Irányelvek a pszichológia használatáról a növendékek felvételében és a papnevelésben A Katolikus Nevelés Kongregációja dokumentuma
2008. június 28.
TARTALOMJEGYZÉK
I. Az Egyház és a hivatások felismerése
II. A nevelők felkészítése
III. A pszichológia szerepe a hivatás elbírálásában
és gondozásában
a) A hivatás kezdeti
elbírálása
b) A későbbi nevelés
IV. Szakértékelés kérése és a növendék
magánéletének tiszteletben tartása
V. A nevelésért felelősek kapcsolata a szakértőkkel
a) Akik a külső fórumon
felelősek
b) A lelki vezetés sajátos
jellege
c) A szakértő segítsége a
növendéknek és a nevelőknek
VI. Szemináriumokból vagy növendékházakból
elbocsátott vagy szabadon eltávozott személyek
Következtetés
Jegyzetek
I. AZ EGYHÁZ ÉS A HIVATÁSOK
FELISMERÉSE
1. „Minden keresztény hivatás Istentől való, Isten ajándéka. De soha
nem kívülről, az Egyháztól függetlenül, hanem benne és általa adatik
[...] ragyogó és élő visszatükrözése a Legszentebb Szentháromság
misztériumának.”[1]
Az Egyház, „a hivatások ébresztője és nevelője”,[2] feladata, hogy felismerje a jelöltek hivatását
és alkalmasságát a papi szolgálatra. Ugyanis „a Szentlélek belső
hívásának szüksége van arra, hogy a püspök úgy ismerje el, mint
hiteles meghívást”.[3]
Az ilyen felismerés előmozdításában és a szolgálatra való nevelés
egészében az Egyházat kettős szempont vezérli: védelmezni a saját
küldetését és ugyanakkor a papnövendékek javát. Mint minden
keresztény hivatásnak, így a papságra szóló hivatásnak is, a
krisztológiai dimenzió mellett, azzal egybekapcsolódva, van egy
lényegileg egyházi vonatkozása: „E meghívás nem csak az Egyházból és
az ő közvetítésével születik, nem is csak benne ismerhető föl és
benne valósul meg; hanem – alapjában Istennek szolgálva –
szükségszerűen az Egyház szolgálatává is válik. Ezért a keresztény
meghívás minden formája olyan ajándék, mely az Egyház épülésére és
Isten Országának a világban történő növekedésére van rendelve.”[4]
Tehát az Egyház java és a növendék java között nincsenek ellentétek,
hanem egy irányba mutatnak. A nevelés felelőseinek a kötelessége,
hogy harmóniát teremtsenek közöttük, amikor mindig egyidejűleg,
dinamikus összefüggésükben szemlélik ezt a két érdeket: ez lényeges
szempontja annak a nagy felelősséggel vállalt szolgálatuknak, amit
az Egyházért és a személyekért végeznek.[5]
2. Amikor a papi szolgálatot úgy értelmezzük és úgy éljük meg, mint
Krisztushoz a Jegyeshez, a Jó Pásztorhoz való hasonulást, akkor ez
nemcsak az erkölcsi és teológiai erényeket kívánja meg, hanem azokat
a jó tulajdonságokat is, amelyek alá vannak támasztva az emberi és
pszichés – különösen az érzelmi – egyensúllyal, így lehetővé teszi a
személynek, hogy megfelelően felkészüljön arra, hogy önmagát tudja
ajándékozni, valamint a hívekkel való kapcsolatban és a cölebsz
életben valóban szabad legyen.[6]
A papnevelés különböző – emberi, lelki, intellektuális, pasztorális
– dimenzióit tárgyaló Pastores dabo vobis kezdetű apostoli buzdítás
mielőtt elmélyítené a papnevelés „legnagyobb jelentőségű”[7] lelki tényezőjét, kiemeli, hogy az
emberi dimenzió az egész nevelés alapja. Felsorolja az emberi
erények és kapcsolatteremtő képességek egész sorát, melyek
követelmények a pap számára, azért, hogy a személyisége olyan
legyen, hogy „az emberek ne akadályt, hanem hidat találjanak benne,
melyen gyorsan eljuthatnak Jézus Krisztushoz, az ember
Megváltójához”.[8]
A lelki nevelés a személyiség általános kiegyensúlyozottságából
indul ki, és juttatja el a jelöltet arra a képességre, amely képes
hordozni a pásztori felelősséget; az emberi lélek alapvető
ismeretéből indul ki, és juttatja el a növendéket az igazságosságnak
és a hűségnek az érzékére.[9]
Ezen jó tulajdonságok közül néhány különleges figyelmet érdemel:
saját férfi identitásának pozitív és szilárd tudata és az a
képesség, hogy érett módon teremtsen kapcsolatokat más személyekkel
vagy személyek egy csoportjával; a hovatartozás biztos tudata, ami
alapja a papsággal való jövőbeli közösségnek és a püspökök
szolgálatával való felelősségteljes együttműködésnek;[10] a szabadság, hogy lelkesedjen nagy ideálokért
és a következetesség, mellyel megvalósítja azokat a mindennapi
tevékenységben; a bátorság, hogy döntéseket hozzon és hűséges
maradjon hozzájuk; önmagának, képességeinek és korlátainak ismerete,
mely Isten előtti önbecsülés egységébe rendeződik; a képesség a jó
úton való haladás megtartására, a szépségnek, mint „az igazság
ragyogásának” csodálata, illetve felismerésének művészete; a
bizalom, ami a másik ember tiszteletéből születik, és ami az ő
elfogadásához vezet; a növendék képessége, hogy integrálja saját
szexualitását a krisztusi látásmód szerint, tekintettel a cölibátus
kötelezettségére is.[11]
A papnevelés folyamán az ilyen belső készséget kell kialakítani a
jövendő papban, mivel, mint Isten és az Egyház embere, arra
hivatott, hogy építse az egyházi közösséget. A pap, aki az
Örökkévaló szerelmese, arra van hivatva, hogy az ember értékes
voltát hitelesen, a maga teljes méltóságában emelje ki, valamint,
hogy mindjobban élje meg saját érzésvilágának gazdagságát, amikor
önmagát ajándékozza Istennek, aki egy és három, és felebarátainak,
különösen azoknak, akik szenvednek.
