Üzenet a 23. Ifjúsági Világtalálkozóra XVI. Benedek pápa
2008.
Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el
benneteket, és tanúim lesztek
(ApCsel 1,8)
Kedves fiatalok!
1. A XXIII. Ifjúsági Világtalálkozó
Ma is nagy öröm tölt el, ha felidézem a 2005 augusztusában Kölnben
együtt átélt pillanatokat. A találkozó a hit és a lelkesedés
felejthetetlen kifejeződése volt, amely lelkembe és szívembe is
bevésődött. Akkor újabb találkozásra hívtalak benneteket: 2008-ra
Sydney-be, a XXIII. Ifjúsági Világtalálkozóra, amelynek mottója:
„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és
tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). A sydney-i találkozóra való lelki
felkészülés vezérgondolata a Szentlélek és a misszió. Miután
2006-ban figyelmünket a Szentlélekre mint az Igazság Lelkére
összpontosítottuk, 2007-ben a Szeretet Lelkét igyekszünk mélyebben
felfedezni, hogy az Ifjúsági Világtalálkozó felé vezető utunk során
2008-ban az Erősség és a Bölcsesség Lelkén elmélkedjünk, Aki
bátorságot ad, hogy megéljük és merjük hirdetni az Evangéliumot.
Ezért rendkívül fontos, hogy ti, fiatalok valamennyien –
közösségeitekben, és azokkal, akik nevelnek titeket – elmélkedjetek
az üdvtörténetnek ezen a Főszereplőjén, aki a Szentlélek, vagyis
Jézus Lelke, s ezáltal el tudjátok érni a következő nagy célokat:
felismerjétek a Lélek valódi kilétét, elsősorban azáltal, ha Isten
Szentírásban kinyilatkoztatott Igéjét hallgatjátok; tudatára
ébredjetek annak, hogy a Szentlélek folyamatosan és tevékenyen jelen
van az Egyház életében, különösen amikor újra felfedezitek, hogy a
Szentlélek keresztény életetek „lelke”, élő lélegzete, a beavató
szentségek által – keresztség, bérmálás, Eucharisztia; ezáltal
növekedjetek Jézus megértésében, ami egyre mélyebbé és örömtelibbé
válik, és ugyanakkor gyakorlattá váltsátok az Evangéliumot a
harmadik évezred hajnalán. Ebben a mostani üzenetben örömmel kínálok
fel nektek egy gondolatsort, amelyet az előkészületi év során
átelmélkedve mélyítsetek el. Ennek révén megvizsgálhatjátok a
Szentlélekbe vetett hiteteket: ha elveszítettétek, újra
felfedezhetitek, ha elgyengült, megerősíthetitek, és
megízlelhetitek, mint az Atya és az Ő Fia, Jézus Krisztus
közösségét, amely éppen a Szentlélek nélkülözhetetlen
közreműködésével jött létre. Ne felejtsétek, hogy az Egyház, sőt
maga az emberiség – a benneteket most vagy a jövőben körülvevő
emberek – sokat vár tőletek, fiataloktól, mert magatokban
hordozzátok az Atya legnagyobb ajándékát, Jézus Lelkét.
2. A Szentlélek ígérete a Bibliában
Ha figyelmesen hallgatjuk Isten Igéjét a Szentlélek misztériumáról
és működéséről, az nagyszerű és lelkesítő felismerésekre nyit meg
bennünket, amelyeket a következő pontokban foglalok össze.
Nem sokkal mennybemenetele előtt Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Kiárasztom rátok Atyám ígéretét” (Lk 24,49). Ez Pünkösd napján vált
valóra, amikor a tanítványok az emeleti teremben együtt imádkoztak
Szűz Máriával. Amikor a Szentlélek kiáradt a születő Egyházra,
Istennek egy sokkal korábbi ígérete teljesedett be, amelyet az egész
Ószövetségen át hirdetett és készített elő.
A Biblia tulajdonképpen az első oldalaktól kezdve úgy beszél Isten
lelkéről, mint a fuvallatról, amely „a vizek fölött lebegett” (vö.
