|
Üzenet a 2007. évi missziós világnapra XVI. Benedek pápa
2007. október 15.
Minden részegyház felelőssége az egész világon
A soron következő missziós világnap alkalmából szeretném meghívni
Isten egész népét – pásztorokat, papokat, szerzeteseket és
világiakat –, hogy közösen gondolkodjunk arról, milyen sürgető és
fontos feladat korunkban is az Egyház missziós tevékenysége.
A keresztre feszített és feltámadt Jézus mennybemenetele előtt
mondott szavai, amelyekkel apostoli küldetést adott az apostoloknak,
ma is egyetemes felhívásként hangzanak: „Menjetek tehát, tegyétek
tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a
Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a
megtartására, amit parancsoltam nektek”. Majd hozzátette: „S én
veletek vagyok mindennap, a világ végéig”. (Mt 28,19-20) Az
elkötelezett evangelizációs tevékenységben az a bizonyosság tart
fenn és kísér minket, hogy Ő, az aratás ura folytonosan velünk van
és vezeti népét. Az Egyház missziójának kimeríthetetlen forrása
Krisztus. Idén még egy külön ok is megújult missziós
elkötelezettségre ösztönöz: 50 évvel ezelőtt tették közzé Isten
szolgája XII. Piusz pápa Fidei donum kezetű enciklikáját,
amely előmozdította és bátorította az egyházak együttműködését az ad
gentes misszió terén.
Az idei missziós világnap témája: Minden részegyház felelőssége
az egész világon. Ez minden kontinens valamennyi helyi
egyházát annak felismerésére ösztönzi, hogy korunk komoly és sokrétű
kihívásaival szemben milyen sürgetően szükséges, hogy új lendületet
adjunk a missziós tevékenységnek. Természetesen megváltoztak azok a
körülmények, amelyek között az emberiség él, és az utóbbi
évtizedekben, főleg a II. Vatikáni Zsinat óta nagy erőfeszítéseket
tettünk az evangélium terjesztéséért. Sokat kell még azonban
munkálkodnunk ahhoz, hogy válaszoljunk a missziós felhívásra,
amelyet az Úr fáradhatatlanul intéz minden megkeresztelt emberhez.
Elsőként továbbra is az ún. ősi hagyományú egyházakat hívja, amelyek
a múltban az anyagi eszközökön túl valóban sok papot, szerzetest és
világi hívőt küldtek a missziókba, életet adva ezzel a keresztény
közösségek hatékony együttműködésének. Ez az együttműködés bőséges
gyümölcsöt hozott a missziós területen lévő fiatal egyházak és azon
egyházak, egyházi valóságok számára, ahonnan a misszionáriusok
érkeztek. A nyugati társadalmakba egyre inkább behatoló,
elvilágiasodott kultúra térnyerése következtében, valamint a család
válságát, a hivatások számnak csökkenését és a papság növekvő
elöregedését látva ezeket az ősi egyházakat az a veszély fenyegeti,
hogy önmagukba zárkóznak, kisebb reménnyel tekintenek a jövőbe, és
missziós igyekezetük alábbhagy. De éppen ez az a pillanat, amikor
bizalommal kell megnyílnunk Isten gondviselése felé, aki soha nem
hagyja el népét, és a Szentlélek erejével elvezeti örök üdvözítő
tervének beteljesüléséig.
