|
Üzenet a hivatások 51. világnapjára Ferenc pápa Húsvét 4. vasárnapján
2014. május 11.
A hivatások tanúságtétel az igazságról
Kedves Testvéreim!
1. Az evangélium elmondja: »Jézus bejárt minden várost és falut...
Amikor látta a tömeget, megesett rajta a szíve, mert olyan volt,
mint pásztor nélkül a juhok: elcsigázott és kimerült. „Az aratnivaló
sok, de a munkás kevés” – mondta akkor tanítványainak. – „Kérjétek
hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratáshoz”« (Mt 9,35-38).
Meglepőek ezek a szavak, hiszen mindannyian tudjuk, hogy először
szántani, vetni kell, megművelni a földet, hogy amikor eljön az
ideje, aratni lehessen a bő termést. Jézus viszont kijelenti: „az
aratni való sok”. De ki dolgozott azért, hogy ilyen bőséges legyen a
termés? Csak egy válasz van: Isten. Egyértelmű, hogy a föld, amiről
Jézus beszél, az mi vagyunk, az emberiség. És a hatékony cselekvés,
melynek következménye a „sok termés”, az az Isten kegyelme, a Vele
való közösség (vö. Jn 15,5). Jézus kérése az Egyháztól tehát arra
vonatkozik, hogy növekedjen azok száma, akik Isten országát
szolgálják. Szent Pál, aki egyike volt „Isten munkatársainak”,
fáradhatatlanul tevékenykedett az evangélium és az Egyház ügyéért.
Az apostol azzal a tudatossággal emlékezteti a korintusi
keresztényeket, mint aki személyesen megtapasztalta, hogy Isten
üdvözítő akarata milyen kifürkészhetetlen, és hogy minden hivatás a
kegyelem kezdeményezéséből ered: „ti meg Isten szántóföldje” vagytok
(1Kor 3,9). Először tehát szívből rácsodálkozunk a bőséges termésre,
melyet egyedül Isten tud ajándékozni; ezután hála születik meg
bennünk azért a szeretetért, amely mindig megelőz minket; végül
pedig az imádás az általa véghezvitt mű miatt, amely szabad
beleegyezésünket kéri a vele és érte való cselekvésbe.
2. Sokszor imádkoztunk a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket, az
övéi vagyunk. Az ő népe vagyunk, és nyáj a legelőjén” (Zsolt 100,3);
vagy „az Úr kiválasztotta Jákobot, tulajdonába vette Izraelt” (Zsolt
135,4). Tehát Isten „tulajdonai”vagyunk: ez nem azt jelenti, hogy
birtokol, rabszolgává tesz, hanem egy erős köteléket jelent, amely
egyesít minket Istennel és egymással az örök szövetség szerint, mert
„irgalma örökké tart” (Zsolt 136). Például Jeremiás próféta
hivatásának elbeszélésében Isten emlékeztet, hogy Ő mindenki felett
folytonosan virraszt, hogy igéje megvalósuljon bennünk. A mandulafa
ággal szemlélteti ezt, mely elsőként virágzik tavasszal, hírül adva
az élet újjászületését (vö. Jer 1,11-12). Minden tőle származik és
az ő ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen, a jövő, de –
teszi hozzá bátorítólag az Apostol – „Ti azonban Krisztuséi vagytok,
Krisztus pedig az Istené (1Kor 3,23). Így magyarázza meg, hogyan
tartozunk Istenhez: az egyedüli és személyes kapcsolaton keresztül
Jézussal, amelyet a keresztség megadott nekünk az új életre való
újjászületésünk kezdetétől fogva. Krisztus az, aki igéjével
folytonosan arra hív minket, hogy belé helyezzük bizalmunkat
azáltal, hogy „teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes
erőnkből” (Mk 12,33) szeressük őt. Ezért minden hivatás – bár
sokféle útja létezik – azt kéri, hogy lépjünk ki önmagunkból, hogy
létünk középpontjául Krisztust és az evangéliumot tegyük. Akár a
házas életben, akár a szerzetesi és papi életben felül kell múlni
azokat a gondolkodás- és cselekvésmódokat, amelyek nincsenek
összhangban Isten akaratával. Ez a „kilépés (kivonulás) az Úr
imádásához és a testvérekben való szolgálatához vezet el minket”
(vö. beszéd a Szerzetesrendi Vezetők Nemzetközi Uniójához, 2013.
május 8.) Ezért mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy szívünkben
Krisztust imádjuk (vö. 1Pét 3,15), hogy megérintsen bennünket az Ige
magvában lévő kegyelem ösztönzése, amelynek növekednie kell bennünk
és a felebarát konkrét szolgálatává kell válnia. Nem kell félnünk:
az élet minden szakaszában Isten szenvedélyesen és gyakorlottan
törődik művével, melyet az ő keze alkotott. Sosem hagy el minket!