Ter 1,2), majd kifejti, hogy Isten az ember orrába lehelte az élet
leheletét (vö. Ter 2,7), s ezzel megtöltötte őt életével. A
bűnbeesés után Isten életadó lelke többször is feltűnik az emberiség
történelmében, és prófétákat támaszt, hogy felszólításukra a
választott nép visszatérjen Istenhez, és hűen megtartsa
parancsolatait. Isten Ezekiel próféta híres látomásában lelke által
újra életre kelti Izrael népét, amelyet a „kiszáradt csontok”
jelképeznek (vö. 37,1-14). Joel próféta a Lélek kiáradását
jövendölte az egész népre, kivétel nélkül mindenkire. A szent szerző
így ír: „Mindezek után kiárasztom Lelkemet minden testre … Sőt még a
szolgákra és a szolgálókra is kiárasztom lelkemet azokban a
napokban” (3,1-2).
„Amikor elérkezett az idők teljessége” (vö. Gal 4,4), az Úr Angyala
bejelentette a Názáreti Szűznek, hogy a Szentlélek, „a Magasságbeli
ereje” száll rá és beborítja árnyékával. A születendő gyermek ezért
szent lesz és az Isten Fiának fogják nevezni (vö. Lk 1,35). Izajás
próféta szavai szerint az lesz a Messiás, akin az Úr Lelke nyugszik
(vö. 11,1-2; 42,1). Jézus ezt a jövendölést eleveníti fel nyilvános
működése elején a názáreti zsinagógában „Az Úr Lelke van rajtam” –
jelentette ki az őt hallgatók megdöbbenésére –, „mert fölkent engem,
elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a
foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy felszabadítsam
az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje” (Lk
4,18-19; vö. Iz 61,1-2). A jelenlévőkhöz fordulva magára
vonatkoztatja a prófétai szavakat, és ezt mondja: „Ma beteljesedett
az Írás, amit az imént hallottatok” (Lk 4,21). Kereszthalála előtt
tanítványainak többször beszél a Szentlélek, a „Vigasztaló”
eljöveteléről, akinek az lesz a küldetése, hogy tanúságot tegyen
róla, és segítségére legyen a hívőknek azáltal, hogy tanítja és
elvezeti őket az Igazság teljességére (vö. Jn 14,16-17, 25–26;
15,26; 16,13).
3. Pünkösd, az Egyház küldetésének kiindulópontja
A feltámadás napjának estéjén Jézus megjelent tanítványainak, rájuk
lehelt, s ezt mondta: „Vegyétek a Szentlelket’” (vö. Jn 20,22). Még
nagyobb erővel szállt le a Szentlélek az apostolokra Pünkösd napján:
„Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész
közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol egybegyűltek.
Majd lángnyelvek lobbantak, és szétoszolva leereszkedtek
mindegyikükre” (2,2-3) – olvassuk az Apostolok Cselekedeteiben.
A Szentlélek megújította bensőjükben az apostolokat, és erővel
töltötte el őket, amely bátorságot adott nekik, hogy félelem nélkül
hirdessék: „Krisztus meghalt és feltámadt!” Miután megszabadultak
minden félelemtől, nyíltan és bátran kezdtek beszélni (vö. ApCsel
2,29; 4,13). Ijedt halászokból az Evangélium bátor hirdetőivé
lettek. Még ellenségeik sem értették, hogy ezek az „írástudatlan és
tanulatlan emberek” (vö. ApCsel 4,13) hogyan mutatkozhatnak ilyen
bátornak, és hogyan viselhetnek ilyen örömmel minden nehézséget,
szenvedést és üldöztetést. Semmi sem állíthatta meg őket. Azoknak,
akik el akarták hallgattatni őket, így feleltek: „Mi nem
hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Így
született az egyház, amely Pünkösd napjától szüntelenül hirdeti a Jó
Hírt „egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8).
4. A Szentlélek az Egyház lelke és a közösség forrása
Ha azonban meg akarjuk érteni az Egyház küldetését, vissza kell
térnünk az emeleti terembe, ahol az apostolok Máriával,
„Édesanyjukkal” együtt imádkozva várták a megígért Szentlelket (vö.
Lk 24,49). Ez a születőben lévő Egyház ikonja, folyamatosan erre a
mintára kell alakulnia minden keresztény közösségnek. Az
apostolkodás és a misszió során elért sikerek nem elsősorban a jól
kidolgozott, hatékony lelkipásztori programok és módszerek
eredményei, hanem a szüntelen közösségi ima gyümölcsei (vö.
