleg: „Sok
nép, elsősorban a hátrányos helyzetűek, inkább azt látja, hogy itt
valamit rájuk erőltettek, mintsem egy olyan folyamatot, amiben
aktívan részt vehetnek”.[10]
A világ számos részében gyors ütemben halad a globalizáció, ami
felgyorsítja a társadalmi változást is. Ez viszont nem csupán
gazdasági, hanem kulturális fejlemény is, melynek vannak pozitív
és negatív oldalai is„ Az érintettek gyakran romboló árvízként
élik meg a globalizációt, mely felrúgja azokat a szociális
szabályokat, melyek védték őket, és azokat a kulturális tájékozási
pontokat, melyek iránymutatóként szolgáltak az életükben. Ebből az
adódik, hogy a technológiában és a munkaviszonyokban végbemenő
változások jóval gyorsabban mennek végbe, mintsem a kultúrák
megfelelően reagálni tudnának”.[11]
5. Az elmúlt évek liberalizációjának egyik fő eredménye, hogy a
hatalom bizonyos fokig a nemzetállamoktól a nemzetközi
szervezetekhez került. Fontos, hogy ezen szervezeteket bátorítsuk:
hatalmukkal úgy éljenek, hogy az emberiség javát szolgálják; ennek
kapcsán felmerül a párbeszéd és a kommunikáció fokozott igénye
ezen intézmények és más érintett szervek közt, mint például az
Egyház.
Az információs technológia új eszköztárával úgy kell élni, hogy
a közjót szolgáló szolidaritás gyakorlásának való elkötelezettség
vezérelje és motiválja, mégpedig mind a nemzeti, mind nemzetközi
szinten. A technológia eszköz lehet emberi problémák megoldásában,
a személyek átfogó kibontakozása elősegítésében, és egy olyan
világ teremtésében, melyben igazság, béke és szeretet uralkodik.
Több mint harminc éve a Communio et progressio című lelkipásztori
határozat a tömegkommunikáció eszközeiről már felhívta a
figyelmünket: a médiáknak részük van abban, hogy az egész
földkerekségen minden embert „bevonjanak az emberiség közös
ügyébe”.[12]
Ez az elgondolkoztató kép most még inkább érvényes, mint akkor.
Az internet csak akkor járulhat hozzá megvalósításához –
egyének, csoportok, nemzetek, és az emberi faj számára – ha
világos és megalapozott etikai alapelvek fényében élünk vele,
elsősorban a szolidaritás erényének fényében. Ebben minden
érintett részére előny rejlik, hiszen: „Manapság jobban tudjuk,
mint valaha, hogy az egyes emberek soha nem lesznek boldogak a
többiek nélkül, és ha egymás ellen fordulnának, még kevésbé
lesznek azok”.[13]
Ez a közösség lelkiségének kifejeződése, amely magába foglalja
azt a „képességet, hogy a másikban elsősorban a pozitívat lássuk
meg, hogy isteni ajándékként elfogadjuk és értékeljük azt”, és
ezzel együtt azt a hajlandóságot, hogy „testvérünknek “átadjuk a
helyet” azzal, hogy “egymás terhét hordozzuk” (Gal 6,2), és az
állandóan ránk leselkedő önző kísértésekkel szemben helyt
álljunk”.[14]
6. Az internet térhódítása egy sor további etikai kérdést vet
fel, egyebek közt olyan témákról, mint a magánszféra védelme, az
adatok biztonsága és bizalmassága, a szerzői jogok és a szellemi
tulajdonjog, a pornográfia, a gyűlöletszító weboldalak, a
híresztelések és a rágalmak hírként való terjesztése, és még
sorolhatnánk. A továbbiakban néhány időszerű témakört járunk
röviden körbe, és arra utalunk, hogy ezek minden érintett fél
részvételével folyamatos vizsgálatot és megvitatást igényelnek.
Alapvetően nem csak a gondok forrását látjuk az internetben, hanem
előnyök forrását is az emberiség számára. Ezeket az előnyöket
viszont csak akkor élvezhetjük maradéktalanul, amennyiben sikerül
megoldani a problémákat.
