A Családok Jubileuma 2000-ben A Család Pápai Tanácsa
Elmélkedési és megbeszélendő témák előkészületül a Szentatya és
a Családok Harmadik Világtalálkozójára, melynek mottója:
„A GYERMEKEK A CSALÁD ÉS TÁRSADALOM TAVASZA”
Róma, 2000. október 14-15.
Üdvösségünk hajnalhasadása egy gyermek születése, amit örömhírként
jelentettek be: „Nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész népé
lesz: ma megszületett Dávid városában az Üdvözítő, aki az Úr
Krisztus” (Lk 2,10-11). E nagy öröm oka az Üdvözítő születése; de a
karácsony föltárta minden emberi születés teljes értelmét, és így a
messiási öröm megalapozza és beteljesíti a minden gyermek születése
fölötti örömet (vö. Jn 16,21).
Igaz, hogy a gyermek nem csak a szülők, hanem az Egyház és
társadalom számára is öröm, de az is igaz sajnos, hogy napjainkban
szerte a világon sok gyermek szenved és van kitéve veszélyeknek:
szenvednek az éhségtől és nyomortól, meghalnak betegségek és
alultápláltság miatt, háborúk áldozatai lesznek, szülők elhagyják
és hontalanságra, árvaságra ítélik őket; sokat szenvednek az
erőszakos és hatalmaskodó felnőttektől.
Tartalom
A Család Pápai Tanácsa örömmel tesz közzé néhány elmélkedési és
megbeszélendő témát, előkészületül a Szentatya és a családok
harmadik világtalálkozójára, a Családok Jubileumára, melyre a Nagy
Jubileum keretében Rómában, 2000. október 14-15 között kerül majd
sor.
Az első világtalálkozó a Család Évében, 1994-ben volt Rómában. A
második 1997-ben volt Rio de Janeiróban. A mostaninak az ad
sajátos jelleget, hogy része a Nagy Jubileumnak és a harmadik
keresztény évezred korszakát megnyitó órában történik.
„A gyermekek a család és társadalom tavasza” mottót II. János
Pál pápa választotta, és 1998. december 27-én, Szentcsalád
vasárnapján hirdette meg. A názáreti Szentcsalád – mondta akkor a
Pápa – „a mai családokra is a remény fényét sugározza”. Názáretben
„kezdett bontakozni Isten Fia emberi életének tavasza, abban a
pillanatban, amikor a Szentlélek erejéből megfogant Mária szűz
méhében. Jézus gyermekévei örömben teltek a názáreti otthon falai
között...” E misztérium „minden családot arra tanít, hogy,
csodálatos módon együttműködve a Teremtővel, hozzák világra és
neveljék gyermekeiket, és ajándékozzák meg a világot minden
gyermekben egy újabb mosollyal”.
Az alább következő, szám szerint 12 vázlat a gyermekekkel
kapcsolatos legfontosabb témákat veti fel, a szülőkkel és
családdal, valamint az egész társadalommal való kapcsolatukban
szemlélve őket. A javasolt összefoglaló és gondolatébresztő témák
az Egyház tanításának fontos tételeit ismétlik, főként a legújabb,
elsősorban a II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál pápa
dokumentumaiból.
E segédanyag vezérfonalául szolgálhat a család lelkipásztorainak
a családok összejövetelein tartott megbeszéléseken,
elmélkedéseken. Az itt közölteket alkalmazni kell a helyi
viszonyokra. E családi összejöveteleken vegyenek részt szülők és
gyermekek egyaránt, és egy pap vagy világi vezető segítségével
reflektáljanak a mondottakra.
Az összejövetelek menete nagyon egyszerű:
Bevezető ének után imádkozzák el a Miatyánkot, majd olvassanak
egy részt a Szentírásból. Ezután olvassák föl az alábbi részeket,
melyhez a pap vagy az összejövetel vezetője rövid megjegyzést
fűzhet, bevezetve a további dialógust, amit gyakorlati elhatározás
zár be. Befejezésül imádkozzák el az Üdvözlégyet és az Evangelium
Vitae-ből idézett imádságot, s énekeljenek egy záró éneket.
A javasolt témák alkalmasak a Családi Jubileumra való
fölkészülésre azok számára is, akik elzarándokolhatnak Rómába
október 14-15-re, de azoknak is, akik otthon a saját
egyházmegyéjükben fogják ünnepelni ezt a jubileumi eseményt.
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted testemet.
Áldalak, amiért csodálatosan megalkottál, csodálatosak a te
műveid. Ismered lelkemet a legmélyéig, létem soha nem volt rejtve
előtted. Amikor a homályban keletkeztem és a föld mélyén elindult
életem, szemed már látta tetteimet és könyvedben mind felírtad
őket. Meghatároztad napjaimat, mielőtt még egy is megjelent
belőlük.” (Zsolt 139,13-15)
Reflexió
Ajándék a szülőknek
Valóban igaz, hogy az új emberi lény ajándék a szülőknek?
Ajándék a társadalomnak? – Látszólag ezt semmi nem bizonyítja. Egy
új ember születése egyszerű statisztikai adatnak tűnik. Az is
kétségtelen, hogy egy gyermek születése a szülők számára
fáradalmakat, új gazdasági megterhelést, egyéb gyakorlati
változásokat jelent; mindezek kiválthatják a kísértést, hogy ne
kívánjanak újabb születést. Bizonyos szociális és kulturális
körülmények között e kísértés még fölerősödik. Nem ajándék tehát a
gyermek? Csak azért jön, hogy elvegyen, és nem azért, hogy adjon
is?
Íme, néhány nyugtalanító kérdés, amitől a mai ember próbál
megszabadulni. A gyermek jön, hogy a tér egy részét elfoglalja,
miközben úgy látszik, a világban egyre kevesebb a hely. De valóban
igaz, hogy a gyermek semmit sem hoz a családnak és a
társadalomnak? Nem részecskéje-e a gyermek annak a közjónak, ami
nélkül az emberi közösségek atomizálódnak és a pusztulás szélére
sodródnak? Hogyan tagadhatnánk ezt? A gyermek önmagát ajándékozza
testvéreinek, szüleinek, az egész családnak. Élete ajándék
azoknak, akik megajándékozták az élettel, akik érzik a jelenlétét,
részvételét az életükben és hozzájárulását az egész család
közjavához. Olyan igazság ez, mely a maga egyszerűségében és
mélységében nyilvánvaló minden bonyodalom és bizonyos személyek
esetleg beteges lelki alkata ellenére is.
Kétségek és bonyodalmak
A tudományos és technikai fejlődés, amit a mai ember a természet
fölötti uralmában megvalósít, nemcsak egy új és jobb emberiség
reményét táplálja, hanem egyre nagyobb félelmeket is kelt a jövőt
illetően. Egyesek fölteszik a kérdést, jó-e élni, nem jobb-e meg
sem születni; kételkednek abban, hogy szabad-e másokat létbe
szólítani, akik talán átkozni fogják létüket egy kegyetlen
világban, melynek szörnyűségeit még csak látni sem lehet előre.