Evangelii Nuntiandi, 75). A misszió hatékonyságának másik feltétele
a közösségek egysége, vagyis hogy „egy szívük, egy lelkük” legyen
(vö. ApCsel 4,32), és készen álljanak tanúságot tenni arról a
szeretetről és örömről, amellyel a Szentlélek eltölti a hívők szívét
(vö. ApCsel 2,42). Isten Szolgája II. János Pál pápa azt írja, hogy
az Egyház küldetése még minden cselekvés előtt a tanúságtétel és a
kisugárzás (vö. Redemptoris Missio, 26). Ez történt a kereszténység
korai időszakában, amikor – írja Tertullianus – a pogányok
megtértek, látva, hogy a keresztények között szeretet uralkodik:
„Nézd, mennyire szeretik egymást!” (vö. Apológia, 39§7).
Miután rövid pillantást vetettünk Isten igéjére a Bibliában, annak
felfedezésére hívlak benneteket, hogy a Szentlélek Isten legnagyobb
ajándéka az emberiségnek, vagyis irántunk való szeretetének legfőbb
bizonyítéka. Ez a szeretet abban az „igenben” fejeződik ki, amelyet
Isten minden teremtményének életére kimond. Ez az „igen az életre” a
Názáreti Jézusban és a feltámadás által a gonosz felett szerzett
győzelmében ölt teljes alakot. Ezért soha ne felejtsük el, hogy
Jézus evangéliuma – éppen a Szentlélek ereje által – nem pusztán
megállapításokat tartalmaz, hanem „örömhírt a szegényeknek,
szabadulást a foglyoknak, látást a vakoknak” (vö. Lk 4,18). Ez
nyilatkozott meg Pünkösdkor teljes erővel, ez vált kegyelemmé és
feladattá a világgal szemben, az Egyház fő küldetésévé.
Mi az Egyház e küldetésének gyümölcsei vagyunk a Szentlélek működése
által. Magunkban hordozzuk Őt, az Atya szeretetének pecsétjét Jézus
Krisztusban: a Szentlelket. Erről soha ne feledkezzünk meg, mert az
Úr Lelke mindannyiunkat folyamatosan számon tart, és egy új Pünkösd
szelét és tüzét akarja felszítani a világon mindenekelőtt általatok,
fiatalok.
5. Szentlélek: „a belső Tanítómester”
Kedves fiatalok, a Szentlélek ma is erőteljesen működik az
Egyházban, és gyümölcsei annyira bőségesek, amennyire mi készek
vagyunk megnyitni magunkat megújító ereje előtt. Ezért fontos,
hogy mindannyian ismerjük a Szentlelket, kapcsolatot építsünk ki
vele, és engedjük, hogy Ő vezessen bennünket. De ezen a ponton
természetesen felmerül egy kérdés: ki számomra a Szentlélek? Nem
kevés keresztény számára a Lélek valójában még mindig a „nagy
ismeretlen”. Ezért az Ifjúsági Világtalálkozóra készülve arra
szeretnélek hívni benneteket, hogy mélyebben, személyesebben
ismerjétek meg a Szentlelket. Hitvallásunkban kijelentjük: „Hiszek
a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a
Fiútól származik” (Nicea-konstantinápolyi Hitvallás). Igen, a
Szentlélek, az Atya és a Fiú szeretetének Lelke az élet Forrása,
amely megszentel bennünket, „mert a nekünk ajándékozott
Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5).
Mégsem elég csupán ismerni a Lelket; el is kell fogadnunk őt lelki
vezetőként, „belső Tanítómesterként”, aki bevezet bennünket a
Szentháromság misztériumába, mert egyedül ő tud megnyitni
bennünket a hit számára, és őáltala tudjuk azt nap mint nap
teljesen megélni. A Lélek a többi emberrel való találkozásra
ösztönöz, lángra lobbantja bennünk a szeretet tüzét, és Isten
szeretetének misszionáriusává tesz bennünket.
Jól tudom, hogy ti, fiatalok szívetekben milyen nagyra
értékelitek és szeretitek Jézust, és mennyire vágyakoztok arra,
hogy találkozzatok és beszélgessetek vele. Nos, ne felejtsétek,
hogy éppen a bennünk élő Szentlélek épít fel és erősít meg minket,
és alakít hasonlóvá a keresztre feszített és feltámadt Jézushoz.
Ezért ismerkedjünk meg a Szentlélekkel, hogy megismerkedhessünk
Jézussal!