II. Az internetről
7. Az internet egy sor rendkívüli tulajdonossággal rendelkezik.
Széles e világon bármikor azonnal és közvetlenül hozzáférhető, nem
központosított, interaktív, tartalomban és terjedelemben szinte
korlátlanul bővíthető, és rendkívül rugalmas, alkalmazkodó. Kedvez
az egyenlőségnek, mivel bárki, aki a szükséges műszaki
felszereléshez hozzá tud férni és minimális felhasználói képességgel
rendelkezik, aktívan jelen lehet a világhálón. Megoszthatja saját
üzenetét a világgal, és közönségre találhat. Azt is lehetővé teszi
az egyénnek, hogy megőrizzek névtelenségét, hogy (más) szerepbe
bújjon, hogy fantázia teremtette világokba térjen át, de főleg hogy
másokkal kapcsolatba lépjen és eszmét cseréljen. A felhasználók
hajlamainak megfelelően ez ugyanúgy vezethet a világ dolgaiban való
aktív részvételhez, mint egyfajta passzív ’felszívódáshoz’ is„ egy
nárcisztikus, önmaga körül forgó művilágba, a kábítószerhez hasonló
következményekkel...”.[15]
Felhasználható arra, hogy egyes emberek és csoportok
elszigetelődését áttörjék, de arra is, hogy ezt az elszigetelődést
tovább erősítsék.
8. Az internetet megalapozó műszaki szerkezet jelentős mértékben
kihat az etikai szempontokra is: az emberek arra hajlanak, hogy a
szerint használják fel és fejlesszék tovább, ahogyan eredetileg
megtervezték. Ez az „új rendszer” tulajdonképpen a hidegháború
éveire, a 60-as évekre megy vissza, amikor is arra törekedtek,
hogy egy decentralizált számítógépes hálózat kifejlesztésével
segítsék elő az életfontosságú információk kezelését, ezzel
meghiúsítva egy esetleges nukleáris támadás rendszert tönkretevő
hatását. E tervezet kulcsa a decentralizáció volt, hiszen azzal
érveltek, hogy ily módon az egyes számítógépek elvesztése nem
vezetne az adatállomány megsemmisüléséhez.
Az ötletek és információk szabad cseréjéről kialakult idealista
felfogás a mai internet fejlesztésében dicséretes szerepet
játszott. Ennek ellenére mind az eredeti decentralizált
szerkezetről, mind a késői 80-as évek világhálója hasonlóan
decentralizált alakjáról kiderült, hogy közel áll egy olyan
felfogáshoz, mely minden az iránti törekvésnek ellentmondott, hogy
a nyilvános felelősség mértékében bármilyen jogos szabályozást
foganatosítsanak. Így alakulhatott ki az internet körül egy
túlzott individualizmus. Úgy vélekedtek róla, hogy ez valamiféle
csodás új világ, a világháló birodalma, ahol minden kifejezésmód
abszolút szabadságnak örvend és az egyetlen törvény az egyén
határtalan szabadsága, hogy azt tegye, amit jónak lát. Ez a
felfogás természetesen azzal járt, hogy a radikális szabadelvűek
lettek az egyetlen csoport, melynek jogait és érdekeit igazán
elismerték a világhálón. Bizonyos körökben ez a felfogás a mai
napig mérvadó, és védelmében részben ugyanazokat az érveket veszik
igénybe, mint amelyek a médiában általában jelenlévő pornográfia
és erőszak mellett szólnak.[16]
Nyilvánvaló, hogy a szélsőséges individualisták és a vállalkozók
két nagyon különböző érdekcsoport, mégis jelentős mértékben
egyeznek az érdekeik azoknak, akik az internetben bárminemű
kifejezésmód színterét látják, legyen az bármennyire ocsmány és
romboló, és azoknak, akik a gazdasági tevékenység szabályozatlan
eszközét látják benne, egy neoliberális modell keretében, mely