A Jó Pásztor azokat az egyházakat is hívja, hogy nagylelkűen az ad
gentes missziónak szenteljék magukat, amelyekhez csak nemrég
jutott el az evangélium. Bár fejlődésük során nem kevés nehézséggel
és akadállyal kell szembenézniük, e közösségek folyamatosan
növekednek. Egyes közösségek szerencsés módon bővelkednek papi és
Istennek szentelt hivatásokban, s közülük jónéhányat a helyi (in
loco) igények ellenére máshová, akár már jóval korábban evangelizált
területekre is küldenek, hogy ott végezzék lelkipásztori és apostoli
szolgálatukat. Így gondviselésszerű „ajándékcsere” valósul meg,
amely Krisztus egész misztikus testének javára válik. Szívből
kívánom, hogy a missziós együttműködés intenzívebbé váljon,
értékelve minden egyes tag karizmáját és képességeit. Azt szeretném,
hogy a missziós világnap egyre inkább tudatára ébresszen minden
keresztény közösséget és minden megkeresztelt embert, hogy Krisztus
felhívása az egész világnak szól: hirdessük az ő országát a föld
végső határáig. II. János Pál a Redemptoris missio kezdetű
enciklikájában így ír: „Az Egyház természeténél fogva missziós
jellegű, minthogy Krisztus megbízása nem valami kívülről hozzátett,
mellékes dolog, hanem az Egyház lényeghez tartozik. Ebből az
következik, hogy az egész Egyháznak és minden részegyháznak
küldetése van minden néphez. A legfiatalabb egyházaknak minél előbb
a gyakorlatban is be kell kapcsolódniuk az Egyház egyetemes
küldetésébe úgy, hogy ők is küldenek misszionáriusokat az evangélium
hirdetésésre a világ minden részébe, akkor is, ha paphiánnyal
küszködnek.” (62)
Ötven évvel elődöm, XII. Piusz Fidei donum kezdetű
enciklikája után, mely a részegyházak együttműködését segítette elő
a misszió szolgálatában, szeretném megerősíteni, hogy az evangélium
hirdetése most is aktuális és sürgető. Az idézett Redemptoris
missio kezdetű enciklikában II. János Pál megfogalmazta, hogy
„az Egyház missziója tágabb, nagyobb, »a részegyházak közötti
közösségnél«; e közösségnek speciálisan missziós jellegűnek kell
lennie, erre kell irányulnia”. (65) A missziós elkötelezettség ezért
– ahogy azt többször aláhúztuk – továbbra is az Egyház emberiségnek
nyújtott elsődleges szolgálata, hogy a kulturális, társadalmi és
etikai átalakulásoknak irányt adjon és evangelizálja azokat, hogy
Krisztus megváltását felkínálja korunk emberének a világ olyan
részein, ahol a szegénység, az erőszak, az emberi jogok
szisztematikus tagadása megalázást és elnyomást okoz.
Az Egyház nem vonhatja ki magát ebből az egyetemes küldetésből:
kötelező erővel bír számára. Mivel Krisztus elsőként Péterre és az
apostolokra bízta a missziós küldetést, ez most mindenekelőtt Péter
utódját illeti meg, akit az isteni gondviselés az Egyház egységének
látható alapjául választott, valamint a püspököket, az evangelizáció
közvetlen felelőseit, akik a püspöki kollégium tagjai és a helyi
egyházak pásztorai. (vö. Redemptoris missio, 63) Azért fordulok most
minden részegyház pásztorához, akiket az Úr egyetlen nyájának
vezetésére állított, hogy osztozzanak az evangélium hirdetésének és
terjesztésének gondjaiban. Éppen ez az aggodalom ösztönözte ötven
évvel ezelőtt Isten szolgáját, XII. Piuszt, hogy a missziós
együttműködést a kor igényeinek megfelelőbbé tegye. Különösen az
evangelizáció távlatában azt kérte a közösségektől, melyek már
nagyon korán találkoztak az evangéliummal, hogy küldjenek papokat az
új alapítású egyházak támogatására. Így adott életet egy új
„missziós szereplőnek”, mely az enciklika első szavai alapján a Fidei
donum nevet kapta. Ezzel kapcsolatban írta: „Figyelembe véve
egyrészről azon gyermekeink megszámlálhatatlan seregeit, főleg az
ősi keresztény hagyományokkal rendelkező országokban, akik
részesülnek a hitben, másrészről azok még számosabb tömegeit, akik
még mindig várnak a megváltás üzenetére, tüzes vággyal bátorítunk
benneteket, szeretett testvéreim, hogy buzgalommal segítsétek az
egyház világban való elterjedésének szent ügyét.” És hozzátette:
„Adja Isten, hogy felhívásunkat hallva a missziós lelkület egyre
mélyebbre hatoljon minden pap szívében, és szolgálatukon keresztül
tüzes lelkületet adjanak át minden hívőnek”. (AAS XLIX 1957, 226)