Mások úgy vélik, kizárólag ők jogosultak a technika vívmányainak
élvezésére, a többiekre pedig rákényszerítenek fogamzásgátló
módszereket vagy még rosszabb dolgokat is. Ismét mások a
fogyasztói szemlélet és az anyagi javak állandó gyarapításának
rabságában már semmi mást nem vesznek észre, ezért elutasítják az
új emberi élet lelki gazdagságát. Így alakult ki egyfajta
életellenes felfogás, bizonyos pánik a gazdaság- és jövőkutatók
demográfiai tanulmányai alapján, melyek nem egyszer eltúlozzák a
demográfiai növekedés életminőséget fenyegető veszedelmét.
Igen az életre
Az Egyház azonban szilárdan hiszi, hogy a mégoly törekény és
szenvedő emberi élet is mindig a jóságos Isten nagyszerű ajándéka.
A világot elhomályosító pesszimizmussal és önzéssel szemben az
Egyház az élet pártján áll: és minden egyes emberi életben föl
tudja fedezni a ragyogását annak az Igen-nek, annak az Amen-nak,
aki maga Krisztus (vö. 2Kor 1,19; Jel 3,14). A világra támadó és
azt gyötrő nem-mel szembeszegezi ezt az élő Igent, s ezáltal védi
az embert és a világot, valahányszor támadják és ölik az életet.
Az Egyház kinyilvánítja határozott szándékát, hogy minden
eszközzel meg akarja védeni minden veszedelemmel szemben az emberi
életet, annak összes állapotában és minden egyes fejlődési
szakaszában. Ezért az emberi méltóság és az igazságosság elleni
súlyos vétségként ítéli el a kormányok és a közhatalom minden
olyan cselekményét, mellyel bármilyen módon korlátozni akarják a
házastársak gyermekekre vonatkozó döntésének szabadságát.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Minden gyermek ajándék számunkra?
Engedünk a gyermekellenes közfelfogásnak, főleg ha erőszak
következménye, vagy sérülten fog születni stb.?
Hogyan viselkedünk olyan szülőkkel, akiknek nehézséget okoz a
gyermek elfogadása?
Készek vagyunk segíteni nekik?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Ó, Mária, aki az új világ hajnala és az élők Anyja vagy, rád
bízzuk az élet ügyét:
Ó, Anyánk, tekints a magzatok sokaságára, akiket nem engednek
megszületni; a szegényekre, akiknek oly keserves az életük;
azokra a férfiakra és nőkre, akik embertelen erőszak áldozatai,
az öregekre és betegekre, akiket közömbösségből vagy hamis
jóságból öltek meg.
Tedd meg, hogy akik hisznek Fiadban, megismerjék és
szeretettel hirdessék korunk embereinek az élet Evangéliumát.
Eszközöld ki számukra a kegyelmet, hogy mindig új ajándékként
fogadják; az örömöt, hogy egész életükben emlékezve rá,
tiszteljék ezt az Evangéliumot; és az állhatatosságot, hogy
bátran tanúskodjanak róla, és így minden jóakaratú emberrel
együtt építhessék a szeretet és az igazság civilizációját Isten,
az élet Teremtője és Szerelmese dicséretére és dicsőségére.
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Íme az Úr ajándéka a gyermek is, a méh gyümölcse az ő áldása...
Boldog ember, aki megtölti azokkal tegezét; nem szégyenül meg
midőn ellenségeivel a város kapuiban szembeszáll.” (Zsolt 127,3.5)
Reflexió
Isten képmása az emberben
Azzal, hogy Isten a férfit és nőt a maga képére és
hasonlatosságára teremtette, megkoronázta és bevégezte kezének
alkotását: meghívta az embert, hogy különleges módon legyen része
szeretetében, teremtői és atyai hatalmában azáltal, hogy szabadon
és felelősen vesz részt az emberi élet továbbadásában. A család
alapvető feladata az élet szolgálata, a Teremtő ősi áldásának
folytatása végig a történelmen azáltal, hogy a nemzéssel az ember
az embernek továbbadja Isten képmását (vö. Ter 5,1-3).
A termékenység a házastársi szeretet gyümölcse és jele, a
házaspár teljes odaadásának eleven tanúja: a házastársi szeretet
igaz gyakorlása és a család ebből fakadó egész valósága – anélkül,
hogy megfeledkeznénk a házasság többi céljáról – erre irányul,
hogy a házastársak erős lélekkel legyenek készek együttműködni a
Teremtő és Megváltó szeretetével, aki rajtuk keresztül állandóan
bővíti és gazdagítja a maga családját. A házastársi szeretet
termékenysége azonban nem szorítkozik csupán a gyermeknemzésre,
akkor sem, ha csak sajátosan emberi szempontból nézzük: kiterjed
az erkölcsi, lelki és természetfölötti élet mindazon gyümölcsére,
és gazdagodik belőlük, melyeknek átadása a szülők hivatása a
gyermekek, a világ és az Egyház felé. Az Egyház tanítása ma olyan
szociális és kulturális körülmények között hangzik el, melyek
nehezítik megértését, ugyanakkor sürgetővé és pótolhatatlanná
teszik a férfi és nő igazi javának előmozdításában.
Az ajándék logikája
Amikor a férfi és a nő a házasságban az „egy test” egységében
kölcsönösen ajádékozzák magukat és elfogadják egymást, belép
életükbe az őszinte ajándék logikája. Enélkül a házasság üres
volna, míg a személyek e logikára épülő közössége a szülők
közösségévé válik. Amikor gyermeknek adnak életet, egy új emberi
„te” jelenik meg a szülők „mi” közösségében, egy új személy, akit
új néven így hívnak: „a mi fiunk”, „a mi leányunk”. „Embert kaptam
az Úrtól” (Ter 4,1) – mondja Éva, a történelem első asszonya: egy
emberi lényt, akit kilenc hónapig várnak, majd megjelenik a szülők
és testvérek előtt. A fogantatás, a magzati élet az anyaméhben és
a születés mint folyamat arra szolgál, hogy az új teretmény annak
mutatkozhassék meg, ami kezdettől fogva, ti. ajándéknak. Lehet-e
másnak tekinteni ezt a törékeny és védtelen, mindenben a szüleitől
függő és teljesen rájuk bízott lényt? Az újszülött önmagát
ajándékozza szüleinek a ténnyel, hogy létezni kezd. Már a puszta
léte ajándék, a Teremtő első ajándéka teremtményének. A gyermek
nem joga a szülőknek.
A gyermek nem járandóság, hanem ajándék. A házasság legnagyobb
ajándéka egy emberi személy. A gyermeket nem lehet birtokolt
tárgynak tekinteni: ez azt jelentené, hogy elismerjük a
„gyermekhez való jogot”. Ezen a téren igazi jogai csak a
gyermeknek vannak: joga van ahhoz, hogy szülei házastársi
szeretete sajátos aktusának a gyümölcse legyen, s hogy fogantatása
pillanatától kezdve személynek tekintsék. Ezért azon túl, hogy
elutasítjuk a heterológ megtermékenyítést, az Egyház erkölcsi
szempontból ellenzi a homológ, a házastársak közötti mesterséges
megtermékenyítést is; ez önmagában tiltott, és ellenkezik a nemzés
és a házastársi egyesülés méltóságával.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért a házastársi aktus az egyetlen méltó helye az emberi
személy nemzésének?
Növelik-e a gyermekek a szülők javát?
Mi különbség van a természetes fogantatás és tárgyként történő
„előállítás” között?