szerint a „nyereség és a piac törvénye az egyetlen érvényes
paraméter, az egyének és népek méltósága és a nekik kijáró
megbecsülés kárára”..[17]
9. Az információs technológiai forradalom megsokszorozta egyes
kivételezett személyek és csoportok kommunikációs lehetőségeit. Az
internet lehet az emberek szolgálatára, abban, hogy felelős módon
éljenek szabadságukkal és demokratikus jogaikkal, mindennapi
életük választási lehetőségeit kiszélesítheti, a nevelés és a
kultúra látókörét bővítheti, az elválasztó elemeket lerombolhatja,
és sokféleképpen kedvezhet az ember kibontakozásának. „A képek és
a szavak világszerte szabad áramlása nem csak a népek közt
fennálló politikai és gazdasági kapcsolatokra hat, hanem a magáról
a világról alkotott felfogásunkra is. Mindez eddig
elképzelhetetlen lehetőségeket tár fel.”.[18]
Amennyiben közös, az ember természetében gyökerező értékeken
alapul, akkor az internet és az egyéb médiumok által lehetővé tett
kultúrák közti párbeszéd „a szeretet civilizációja felépítésének
lehet a kitüntetett eszköze”.[19]
Ez még nem minden. „Paradox módon pont azok az erők, melyek a
kommunikáció javítását segíthetik elő, növekvő önzéshez és
kölcsönös elidegenüléshez is vezethetnek”.[20]
Az internet összehozhatja az embereket, de meg is oszthatja –
mind az egyéneket, mind az egymásra gyanakvó csoportokat, melyek
ideológiai, politikai, tulajdoni, faji és etnikai, nemzedéki, és
még vallási alapon is szembenállnak egymással. Immár az internet
agresszív, háborús eszközként történő felhasználására is láttunk
példákat, és az embereket foglalkoztatja a „cyberterror” veszélye.
Fájdalmasan irónikus lenne, ha ez a kommunikációs eszköz, mely
olyannyira kifinomult módon képes embereket egymáshoz közelíteni,
visszatalálna hidegháborús gyökereihez azzal, hogy nemzetközi
viszályok színterévé válna.
III. Néhány problémás terület
10. A fenti fejtegetésekben már implicit módon szóba hoztunk egy
sor internettel kapcsolatos problémát. Az egyik legfontosabbat
„digital divide”-nak, digitális szakadéknak szokták nevezni. Ez a
gazdagok és szegények közti diszkrimináció egyik formája, nemzeteken
belül és nemzetek közt egyaránt. Magyarul, nem mindenkinek adatik
meg az új információs technológiához való hozzáférés. Ez voltaképpen
csak az információkban „gazdagok” és „szegények” közt tátongó
szakadék aktuális változata.
A „digitális szakadék” kifejezése nyomatékosítja azt a tényt,
hogy az egyéneknek, csoportoknak és nemzeteknek hozzá kell férniük
az új technológiákhoz ahhoz, hogy részesülhessenek a globalizációs
fejlődés ígért előnyeiben, és ne maradjanak le még jobban.
Feltétlenül szükséges, hogy „az új információs és kifejezési
eszközök és technológiák élvezői és azok közt lévő szakadék, akik
még nem férnek hozzájuk, ne váljon az igazságtalanság és a
diszkrimináció újabb állandó forrásává”.[21]
Meg kell találni annak módját, hogy az internetet elérhetővé
tegyük a hátrányos helyzetű csoportok számára is – közvetlenül,
vagy legalább is az olcsóbb, hagyományos médiumokkal történő
összekapcsolás révén. A világhálónak információk és szolgáltatások
átfogó forrásává kellene válnia, mely minden embernek számos
nyelven ingyenesen rendelkezésére állna. Külön felelőssége a
közintézményeknek, hogy az ilyen jellegű hálózati szolgáltatásokat
rendezzenek be és tartsanak fenn.
