|
Üzenet a betegek 16. világnapjára XVI. Benedek pápa
2008. február 11.
Kedves Testvéreim!
1. A Lourdes-i Szűzanya emléknapján, február 11-én tartjuk a Betegek
Világnapját, amely megfelelő alkalom arra, hogy elgondolkodjunk a
fájdalom értelmén, és felfedezzük keresztényi kötelességeinket,
amelyek a szenvedés jelenléte miatt hárulnak ránk. Idén ez a fontos
nap az Egyház életének két jelentős eseményéhez is kapcsolódik,
ahogy ezt a témaválasztás is mutatja: „Az Eucharisztia, Lourdes és a
betegek lelki gondozása”. Az egyik esemény a Szeplőtelen Szűz
lourdes-i megjelenésének 150. évfordulója, a másik a kanadai
Québec-ben megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus
Kongresszus. Mindezek kivételes alkalmat nyújtanak arra, hogy
átgondoljuk, milyen szoros kapcsolat áll fenn az Eucharisztia
misztériuma, Máriának az üdvözítő tervben betöltött szerepe,
valamint a fájdalom és az emberi szenvedés között.
A lourdes-i jelenések óta eltelt 150 év arra hív minket, hogy a
Szent Szűzre tekintsünk, akinek szeplőtelen fogantatása Isten
legnagyobb és ingyenes ajándéka egy nőnek. Ő az előtte álló
megpróbáltatások és szenvedések ellenére szilárd és megingathatatlan
hittel kapcsolódott be az isteni tervbe. Így Mária az Isten
akaratára való teljes ráhagyatkozás példaképe: szívébe fogadta az
örök Igét, aki megfogant szűzi méhében; Istenre bízta magát, és még
a fájdalom tőrével átjárt lelkével is (vö. Lk 2,35), tétovázás
nélkül osztozni tudott Fia szenvedésében, és a Kálvárián, a kereszt
tövében megerősítette az angyali üdvözletkor kimondott „igent”.
Mária szeplőtelen fogantatásáról csak úgy tudunk elmélkedni, ha
engedjük, hogy magához vonzzon minket az ő „igen”-je, amely
csodálatos módon Krisztushoz, az emberiség megváltójához, és az ő
küldetéséhez fűzi. Mária kézen fog és vezet minket, hogy Isten
akaratára mi is kimondjuk a saját „igen”-ünket örömmel,
szomorúsággal, reménnyel és csalódással átszőtt teljes létünkkel,
annak tudatában, hogy a próbatételek, a fájdalom és a szenvedés nem
szegényíti, hanem gazdagítja földi zarándokutunkat.
2. Nem szemlélhetjük Máriát anélkül, hogy ne éreznénk Krisztus
vonzását, és Krisztusra is csak Mária jelenlétében tudunk tekinteni.
A Fiút elválaszthatatlan kötelék fűzi Édesanyjához, akinek méhében a
Szentlélektől fogantatott. Ez a kapcsolat fejeződik ki a maga
titokzatos jellegében az Oltáriszentség által, ahogyan erre az
egyházatyák és a teológusok az első századoktól kezdve
rávilágítottak. „A Máriától született test, mivel a Szentlélektől
származik, maga a Mennyből alászállott kenyér” – mondja Poitiers-i
Szent Hiláriusz. A IX. századi Sacramentarium Bergomense-ben pedig
ezt olvassuk: „Az ő méhe olyan gyümölcsöt és kenyeret adott, amely
angyali ajándékokkal töltött el minket. Mária visszaadta az üdvösség
számára mindazt, amit Éva a bűnével lerombolt”. Damiani Szent Péter
megállapítja: „Azt a testet, amelyet a Boldogságos Szűz megszült és
anyai gondoskodással táplált, mondom nektek kétség kívül, azt a
testet – és nem mást – kapjuk a szent oltárról, és annak vérét
isszuk, mint megváltásunk szentségét. Ezt mondja a katolikus hit, és
hűségesen tanítja a Szent Egyház.” A Szent Szűz köteléke a Fiúval, a
feláldozott Báránnyal, aki elveszi a világ bűneit, kiterjed az
Egyházra, Krisztus misztikus testére. Isten Szolgája, II. János Pál
pápa mondja: Máriának, az „eucharisztikus asszonynak” egész élete
által, amelyre az Egyház mint példaképére tekint. Az Egyház „arra
hivatott, hogy utánozza őt (Máriát) e szent Misztériummal való
kapcsolatában is” (Ecclesia de Eucharistia enciklika, 53.). Ebből a
szemszögből még inkább érthető, hogy Lourdes-ban a Boldogságos Szűz
Mária tisztelete miért fonódik össze az Eucharisztiával olyan erősen
és folyamatosan a szentmise naponkénti ünneplésével, a
szentségimádással és a betegek megáldásával, mely utóbbi az egyik
legmeghatározóbb pillanat a Massabielle-i barlanghoz zarándoklók
számára.