Van-e valami joga a gyermeknek e témakörben?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy
szűzhöz, aki egy Dávid házából való, József nevű férfinak volt a
jegyese, és a szűz neve Mária... Az angyal így szólt: »Íme,
méhedben fogansz és fiút szülsz, és a nevét Jézusnak fogod
hívni...« Mária mondta: »Hogyan történik ez, mert férfit nem
ismerek?« Az angyal így válaszolt: »A Szentlélek száll tereád és a
Magasságbeli ereje árnyékoz be téged...« Mária mondta: »Íme, az Úr
szolgáló leánya, legyen nekem a te igéd szerint!«” (Lk 1,26-34)
Reflexió
Az ember misztériuma
Valójában csak a megtestesült Ige misztériumában kap igaz
megvilágítást az ember misztériuma. Krisztus, az új Ádám azzal,
hogy kinyilatkoztatja az Atya és az ő szeretetének misztériumát,
az embert is teljesen kinyilatkoztatja az embernek, és föltárja
előtte végső hivatását. Az ember az egyetlen lény a Földön, akit
Isten önmagáért akart. Az ember származása ezért nem csupán
biológiai törvényekhez igazodik, hanem közvetlenül Isten teremtő
akaratától függ: ez az akarat határozza meg a gyermekek
származását az emberiség családjában. Isten az embert kezdettől
fogva akarta – és Isten akarja őt minden fogantatásban és
születésben.
Isten az embert önmagához hasonló lényként, személyként akarja.
A konkrét embert – minden egyes embert – Isten önmagáért teremti.
Ez mindenkire érvényes, azokra is, akik betegségekkel vagy
fogyatékosságokkal születnek. Mindenkinek személy voltába van írva
Isten akarata, aki szereti az embert. A szülők az új emberrel
kapcsolatban világosan tudják – vagy legalábbis tudniuk kellene –
, hogy Isten önmagáért akarja ezt az embert. Ez az összefoglaló
kijelentés nagyon gazdag és mély tartalmú. Fogantatása, majd
születése pillanatától az új lény arra van rendelve, hogy
kibontakoztassa emberségét, hogy személy legyen. Ez feltételek
nélkül mindenkire érvényes, a krónikus betegekre és a
fogyatékosokra is. Alapvető hivatása, hogy ember legyen: ember, az
ajándékba kapott mérték szerint. Először az emberség talentuma
szerint, s csak utána minden egyéb talentum mértéke szerint. Isten
tervében azonban a személy hivatása túlmutat az idő korlátain.
Isten meg akarja ajándékozni az embert a maga isteni életével.
Krisztus mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen és egyre
bőségesebben legyen” (Jn 10,10).
Az élet szent
Az ember az élet olyan teljességére hivatott, mely felülmúlja
földi léte dimenzióit, mert részesedés Isten életében. E
természetfölötti hivatás szépsége mutatja meg az emberi élet
nagyságát és értékét, beleértve annak földi szakaszát is. Az
időben folyó élet ugyanis az egész emberi élet folyamatának
alapföltétele, kezdete és integrális része. Annak a folyamatnak,
melyet váratlanul és érdemtelenül megvilágosít az isteni élet
ígérete, és megújítja annak ajándéka, s teljes valóságát az
örökkévalóságban éri majd el (vö. 1Jn 3,1-2).
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért szent és sérthetetlen az élet?
Nem vagyunk urai önmagunknak?
Miért ajándék minden gyermek a család minden tagjának és az egész
társadalomnak?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Akkor mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni:
alkotok neki segítőtársat, aki hasonló hozzá ... Az Úr Isten az
emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az
emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont az én
csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mert a férfiból
vétetett.” (Ter 2,18.22-23)
Reflexió
Istenképiség
A házasság és házastársi szeretet természete szerint gyermekek
nemzésére és nevelésére van rendelve. A gyermekek ugyanis a
házasság legdrágább ajándékai, és hozzájárulnak a szülők javához.
Isten, aki azt mondta: „Nem jó az embernek egyedül lenni” (Ter
2,18), s aki „kezdettől fogva férfinak és nőnek teremtette őket”
(Mt 19,4), mert sajátos részt akart adni az embernek teremtő
művében, megáldotta a férfit és nőt, mondván: „legyetek
termékenyek és szaporodjatok” (Ter 1,28). A házastársaknak tudniuk
kell, hogy munkatársai és tolmácsai a Teremtő Isten szeretetének.
S ez nemcsak biológiai szempontból igaz, hanem azt is hangsúlyozni
akarja, hogy az atyaságban és az anyaságban maga Isten másként van
jelen, mint az összes többi élet keletkezésében a Földön. Ugyanis
csak Istentől eredhet az a „képmás és hasonlóság”, ami minden
ember sajátja, úgy, ahogy a teremtéskor történt. A nemzés a
teremtés folytatása.
Isten munkatársai
Az ember bizonyos részesedéséről van szó Isten uralmában, mely a
sajátosan emberi életre vonatkozó, különös felelősségében is
kifejeződik. E felelősség a házasságon belüli nemzésben az élet
ajándékozásában éri el csúcsát.
Amikor a II. Vatikáni Zsinat a férfi és a nő részesedéséről
beszél Isten teremtő művében, kiemeli, hogy a gyermeknemzés
mélységesen emberi és emelkedetten vallásos aktus, melyben
részesek az „egy testet” (Ter 2,24) alkotó házastársak és jelen
van Isten is. Épp ebben a szerepben – tudniillik, hogy Isten
munkatársai, aki képmását adja az új teremtménynek – áll a
házastársak nagysága, akik készek együttműködni a Teremtő és a
Megváltó szeretetével, aki általuk növeli és gazdagítja a maga
családját. Így a házasságban egyesült férfi és nő isteni mű
részesévé válik: a nemzés aktusa által befogadják Isten ajándékát,
és egy új élet megnyílik a jövő felé. De a szülők sajátos
küldetésén túl az élet befogadása és szolgálata mindenkinek
feladata, s főleg a gyengébbek felé kell megnyilvánulnia. Amit
egynek a legkisebbek közül teszünk, Krisztusnak tesszük (vö. Mt
25,31-46).
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Mit jelent Isten munkatársainak lenni?
Van-e sajátos felelőssége a szülőknek? Mi az?
A szülőkön kívül ki mindenki részese e felelősségnek?
Elhatározások Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Isten megteremtette az embert a maga képmására. Isten képmására
teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette. Isten megáldotta
őket, és mondta nekik: »legyetek termékenyek és szaporodjatok,
töltsétek be a Földet«.” (Ter 1,27-28)
Reflexió
Az élet továbbadásának és nevelésének feladata a házastársak
sajátos küldetése. Isten, az élet Ura a legmagasztosabb
küldetésként bízta az emberekre, hogy oltalmazzák az életet és
vegyék körül a legnagyobb gondoskodásssal. Az ember nemisége és
nemzőképessége csodálatosan felülmúlja az élet alacsonyabb
szintjén álló létezők hasonló képességét. Az emberi élet és
továbbadásának feladata nem korlátozódik a földi élet idejére,
hanem az ember örök céljára irányulnak.