Most, ahogy kialakul az új, globális gazdaság, az Egyház
kiváltképpen azért aggódik, hogy „ebben a folyamatban a teljes
emberiség legyen a nyertes”, nem pedig csupán „egy gazdag elit,
mely ellenőrzése alatt tartja a tudományt, technológiát és
bolygónk erőforrásait”. Ez azt jelenti: az Egyház egy olyan
globalizációt tart kívánatosnak, mely „a teljes ember és minden
ember szolgálatában áll”.[22]
Ezzel kapcsolatban nem szabadna elfelejtkezni arról sem, hogy az
említett szakadék okai és következményei nem csak gazdasági, hanem
műszaki, szociális és kulturális jellegűek is. Egy mélyülő
internetes „szakadék” például ismét mélyíti a nők hátrányát, ami
egy okkal több a felzárkóztatásra.
11. Kiváltképpen a jelen fejlemények kulturális szempontjai
aggasztanak minket. Az információs technológia és az internet, a
globalizációs folyamat hatalmas eszközeként hozzájárulnak új
szerkezetű kulturális értékek közvetítéséhez és „beetetéséhez”: az
emberek közti kapcsolatokról, családról, vallásról, és általában
az emberi létről kialakuló nézetek, újdonságuk és vonzásuk miatt
megkérdőjelezhetik és magukkal ránthatják a hagyományos
kultúrákat.
Természetesen nagyon kívánatos a kultúrák közti párbeszéd,
amelynek révén nagyon gyarapodunk. „Nagy szükség van jelenleg a
kultúrák közti párbeszédre az új kommunikációs technológiáknak az
egyének és népek életében kifejtett következményei miatt”.[23]
Ennek viszont kétirányú útnak kell lennie. A kultúrák nagyon
sokat tanulhatnak egymástól. Ezzel szemben, ha az egyik kultúra
ráerőlteti a másikra világképét, értékrendjét, és még a nyelvét
is, akkor nem párbeszéddel van dolgunk, hanem kulturális
imperializmussal.
Főképp akkor jelent komoly problémát a kulturális hegemónia,
amikor az uralkodó kultúra olyan hamis értékek hordozója is,
melyek egyes személyek és csoportok jól felfogott javával
ellentétesek. A dolgok mai állása szerint az internet – a
tömegkommunikáció más eszközeivel egyetemben – a szekularizált
nyugati kultúra értékhordozó üzenetét közvetíti olyan emberek és
társadalmak felé, amelyek gyakran nincsenek kellő helyzetben
ahhoz, hogy értékeljék vagy megbirkózzanak vele. Ebből kifolyólag
számos súlyos probléma merül fel például a házas és családi életre
vonatkozólag, amely jelenleg a világ számos részén „kiterjedt és
mélyreható válságban van”.[24]
Ezen körülmények mellett feltétlenül szükséges a kulturális
érzékenység és a mások értékeivel és meggyőződésével szembeni
tisztelet. Szükség van olyan, a kultúrák közti párbeszédre, mely
„védi a kultúrák különbözőségét, mint az emberi család eredeti
egységének a sokszínű és kreatív történelmi kifejezésmódjait, és …
támogatja a közös értékek kölcsönös megértését”[25], hogy ébressze, és életben
tartsa a nemzetközi szolidaritás iránti rokonszenvet.
12. Az interneten való szabad kifejezés kérdése is hasonlóan
összetett, és újabb problémák egész sorára hívja fel a figyelmet.
Határozottan síkra szállunk a véleménynyilvánítás szabadsága és az
ötletek szabad cseréje mellett. Az egyik elsőrendű emberi jog az
igazság felismerésének és keresésének szabadsága..[26]
A véleménynyilvánítás szabadsága pedig a demokrácia egyik
sarkalatos pillére. „Az embernek – az erkölcsi rend és a közérdek
fenntartása mellett – joga van arra, hogy szabadon kutathassa az
igazságot, hogy véleményét szabadon nyilváníthassa és
terjeszthesse, [...] végül hogy az igazság szerint tájékozódhasson
a közérdekű fejleményekről”.[27]
A közvéleménynek pedig, mely „az ember társadalmi természetének
lényeges kifejezése”, feltétlenül szüksége van „az egyén
szabadságára, hogy kifejezhesse érzéseit és gondolatait”.[28]
A közjó ezen követelései fényében helytelenítjük, ha egyes
hatóságok megkísérlik az információhoz való szabad hozzáférés
akadályozását – legyen szó az internetről, vagy a
tömegkommunikáció többi eszközéről – a nyilvánosságot propaganda
vagy dezinformáció által manipulálják, vagy a kifejezés és
véleménynyilvánítás legitim szabadságát korlátozzák, mert
mindezekben veszélyt vélnek felismerni.. A totalitárius rendszerek
bizonyulnak ebben a tekintetben a legsúlyosabb jogtipróknak,
viszont még a liberális demokráciákban is felmerül ez a probléma,
ahol a médiához való hozzáférés politikai véleménynyilvánítás
céljából gyakran anyagi kérdés, és ahol politikusok és tanácsadóik
a becsületesség és a korrektség ellen vétenek azáltal, hogy hamis
fényben tüntetik fel ellenfeleiket, és a fontos kérdéseket
lekicsinyítik, melyekre legfeljebb rövid közlemények szintjén
térnek ki.
