|
Találkozó a szeminaristákkal Szent Pantaleon-templomban
2005. augusztus 19., péntek 17 óra
XVI. Benedek pápa
Németországi látogatása a 20. Ifjúsági Világtalálkozó alkalmából
2005. augusztus 18-21.
Kedves Püspök- és Paptestvéreim,
Kedves Szeminaristák!
Szívből köszöntelek mindnyájatokat és köszönöm a baráti fogadtatást,
s főként azt köszönöm, hogy e találkozóra az öt kontinens számos
országából eljöttetek, úgyhogy mi itt valóban a katolikus
világegyház képe vagyunk. Elsősorban a szeminaristáknak, a papoknak
és a püspököknek köszönöm, akik megajándékoztak minket személyes
tanúságtételükkel, és el kell mondanom, hogy megérintette a szívemet
ennek az útnak a látása, melyen az Úr embereket váratlanul és saját
elképzeléseik ellenére a papságra vezetett. Hála érte! Örülök ennek
a találkozásnak. Mondtam már, akartam, hogy e kölni napok
programjába tervezzék be a fiatal szeminaristákkal való külön
találkozást, hogy a hivatás dimenziója, melynek az Ifjúsági
Világnapokon mindig nagy szerepe van, itt is a maga jelentőségének
megfelelően látható legyen. A ránk hulló eső, gondolom, az áldásnak
is jele.
Szeminaristák vagytok, azaz fiatal férfiak, akik az Egyházban egy
fontos feladatra készülve a Krisztussal való kapcsolat és a Vele
való találkozás keresésének intenzív időszakát élitek. Hiszen a
szeminárium nem annyira hely, mint inkább egy fontos szakasz Jézus
tanítványának az életében. Szinte hallom, hogy e XX. Ifjúsági
Világnap témája – „eljöttünk, hogy imádjuk Őt” – és e kereső bölcsek
egész megindító története és a megtalálás élménye mekkora
visszhangot vált ki a szívetekben. Mindenki a maga módján –
gondoljunk csak a három tanúságra, amit hallottunk – olyan, mint aki
csillagot lát, aki útra kel, akinek sötétséget is át kell élnie, de
Isten vezetésével végül is célba érhet. Ez az evangéliumi részlet
azonban, mely a bölcsek keresését és megtalálását mondja el,
különlegesen jelentős számotokra, kedves szeminaristák, mert ti már
eldöntöttétek, hogy a megkülönböztetés útját – ez valóban út – és a
papi hivatásnak a próbatételét végigjárjátok. Erről szeretnék néhány
gondolatot elmondani.
Miért mentek a mágusok a távoli országokból Betlehembe? A válasz a
„csillag” titkához kötődik, melyet ők „fölkelni” láttak, és a
„zsidók királyának” csillagaként, azaz a Messiás születésének
jeleként értelmezték (vö. Mt 2,2). Utazásukat tehát a remény ereje
indította el, mely a csillagban megerősítést és útmutatást kapott
egészen a „zsidók királyáig”, Isten királyságáig. A mágusok útra
keltek, mert erős vágyat éreztek magukban, mely arra késztette őket,
hogy mindent elhagyva útra keljenek. Úgy tűnt, mintha ők ezt a
csillagot várták volna mindig, mintha ez az utazás öröktől fogva
bele lett volna írva a sorsukba, és végre most valóra válhatott.
Kedves barátaim, ez a hívás a meghívás titka –olyan titok, mely
minden keresztény életét érinti, de csak azoknál válik világosabbá,
akiket Krisztus arra hív, hogy mindent hagyjanak el és szorosabb
kötelékben kövessék őt. A szeminarista a meghívás szépségét abban a
mozzanatban éli át, amit a „szerelem” idejeként határozhatunk meg. A
bensőjét csodálkozás tölti el, mely arra készteti, hogy imádkozva
mondja: „Uram, miért pont én?” A szerelem azonban nem ismer
semmiféle „miért”-et, hiszen ingyenes ajándék, melyre az ember
önmaga odaajándékozásával válaszol.
A szeminárium az az idő, mely kiképzésre és megkülönböztetésre van
szánva. A kiképzésnek, mint tudjátok, több dimenziója van, melyek a
személy egységében futnak össze: átfogja az emberi, lelki, szellemi
és kulturális területeket. Legmélyebb célja, hogy belülről
ismertesse meg azt az Istent, aki a maga arcát Jézus Krisztusban
mutatta meg nekünk. Ezért szükséges a Szentírásnak, az Egyház
hitének és életének alapos tanulmányozása; mert az Egyházban marad
eleven ige az Írás. Mindennek összefüggésben kell állnia értelmünk
kérdéseivel, s ezáltal mai emberi életünk egészével. E tanulmányok
olykor fáradságosnak tűnnek, de elengedhetetlen részei a Krisztussal
való találkozásunknak és hivatásunknak, hogy Őt hirdessük. Mindez
arra szolgál, hogy egy szervesen egységes és kiegyensúlyozott
személyiség bontakozzék ki, aki képes arra, hogy a papi feladatot
elvállalja és felelősen teljesítse. Döntő a tanítók és nevelők
szerepe: a papság minősége egy részegyházban jelentős részben a
szemináriumtól függ, s ezáltal azoknak a minőségétől, akik felelősek
a papképzésért. Kedves szeminaristák, éppen ezért imádkozzunk ma
szívbéli hálával minden elöljárótokért, tanárotokért és
nevelőtökért, akiknek lelki jelenlétét most, ebben a találkozásban
érezzük. Kérjük az Urat, hogy ők a rájuk bízott oly fontos feladatot
a legjobban teljesíteni tudják.