Apává és anyává válni
A felelős apaság és anyaság e kötelesség konkrét vállalása, mely
a mai világban új vonásokat öltött magára. Ezen új sajátosságok
abban a pillanatban mutatkoznak meg, amikor a férfi és a nő „egy
testben” egyesülve szülővé válhat. Ez a perc sajátos értékeket
hordoz mind egymás iránti kapcsolatuk, mind az élet szolgálata
tekintetében: szülővé – apává és anyává – válhatnak azáltal, hogy
életet adnak egy új embernek. A házastársi egyesülés két
dimenziója, az egyesülés és a nemzés mesterségesen nem választható
szét az aktus belső igazságának sérülése nélkül. A II. Vatikáni
Zsinat, mely külön foglalkozott az ember és hivatása kérdésével,
tanítja, hogy az „egy test” szentírási kifejezés csak a személy és
az ajándék értékeivel érthető és magyarázható teljesen. Minden
férfi és minden nő azzal valósítja meg önmagát teljesen, hogy
őszintén elajándékozza magát; a házastársak esetében a házastársi
egyesülés ennek egész különleges megtapasztalása. Akkor ugyanis a
férfi és nő a maga férfiúi és női mivoltában kölcsönösen ajándékká
válik. A házasságban az egész élet ajándék; de ez egészen
nyilvánvalóvá válik akkor, amikor a házastársak, kölcsönösen
fölajánlván magukat a szeretetben, olyan találkozást valósítanak
meg, mely kettőjükből „egy testet” alkot (Ter 2,24).
Különleges felelősség perce
A házastársak tehát egy egészen sajátos felelősség percét élik
át a házastársi aktus életfakasztó képessége miatt is. Ők ugyanis
ebben a percben apává és anyává válhatnak egy új emberi élet
elindításával, mely a továbbiakban kifejlődik az anyaméhben.
Elsőként az asszony veszi észre, hogy anyává vált, a férj, akivel
egy testté lett, az ő tanúságából tudja meg, hogy apa lett. A
férfi nem teheti meg, hogy nem ismeri el vagy nem fogadja el egy
olyan döntés eredményét, amit ő is meghozott. Hogyan tehetné meg a
férfi, hogy nem vállalja? Mindkettőjüknek, a férfinak és a nőnek
egyformán vállalnia kell a felelősséget a támasztott új életért
önmaguk és mások előtt is.
Felelős nemiség
Az a tény, hogy a férfi és a nő Isten munkatársai az élet
továbbadásában, magával hozza a felelősséget a nemiség
gyakorlásában. Érett megfontolás után a házastársak megnyújthatják
a gyermekek születése közti időt. Mindazonáltal igazolniuk kell,
hogy e kívánságuk nem önzés következménye, hanem összhangban van a
felelős szülőség nagylelkűségével. Amikor a házastársi szeretet és
az élet felelős továbbadásának összehangolásáról van szó, a
magatartás erkölcsisége nem csak a jó szándéktól és az indítékok
mérlegelésétől függ, hanem tárgyi kritériumok is meghatározzák,
melyeknek alapja az emberi személy és cselekedetei természetében
van; olyan kritériumok, melyek az igaz szeretet összefüggésébe
helyezik a kölcsönös önátadás és az emberi nemzés teljes
jelentését. Az időszakos megtartóztatás, az önmegfigyelésre
alapuló születésszabályozási módszerek és a terméketlen időszakok
felhasználása megfelelnek az erkölcsiség objektív kritériumainak.
Ilyen esetekben a házaspár megtapasztalja, hogy a házastársi
közösséget mennyire gazdagítja a gyengédség és a figyelmesség,
melyek az emberi szexualitás lelkét jelentik, annak testi
megnyilvánulásaiban is.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért nyitott az életre és irányul arra a házastársak kölcsönös
ajándékozása?
A Humanae vitae enciklika megvédte a házastársakat a
közhatalom beavatkozásaitól? Miért?
Milyen értékek indokolják a termékenység természetes
szabályozásának módszereit?
Hogyan lehet e módszereket átadni a fiataloknak, jegyeseknek,
házaspároknak?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Az Úr angyala megjelent előttük és beragyogta őket az Úr
dicsősége. Nagyon megijedtek, de az angyal mondta nekik: »Ne
féljetek, íme, nagy örömet hirdetek nektek, mely az egész népé
lesz: ma megszületett Dávid városában az Üdvözítő, aki az Úr
Krisztus«.” (Lk 2,9-11)
Reflexió
A gyermek életének gyengesége és értéke
Az emberi élet a születés előtt és közvetlenül utána rendkívül
kényes helyzetben van. „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben,
ismertelek, s mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek” (Jer
1,5): minden egyes ember, kezdetétől fogva ott van Isten tervében.
Elképzelhető-e, hogy az élet keletkezésének csodálatos folyamata
csak egy pillanatra is kivonható a Teremtő bölcs és szerető
tevékenységéből és ráhagyható volna az emberi önkényességre?
Az újszövetségi kinyilatkoztatás megerősíti az emberi élet
értékét a kezdetétől fogva. A személy fogantatásával kezdődő
értékét ünnepli Szűz Mária és Erzsébet, s az általuk hordozott két
magzat találkozása. Épp a két gyermek nyilvánítja ki a messiási
kor eljövetelét: találkozásukkor kezd hatni Isten Fia emberek
közti jelenlétének megváltó ereje. „Azonnal érzékelhetővé válnak –
mondja Szent Ambrus – Mária jövetelének és az Úr jelenlétének
áldásai... A hangot elsőként Erzsébet hallotta meg, de a kegyelmet
János fogta fel elsőként; Erzsébet a természet rendjében hallott,
János a misztérium erejében ujjongott.”
A gyermeket oltalmazó jogok
Mindaz, aki őszintén nyitott az igazságra és a jóságra, a
szívébe írt erkölcsi törvényen belül (vö. Róm 2,14-15) eljuthat
annak fölismerésére, hogy az emberi élet kezdetétől a végéig
szent, és annak elismerésére, hogy minden embernek joga van ahhoz,
hogy ezen elsődleges javát tiszteletben tartsák. E jog
tiszteletben tartására alapszik az emberi együttélés és maga a
politikai közösség is.
Napjainkban a gyengék és védtelenek – amilyenek különösen a még
meg nem született magzatok – nagy sokaságának élethez való
alapvető jogait lábbal tiporják. Az ember élete Istentől való, az
ő ajándéka, az ő képmását hordozza, éltető leheletében részesedik.
Ennek az életnek ezért egyedüli ura az Isten: az ember nem
rendelkezhet felőle. Az élet szentségéből következik
sérthetetlensége, ami kezdettől fogva bele van írva az ember
szívébe, lelkiismeretébe.
Az ember élete a legnagyobb emberi jó, amit mindenkinek
oltalmaznia kell. Ezért mondja ki az Emberi Jogok Egyetemes
Nyilatkozata, hogy „minden egyednek joga van az élethez” (3.
art.), s a Szentszék Családjogi Kartája 1983-ban megerősítette,
hogy „az emberi életet feltételek nélkül tisztelni és oltalmazni
kell fogantatásától kezdve” (4. art.). Ezért „a gyermekeknek joga
van mind a születés előtt, mind utána a sajátos védelemhez és
segítséghez...” (4. art. d.). Következésképpen az emberi nemzés
gyümölcse létének első pillanatától kezdve igényli a feltétlen
tiszteletet; azaz, hogy úgy tiszteljék, mint személyt, és úgy
bánjanak vele, mint személlyel; hogy ismerjék el személyi jogait,
elsősorban azt, hogy minden ártatlan embernek sérthetetlen joga
van az élethez.