A beteg zarándokok és az őket kísérő önkéntesek jelenléte
Lourdes-ban segít elgondolkodni azon, hogy Mária milyen anyai és
gyöngéd gondoskodást mutat az ember fájdalmai és szenvedései iránt.
A keresztény közösség, miközben körülveszi szenvedő tagjait, akik
magukon hordozzák az Úr szenvedésének jeleit, különösen közel érzi
magához Máriát, a Fájdalmak Anyját (Mater Dolorosa), aki a kereszt
lábánál Krisztus áldozatában osztozva együtt szenved isteni Fiával.
Mária együtt szenved azokkal is, akik megpróbáltatást élnek át,
velük együtt remél, és vigaszt nyújt nekik anyai segítségével. A sok
beteg lelki tapasztalata vajon nem arról beszél, hogy egyre jobban
megértsük: „az isteni Megváltó minden szenvedő ember lelkéig akar
hatolni Szent Anyjának szívén keresztül, aki elsőként s a
legtökéletesebben részesült a megváltásban”? (II. János Pál pápa
Salvifici doloris kezdetű Apostoli Levele, 26.)
3. Ha Lourdes rávezet minket arra, hogy elmélkedjünk a Szeplőtelen
Szűz beteg és szenvedő gyermekei iránti anyai szeretetéről, akkor a
Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pedig jó alkalom lesz arra,
hogy imádjuk az Oltáriszentségben jelen lévő Jézus Krisztust, rá
bízzuk magunkat arra a Reményre, amelyben nem csalódunk, s úgy
fogadjuk őt, mint a hallhatatlanság orvosságát, amely testet és
lelket egyaránt gyógyít. Jézus Krisztus szenvedésével, halálával és
feltámadásával megváltotta a világot, és mint „az élet kenyere”
velünk akart maradni földi zarándokutunkon. „Az Eucharisztia Isten
ajándéka a világ életéért”: ez az Eucharisztikus Kongresszus témája,
amely kihangsúlyozza, hogy az Eucharisztia ajándék, amelyet az Atya
ad a világnak. Ez az ajándék pedig nem más, mint az ő egyetlen,
megtestesült és keresztre feszített Fia. Ő az, aki összegyűjt minket
az Eucharisztia asztalánál, és szerető figyelmet ébreszt
tanítványaiban a szenvedők és a betegek iránt, akikben a keresztény
közösség az Úr arcát ismeri fel. A Sacramentum caritatis kezdetű
szinódus utáni apostoli buzdításban kiemeltem: „amikor közösségeink
ünneplik az Eucharisztiát, egyre inkább tudatosítaniuk kell, hogy
Krisztus áldozata mindenkiért van, ezért az Eucharisztia minden
Őbenne hívőt arra késztet, hogy »megtört kenyér« legyen mások
számára” (88). Ez bátorít minket arra, hogy személyesen elkötelezzük
magunkat a testvérek szolgálatára, különösen azok javára, akik
nehézségekkel küzdenek, hiszen minden kereszténynek valójában az a
hivatása, hogy Jézussal együtt megtört kenyér legyen a világ
életéért.