13. Ebben az új környezetben az újságírói hivatás mélyrehatóan
átalakul. Az új technológiák globalizációval való összefonódása
révén „megnőtt a tömegkommunikációs eszközök hatalma, de emiatt
utóbbiak növekvő ideológiai és gazdasági nyomásnak is ki vannak
téve”,[29] ami a
sajtóban is érvényesül. Az internet rendkívül hatékony eszköz
hírek és információk gyors terjesztéséhez az emberek közt. Viszont
a gazdasági versenyképesség diktátuma és az internetes sajtó
24-órás napja szintén hozzájárulnak a szenzációcsináló
híresztelések térhódításához, a hírek, reklám és szórakozás
fokozódó összekeveréséhez, és a komoly tudósítások és kommentárok
nyilvánvaló apadásához. Nagyon is lényeges a becsületes újságírás
a nemzetek és a nemzetközi közösség közös javára való tekintettel.
Az internetes sajtógyakorlat nyomán jelenleg felmerülő problémák
rendezését maguknak az újságíróknak kellene haladéktalanul
kezdeményezniük.
Az interneten elérhető információk lenyűgöző gazdagsága sok
ember számára problémát jelent, akik legtöbb esetben viszont
képtelenek ellenőrizni a hírek helytállóságát és jelentőségét. De
nem csak értük aggódunk, hanem azokért is, akik ezen médium
technológiai lehetőségeit arra használják fel, hogy az információ
áramlását meglévő értékrendjük szerint korlátozzák, úgy, hogy a
számukra idegen ötleteket elektronikai úton kizárják. A mai
pluralista világban ezt a gyakorlatot nem tartjuk egészséges
fejleménynek, mert szükséges az emberek számára, hogy a kölcsönös
megértést egyre jobban elmélyítsék. Az internet felhasználójának
kritikusnak és fegyelmezettnek kell lennie, de ezzel nem a másik
véglet, a másoktól való elzárkózás mellett érvelünk. Továbbá
folyamatosan kutatni kellene e médiumnak a pszichikai fejlődésre
és egészségre gyakorolt hatását, beleértve azt a lehetőséget is,
hogy az ember túlzottan elmerül a világháló virtuális világában,
az egyesek számára káros lehet. A technológia arra teszi képessé
az embereket, hogy „kizárólag egyéni szempontok szerint állítsanak
össze információs és szolgáltatás csomagokat”. Ebben kétségtelenül
sok előny is rejlik, viszont ezen túl „okvetlenül felmerül a
kérdés: a jövő tömeges közönségei olyan embertömegek lesznek-e,
melyek csak egyetlenegy szavára hajlandók hallgatni? Egy ilyen
világban mi lenne a szolidaritás és a szeretet sorsa?”[30]
14. A kifejezés szabadsága, a hírek teljessége és pontossága,
valamint az ötletek és információk megosztása által felvetett
kérdések mellett további aggodalomra ad okot a radikális
szabadelvű beállítottság. A radikális szabadelvűség ideológiája
nem csak helytelen, hanem egyenesen káros – nem utolsósorban az
igazság szolgálatában történő szabad véleménynyilvánítás
csorbítása miatt. A gond akkor kezdődik, amikor „a szabadságot
annyira istenítik, hogy abszolút értékké válik, minden egyéb érték
forrásává. [...] Így viszont elvész az igazság feltétlen igénye,
olyan kritériumok javára, mint az őszinteség, a hitelesség, és az
'önmagunkkal való harmónia'”.[31] Ha így gondolkodunk, akkor nincs helye a
valódi közösségnek, a közjónak, és a szolidaritásnak.