A családban, mely személyek közössége, egészen különös figyelmet
kell szentelni a gyermeknek, igaz megbecsülést alakítva ki
személyi méltósága iránt, s tisztelettel és nagylelkűen szolgálva
jogait. Ez minden gyermekre érvényes, de különösen fontos az
egészen kicsinyek, a beteg vagy fogyatékos gyermekek esetében.
Mindazt, amit az emberi személy méltóságáról mondunk,
érvényesíteni kell a még meg nem született gyermekre is, hiszen
nem a születés adja a méltóságot, hanem a tény, hogy értelmes
természetű egyedről van szó, mégpedig fogantatása pillanatától
kezdve. Az első pillanattól kezdve olyan lény, akit önmagáért
szeret az Isten. Ezenfelül a még meg nem született gyermek
esetében e méltósághoz kapcsolódik a legnagyobb fokú törékenység
is.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Mi alapozza meg a gyermek jogait?
Természetes (a gyermeket mint ilyet megillető) jogokról van-e szó,
vagy e jogok forrása a társadalmi elismerés?
A gyermek jogainak tiszteletben tartása a civilizáció kérdése. Mit
ad hozzá a keresztény szemlélet?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Amikor Heródes látta, hogy a mágusok kijátszották, nagyon
megharagudott, és elküldvén szolgáit megölt minden fiúgyermeket,
akik csak voltak Betlehemben és egész környékén kétéves kortól
lefelé, annak az időnek megfelően, amit kikérdezett a mágusoktól.
Akkor beteljesült, ami megmondatott Jeremiás próféta által:
»Kiáltás hallik Rámában, sírás és nagy jajgatás; Ráchel siratja
fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.«” (Mt
2,16-18)
Reflexió
Merényletek a születő élet ellen
A múlthoz képest új, a születő élet ellen irányuló merényletek
jelentek meg, és nagyon súlyos problémákat vetnek föl azáltal,
hogy megpróbálják kiiktatni a közvéleményből a „bűntény” jelleget
és paradox módon „jogot” akarnak formálni. Elmenvén egészen odáig,
hogy az állam részéről valóságos törvényes elismerést, s ennek
következtében az egészségügyiek által ingyenesen végrehajtandó
beavatkozást követelnek. E merényletek az emberi életet
legkényesebb helyzetében támadják meg, amikor még teljesen
képtelen az önvédelemre.
A helyzetet még súlyosbítja, hogy e merényletek a családokon
belül történnek, amely pedig természete szerint arra hivatott,
hogy „az élet szentélye” legyen. A szó sajátos és igazi értelmében
a bűn struktúrája áll előttünk, mely sokszor valóban „a halál
kultúrája”. Igen, bizonyos értelemben az erőseknek a gyengék ellen
viselt háborújáról beszélhetünk.
Fogamzásgátlás és abortuszt kiváltó „fogamzásgátlók”
Gyakran mondják, hogy az abortusz leghatásosabb ellenszere a
biztonságos és mindenki számára elérhető fogamzásgátlás. De a
„fogamzásellenes lelkület” rendetlensége éppen az abortusz
kísértését erősíti föl egy nem kívánt élet esetleges megfoganása
esetén. Az abortuszt gyakorló kultúra ugyanis éppen azokban a
régiókban fejlődött ki, ahol támogatják a fogamzásgátlást.
Kétségtelen, a fogamzásgátlás és az abortusz erkölcsi szempontból
fajlagosan különböző bűnök. Nagyon gyakran azonban szorosan
kapcsolódnak egymáshoz mint egy és ugyanazon növény gyümölcsei. A
gyökér azonos. Mert a szexuális találkozásból fakadó új élet
feltétlenül kerülendő ellenséggé válik, amit fogamzásgátlással
vagy, ha kell, abortusszal kell kiiktatni.
Sajnos a fogamzásgátlás és az abortusz lelkületbeli összefüggése
egyre inkább megmutatkozik vegyi anyagok, méhen belüli eszközök és
„vakcinák” gyártásában, melyeket éppoly könnyedén osztogatnak,
mint a fogamzásgátló szereket, de valójában abortuszt váltanak ki
az új emberi élet fejlődésének legelső szakaszában.
Mesterséges életfakasztás
A „mesterséges életfakasztás” vagy „mesterséges
megtermékenyítés” különböző technikai megoldásai az új élet elleni
merényleteknek adnak helyet. Azon felül, hogy etikailag
megengedhetetlen az életfakasztás elszakítása a házastársi aktus
egyesülésétől, e technikák nagy százalékban „eredménytelenek”.
Továbbá gyakran felesleges számú embriót hoznak létre, s nem
mindegyiket ültetik anyaméhbe; a „felesleges embriókat”
elpusztítják, vagy tudományos kutatásra használják fel. Ezzel az
eljárással az életet és a halált emberi döntés tárgyává teszik, s
az ember úgy lép föl, mint aki tetszése szerint osztogatja a
halált és az életet.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért merénylet az élet ellen a művi abortusz, az abortuszt
kiváltó fogamzásgátlók és a mesterséges megtermékenyítés?
Mi közös a fogamzásgátlásban és a sterilizációban?
Milyen sajátosságai vannak az „élet kultúrájának”?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Folyjanak szét mint a kiömlött víz, hervadjanak el, mint a
letiport fű. Múljanak el, ahogy elmúlik a csiga, s mint az asszony
elvetélt magzata, mely a napot nem látja meg soha. Mielőtt még
tövist hajtanak, mint a tüskebozót, zölden vagy szárazon hordja el
őket a szél!” (Zsolt 58,8-10)
Reflexió
Gyalázatos bűntény
Az összes bűnök között, melyet az ember az élet ellen tud
elkövetni, a művi abortusz olyan vonásokat hordoz, melyek
különösen súlyossá és kárhozatossá teszik. A II. Vatikáni Zsinat a
csecsemőgyilkossággal együtt „gyalázatos bűntény”-nek nevezi.
Napjainkban azonban sokak tudatában elhomályosult e bűn
súlyossága. Az abortusz elfogadása az erkölcsi érzék nagyon
veszélyes krízisét jelzi a szokásokban, a törvényekben és magában
a gondolkodásban, mely ezután egyre kevésbé képes különbséget
tenni – még az élethez való alapvető jog vonatkozásában is – a jó
és a rossz között. Ebben a súlyos helyzetben nagyobb szükség van,
mint korábban a bátorságra, hogy szembenézzünk az igazsággal és
nevükön nevezzük a dolgokat anélkül, hogy engednénk a kényelmes
kompromisszumok vagy az önáltatás kísértésének.
A művi abortusz erkölcsi súlyossága akkor mutatkozik meg teljes
valóságában, ha elismerjük, hogy emberölésről van szó, s főleg, ha
figyelembe vesszük a sajátos súlyosbító körülményeket. Olyan
embert ölnek meg, aki épp kezdi az életet, s olyan ártatlan, hogy
nála ártatlanabbat elképzelni sem lehet: nem minősíthető
támadónak, még kevésbé jogtalan támadónak!