Nyilvánvalóan olyan célokról van szó, amelyek csak akkor érhetők el,
ha a növendék naponta együttműködik a benne munkáló kegyelemmel.
Olyan célokról, amelyek csak fokozatos, hosszas és nem mindig
egyenes vonalú nevelési folyamat során sajátíthatóak el.[12]
Annak tudatában, hogy a papi hivatás magába foglalja az emberi és
kegyelmi erők együttműködésének csodálatos és sok munkát igénylő
összhangját, a növendéknek csak előnye származhat hivatásának alapos
és felelősségteljes tisztázásából, amely arra irányul, hogy a
nevelés folyamatát az egyénnek megfelelően személyreszabottá tegye,
illetve, hogy a kegyelmi és emberi szinten meglévő esetleges
hiányosságait a növendék fokozatosan leküzdje. Az Egyház kötelessége
gondoskodni arról, hogy a papnövendékek az emberi dimenziót
hatékonyan tudják integrálni a lelki dimenzió tükrében, amelyben az
ő személyiségük kitárul és kiteljesedik.[13]
II. A NEVELŐK FELKÉSZÍTÉSE
3. Minden nevelőnek alaposan ismernie kellene az emberi személyt,
kiteljesedésének ütemét, képességeit, gyengeségeit és azt a módot,
ahogyan megéli Istennel való kapcsolatát. Éppen ezért kívánatos,
hogy a püspökök különféle tapasztalatok, programok és jóhírű
intézmények segítségével a papnevelők számára, a hivatásgondozás
tekintetében, megfelelő felkészítést biztosítsanak a Katolikus
Nevelés Kongregációja által már kiadott útmutatások alapján.[14]
A nevelőknek szükségük van arra, hogy megfelelően felkészülve tudják
gyakorolni a megkülönböztetést, teljesen tiszteletben tartva az
Egyház tanítását a papi hivatásról, hogy megbízható, ésszerű döntést
hozzanak arra vonatkozóan, hogy a növendék felvehető-e a
szemináriumba, vagy a szerzetespapok növendékházába, vagy el kell-e
küldeni a szemináriumból vagy növendékházból alkalmatlanság miatt. A
megkülönböztetésnek szintén lehetővé kell tennie, hogy a növendéket
elkísérjék azon az úton, amelyen megszerzi azokat az erkölcsi és
isteni erényeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy hűségben és belső
szabadságban megélje önmaga teljes odaajándékozását, és „az Egyház
közösségének szolgája” legyen.[15]
4. A Katolikus Nevelés Kongregációjának dokumentuma, Orientamenti
educativi per la formazione al celibato sacerdotale (Nevelési
irányelvek a papi cölibátusra neveléshez), felismeri, hogy „a
hivatások elbírálásában nem ritkák a tévedések, túl sok esetben
fordulnak elő pszichológiai problémák, amelyek olykor többé-kevésbé
patologikus jellegűek, és csak a pappá szentelés után mutatkoznak
meg. A problémák időben való felismerése lehetővé teszi sok ilyen
drámai esemény elkerülését.[16]
Ezért szükséges, hogy minden nevelő birtokolja a megfelelő
érzékenységet és pszichológiai felkészültséget[17], ami lehetővé teszi számára, hogy amennyire
lehetséges, felismerje a növendék igazi motivációit, hogy tisztán
lássa az akadályokat az emberi és keresztény érettség egysége terén,
és, hogy felfedezze az esetleges pszichológiai zavarok jelenlétét a
növendékben. A nevelőnek gondosan, és nagy bölcsességgel kell
mérlegelnie a növendék élettörténetét. Önmagában azonban, ez a múlt
nem alkothatja a meghatározó, elegendő kritériumot a jelölt
felvételéhez vagy a nevelésből való elbocsátásához. A nevelőnek
tudnia kell megítélni a személyt a maga teljességében, fejlődésének
fokozatosságát – az ő erős és gyenge pontjait – és továbbá azt a
tudatosságot, ahogyan a problémáihoz viszonyul. Végül a nevelőnek el
kell bírálnia, hogy a növendék menynyire képes felelősségteljesen és
szabadon uralkodni magatartásán.
Ezért minden nevelőt akár speciális kurzusokon is fel kell készíteni
ahhoz, hogy egyre mélyebben megértse az emberi személyt, illetve a
szolgálati papságra való nevelés követelményeit. Ebből a célból
nagyon hasznos lehet a pszichológia tudományában jártas szakértőkkel
való találkozás, hogy megtárgyaljanak és tisztázzanak néhány
különleges témakört.