IV. Javaslatok és összefoglalás
15. Ahogy láttuk, a szolidaritás erénye jó mértéke az internet
szolgálatának a közjó szempontjából. A közjó a következő etikai
kérdés megtárgyalásához is alapot szolgáltat: „A
tömegtájékoztatást jó vagy rossz célokra használják fel?”[32]
Sok magánszemélyt és csoport felelős ezért, például a fentebb
említett nemzetközi szervezetek is. Továbbá az internet minden
egyes felhasználója köteles azt jól informált és fegyelmezett
módon használni, erkölcsileg képviselhető célok érdekében; a
szülők felelőssége pedig gyermekeik irányítása és felügyelése.[33]
Az iskolák és egyéb gyermeknevelési és felnőttoktatási
intézmények, programok felelőssége, hogy az internet kritikus
használatára kiképezzék az embereket, egy átfogó médiaképzés
keretében, mely nem csak a hardverre tér ki – pl. a “számítógépes
analfabetizmus” kiirtása stb. – , hanem a tartalmak informált,
differenciált értékelését is fejleszti. Nagyon komolyan kötelesek
gyakorolni a szolidaritást a közjó érdekében azok is, akiknek
döntései és cselekedetei hozzájárulnak az internet szerkezeti és
tartalmi kialakításához.
16. Az előzetes kormányzati cenzúra kerülendő. „A cenzúra … csak
abszolút vészhelyzetben alkalmazható”.[34]
Viszont, ahogy a többi médiát, az internetet sem lehet kivenni a
gyűlöletbeszéd, a rágalom, a csalás, a gyermekpornográfia, a
pornográfia általában, és egyéb bűncselekmények ellen hozott
észszerű törvények alól. Ami máshol bűnügyileg üldözendő, azt a
világhálón is szankcionálni kell. A világi hatóságok joga és
kötelessége, hogy a megfelelő törvények betartatásának
megteremtsék a feltételeit. Szükségessé válhatnak újfajta
szabályok is, például a számítógépes vírusok terjesztésének, vagy
a merevlemezen tárolt személyes adatok lopásának a tiltása, stb.
Az internet szabályozása kívánatos, és elvileg a legjobb
megoldás a megfelelő gazdasági ágazat önszabályozása. A
„szabályozatlan kommercializálás és privatizálás adta … problémák
megoldása nem a médiumok állami ellenőrzése, hanem egy olyan
átfogó szabályozás, mely összhangban áll a közszolgálati
szabványokkal, és a nagyobb nyilvánosság fokozott
felelősségtudatán alapul”.[35]
Hasznos szerephez juthatnak a gazdaság etikai szabályai is,
feltéve hogy felelős módon vannak kialakítva, hogy a nyilvánosság
képviselőit bevonták kidolgozásukba és szankcionálásukba egyaránt,
hogy bátorítják a felelős sajtóvállalatokat, és hogy megsértésük
esetén a megfelelő büntetés kerül kiszabásra, beleértve a
nyilvános cenzúrát.[36]
Alkalmasint a körülmények szükségessé tehetik az állam
beavatkozását, például egy tanácsadó médiabizottság munkája révén,
melyben az adott társadalom különféle véleményirányzatai
képviselve vannak.[37]
17. Az internet nemzetközi és határtalan jellegének
köszönhetően, valamint a globalizáció folyamatában kifejtett
szerepe miatt szükséges a nemzetközi együttműködés a szabványok
rögzítésében és a nemzetközi közjó támogatásában, védelmében.[38]
Ami pedig a médiatechnológiát – és megannyi más területet –
illeti: „Sürgősen szükség van nemzetközi szintű
igazságszolgáltatásra”.[39]
Határozott cselekvésre van szükség a magán és a közszektorban
egyaránt, hogy a „digitalis szakadékot” csökkentsük, majd teljes
mértékben felszámoljuk.