6. A bérmálás és az Eucharisztia szentsége
Megkérdezhetnétek azonban: hogyan újíthat meg bennünket a
Szentlélek, és hogyan növekedhetünk lelki életünkben? A válasz,
amint tudjátok, így hangzik: a szentségek által, mert a hit a
szentségek által születik és erősödik meg bennünk, mindenekelőtt a
keresztény beavatás szentségei – a keresztség, a bérmálás és az
Eucharisztia szentsége – által, amelyek kiegészítik egymást és
elválaszthatatlanok egymástól (vö. Katolikus Egyház Katekizmusa,
1285). Ez a keresztény életünk kezdetén felvett három szentségre
vonatkozó igazság talán nem kevés hívő életében háttérbe szorul.
Úgy tekintenek ezekre, mint a múltban végbement eseményekre,
amelyeknek nincs hatása a jelenre; mint olyan gyökerekre, amelyek
nem hordoznak életadó tápanyagot. A bérmálkozás után sok fiatal
eltávolodik a hitélettől, s vannak olyan fiatalok, akik nem is
részesültek ebben a szentségben. A Szentlélek mégis a keresztség,
a bérmálás, majd ezután az Eucharisztia szentségének folyamatos
vétele által tesz bennünket az Atya gyermekeivé, Jézus
testvéreivé, Egyháza tagjaivá, hogy a hit örömét megízlelve igaz
tanúságot tudjunk tenni az Evangéliumról.
Ezért arra hívlak meg benneteket, hogy elmélkedjetek arról, amit
most leírok nektek. Ma különösen is fontos, hogy újra felfedezzük
a bérmálás szentségét, és értékét lelki növekedésünkben. Annak,
aki részesült a keresztségben és a bérmálásban, nem szabad
elfelejtenie, hogy a „Szentlélek templomává” vált: Isten lakik
benne. Mindig tudatában kell lennie ennek, és törekednie arra,
hogy ez a kincs az életszentség gyümölcseit hozza benne! Aki meg
van keresztelve, de még nem részesült a bérmálás szentségében, az
annak tudatában készüljön erre az eseményre, hogy általa válik
„teljes” kereszténnyé, hiszen a bérmálás tökéletesíti a
keresztségben kapott kegyelmet (vö. A Katolikus Egyház
Katekizmusa, 1302-1304).
A bérmálás különleges erőt ad ahhoz, hogy tanúságot tegyünk
Istenről és egész életünkkel őt dicsőítsük (vö. Róm 12,1). Lelkünk
mélyén ráébreszt arra, hogy az Egyházhoz, „Krisztus Testéhez”
tartozunk, amelynek mindannyian élő, egymással szolidáris tagjai
vagyunk (vö. 1Kor 12,12-15). Minden megkeresztelt ember, aki
hagyja magát a Szentlélek által vezetni, hozzájárulhat az Egyház
építéséhez a Tőle kapott karizmák által, mert „a Lélek
megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele”
(1Kor 12,7). Amikor pedig a Lélek működik, gyümölcsöket hoz a
szívben, ezek: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,
jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22). Mindenkit,
aki közületek még nem részesült a bérmálás szentségében, arra
hívok meg szeretettel, hogy készüljön fel arra, és kérjen ehhez
segítséget lelkiatyjától. Az Úr ezzel különleges kegyelmi alkalmat
kínál nektek: ne hagyjátok ki a lehetőséget!
Szeretnék néhány szót ejteni az Eucharisztiáról is. Ahhoz, hogy
növekedjünk a keresztény életben, táplálkoznunk kell Krisztus
Testével és Vérével. Valójában az Eucharisztia miatt lettünk
megkeresztelve és megbérmálva (vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa,
1322; Sacramentum Caritatis, 17). Mint az Egyház életének „forrása
és csúcspontja”, az Eucharisztia „örök Pünkösd”, hiszen
valahányszor szentmisén veszünk részt, megkapjuk a Szentlelket,
aki még mélyebben egyesít bennünket Krisztussal, és olyanná
formál, mint Ő. Kedves fiatalok, ha gyakran vesztek részt
szentmisén, ha időt szántok az Oltáriszentség imádására, a
szeretet Forrása, vagyis az Eucharisztia révén eljuthattok arra az
örömteli elhatározásra, hogy életeteket az Evangélium követésére
szenteljétek. Ugyanakkor azt fogjátok tapasztalni, hogy amikor a
mi erőnk már nem elég, a Szentlélek formál át bennünket, tölt el
erejével és tesz minket a feltámadt Krisztus lendületes tanúivá.