III. A PSZICHOLÓGIA SZEREPE
A HIVATÁS ELBÍRÁLÁSÁBAN ÉS GONDOZÁSÁBAN
5. Amennyiben a papságra szóló hivatás Isten különleges ajándékának
gyümölcse, ez a hivatás és annak megítélése eltér a pszichológia
szoros értelemben vett kompetenciájától. Mindazonáltal a papnövendék
pszichikai állapotának, az isteni hívásra válaszoló emberi
magatartásának biztosabb kiértékelése szempontjából, valamint, hogy
további segítséget kapjon emberi növekedéséhez, egyes esetekben
hasznos lehet a pszichológia tudományában jártas szakértőkhöz
fordulni. Ők nemcsak a diagnózis fényében készült véleményt és a
pszichés zavarok esetleges terápiáját ajánlhatják fel a nevelőknek,
hanem a papi szolgálat gyakorlása szempontjából megkövetelt emberi
értékekben való fejlődésének támogatásában való közreműködést is,[18] amikor is olyan követendő hasznos
utakat tanácsolnak, amelyek segítenek abban, hogy szabadabban
válaszoljon a hivatására.
A papnevelésnél is számolni kell az emberi szívben gyökerező
egyensúlyzavar sokféle megnyilvánulási formájával.[19] Ez az egyensúlyzavar különleges módon azokban
az ellentmondásokban nyilvánul meg, amelyek az odaadottság ideálja –
amire a papnövendék tudatosan vágyik – és az ő konkrét élete között
feszülnek az erkölcsi erények fokozatos fejlődésének sajátos
nehézségeként. A spirituális és a gyóntató alapvető és
nélkülözhetetlen szerepe, hogy az Isten kegyelmének segítségével
felülmúlja ezeket. Mégis, egyes esetekben ezeknek az erkölcsi
erényeknek a fejlődését akadályozhatják a múltbeli, még
feldolgozatlan sebek.
Ugyanis azok, akik ma kérik, hogy beléphessenek a szemináriumba,
több-kevesebb hangsúllyal visszatükrözik azt a közkeletű ferde
mentalitást, amelynek jellemzői: a konzumizmus, a családi és a
szociális kapcsolatok kiegyensúlyozatlansága, az erkölcsi
relativizmus, a szexualitásról való téves felfogás, a választások
ideiglenessége, az értékeknek – elsősorban a tömegtájékoztatási
eszközök általi folyamatos tagadása.
A papnövendékek között lehet találni néhányat, akik olyan sajátos
emberi, családi, szakmai, intellektuális, érzelmi tapasztalatokkal
érkeznek, amelyek különböző módon még be nem gyógyított sebeket
hagytak bennük, és amelyek zavarokat idéznek elő. Ezeknek a
zavaroknak a valóságos súlya magának a papnövendék számára
ismeretlen, és ezeket gyakran tévesen külső okoknak tulajdonítja,
anélkül, hogy meglenne az a lehetősége, hogy megfelelő mélységében
értékelje. [20]
Nyilvánvaló, hogy mindez befolyásolhatja azt a képességet, hogy
előrehaladjon a pappá formálódás útján.
„Si casus ferat”[21], („ha az eset
úgy hozza”) azaz, ha kivételes esetekben adódnak sajátos nehézségek
– a pszichológia tudományában jártas szakértőhöz fordulás, akár a
szemináriumba való felvétel előtt, akár a képzés ideje alatt,
segítheti a növendéket ezeknek a sebeknek a begyógyításában, azaz,
hogy Jézusnak a Jó Pásztornak és az Egyház Jegyesének életstílusa
egyre szilárdabban és mélyebben belsővé váljon.[22]
A növendék személyiségének helyes értékeléséhez a szakértő
alkalmazhat akár interjúkat, akár teszteket. Ezeket mindig előzetes
és kifejezett tájékoztatás után a növendék szabad beleegyezésével
kell megvalósítani.[23] Tekintettel a
dolog különösen kényes természetére, kerülni kell a nevelőknek a
pszichológia és pszichoterápia speciális technikáinak alkalmazását.
6. Kívánatos, hogy a rektor és a többi nevelő számíthasson a
pszichológia tudományában jártas szakértőkkel való együttműködésre,
akik azonban nem lehetnek a nevelő munkaközösség tagjai. Alapos
szakértelemmel kell rendelkezniük a hivatástudat területén, és
szakértelmüknek a Szentlélek bölcsességével kell párosulnia.
Annak megválasztásában, hogy melyik szakértőhöz forduljanak
pszichológiai konzultálásért, lehetőség szerint biztosítani kell,
hogy a beavatkozás a növendék morális és lelki nevelésével
összhangban legyen, azért, hogy minden káros zűrzavart vagy
ellentétet elkerüljenek. Ezért, ezeket a szakértőket – azon túl,
hogy kiemelkednek megbízható emberi és lelki érettségük miatt –
olyan antropológiának kell lelkesítenie, amely nyíltan vállalja a
keresztény felfogást az emberi személyről, a szexualitásról, illetve
a papságra és a cölibátusra való elhivatottságról. Ily módon,
beavatkozásaik figyelembe veszik az ember misztériumát az Istennel
folytatott személyes párbeszéd során, az Egyház látásmódja szerint.
Ott, ahol nem állnak rendelkezésre ilyen szakemberek, gondoskodni
kell a sajátos felkészítésükről.[24]
A pszichológia tudományának segítsége kell, hogy illeszkedjék a
növendék átfogó nevelésének képébe, így nem akadályozza, hanem
sajátos módon biztosítja a lelki kísérés pótolhatatlan értékének
sértetlenségét. A lelki kísérés feladata, hogy a növendéket az
Egyház felfogása szerint az egyházi rend igazsága felé irányítsa. A
hitnek, az imádságnak, az Isten szaváról való elmélkedésnek, a
teológiai tanulmányoknak, a közösségi életnek a légköre – mindez
alapvető jelentőségű az Istentől kapott hívásra való nagylelkű
válasz megérlelődésében – lehetővé teszi a növendéknek, hogy
helyesen fogja fel a pszichológia szakterületeihez való folyamodás
jelentőségét és szerepét hivatásának útján.