Számos nehéz, az internettel kapcsolatos kérdésben nemzetközi
konszenzusra van szükség, például: hogyan védhető meg a
törvénytisztelő emberek és csoportok magánszférája anélkül, hogy a
közbiztonságért és a törvények betartatásáért felelős személyeket
akadályoznánk bűnözők és terroristák ellenőrzésében? Hogyan
védhetők meg a szerzői jogok és a szellemi tulajdon anélkül, hogy
a köztulajdonban lévő anyagokhoz való hozzáférést nehezítenénk, és
miképpen határozható meg egyáltalán a „köztulajdon” fogalma?
Hogyan lehet széles alapon üzemeltetni internetes, soknyelvű
információtárolókat, melyekhez az internet minden alkalmazója
ingyenesen hozzáférhet? Hogyan védhetjük a nők jogait, az
internethez való hozzáférés és a korszerű információs technológia
egyéb területei szempontjából? A legégetőbb kérdés, hogyan
számolható fel a digitális szakadék az információkban „gazdagok”
és „szegények” között? Erre a kérdésre kellene haladéktalanul
összpontosítani, beleértve a műszaki, a nevelési és a kulturális
szempontokat.
Napjainkban egyre nő a nemzetközi szolidaritás iránti igény, ami
az Egyesült Nemzetek rendszerének „azt az egyedülálló lehetőséget”
nyújtja, hogy „a szolidaritás globalizációját szolgálja”, mégpedig
„az államok és az emberi közösségek találkozóhelyeként, különféle
… érdekek és követelmények gyújtópontjaként. A nemzetközi és a
nem-kormányzati szervezetek közti együttműködés is hozzájárul majd
ahhoz, hogy az államok és a bennük képviselt csoportok érdekeinek
érvényesítése – bármennyire is legitimek – nem más, főképp
gyengébb népek érdekei vagy jogai rovására valósul meg”.[40]
Ennek függvényében reméljük, hogy az információs társadalom
2003-ra tervezett világcsúcsa pozitív hozzájárulásokat jelent majd
a fenti kérdésekről való eszmecserében.
18. Feljebb már kimondtuk, hogy Az Egyház és az internet című
kísérő dokumentum kiváltképpen az internet egyházi
hasznosításával, az Egyház életében betöltött szerepével
foglalkozik. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozni szeretnénk, hogy a
katolikus Egyháznak más vallási szervezetekkel együtt aktív
internetes jelenlétet kellene kifejlesztenie, és az internet
fejlődéséről folytatott nyilvános vitában partnernek kellene
lennie. „Az Egyháznak nem igénye, hogy ezeket a döntéseket és
választásokat diktálja, hanem megkísérli a valódi segítségnyújtást
azzal, hogy az ezen a területen érvényesülő etikai és erkölcsi
kritériumokra felhívja a figyelmet. Olyan kritériumokról van szó,
melyek az emberi és a keresztény alapértékekben egyaránt
megtalálhatóak”.[41]
Az internet rendkívül értékes módon járulhat hozzá az emberek
életéhez. Világszerte támogathatja a jólétet, a békét, a szellemi
és az esztétikai gyarapodást, és a népek, nemzetek közti kölcsönös
megértést.
Ezen kívül elősegítheti az embereket önazonosságuk állandó
keresésében. Minden korszakban, a miénket is beleértve, az emberek
felteszik ugyanazon alapvető kérdéseket: „Ki vagyok én? Honnan
jövök és merre tartok? Miért létezik a gonosz? Mi lesz ezután az
élet után?”[42]
Az Egyház nem írhatja elő a válaszokat, de hirdetnie lehet – és
kell – a világnak azokat a válaszokat, melyeket kapott. Mint
minden időben, napjainkban is felkínálja az egyetlen, véglegesen
kielégítő választ az élet legmélyebb kérdéseire: Jézus Krisztust;
ő az, aki „teljes mértékben megmutatja az embernek magát az
embert, és feltárja előtte nagyszerű hivatását”.[43]
A médiák világát, az egész mai világgal együtt, beleértve az
internetet is, Krisztus felvette az Isten országába, csírájában
ugyan, de valóságosan, és így az üdvösség szolgálatába állította.