7. A misszió szükségessége és sürgető volta
Sok fiatal aggodalommal tekint saját életére, és számos kérdése
van jövőjéről. Gondterhelten teszik fel a kérdést: hogyan
illeszkedhetünk be egy olyan világba, amely sokféle és súlyos
igazságtalansággal és szenvedéssel van tele? Hogyan reagáljunk az
önzésre és az erőszakra, amely néha már eluralkodni látszik?
Hogyan adhatunk teljes értelmet életünknek? Mit tehetünk, hogy a
Lélek említett gyümölcsei – „szeretet, öröm, békesség, türelem,
kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (ld. 6.) –
eláraszthassák ezt a sérült, törékeny világot, mindenekelőtt a
fiatalok világát? Milyen feltételekkel válhat az első teremtés
életadó Lelke, és különösen is a második teremtés, vagyis a
feltámadás lelke az emberiség új lelkévé? Ne felejtsük el, hogy
minél nagyobb Isten ajándéka – márpedig Jézus lelke a legnagyobb
ajándék –, annál nagyobb szüksége van a világnak arra, hogy
befogadja, s így annál nagyobb és lelkesítőbb az Egyház küldetése
is, hogy hiteles tanúságot tegyen róla. Ti, fiatalok, az Ifjúsági
Világtalálkozó által bizonyos módon azt a szándékotokat fejezitek
ki, hogy részt akartok venni ebben a küldetésben.
Ehhez kapcsolódóan, kedves barátaim, szeretnélek emlékeztetni
benneteket néhány alapvető igazságra, amelyen elmélkedhettek. Még
egyszer megismétlem, hogy csak Krisztus tudja betölteni az emberi
szív legmélyebb vágyait. Csak Krisztus teheti az emberiséget
emberivé, és vezetheti el a „megistenüléshez”. A Szentlélek ereje
által isteni szeretetet önt belénk, amely képessé tesz bennünket
arra, hogy szeressük felebarátainkat, és készek legyünk
szolgálatukra. Miközben a Szentlélek felfedi a megfeszített és
feltámadt Krisztust, megvilágosít bennünket, és megmutatja, hogyan
lehetünk egyre inkább hasonlóak Hozzá, hogy kifejeződése és
eszköze legyünk Krisztus szeretetének (vö. Deus caritas est, 33).
Aki a Lélek vezetésére hagyatkozik, megérti, hogy az Evangélium
szolgálatába állni nem fakultatív döntési lehetőség, mert
tudatában van annak, milyen sürgető a Jó Hír továbbadása másoknak.
Mindazonáltal újra emlékeztetnünk kell arra, hogy csak akkor
lehetünk Krisztus tanúi, ha engedjük, hogy a Szentlélek vezessen
bennünket, aki az evangelizáció fő munkálója (vö. Evangelii
Nuntiandi, 75) és „az Egyház egész missziós munkájának elindítója”
(vö. Redemptoris Missio, 21). Kedves fiatalok, ahogy
tiszteletreméltó elődeim, VI. Pál és II. János Pál pápa többször
megismételték, az Evangélium hirdetésére és a hitről való
tanúságtételre ma nagyobb szükség van, mint valaha (Redemptoris
Missio, 1). Vannak, akik intoleráns magatartásnak tekintik, ha a
hit értékes kincsét megmutatjuk azoknak, akik nem osztoznak benne,
de ez nem így van, mert Krisztus bemutatása nem erőltetést jelent
(vö. Evangelii Nuntiandi, 80). Hiszen kétezer évvel ezelőtt a
tizenkét apostol az életét adta azért, hogy megismertesse és
megszerettesse Krisztust az emberekkel. Az azóta eltelt évszázadok
során az Evangélium továbbra is olyan férfiak és nők által
terjedt, akikben ugyanez a missziós lelkület lángolt. Ezért ma is
szükség van Krisztus tanítványaira, akik idejüket és erejüket nem
kímélve szolgálják az Evangéliumot. Olyan fiatalokra van szükség,
akik engedik, hogy Isten szeretete lángoljon bennük, és
nagylelkűen válaszolnak sürgető hívására, ahogy sok boldog és
szent tette a múltban, és korunkban is. Különösen arról
biztosítalak benneteket, hogy Jézus Lelke ma arra hív titeket,
fiatalokat, hogy kortársaitoknak vigyétek el Jézus jó hírét. Azok
a nehézségek, amelyeket a felnőttek nyilvánvalóan megtapasztalnak,
amikor próbálják érthető és meggyőző módon megszólítani a
fiatalokat, jelezhetik azt, hogy a Lélek benneteket, fiatalokat
biztat átvenni ezt a feladatot. Ti ismeritek kortársaitok
gondolkodását és nyelvét, sérüléseit és várakozásait, illetve
vágyukat a jóra. Előttetek feltárul a fiatalok kapcsolatainak,
munkájának, tanulmányainak, várakozásainak és szenvedéseinek
széles világa. Mindegyikőtöknek legyen bátorsága megígérni a
Szentléleknek, hogy közelebb hoztok egy fiatalt Jézus Krisztushoz
olyan módon, ahogy a legjobbnak ítélitek, és úgy, hogy tudjatok
mindenkinek megfelelni, „aki csak kérdezi, mi az alapja
reményeteknek” (vö. 1Pét 3,15).