7. A jelen dokumentum alapelveihez és útmutatásaihoz hűen és azokkal
összhangban, a pszichológia tudományában jártas szakértőhöz való
folyamodást az egyes országokban a Rationes institutionis
sacerdotalis szellemében, az egyes szemináriumokban pedig az
illetékes ordináriusoknak vagy a legfőbb elöljáróknak kell
szabályozniuk.
a) A hivatás kezdeti elbírálása
8. Attól a pillanattól kezdve, hogy a növendék megjelenik a
szemináriumban, és befogadják őt, a nevelőnek biztosítani kell a
lehetőséget, hogy alaposan megismerje a személyiségét,
rátermettségét, képességeit, a különböző esetleges sebeit, és
megvizsgálja azok természetét és mélységét.
Nem szabad megfeledkezni arról a lehetséges törekvésről, hogy egyes
növendékek igyekeznek kisebbíteni, vagy tagadni a maguk
gyengeségeit. Ők nem beszélnek a nevelőknek a súlyos nehézségeikről,
mert attól félnek, hogy nem lehet megérteni, és nem lehet elfogadni
őket. Így irreális reményeket táplálnak magukban a saját jövőjükkel
kapcsolatban. Ezzel szemben vannak papnövendékek, akik felnagyítják
a nehézségeiket, és leküzdhetetlen akadálynak tartják ezeket a
hivatás útján.
A hivatás útját akadályozó problémák idejében való felismerése
nagyon előnyös lehet mind a személy, mind a hivatással foglalkozó
intézet és az Egyház számára. Ilyen problémák: a túlságosan erős
érzelmi függés, a túlzott agresszivitás, az elégtelen elhivatottság
ahhoz, hogy hűséges legyen a vállalt kötelezettségek teljesítéséhez,
képtelenség a tiszta és nyitott kapcsolatok létesítésére, a
bizalomra, a testvéri, illetve a tekintéllyel való együttműködésre;
a zavart, vagy még nem teljesen kiérett szexuális identitás.
A kezdeti elbírálás fázisában, a pszichológiában jártas szakemberek
segítsége szükséges lehet, főként kifejezetten a diagnózis
szempontjából, ha pszichikai zavarok jelenlétének kételye merülne
fel. Ha bebizonyosodna, hogy terápiára van szükség, ezt a
szemináriumba vagy a növendékházba való felvétel előtt kell
megvalósítani.
A szakemberek segítsége abban is hasznos lehet a nevelők számára,
hogy felvázoljanak egy személyreszabott nevelési utat a növendék
különleges követelményei szerint.
Hogy a hűségben és örömben megélt cölibátus karizmájának,
lehetőségeiből gazdagodjék, ami a saját életének Krisztushoz, mint
Főhöz és az Egyház Pásztorához való teljes hasonulást jelenti, szem
előtt kell tartani, hogy nem elég csupán képesnek lenni a nemiség
közvetlen kiélésétől való tartózkodásra, hanem szükség van a
szexuális irányultság értékelésére is, ezen Kongregáció[25] által kiadott útmutatás szerint.
Az Isten Országáért vállalt tisztaság valóban sokkal több, mint
egyszerűen a szexuális kapcsolatok hiánya. A meghatározott
célkitűzés fényében a pszichológiai konzultáció néhány esetben
hasznosnak bizonyulhat.
b) A későbbi nevelés
9. A nevelés időszaka alatt a pszichológiai tudományokban jártas
szakértőkhöz való fordulás, azon felül, hogy választ ad az esetleges
krízisek teremtette szükségletekre, hasznos lehet abban is, hogy a
növendéket az erkölcsi erények mind biztosabb birtoklására irányuló
útja során támogassa. Segítséget adhat a növendéknek saját
személyiségének még mélyebb megismeréséhez, és hozzájárulhat ahhoz,
hogy felülmúlja vagy enyhítse pszichikai ellenállását a nevelése
érdekében hozott javaslatokkal szemben.
A növendékek kellő tudatossággal és szabadsággal adhatják át magukat
Istennek, felelősségben önmaguk és az Egyház iránt, amikor jobban
uralmuk alá hajtják nemcsak saját gyengeségeiket, hanem emberi és
spirituális erőiket is.[26]
Mindazonáltal, nem lebecsülendő az a tény, hogy bár a keresztény és
a hivatásbeli érettség elérése köszönhető a pszichológia
segítségének is, amennyiben megvilágítja és integrálja a keresztény
hivatás emberi és kegyelmi adottságait, ez az érettség soha nem lesz
teljesen mentes a nehézségektől és a feszültségektől, melyek benső
fegyelmet, áldozatos lelkületet, küzdelmet, a kereszt[27] elfogadását, és a kegyelem pótolhatatlan
segítségére való ráhagyatkozást igényelnek.[28]
10. A képzés menetét meg kell szakítani abban az esetben, amikor a
növendék a maga jószándéka, a pszichológiai vagy pszichiátriai
segítség ellenére továbbra is képtelennek mutatkozik arra, hogy –
minden emberi növekedés fokozatosságát is figyelembe véve – reálisan
szembenézzen a maga súlyos éretlenségével. Ilyenek: az erős érzelmi
függések, a szabadság jelentős hiánya a kapcsolatokban, a
személyiség túlságos merevsége, a hűség hiánya, a bizonytalan
szexuális önazonosság, a mélyen gyökerező homoszexuális irányultság
stb.
Ugyanez igaz akkor is, ha egyértelművé válik, hogy a növendék
számára nehézséget okoz a tisztaság megélése a cölibátusban, azaz,
ha a cölibátust olyan nehéz teherként éli meg, ami érzelmi és
kapcsolati egyensúlyát veszélyezteti.