Szívén viseli a rólunk alkotott terve megvalósulását, mindazonáltal
egyetértésünkkel és együttműködésünkkel akarja ezt véghez vinni.
3. Jézus ma is itt él és mellettünk van a mindennapi életünk
különböző területein: a legkisebbekkel kezdve Ő mindannyiunkhoz
odalép, hogy meggyógyítsa minden betegségünket. Most azokhoz
fordulok, akik saját hivatásuk megértéséhez készségesen szeretnék
meghallani Krisztus hangját, amely ma újra szól az Egyházban. Arra
hívlak titeket, hogy hallgassátok és kövessétek Jézust, hagyjátok,
hogy szavai – melyek „lélek és élet” (Jn 6,63) – átformálják
bensőtöket. Mária, Jézus anyja és a mi édesanyánk, elismétli nekünk
is: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5). Jót fog tenni
mindannyiótoknak, ha bizalommal jártok egy közösségi utat: ez a
legjobb energiákat tudja felszabadítani bennetek és körülöttetek. A
hivatás egy gyümölcs, amely olyan földön érlelődik, melyet az egymás
szolgálatában kifejeződő kölcsönös szeretet művel meg a hiteles
egyházi élet összefüggésében. Egyetlen hivatás sem önmagától
születik, és nem is önmagáért él. A hivatás Isten szívéből ered, és
a hű nép jó földjében, a testvéri szeretetben hajt ki. Hiszen nem
azt mondta Jézus: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy a
tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn
13,35)?
4. Kedves Testvéreim! A „hétköznapi keresztény életnek ezt a ’magas
fokát’ élni” (vö. II. János Pál Novo millennio ineunte kezdetű
apostoli levele, 31.) olykor azt jelenti, hogy az árral szembe
megyünk, és akadályokba ütközünk rajtunk kívül és saját magunkban.
Jézus maga figyelmeztet: a szívekbe vetett jó magot, Isten igéjét, a
gonosz gyakran elrabolja, mert a szorongatás, a világi gondok s a
csalóka gazdagság elfojtják a tanítást (vö. Mt 13,19-22). Mindezek a
nehézségek elbátortalaníthatnak minket, és arra indíthatnak, hogy
látszólag kényelmesebb utakon magunkba zárkózzunk. A meghívottak
igazi öröme azonban abban a hitben és annak megtapasztalásában áll,
hogy Ő, az Úr hűséges, és Vele előre tudunk menni, tanítványaiként
tudunk élni, tanúságot tenni Isten szeretetéről és ki tudjuk tárni
szívünket nagy eszmék, nagy dolgok előtt. „Minket, keresztényeket az
Úr nem kicsiny dolgokra választott ki, menjetek mindig tovább a nagy
dolgok felé. Nagy eszmékre tegyétek fel életeteket!” (homília a
bérmálkozási szentmisén, 2013. április 28.). Püspökök, papok,
szerzetesek, keresztény közösségek és családok, tőletek azt kérem,
hogy a hivatáspasztorációt ebbe az irányba helyezzétek. Kísérjétek a
fiatalokat az életszentség útjain, amelyeken – mivel egészen
’személyreszabottak’ –, „az életszentség valódi pedagógiájára van
szükség, mely képes az egyes személyek saját ritmusához
alkalmazkodni. Ennek a pedagógiának magába kell építenie mindazt a
gazdagságot, melyet a személyes és csoportos segítségnyújtás
hagyományos formái, illetve azok az újabb formái tartalmaznak,
melyeket az Egyház által elismert különféle társulatok és mozgalmak
fogalmaztak meg” (vö. II. János Pál Novo millennio ineunte kezdetű
apostoli levele, 31.)
Készítsük elő tehát szívünket úgy, hogy az „jó föld” legyen: így
hallgassa, így fogadja be az igét, és így hozzon majd gyümölcsöt.
Minél inkább egyesülni tudunk Jézussal az imádságon, a Szentíráson
keresztül, az Egyházban kiszolgáltatott és megélt szentségek által,
a megélt testvériség által, annál nagyobb lesz bennünk az öröm, hogy
együttműködünk Istennel az irgalom, az igazság, az igazságosság és a
béke országának szolgálatában. És a termés bőséges lesz, arányosan
azzal a kegyelemmel, amit készséges nyitottsággal tudtunk magunkba
fogadni. Ezt kívánva és kérve, hogy imádkozzatok értem, szívből adom
mindnyájatokra apostoli áldásomat.
Vatikán, 2014. január 15.
Ferenc pápa
|
|
|
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Jn 6,60-69
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|