Ám ahhoz, hogy ezt a célt elérjétek, szentté kell válnotok,
misszionáriussá kell válnotok, hiszen az életszentséget és a
missziót nem választhatjuk el egymástól (vö. Redemptoris Missio,
90). Ne féljetek szent misszionáriussá válni, mint Xavéri Szent
Ferenc, aki bejárta a Távol-Keletet, és utolsó leheletéig a Jó
Hírt terjesztette, vagy mint a Gyermek Jézusról nevezett Szent
Teréz, aki úgy volt misszionárius, hogy sosem hagyta el a
kármelita kolostort. Ők mindketten a missziók védőszentjei.
Legyetek készek kockára tenni az életeteket, hogy a világot
Krisztus igazságával megvilágítsátok; hogy a gyűlöletre és az élet
megvetésére szeretettel válaszoljatok, és a feltámadt Krisztus
reményét hirdessétek mindenütt a földön.
8. Új pünkösdöt hívni a világra
Kedves fiatal barátaim, remélem, sokatokkal találkozom 2008
júliusában Sydney-ben. A Gondviselés adja ezt az alkalmat, hogy
megtapasztaljátok a Szentlélek erejét a maga teljességében.
Gyertek el minél többen, hogy a fogadásotokra készülő ausztrál
egyház közösségei számára a remény és az oly szükséges bátorítás
jelei legyetek! A bennünket vendégül látó ország fiataljainak
kivételes alkalom lesz ez, hogy egy sok szempontból szekularizált
társadalomban hirdessék az Evangélium szépségét és örömét. Ahogy
egész Óceániának, Ausztráliának is szüksége van arra, hogy újra
felfedezze keresztény gyökereit. II. János Pál pápa így ír az
Ecclesia in Oceania kezdetű zsinat utáni apostoli buzdításban: „A
Szentlélek ereje által az Óceániai Egyház napjainkban a Krisztusra
szomjazó népek új evangelizációjára készül. … Az új evangelizáció
az Óceániai Egyház elsőrendű kérdése.” (no. 18).
Arra hívlak benneteket, hogy a XXIII. Ifjúsági Világtalálkozóra
vezető út utolsó szakaszában szenteljetek időt az imádságra és a
lelki életben való előrehaladásra, hogy Sydney-ben meg tudjátok
újítani kereszteléskor és bérmáláskor tett fogadalmatokat. Együtt
hívjuk a Szentlelket, bizalommal kérjük Istentől egy új Pünkösd
ajándékát az Egyház és emberiség számára a harmadik évezredben!
Mária, aki az emeleti teremben egy volt az imádságban az
apostolokkal, kísérjen benneteket ezekben a hónapokban, és kérje a
fiatal keresztényekre a Szentlélek kiáradását, hogy lángra
lobbantsa szívüket! Ne felejtsétek: az Egyház bízik bennetek! Mi,
lelkipásztorok különösen is imádkozunk azért, hogy szeressétek
Jézust, elvezessetek hozzá másokat, és hűségesen kövessétek Őt.
Ezekkel a gondolatokkal áldalak meg benneteket szeretettel.
Lorenzago di Cadore, 2007. július 20.
XVI. Penedek pápa
|