IV. SZAKÉRTÉKELÉS KÉRÉSE ÉS A NÖVENDÉK
MAGÁNÉLETÉNEK TISZTELETBEN TARTÁSA
11. Az Egyházat illeti meg, hogy kiválassza azokat a személyeket,
akiket alkalmasnak ítél meg a pásztori szolgálatra, és az ő joga és
kötelessége, hogy a szükséges tulajdonságok meglétét ellenőrizze
azokban, akiket a szent szolgálatba felvesz.[29]
Az Egyházi Törvénykönyv 1051. k. 1° előírja, hogy a felszentelés
szempontjából megkívánt tulajdonságok alapos vizsgálata szükséges,
és gondoskodni kell a növendék fizikai és pszichés egészségi
állapotának vizsgálatáról.[30]
Az 1052. kánon megállapítja, ahhoz, hogy a püspök a felszenteléséhez
foghasson, szükség van a növendék alkalmasságának erkölcsi
bizonyosságára, „pozitív érvekkel bizonyítást nyert” (1. §) és hogy
megalapozott kétségek esetén ne kezdje meg a pappá szentelést (vö.
3. §).
Ebből következik, az Egyház joga, hogy megvizsgálja a leendő papok
alkalmasságát az orvosi és a pszichológiai tudományokhoz való
folyamodás segítségével is. Valójában a püspök, vagy az illetékes
elöljáró hatáskörébe tartozik, nem csupán, hogy megvizsgálja a
növendék alkalmasságát, hanem az alkalmasság megállapítása is. Egy
papságra jelentkező növendék nem szabhatja meg saját személyes
feltételeit, hanem alázattal és hálával kell fogadnia azokat a
normákat és feltételeket, melyeket maga az Egyház felelősségének
tudatában állít.[31] Ezért a növendék
alkalmasságát érintő kétség esetén, a szemináriumba vagy a
növendékotthonba való felvétel néha csak a növendék személyiségének
pszichológiai értékelése után lehetséges.
12. A nevelési intézmény joga és kötelessége hogy megszerezze azt a
tudást, ami a növendék alkalmasságára vonatkozó bölcsen hozott
biztos döntéshez (ítélethez) szükséges. De ez nem sértheti meg a
növendék jó hírnévhez való jogát, amelyet minden személy élvez, sem
azt a jogot, hogy saját magánszféráját védelmezze, ahogyan az
Egyházi Törvénykönyv 220. kánonja előírja. Ez azt jelenti, hogy a
növendék pszichológiai vizsgálata csak az ő előzetes, kifejezett,
tudatos és szabad beleegyezésével történhet.
A nevelőknek biztosítaniuk kell a bizalom légkörét azért, hogy a
növendék megnyílhasson, és meggyőződéssel vehessen részt a hivatás
tisztázása és a gondozás munkájában, felajánlva „személyes
meggyőződéses és szívből jövő együttműködését”.[32] A növendékektől nevelőikkel szembeni őszinte
és bizalomteli nyíltságot kérjenek. Csak akkor tudnak segítségére
lenni azon a spirituális úton, amit ő maga keres, azáltal, hogy a
szemináriumba lép, ha őszintén engedi, hogy megismerjék.
Az esetleges meg nem értések legyőzése szempontjából fontos és
gyakran meghatározó jelentőségű, akár a növendékek és a nevelők
közötti őszinte és nyitott légkör, akár azok a motivációk és módok,
ahogyan a nevelők a növendékkel közlik, hogy pszichológiai
vizsgálatra van szüksége.
Kerülni kell azt a benyomást, hogy egy ilyen javaslat a
szemináriumból, vagy a növendékházból való elkerülhetetlen
elbocsátás nyitányát jelenti.
A növendék szabadon fordulhat egy olyan szakértőhöz, akit vagy a
nevelők által jelöltek közül választ ki, vagy maga választ ki egyet,
azok közül, akiket a nevelők elfogadtak.
A lehetőségek szerint a növendékeknek mindig szabad választást kell
biztosítani azok közül a különféle szakértők közül, akik a jelzett
kívánalmaknak birtokában vannak.[33]
Amennyiben a növendék, számolva a nevelők átgondolt kérésével, mégis
visszautasítja a pszichológiai tanácsadáson való részvételt, a
nevelőknek semmilyen módon nem szabad rákényszeríteniük az
akaratukat. Ehelyett, bölcsen folytassák a döntéshozatal munkáját, a
már meglévő ismeretekkel, szem előtt tartva a korábban idézett 1052.
kánon 1. §-át.
V. A NEVELÉSÉRT FELELŐSEK
KAPCSOLATA A SZAKÉRTŐKKEL
a) Akik a külső fórumon felelősek
13. A kölcsönös bizalom és a saját nevelésével való együttműködés
szellemében a növendéket fel kell kérni arra, hogy szabadon írásos
beleegyezését adja, hogy a pszichológiai tudományok szakértője, akit
köt a szakmai titoktartás, közölhesse a konzultáció eredményeit az
általa megnevezett nevelőkkel, akiket maga a növendék jelöl ki. A
nevelők az így szerzett információkat felhasználják arra, hogy a
növendék személyiségéről általános képet alkossanak, és hogy
megfelelő útmutatásokat hozzanak, tekintettel a növendék nevelésének
további útjára vagy a felszenteléshez bocsátására.
Ezért a növendék magánéletének és jó hírnevének védelmére a jelenben
és a jövőben is különös gondot kell fordítani azért, hogy a szakértő
által kifejtett szakvélemények kizárólag csak a nevelésért felelős
személyek számára legyenek hozzáférhetők, kötelezően megtiltva a
növendékek nevelésének, vagy hivatásuk tisztázásának elősegítésén
kívül azoknak bármilyen más célra való felhasználását.
b) A lelki vezetés sajátos jellege
14. A lelkiigazgató feladata nem könnyű, sem a hivatás
elbírálásában, sem a lelkiismeret területén.