Adjunk hálát az Úrnak, amiért e missziós együttműködés oly sok
gyümölcsöt hozott Afrikában és a föld más részein. Nagyon sok pap
hagyta el eredeti közösségét és az épp hogy megszületett közösségek
szolgálatába fektette energiáját szegénységben élő, a fejlődő
térségekben. Jónéhányan közülük mártírok lettek, akik az Igét
hirdetve apostoli buzgalommal áldozták fel életüket. Nem
feledkezhetünk meg arról a sok szerzetesről és világi önkéntesről
sem, akik a papokkal együtt annak áldozták magukat, hogy terjesszék
az evangéliumot a föld végső határáig. A missziós világnap legyen
alkalom arra is, hogy imáinkban megemlékezzünk e hitbeli
testvéreinkről és azokról, akik továbbra is a misszió világának
szentelik tevékenységüket. Kérjük Istent, hogy példájuk mindenütt új
hivatásokat fakasszon, és a keresztény népben megújult missziós
tudatot ébresszen. Valójában minden keresztény közösség missziós
közösségnek születik, és éppen az evangelizációs bátorság alapján
mérettetik meg a hívők szeretete az Úr iránt. Így elmondhatjuk, hogy
az egyes híveket illetően már nemcsak arról van szó, hogy
együttműködjenek az evangelizációs tevékenységekben, hanem hogy
főszereplőknek és társfelelősöknek érezzék magukat az Egyház
missziójában. E társfelelősség megkívánja, hogy erősödjön a
kapcsolat a közösségek között, és növekedjen a kölcsönös
segítségnyújtás akár a személyekre vonatkozóan (papok, szerzetesek,
önkéntes világiak), akár az evangelizációhoz szükséges eszközök
használatát illetően.
Kedves Testvéreim! Az a missziós megbízás, amit Krisztus az
apostoloknak adott, valóban mindannyiunkat érint. A missziós
világnap legyen megfelelő alkalom arra, hogy ezt jobban tudatosítsuk
magunkban, és közösen olyan lelki és képzési irányvonalakat
dolgozzunk ki, melyek elősegítik a részegyházak együttműködését és
új misszionáriusok felkészülését az evangélium terjesztésére.
Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy az imádság az első és
legfontosabb, amivel hozzájárulhatunk az Egyház missziós
tevékenységéhez. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés – mondja az
Úr. – Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.”
(Lk 10,2) A boldog emlékezetű XII. Piusz pápa írta 50 évvel ezelőtt:
„Először is imádkozzatok, szeretett testvéreim, imádkozzatok többet.
Gondoljatok azoknak a népeknek az órási lelki szükségleteire, akik
még távol állnak az igaz hittől, vagy támogatás híján nehéz
kitartaniuk benne” (AAS ua. 240. o.) Majd arra buzdított, hogy több
misét celebráljanak a missziókért, megjegyezve, hogy „ez megfelel az
Úr kívánságainak, aki szereti egyházát, és azt akarja, hogy
kiterjedjen és virágozzék a föld minden sarkában”. (ua. 239. o.)
Kedves Testvéreim! Én is megismétlem ezt az olyannyira aktuális
meghívást. Hangozzék fel minden közösségben az egybehangzó kérés a
„mi Atyánkhoz, aki a mennyekben van”, hogy jöjjön el az ő országa a
földre. Különösképpen szólok a gyerekekhez és a fiatalokhoz, akik
mindig készségesen és nagylelkűen válaszolnak a missziós
felhívásokra. A betegekhez és a szenvedőkhöz fordulok, emlékeztetve
őket arra, milyen értékes az ő titokzatos és elengedhetetlen
együttműködésük a megváltás művében. Kérem az Istennek szentelteket,
főleg a klauzúrás rendházakban élőket, hogy még inkább imádkozzanak
a missziókért. Minden hívő elkötelezettsége által terjedjen ki az
egész Egyházra az imádság lelki hálója az evangelizáció
támogatásáért. Szűz Mária, aki anyai gondoskodással kísérte útján a
születő Egyházat, korunkban is vezesse lépteinket, és a szeretet új
pünkösdjét nyerje el számunkra. Ébresszen minket tudatára, hogy
mindannyian misszionáriusok vagyunk, akiket az Úr küld, hogy az ő
tanúságtévői legyünk létünk minden pillanatában. Biztosítom a Fidei
donum papjait, az evangelizáció terén elkötelezett
szerzeteseket, a világi önkénteseket és mindazokat, akik a
legkülönbözőbb módon az evangélium hírüladásának szentelik magukat,
hogy mindennap megemlékezem róluk imáimban, és szeretettel adom
rájuk apostoli áldásomat.
Vatikán, 2007. május 27.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
Beteljesedett! Jn 19,12-42
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|