4. Ezért világosnak tűnik, hogy az egészségügy terén végzett lelki
gondozásnak éppen az Eucharisztiából kell lelki erőt merítenie,
amely szükséges ahhoz, hogy hatékonyan segítsen a másik embernek
fizikailag, és azt is szolgálja, hogy felismerje saját szenvedésének
megváltó értelmét. Ahogy Isten Szolgája II. János Pál pápa írta a
már idézett Salvifici doloris kezdetű apostoli levelében, az Egyház
szenvedő testvéreiben Krisztus természetfeletti erejének sokféle
közvetítő alanyát látja (vö. 27). Az ember, aki szenvedését
szeretettel viseli, és engedelmesen ráhagyatkozik az isteni
akaratra, Krisztussal titokzatosan egyesülve felajánlja magát a
világ üdvösségére. Szeretett elődöm azt is mondta: „Minél jobban
fenyegeti az embert a bűn, minél inkább átszövik mai világunkat a
bűn szálai, annál inkább sokatmondóvá válik az emberi szenvedés. És
annál inkább szükségét érzi az Egyház, hogy a világ üdvösségére
fordítsa a szenvedés értékét” (uo.). Amikor tehát Québecben az
Eucharisztia misztériumát szemléljük, amely Isten ajándéka a világ
életéért, a betegek világnapjával lelki párhuzamot vonva nemcsak
arra emlékezünk, hogy az emberi szenvedés valóban Isten megváltó
művének része, hanem bizonyos értelemben azokat a drága gyümölcsöket
is élvezhetjük, amelyeket Ő azoknak ígért, akik hisznek. Így a
hittel fogadott fájdalom kapuján beléphetünk Jézus megváltó
szenvedésének misztériumába, és vele együtt eljuthatunk a feltámadás
békéjére és örömére.
5. Miközben szívélyes üdvözletemet küldöm minden betegnek és
azoknak, akik különböző módon gondozzák őket, arra szólítom az
egyházmegyei és a plébániai közösségeket, hogy a most következő
Betegek Világnapján beszéljenek arról az örömről, amely a Lourdes-i
Szűzanya megjelenésének 150. évfordulójával és a Nemzetközi
Eucharisztikus Világkongresszussal kapcsolatban eltölt bennünket.
Legyen ez alkalom arra, hogy kihangsúlyozzuk a szentmise
fontosságát, a szentségimádást és az Eucharisztia tiszteletét, és
tegyünk meg mindent azért, hogy az egészségügyi központokban lévő
kápolnák „lüktető szívek” legyenek, ahol Jézus folytonosan
felajánlja magát az Atyának a világ életéért. A betegek áldoztatása
is, amelyet méltóságteljes és imádságos lelkülettel végezzünk,
valódi vigaszul szolgáljon azoknak, akik valamilyen betegség
szomorúságát hordozzák.
A Betegek Világnapja mindezeken kívül arra is kínáljon lehetőséget,
hogy különleges módon kérjük Mária anyai oltalmát a betegeknek, az
egészségügyben dolgozóknak, és azoknak, akik ezen a területen
végeznek lelki gondozást. Főleg a papokra, a szerzetesekre, a
szerzetesnőkre és az önkéntesekre gondolok, továbbá mindazokra, akik
tevékeny odaadással szolgálják testileg és lelkileg a betegeket és
azokat, akiknek szükségük van rá. Mindenkit Máriára bízok, Isten
Anyjára, a mi Édesanyánkra, aki a Szeplőtelen Fogantatás. Ő segítsen
mindannyiunkat a tanúságtétel során, hogy a fájdalomra és az emberi
szenvedésre adott választ mindenki Krisztusban fedezze fel, aki
feltámadásával legyőzte a halált, és nekünk adta azt az életet,
amelynek soha sincs vége. Ezekkel a szívből jövő gondolatokkal adom
mindenkire apostoli áldásomat.
Vatikán, 2008. január 11.
XVI. Benedek pápa
|
|
|
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Jn 6,60-69
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|