Szilárd alapelv, hogy a lelki vezetést nem lehet semmi esetben sem
felcserélni vagy helyettesíteni az analízis vagy a pszichológiai
segítség egyéb formáival. Továbbá a lelki élet önmagában kedvez a
humán erények növekedésének, ha nincsen pszichológiai természetű
akadálya.[34] A lelkiigazgató úgy
találhatja, hogy a más módon nem megoldható kétségek tisztázására
szükséges tanácsolnia a növendéknek, hogy pszichológiai konzultáción
vegyen részt – mindenesetre anélkül, hogy megparancsolná azt –
azért, hogy nagyobb bizonyossággal haladjon a megismerésben és a
lelki vezetésben.[35]
Abban az esetben, ha a lelkiigazgató kéri a növendéket, hogy vegyen
részt pszichológiai konzultáción, kívánatos, hogy a növendék,
amellett, hogy tájékoztatja magát a lelkiigazgatót a konzultáció
eredményeiről, azonkívül még tájékoztassa a külső fórumon illetékes
nevelőit, különösen akkor, ha maga a lelkivezető kérte ennek
megtételére.
Ha a lelkiigazgató hasznosnak tartja, hogy ő maga közvetlenül
szerezzen információt a konzultánstól, járjon el a 13. pontban a
külső fórumon felkért szakértőkre vonatkozó ajánlások szerint.
A lelkiigazgató a pszichológiai konzultáció eredményeiből megfelelő
tájékoztatást szerez, ami segíti őt abban, hogy felismerje a saját
illetékességét (a növendék segítésében), valamint, hogy tudjon
további nevelését illetően tanácsot adni a növendéknek.
c) A szakértő segítsége a növendéknek és a nevelőknek
15. A szakértő – amennyiben arra megkérték – segít abban, hogy a
növendék nagyobb ismerethez jusson el önmagáról, képességeiről és
sebezhetőségéről. Abban is segítségére lesz, hogy összehasonlítsa a
hivatás kimondott ideáljait saját személyiségével, azért, hogy arra
ösztönözze a növendéket, hogy kialakítson egy személyes, szabad és
tudatos hozzájárulást saját formálódásához. A szakértő feladata lesz
az is, hogy ellássa a növendéket megfelelő útmutatásokkal, amik
azokra a nehézségekre vonatkoznak, amiket a növendék most
megtapasztal, és hogy ezeknek a nehézségeknek a lehetséges
következményei hogyan hatnak az életére és jövendő papi
szolgálatára.
Amikor a szakértő elvégezte a vizsgálatot, figyelembe véve a nevelők
által rendelkezésre bocsátott tájékoztatást is, csak a növendék
előzetes, írásos beleegyezésével adhatja nekik a hozzájárulását,
hogy megértsék a növendék személyiség típusát és problematikáját,
amelyekkel most szembenéz, vagy szembe kell néznie.
Értékelésének és saját kompetenciájának megfelelően jelzi a növendék
személyiségfejlődésének várható lehetőségeit. Ezenkívül, szükség
esetén, különféle pszichológiai segítő formákat és utakat javasol.
VI. SZEMINÁRIUMOKBÓL VAGY NÖVENDÉKHÁZAKBÓL
ELBOCSÁTOTT VAGY SZABADON ELTÁVOZOTT SZEMÉLYEK
16. Az Egyház előírásaival ellentétes az illetékes püspök vagy
legfőbb elöljáróktól kapott kellő információ nélkül felvenni a
szemináriumba vagy a növendékházba olyan személyeket, akik más
szemináriumból vagy növendékházból kiléptek vagy még inkább, akiket
onnan elbocsátottak.[36]
A korábbi nevelők kifejezett kötelessége, hogy pontos információval
lássák el az új nevelőket.
Különös figyelmet érdemel az a tény, hogy a növendékek gyakran
önkéntes elhatározással hagyják el az oktatási intézményt, hogy
elkerüljenek egy kénytelen elbocsátást.
Más szemináriumba vagy növendékházba történő átköltözés esetén a
növendéknek tájékoztatnia kell az új nevelőket bármilyen korábban
elvégzett pszichológiai konzultációról. Csak a növendék szabad,
írásos beleegyezésével lehet az új nevelőknek hozzáférniük a
konzultációt végző szakértő jelentéséhez.
Egy olyan növendék esetében, aki egy korábbi elbocsátás után
pszichológiai kezelésnek vetette alá magát, ha úgy tartják, hogy
felvehető a szemináriumba, először amennyire lehetséges, vizsgálják
meg gondosan a pszichikai állapotát. Ez magába foglalja többek
között a szükséges információ beszerzését az őt kezelő szakértőtől,
a növendék szabad írásos beleegyezésének megszerzése után.
Abban az esetben, amikor a növendék egy pszichológiában jártas
szakértőhöz való folyamodás után kéri áthelyezését egy másik
szemináriumba vagy növendékházba, és nem akar beleegyezni abba, hogy
a szakértői vélemény elérhető legyen az új nevelők számára, szem
előtt kell tartani, hogy a növendék alkalmasságát pozitív érvekkel
kell bizonyítani, a korábban idézett 1052. kánon előírása szerint, s
ennek érdekében minden indokolt kétséget ki kell zárni.