„A terhesség megszakítása”
Kategórikusan hangzik a próféta korholása: „Jaj azoknak, akik
jónak mondják a rosszat és rossznak a jót, akik a sötétséget
világosságnak mondják, a világosságot pedig sötétségnek!” (Iz
5,20) Épp az abortusz esetében terjednek kétértelmű
megfogalmazások, mint pl. „a terhesség megszakítása”, melyekkel
próbálják elpalástolni igazi természetét és enyhíteni súlyosságát
a közvélemény előtt. Ez a nyelvi jelenség jelzi a lelkiismeretben
lévő zavart. De semmiféle nyelvi lelemény nem képes megváltoztatni
a dolgok valóságát: a művi abortusz szándékos és közvetlen
emberölés; bárhogyan történjék is, egy emberi lényt pusztítanak el
léte első szakaszában, a fogantatása és születése között.
Az abortusz melletti döntés az anya számára gyakran drámai és
fájdalmas, amikor a fogantatás gyümölcsének eltávolítása nem
kényelmi vagy önző indítékokból fakad. Mindazonáltal semmiféle,
mégoly súlyos és drámai meggondolás sem igazolhatja egy ártatlan
ember megfontolt meggyilkolását.
A magzati diagnosztika, amennyiben tiszteletben tartja az embrió
és a magzat életét és épségét, s megmentésre vagy gyógyításra
irányul, erkölcsileg megengedett. Ellenben súlyosan sérti az
erkölcsi törvényt, ha eredményétől teszik függővé az abortuszt.
Következésképpen ha egy ilyen diagnózist azzal a szándékkal kérnek
vagy végeznek, hogy ha rendellenesség mutatkozik, abortuszt fognak
végezni, maga a diagnózis is erkölcsileg súlyosan tiltott.
Egyéb felelősök
A még meg nem született gyermek haláláról az anya mellett
gyakran mások is döntenek. Sőt, bűnös a gyermek apja nemcsak
akkor, ha kifejezetten sürgeti az asszonyt az abortuszra, hanem
akkor is, ha magára hagyja őt a terhesség problémájával.
Késztetések érhetik az anyát a család és a barátok tágabb köreiből
is. Felelősek az orvosok és az egészségügyi személyzet is, amikor
az élet szolgálatára szerzett szaktudásukat a halál szolgálatába
állítják; a törvényhozók is, akik előmozdították és jóváhagyták az
abortuszt támogató törvényeket, továbbá az adminisztráció tagjai,
akiket az egészségügy fölhasznál az abortusz végrehajtásához. Nem
kisebb felelősség terheli a nemzetközi intézményeket,
alapítványokat és társaságokat, melyek célratörően küzdenek az
abortusz törvényesítéséért és terjesztéséért a világban.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Mitől lesz sajátosan súlyos bűn az abortusz?
Mindig az anya az első számú felelős az abortuszért?
Kik felelősek még érte?
Hogyan segíthetjük a nehézségek közepette gyermeket váró anyákat?
Ki tartja fenn a kismamákat segítő központokat?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Ezért a férfi elhagyja atyját és anyját, a feleségével tart, és
egy test lesz a kettő” (Mt 19,5).
Reflexió
A gyermekeket sújtó nagy károk
A válás azért is erkölcstelen, mert zűrzavart kelt a családban
és a társadalomban. Ez a zűrzavar súlyos károkkal jár: a
házastársnak, akit elhagytak, a gyermekeknek, akik sérülnek a
szülők válásától és gyakori veszekedéseiktől; ártalmas
mellékhatásai társadalmi csapássá teszik a válást.
Mégis megfigyelhető, hogy társadalmak és bennük a családok –
miközben olyan környezetben élnek, ahol állandó ütközet zajlik a
szeretet civilizációja és annak ellentétei között – az ember
helyes szemléletében keresik a szilárd alapot, s a maguk részéről
az emberiesség teljes megvalósítása mellett döntenek.
Kétségkívül ellentétes a szeretet civilizációjával az
úgynevezett „szabad szerelem”, amelynek veszélyességét csak
fokozza, hogy úgy állítják be, mint az igaz érzelmek gyümölcsét,
holott tönkreteszi a szeretetet. Hány család ment tönkre épp a
„szabad szerelem” miatt! Minden esetben követni az „igaz” érzelmi
indítást a föltételekhez nem kötött, „szabad” szerelem nevében
valójában azt jelenti, hogy az ember rabszolgája lesz azoknak az
emberi ösztönöknek, melyeket Szent Tamás „a lélek szenvedélyeinek”
nevezett. A „szabad szerelem” kihasználja az emberi gyengeségeket,
s a közvélemény tetszésének keresésével és félrevezetésével a
nemesség márkajelzésével látja el azokat. Így próbálja
megnyugtatni a lelkiismeretet, erkölcsi alibit állítva. Nincsenek
azonban tekintettel a „szabad szerelem” összes következményeire,
amit nemcsak a házastársnak kell megszenvednie, hanem az apjukat
vagy anyjukat veszített gyermekeknek is, akik ezáltal arra
ítéltetnek, hogy élő szülők árvái legyenek.
A házasság – a házastársak személyes és teljes odaadásában
gyökerező és a gyermekek java által megkövetelt –
felbonthatatlansága a maga végső igazságát Isten tervében találja
meg. E tervet Isten kinyilatkoztatta: annak az abszolút hűséges
szeretetetnek gyümölcseként, jeleként és követelményeként akarja
és ajándékozza Isten a házasság fölbonthatatlanságát, mellyel
Isten szereti az embert, és az Úr Jézus szereti Egyházát.
Család a családot veszítetteknek
A keresztény családokban legyen nagyobb készség olyan gyermekek
örökbefogadására és gyámolítására, akik elveszítették szüleiket,
vagy azok elhagyták őket, mert miközben ezek a gyermekek újra
megtalálják a család érzelmi melegét, tapasztalatokat szerezhetnek
Isten szerető és gondoskodó atyaságáról, és derűs bizakodással
tudnak felnőni.
Az árva, szülők és gyámok nélküli gyermekeknek különleges
pártfogóra kell találniuk a társadalomban. Ami az örökbefogadást
illeti, az államnak gondoskodnia kell olyan törvényekről, melyek
megkönnyítik az arra alkalmas családoknak az átmenetileg vagy
maradandóan segítségre szoruló gyermekek befogadását, s ugyanakkor
tiszteletben tartja a szülők természetes jogait.
Ebből a szempontból mindenki számára példát adhatnak azok a
házaspárok, akiknek nem születhet gyermeke. A keresztény családok,
melyek a hitben minden embert a közös Atya gyermekének látnak,
nagylelkűen forduljanak más családok gyermekei felé, úgy szeressék
és támogassák őket, mint Isten gyermekei egyetlen családjának
tagjait. Így a keresztény szülők a lélekben gyökerező kapcsolatok
ápolásával ki tudják tágítani szeretetüket a test és a vér
kötelékeinek határain túlra, és ez sokszor a legelemibb dolgokat
is nélkülöző családok gyermekeinek nyújtott szolgálatokban
mutatkozik meg.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Honnan fakad a jelenség, hogy sok gyermek „élő szülők árvája”?
Tekintettel vannak-e a szülők a gyermekek jogaira, amikor a válás
mellett döntenek?
Mivel lehet segíteni „élő szülők árváin”?
Örökbefogadás, gyámság, ... egyebek? Mik?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így
van rendjén. Ez az első ígérettel egybekötött parancs: »Tiszteld
atyádat és anyádat, hogy boldog és hosszú életű légy a földön«.
Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, hanem neveljétek őket
fegyelemben az Úr útmutatása szerint.” (Ef 6,1-4)
Reflexió
Az emberiesség iskolája
A család az emberiesség legjobb iskolája. Ahhoz azonban, hogy a
család elérhesse életének és feladatának teljességét,
elengedhetetlen a házastársak közötti kölcsönös és szeretetteljes
nyíltlelkűség, a szülők között pedig a folytonos megbeszélés és
együttműködés a gyermekek nevelése kérdéseiben. Az apa aktív
jelenléte nagyon segít a gyermekek formálásában, ugyanakkor
biztosítani kell az anyai jelenlétet és gondoskodást, amire főként
a kicsinyek szorulnak rá nagyon.
A család nevelői feladata abból fakad, hogy részesedik Isten
teremtői tevékenységében. A szülőknek, miután életet adtak a
gyermekeknek, igen súlyos feladata a gyermekek nevelése: ők az
első és fő nevelők. Feladatuk annyira fontos, hogy ha teljesítése
elmarad, mással alig-alig pótolható. A szülőknek kell ugyanis
megteremteniük a családban azt az Isten és felebarátok iránti
szeretettel és jósággal teljes légkört, mely elősegíti a gyermekek
teljes nevelését, személyes és közösségi értelemben egyaránt. A
család tehát a szociális erények és a gazdag emberiesség első
iskolája, amelyre minden társadalomnak szüksége van.
Az első és fő nevelők
A szülők nevelői joga és kötelessége lényeges, azaz a szülői
mivoltukból fakad, természetszerűen kötődik az emberi élet
továbbadásához; eredeti és elsődleges mindenki más nevelői
feladataival szemben, mert a szülők és gyermekek közötti
szeretetkapcsolatból ered; nem helyettesíthető és el nem
idegeníthető, azaz teljesen át nem ruházható és el nem vehető a
szülőktől.
E fontos tulajdonságokon túl nem szabad megfeledkeznünk arról,
hogy a szülők nevelői feladatát meghatározó legbenső tényező az
atyai és anyai szeretet, mely az élet szolgálatának beteljesedését
épp a nevelésben találja meg: a szülői szeretet élteti és vezérli
az egész nevelést, s tölti meg a szeretet legdrágább
gyümölcseivel, amelyek a kedvesség, az állandóság, a jóság, a
szolgálat, az önzetlenség és az áldozatkészség.
A keresztény szülők nevelői küldetéséhez új és sajátos forrás a
házasság szentsége, mely fölszenteli őket a gyermekek keresztény
nevelésére, azaz meghívja őket, hogy részesedjenek az Atya Isten
és a Pásztor Krisztus tekintélyében és szeretetében, valamint az
Egyház anyai szeretetében, hogy támogatni tudják gyermekeiket az
emberi és keresztény növekedésben.
A szülők tehát saját gyermekeik első és fő nevelői, s ezen a
téren is alapvető illetékességgel bírnak: azért nevelők, mert
szülők. Nevelői feladatukat megosztják más személyekkel és
intézményekkel, az Egyházzal és az állammal. Az államnak azonban
mindig a szubszidiaritás elvének becsületes alkalmazásával kell
eljárnia. Ez az elv magában foglalja a szülőknek felkínált
segítség törvényességét, sőt kötelező voltát. A szülők ugyanis
önmagukban nem képesek biztosítani a teljes nevelői folyamatot,
főként ami a szakképzettség területeit illeti. De a nevelés összes
többi résztvevője csak a szülők nevében, velük egyetértésben, s
bizonyos értelemben az ő megbízásukkal végezheti munkáját.
A lényeges értékek
A szülőknek bizalommal és bátran kell nevelniük gyermekeiket az
emberi élet lényeges értékeire. Segíteniük kell őket, hogy az
anyagi javakkal szembeni függetlenségben nőjenek fel, egyszerű és
szigorú életstílust valósítva meg, meggyőződéssel tudván, hogy az
ember több annál, amit birtokol. Az egyénieskedés és önzés
különböző formáival szemben a gyermekeket neveljék rá ne csak a
józan igazságérzetre és bárki más személyi méltóságának
tiszteletére, hanem, s még inkább az igaz szeretetre, mint pl. a
másokkal való őszinte törődésre és önzetlen szolgálatukra,
különösen a szegények és rászorulók irányában.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért a szülők felelősek elsősorban a gyermekek neveléséért?
Mit jelent az iskola, az Egyház és az állam felelőssége a
nevelésben?
Mik a nevelők feladatában a legfontosabb értékek?
Van különbség a tanítás és a nevelés között?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Végül, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz,
tisztességes, igazságos, ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó,
ami erényes és magasztos.” (Fil 4,8)
Reflexió
Szeretetre nevelés
A szeretetre való nevelés feltételezi a szülőkben – akik arra
hivatottak, hogy gyermekeiknek világosan érthető és finom
szexuális nevelést adjanak – a szeretetet, ti. önmaguk
ajándékozását. Nevelői tevékenységüknek olyan szexuális kultúrára
kell támaszkodnia, amely valóban és teljesen személyes, és fölébe
emelkedik a szexualitást lealacsonyító kultúrának. Ez ugyanis
beszűkített és elszegényített formában kezeli az emberi nemiséget,
mert csak a testhez és az önző élvezethez köti. Ezzel szemben az
emberi szexualitás az egész személy gazdagsága – testé, érzelmeké,
léleké –, és abban fejezi ki belső lényegét, hogy elvezeti az
embert önmaga elajándékozásához a szeretetben. A szexuális
nevelésnek, ami a szülők alapvető joga és kötelessége, mindig a
szülők gondos irányításával kell történnie akár otthon, akár az
általuk választott és ellenőrzött intézményekben. Az iskola a
szubszidiaritás törvényéhez igazodik, amikor együttműködik a
szexuális nevelésben úgy, hogy magáévá teszi a szülők lelkületét.
Elengedhetetlen a nemi tisztaságra való nevelés, mert ez az
erény teszi hitelesen éretté az embert, s teszi képessé arra, hogy
tisztelje és erősítse a test jegyesi természetét. Sőt, a
keresztény szülők külön figyelmet szenteljenek a szüzességre
nevelésre, ami az önajándékozás legmagasabb formája. E nevelésnek
a gyermekeket el kell vezetnie azoknak az etikai értékeknek és
erkölcsi szabályoknak megismerésére és megtartására, melyek az
emberi szexualitás felelős és személyes kibontakozásának szükséges
és értékes biztosítékai. A nemi felvilágosítás elterjedt és az
erkölcsi normáktól eltérő formái nem egyebek, mint – még az
ártalanság éveiben – bevezetés a gyönyör élvezetéhez, és a
víciumokhoz vezető út megnyitása.