„Az új föld várásának mégsem szabad csökkentenie, hanem inkább
fokoznia kell a szorgoskodást, hogy szebb legyen a föld, hiszen
itt van növekedőben az új emberi család közössége, amely némiképp
már sejteti az eljövendő világ körvonalait.”[44]
Vatikán, 2002. február 22. Szent Péter apostol székfoglalása
ünnepén.
John P. Foley elnök
Pierfranco Pastore titkár
Jegyzetek
[1] A Tömegkommunikáció
Pápai Tanácsa, Aetatis novae c. lelkipásztori határozat a
tömegkommunikációról, 20 évvel a Communio et progressio megjelenése
után, 4.
[2] A Tömegkommunikáció
Pápai Tanácsa, Egyház és internet.
[3] Vö. A Tömegkommunikáció
Pápai Tanácsa, Etika a tömegkommunikációban, 5.
[4] Ugyanott, 21.
[5] II. Vatikáni Zsinat,
Gaudium et spes, 26; vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1906.
[6] II. János Pál,
Sollicitudo rei socialis, 38.
[7] II. János Pál, 2001.
április 27-i beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt,
2.
[8] II. János Pál, Ecclesia
in America c. posztszinodális apostoli levél, 20.
[9] II. János Pál, 2000.
január 10-i beszéd a Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület
előtt, 3.
[10] II. János Pál, 2001.
április 27-i beszéd a Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt,
2.
[11] Ugyanott, 3.
[12] A Tömegkommunikáció
Pápai Tanácsa, Communio et progressio c. lelkipásztori határozata
tömegkommunikáció eszközeiről, 19.
[13] Beszéd a diplomáciai
testület előtt, 4.
[14] II. János Pál, Novo
millennio ineunte c. apostoli levél, 43.
[15] Etika a
tömegkommunikációban, 2.
[16] Vö. Pápai Tanács a
Tömegkommunikáció Eszközeiről, Pornográfia és erőszak a
kommunikációs eszközökben – lelkipásztori válasz, 20.
[17] Ecclesia in America,
56.
[18] Üzenet a 2001. év
béke világnapjára, 11.
[19] Ugyanott, 16.
[20] II. János Pál,
Üzenet az 1999. évi 33. kommunikációs világnap alkalmából, 4.
[21] II. János Pál,
Üzenet az 1997. évi 31. kommunikációs világnap alkalmából.
[22] Beszéd a
Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 5.
[23] Ugyanott, 11.
[24] Novo millennio
ineunte, 47.
[25] Üzenet a 2001. év
béke világnapja alkalmából, 10.
[26] Vö. II. János Pál,
Centesimus annus, 47.
[27] Gaudium et spes, 59.
[28] Communio et
progressio, 25 – 26.
[29] II. János Pál,
Beszéd az újságírók 2000 június 4-i jubileumi ünnepsége alkalmából,
2.
[30] Etika a
tömegkommunikációban, 29.
[31] II. János Pál,
Veritatis splendor, 32.
[32] Etika a
tömegkommunikációban, 1.
[33] Vö. II. János Pál,
Familiaris consortio c. poszt-szinodális apostoli levél, 76.
[34] Communio et
progressio, 86.
[35] Aetatis novae, 5.
[36] Vö. Communio et
progressio, 79.
[37] Ugyanott, 88.
[38] Vö. Beszéd a
Társadalomtudományok Pápai Akadémiája előtt, 2.
[39] Etika a
tömegkommunikációban, 22.
[40] II. János Pál, 2000.
április 7-i beszéde az Egyesült Nemzetek főtitkára és Koordinációs
Bizottsága előtt, 2 – 3.
[41] Aetatis novae, 12.
[42] II. János Pál, Fides
et ratio c. enciklika, 1.
[43] Gaudium et spes, 22.
[44] Ugyanott, 39.
nem hivatalos fordítás
Lektorálta: Deák Viktória Hedvig OP.
|