KÖVETKEZTETÉS
17. Mindazok, akik különböző címeken részt vesznek a nevelésben,
ajánlják fel saját meggyőződéses együttműködésüket, tiszteletben
tartva mindenki sajátos kompetenciáját, azért, hogy a hivatás
elbírálása és kísérése a növendékek számára megfelelő lehessen. Ily
módon „csak azokat vezeti a papsághoz, akik meghívást kaptak, de
őket megfelelően fölkészíti; tudniillik azokat, akik készek arra,
hogy tudatos és szabad döntéssel teljesen átadják magukat Jézus
személyének, aki bensőséges életközösségre hívja és üdvözítő
küldetésének részesévé teszi őket”.[37]
XVI. Benedek pápa, a Legfőbb Pásztor, 2008. június 13-án, az
alulírott prefektusnak adott kihallgatáson jóváhagyta a jelen
dokumentumot, és a közzétételét engedélyezte.
Róma, 2008. június 29. Szent Péter és Pál apostolok főünnepén
† Zenon Grocholewski
bíboros, prefektus
† Jean-Louis Brugues, O.P.
angers-i kiérd. érsek-püspök, titkár
Jegyzetek:
[1] II. János Pál, Pastores dabo vobis
szinódus utáni apostoli buzdítás a papképzésről (1992. március 25.)
35. b)-c) pont: AAS 84 (1992), 714.
[2] Uo. 35. d) pont: AAS 84 (1992),
715.
[3] Uo. 65. d) pont: AAS 84 (1992),
771.
[4] Uo. 35. e) pont: AAS 84 (1992),
715.
[5] Vö. uo. 66-67. pontok: AAS 84
(1992), 772-775.
[6] Ezekről a feltételekről bőséges
leírást találunk a Pastores dabo vobis 43-44. pontjaiban: AAS 84
(1992), 731-736; vö. CIC 1029. k. és 1041. k. 1°.
[7] Mivel „minden pap számára a lelki
nevelés jelenti a képzés szívét, ami egységesíti és élteti a papi
létét és papi cselekedetét": Pastores dabo vobis, 45. c) pont: AAS
84 (1992), 737.
[8] Pastores dabo vobis, 43. pont: AAS
84 (1992), 731-733.
[9] Vö. uo.; vö. II. Vatikáni Zsinat,
Optatam totius A papnevelésről szóló dekrétuma (1965. október 28.),
11. pont: AAS 58 (1966), 720-721; Presbyterorum ordinis Határozat a
papi szolgálatról és életről (1965. december 7.), 3. pont: AAS 58
(1966), 993-995; A Katolikus Nevelés Kongregációja, Ratio
fundamentalis institutionis sacerdotalis (1985. március 19.), 51.
pont.
[10] Vö. Pastores dabo vobis, 17.
pont: AAS 84 (1992), 682-684.
[11] VI. Pál, A papi cölibátus
kezdetű apostoli körlevelében (1967. június 24.) kifejezetten
tárgyal a növendék ezen nélkülözhetetlen adottságairól a 63-64.
pontokban: AAS 59 (1967), 682-683. A 64. pontban levonja a
következtetést: „Egy olyan élet, amely kifelé és befelé ennyire
teljes erőfeszítést és koncentrációt követel Isten érdekeinek
szolgálatára; egy olyan élet, mint amilyen a papi élet, amely ekkora
megfontoltságot igényel; egy ilyen élet soha nem fogadhat el olyan
jelentkezőt, aki testileg, lelkileg, erkölcsileg kellő mértékben nem
biztosítja a nélkülözhetetlen adottságokat. Soha nem szabad arra az
álláspontra helyezkedni, hogy ebben a dologban a kegyelem majd
pótolja, amit a természet nem adott meg.” Vö. Pastores dabo vobis
44. pontjával is: AAS 84 (1992), 733-736.
[12] 12 A fejlődési folyamatban
különleges jelentőséget kap az érzelmi érettség, ami a fejlődésnek
egy olyan területe, ami – ma jobban, mint valaha – különleges
figyelmet igényel. „Valójában azonban csak akkor válunk érzelmileg
is éretté, ha a szívünk egyedül Istenhez ragaszkodik, hozzá tapad.
Krisztusnak érett, férfias papokra van szüksége, akik képesek arra,
hogy hiteles lelki, szellemi apaságot alakítsanak ki magukban. Hogy
ez megtörténhessen, arra van szüksége a papoknak, hogy őszinték
legyenek önmagukkal, megnyíljanak lelki vezetőjük előtt és bízzanak
az isteni irgalmasságban.” (XVI. BENEDEK pápa beszéde a papokhoz és
szerzetesekhez a varsói Szent Jánosról elnevezett főszékesegyházban
[2006. május 25.], in L’Osservatore Romano [2006. május 26-27.], 7.
oldal). Vö. Egyházi Hivatások Pápai Tanácsa, Új hivatásokat egy új
Európa számára, Papi és szerzetesi hivatások Európában, Nemzetközi
Kongresszus záródokumentuma, Róma, 1997. május 5-10. A
záródokumentum elkészítésében együttműködött: A Katolikus Nevelés, a
Keleti Egyházak, a Megszentelt Élet Intézményeinek, valamint az
Apostoli Élet Társaságának Kongregációja (1998. január 6.), 37.
pont, 111-120. oldal.
[13] Vö. Pastores dabo vobis, 45. a)
pont: AAS 84 (1992), 736.
[14] Vö. A Katolikus Nevelés
Kongregációja, Direttive sulla preparazione degli educatori nei
Seminari (1993. november 4.) 36. és 57-59. pontok; különösen Optatam
totius Határozat a papnevelésről, 5. pont: AAS 58 (1966), 716-717.
[15] Pastores dabo vobis, 16. e)
pont: AAS 84 (1992), 682.
[16] A Katolikus Nevelés
Kongregációja, Orientamenti educativi per la formazione al celibato
sacerdotale (1974. április 11.) 38. pont.