A szeminárium az út, a keresés, mindenekelőtt azonban Krisztus
fölfedezésének az ideje. A fiatal ember ugyanis csak abban a
mértékben tudja fölismerni Krisztus akaratát és ezáltal a saját
hivatását, amennyire személy szerint megtapasztalja Krisztust. Minél
jobban ismered Jézust, annál inkább vonz az Ő misztériuma; minél
mélyebben találkozol vele, annál inkább sürget, hogy keresd Őt. A
lélek mozgása végig tart az életen, s a szemináriumban egy
ígéretekkel teljes időszakot él át, mondhatnánk a „tavaszát”.
Betlehembe érve a mágusok „bementek a házba, és meglátták a
Gyermeket és az Ő anyját, Máriát; és leborulva imádták Őt” (Mt
2,11). Ez végre az annyira várt pillanat: a találkozás Jézussal.
„Bementek a házba”: ez a ház bizonyos értelemben az Egyházat
jelenti. A Szabadítóval való találkozáshoz az embernek be kell
lépnie a házba, mely az Egyház. A szemináriumi évek alatt a fiatal
szeminarista tudatában nagyon jelentős érlelődés zajlik le: az
Egyházat már nem „kívülről” látja, hanem „belülről” tapasztalja,
mint a saját „házát”, mert az Egyház Krisztus háza, ahol „Mária, az
ő Anyja” lakik, és épp az Anya az, aki megmutatja neki Jézust, elébe
állítja és lehetővé teszi számára, hogy bizonyos mértékben lássa,
érintse és karjába vegye őt. Mária tanítja a szeminaristát arra,
hogy Jézust a szív szemével szemlélje és belőle éljen. A
szemináriumi élet minden pillanatában megérezhető az Úr Anyjának e
szeretetteljes jelenléte, aki mindenkit bevezet a Krisztussal való
találkozásba a meditáció csöndjében, az imádságban és a testvéri
szeretetben. Mária segít, hogy az Úrral mindenekelőtt a szentmisében
találkozzunk, amikor Ő az igében és az átváltoztatott kenyérben napi
lelki táplálékunk lesz.
„És leborulva imádták Őt... Azután fölnyitották kincsesládájukat és
ajándékot adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát” (Mt 2,11-12). Ez
az egész útnak a csúcspontja: a találkozás imádásba megy át, s a hit
és a szeretet aktusába torkollik, mely a Máriától született Jézusban
fölismeri Isten emberré lett Fiát. Vajon a mágusok gesztusa nem
előképe-e Simon Péter és a többi tanítványok hitének, Pál és a többi
szentek, különösen a szent szeminaristák és papok hitének, akik az
egyháztörténelem kétezer évét meghatározták? Az életszentség titka a
Krisztussal való barátság és az Ő akaratával való hűséges
megegyezés. „Krisztus számunkra minden”, mondta Szent Ambrus, Szent
Benedek pedig figyelmeztet, hogy semmit nem szabad Krisztus
szeretete elé helyezni. Legyen számotokra Krisztus minden.
Elsősorban ti, kedves szeminaristák, hozzátok el neki a
legdrágábbat, amitek csak van, ahogy azt a tisztelt II. János Pál
pápa ezen Ifjúsági Világnapra szóló üzenetében javasolta:
szabadságotok aranyát, imádságotok tömjénét és mélységes
szeretetetek mirháját (vö. 4. p.).
A szeminárium a küldetésre való előkészület ideje. A napkeleti
bölcsek „visszatértek” országukba, és bizonyára tanúságot tettek a
zsidók királyával való találkozásukról. Titeket is a szeminárium
hosszú és szükséges képzési folyamata végén kiküldenek, hogy
Krisztus fölszentelt szolgái legyetek; mindegyiktek mint „alter
Christus” fog visszatérni az emberek közé. A mágusoknak hazafelé
vivő útjukon minden bizonnyal veszélyekkel, fáradtsággal,
eltévedésekkel és kétségekkel kellett szembenézniük... a csillag,
ami vezette őket, többé nem volt ott. A világosságot azonban már
magukban hordozták. Feladatukká vált, hogy őrizzék, táplálják a
Krisztusra, az Ő szent Arcára, az Ő leírhatatlan szeretetére való
állandó emlékezéssel.
Kedves Szeminaristák! Ha Isten úgy akarja, egy napon ti is a
Szentlélektől fölszentelve megkezditek majd küldetésteket. Mindig
emlékezzetek Jézus szavára: „Maradjatok meg az én szeretetemben” (Jn
15,9). Ha ti megmaradtok Krisztusnál, Krisztussal és Krisztusban,
akkor amint ígérte, bő termést fogtok hozni. Nem ti választották Őt
– éppen ezt hallottuk a tanúságtételekben –, hanem Ő választott
titeket (vö. Jn 15,16): éppen ez hivatásotok és küldetésetek titka.
Ez az, amit Mária szeplőtelen szívében őrzött; ő virraszt anyai
szeretetével mindegyiktek fölött. Forduljatok gyakran és bizalommal
Máriához. Én magam mindnyájatokat biztosítalak szeretetemről,
naponkénti imádságaimról, és szívből adom rátok áldásomat.
|
|
|
Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Jn 15,1-8
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|