A kulturális környezet nehézségei
Korunkra az igazság mély válsága, elsősorban a fogalmak válsága
jellemző. Az olyan fogalmak, mint szeretet, szabadság, őszinte
ajándék, sőt a személy, a személy jogai, valóban azt jelentik,
amit természetük szerint tartalmaznak? Csak akkor foghatunk hozzá
a szeretet kultúrájának építéséhez, ha a szabadság és a személyek
közösségének igazsága visszanyeri eredeti fényét a házasságban és
a családban. Az utilitarizmus a termelés és az élvezet
civilizációja, a dolgok és nem a személyek civilizációja. A nő a
férfi számára tárggyá, a gyermek a szülők számára akadállyá, a
család tagjai szabadságát korlátozó intézménnyé válhat. Ennek
belátásához elég csak kissé tanulmányozni az iskolákban –
nemegyszer a szülők tiltakozása ellenére – bevezetett szexuális
nevelési programokat, melyek hiába próbálnak elbújni az
úgynevezett „választási szabadság” jelszava mögé. A technikai
civilizáció által terjesztett úgynevezett „biztonságos szex” a
személy átfogó igényeit tekintve valójában alapjaiban bizonytalan,
sőt súlyosan veszélyes.
Az igazság és csak az igazság készít fel arra a szeretetre,
amelyről elmondható, hogy „szép”. Az olyan szeretet, amely le van
szűkítve az érzéki vágy kielégítésére (vö. 1Jn 2,16), illetve akár
a férfi, akár a nő részéről a másik kihasználására, a személyeket
gyöngeségeik rabszolgájává teszi. Nem erre a rabszolgaságra
vezettek-e bizonyos modern kulturális programok? Azok a programok,
melyek az ember gyöngeségeire építenek, s egyre gyengébbé és
védtelenebbé teszik.
Felkészíteni a másokkal való kapcsolatokra
A neveléssel kapcsolatban nem szabad figyelmen kívül hagyni a
hivatásválasztás lényeges kérdését, s benne különösen a házasságra
való fölkészítést. Nem szabad elfeledni, hogy egy házaspár
fölkészítése jövendő életükre elsősorban a család feladata.
Valójában már kisgyermekkorban elkezdődik a távolabbi fölkészítés
azzal a bölcs családi neveléssel, mely a kicsinyeket is vezetgeti
önmaguk fölfedezésére, hogy lássák meg, mennyi lelki képességgel
vannak megáldva, s különös erőkkel és gyengeségekkel rendelkező
külön személyiségek. Ebben az időszakban épül be a személybe a
hiteles emberi értékek iránti megbecsülés, mind a szűkebb, mind a
tágabb körű kapcsolatokban; mindazzal együtt, ami a jellemet
formálja, segít az önuralom és a képességek helyes használatának
megszerzésében, a másik nemhez tartozók helyes szemlélésében és a
velük való találkozásban.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Miért alapvetően fontos a gyermekek szexuális nevelése?
Milyen értékek kapcsolódnak a szexualitáshoz?
Miért kell jelen lenni a gyermekek iskolájában és ellenőrizni a
szexuális nevelés óráit és találkozóit?
Hogyan kell segíteni a gyermekeket, a legkisebb kortól esetleges
leendő házasságukra való felkészülésükben?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
Bevezető ének
Miatyánk
Részlet a Szentírásból
„Miután mindent elvégeztek, az Úr Törvénye szerint, visszatértek
Galileába, a városukba, Názáretbe. A Gyermek pedig növekedett és
erősödött, bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne.”
(Lk 2,39-40)
Reflexió
Ingyenesség és hitben való nevelés
A keresztség az egész keresztény élet alapja, az előcsarnok,
melyből bejárat nyílik a Lélekben való életre (a keresztség „a
lelki élet ajtaja”) és a többi szentségek felvételére. A
keresztség által megszabadulunk a bűntől és Isten fiaivá születünk
újjá, Krisztus testének tagjai leszünk; betestesülünk az Egyházba,
és részesévé válunk küldetésének. Az üdvösség kegyelmének
ingyenessége egész különlegesen mutatkozik meg a csecsemők
keresztségekor. Az Egyház és a szülők tehát megfosztanák a
kisdedet attól a kimondhatatlan kegyelemtől, hogy Isten gyermekévé
válhat, ha nem keresztelnék meg hamarosan a születése után. A
keresztény szülők tudják, hogy ez a gyakorlat megfelel azon
feladatuknak is, hogy táplálniuk kell az Istentől rájuk bízott
életet.
A szülők keresztény nevelésükkel segítik gyermekeiket, hogy
napról napra jobban tudatában legyenek a hit ajándékának; miközben
fokozatosan bevezetik őket az üdvösség misztériumának
megismerésébe, úgy alakítják őket, hogy új emberként igazságban és
szentségben éljenek, és így gyarapítsák Krisztus titokzatos
testét. A nevelés feladata megkívánja, hogy a keresztény szülők
mindazt ismertessék meg gyermekeikkel, ami szükséges személyiségük
– egyházi és keresztény szempontoknak megfelelő – fokozatos
fejlődéséhez. A család – melyet beragyog az evangélium, s melyben
tovább is adják az evangéliumot – nevelői küldetése egyszer csak
elér ahhoz a ponthoz, amikor maga a családi élet válik a hit
útjává, s bizonyos értelemben keresztény beavatássá és iskolává
Krisztus követői számára. A család minden tagja evangelizáló és
evangelizált személy.
Evangelizáció a családban
A szülők nevelői szolgálatukkal és életük tanúságtételével
gyermekeik számára az Evangélium első hirdetői. Együtt imádkozva a
gyermekekkel, velük olvasva a Szentírást, az első gyónással és
szentáldozással bevezetve őket Krisztus Testének bensőséges
életébe, mélyebb értelemben válnak szülővé. Kétségtelenül a
vallásos nevelés az egyik részterület, ahol a család
helyettesíthetetlen, s ennek köszönhetően növekszik a család mint
„családi egyház”. A gyermekek vallásos nevelése és katekézise a
családot az Egyház környezetében úgy helyezik el, mint igazán
evangelizáló és apostolkodó alanyt. Ez a vallásszabadsággal
szorosan összekapcsolódó jog.
Más intézmények segítsége
A családoknak, pontosabban a szülőknek szabadságában áll
megválasztani gyermekeik számára a saját meggyőződésüknek
megfelelő vallási és erkölcsi nevelési módot. Ám akkor is szükség
van folyamatos és tevékeny nevelői jelenlétükre, ha e feladatot
egyházi intézményre vagy vallásos személyek által vezetett
iskolára bízzák. Annak érdekében, hogy a keresztény szülők meg
tudjanak felelni nevelői feladatuknak, az Egyház és az állam
köteles biztosítani minden szükséges segítséget, hogy megfelelően
végezhessék nevelői tevékenységüket.
Hangsúlyozottan fontos a családok közötti szolidaritás, ami
különböző szervezeti formákat ölthet, pl. családok szövetsége a
családokért. Nagyon fontos, hogy a családok keressék az
egymásközti szolidaritás kapcsolatainak kiépítését. Ez ugyanis
mindenekelőtt a nevelésben segíti őket: szülők a szülőket,
gyermekek a gyermekeket nevelik. Nagyon értékes nevelői hagyomány
tud így megszületni, mely a családra jellemző „családi egyházból”
meríti erejét.
A pap vagy a vezető reflexiói
Dialógus
Hogyan lehet a gyermekeket a keresztséggel összhangban
keresztény módon nevelni a legkisebb kortól kezdve?
A család jámborsági gyarkolatain túlmenően hogyan lehet a
gyermekeket bevezetni a plébánia, kisebb csoportok, különféle
kezdeményezések tevékenységébe?
Elhatározások
Üdvözlégy Mária
Családok Királynéja, könyörögj érettünk!
Imádság az Evangelium vitae-ből
Záróének
|