[17] Vö. Pastores dabo vobis, 66. c)
pont: AAS 84 (1992), 773; Direttive sulla preparazione degli
educatori nei Seminari, 57-59. pontok. 18 Vö. Optatam totius, 11.
pont: AAS 58 (1966), 720-721.
[18] Vö. Optatam totius, 11. pont:
AAS 58 (1966), 720–721.
[19] Vö. II. Vatikáni Zsinat, Gaudium
et spes Lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ
viszonyáról (1965. december 7.), 10. pont: AAS 58 (1966), 10321033.
[20] Hogy ezeket az állításokat
jobban megértsük, elegendő ha II. János Pál pápa következő
kijelentéseire utalunk: „Az ember tehát magában hordozza az örök
élet csíráját, és a hivatást, hogy elsajátítsa a transzcendentális
értékeket. Bensőleg azonban sebezhető marad, és drámaian
kiszolgáltatott annak a kockázatnak, hogy nem sikerül megélnie a
saját hivatását. Köszönhető ez annak az ellenállásnak és azoknak a
nehézségeknek, melyekkel saját életútján találkozik. Ezek
megtalálhatóak akár a tudat szintjén – ami az erkölcsi felelősséget
foglalja magában –, akár a tudatalatti szintjén, és létezhetnek akár
az általános pszichikai életében vagy olyanban, ami jelentéktelen,
vagy mérsékelt pszichikai betegségek jegyeit viseli magán. Ezek
azonban lényegesen nem befolyásolják a személy szabadságát, hogy a
felelősen választott transzcendentális ideálok elérésére
törekedjen.” (Allocuzione alla Rota Romana (Felszólalás a Rota
Romanan) [1988. január 25.]: AAS 80 [1988], 1181).
[21] Vö. Ratio fundamentalis
institutionis sacerdotalis, n. 39; A Püspöki Kongregáció,
Apostolorum Successores Direktórium a püspökök lelkipásztori
szolgálatához (2o04. február 22.), 88. pont.
[22] Vö. Pastores dabo vobis, 29 d.
pont: AAS 84 (1992), 704.
[23] Vö. A Megszentelt Élet
Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregációja, Istruzione
sull’aggiornamento della formazione alla vita religiosa (Útmutató a
szerzetesi életre való nevelés korszerűsítéséről (1969. január 6.),
11. pont III. §: AAS 61 (1969), 113.
[24] Vö. II. János Pál: „Időszerű
gondoskodni olyan szakértő pszichológusok felkészítéséről, akik
megfelelő tudományos képzettséggel rendelkeznek, és akik egyesítik
az életről és a papi hivatásról alkotott keresztény felfogás mély
megértését, azért, hogy hatékony támogatást biztosítsanak az emberi
és a természetfölötti dimenziók szükséges integrációjához.” (A
Katolikus Nevelés Kongregációja, Plenáris Ülésén résztvevőkhöz
intézett beszéd [2002. február 4.], 2. pont: AAS 94 [2002], 465.)
[25] 25 Vö. A Katolikus Nevelés
Kongregációja, Istruzione circa i criteri di discernimento
vocazionale riguardo alle persone con tendenze omosessuali in vista
della loro ammissione al Seminario e agli Ordini Sacri (2005.
november 4.) AAS 97 (2005), 1007-1013.
[26] Vö. Orientamenti educativi per
la formazione al celibato sacerdotale, 38. pont.
[27] Vö. Pastores dabo vobis, 48. d)
pont: AAS 84 (1992), 744.
[28] Vö. 2Kor 12,7-10.
[29] Vö. CIC 1025., 1051. és 1052.
kánonok; Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció, Carta circular
Entre las más delicadas a los Exc.mos y Rev.mos Senores Obispos
diocesanos y demás Ordinarios canónicamente facultados para llamar a
las Sagradas Ordenes, sobre Los escrutinios acerca de la idoneidad
de los candidatos (10 novembre 1997): Notitia 33 (1997), pp.
495-506.
[30] Vö. CIC 1029. k., 1031. k. 1. §
és 1041. k. 1°; Ratio fundamentalis institutionis sacerdotalis, 39.
pont.
[31] Vö. Pastores dabo vobis, 35. g)
pont: AAS 84 (1992), 715.
[32] Uo. 69. b) pont: AAS 84 (1992),
778.
[33] Vö. ennek a dokumentumnak a 6.
pontja.
[34] Vö. lábjegyzet 20. pont.
[35] Vö. Pastores dabo vobis, 40. c)
pont: AAS 84 (1992), 725.
[36] Vö. CIC 241. k. 3. §; A
Katolikus Nevelés Kongregációja, Istruzione alle Conferenze
Episcopali circa l’ammissione in Seminario di candidati provenienti
da altri Seminari o Famiglie religiose (1996. március 8.). (Utasítás
a Püspöki Konferenciáknak a más szemináriumokból vagy szerzetes
családokból származó növendékek szemináriumba való felvételéről.)
[37] Pastores dabo vobis, 42. c)
pont: AAS 84 (1992), 730.
A fordítás alapjául szolgáló mű:
Orientamenti per l’utilizzo delle competenze psicologiche
nell’ammissione e nella formazione dei candidati al sacerdozio
Citta del Vaticano 2008
Fordította: Szabó József
Olasz nyelvi lektor: Greutter Antalné
Lektorálta: Dr. Dolhai Lajos
© Szent István Társulat, 2009
ISBN 963 360 615 2 összkiadás ISBN 978 963 277 171 7
XXXVI. kötet
Szent István Társulat 1053 Budapest, Veres Pálné u. 24.
Felelős kiadó: Dr. Rózsa Huba alelnök
Felelős kiadóvezető: Farkas Olivér igazgató
|