Üzenet a betegek 24. világnapjára Ferenc pápa
Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy Mária tette:
„Tegyetek meg mindent, amit csak mond”.
2016. február 11.
Kedves Testvérek!
A betegek 24. világnapja lehetővé teszi számomra, hogy különösen
közel kerüljek hozzátok, kedves beteg embertársaim, valamint
azokhoz is, akik ápolnak benneteket.
Miután erről a napról a Szentföldön ünnepélyes keretek között
emlékeznek majd meg, ebben az évben azt javaslom, hogy a kánai
menyegző evangéliumi történetéről elmélkedjünk (Jn 2,1-11), ahol
Jézus az édesanyja közbenjárására vitte végbe első csodáját. A
kiválasztott téma: Bízzuk magunkat az irgalmas Jézusra, ahogy
Mária tette: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5), jól
illeszkedik az Irgalom Rendkívüli Jubileumi Szentéve kereteihez
is. A világnap központi, eucharisztikus megünneplésére 2016.
február 11-én, a lourdes-i Szűz Mária liturgikus emléknapján kerül
sor, éppen Názáretben, ahol „az Ige testté lett, és közöttünk élt”
(Jn 1,14). Jézus Názáretben kezdte megváltó küldetését azáltal,
hogy Izajás próféta szavait magára vonatkoztatta, amint arról
Lukács evangélista tudósít: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent
fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy
hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy
szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr
kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18-19).
A betegség, főleg, ha súlyos, mindig krízist okoz az ember
életében, és mélyre hatoló kérdéseket vet fel. Az első percben
gyakran lázadunk: miért éppen velem történt ez meg? Talán
elkeseredünk, arra gondolunk, hogy mindennek vége, már semminek
nincs értelme.
Ezek a helyzetek egyrészt Istenbe vetett hitünk próbáját
jelentik, ugyanakkor megmutatkozhat számunkra a hit pozitív ereje
is. Nem mintha eltüntetné a betegséget, a fájdalmat, vagy a
belőlük fakadó kérdéseket; hanem mert megadja a kulcsot ahhoz,
hogy felfedezzük annak mélyebb értelmét, amit megélünk; a kulcsot,
amely segít meglátni, hogy a betegség hogyan válhat a Jézushoz
való szorosabb kötődés útjává, aki mellettünk lépked, keresztet
hordozva. És ezt a kulcsot az édesanyjától, Máriától kapjuk meg,
aki jól ismeri már ezt az utat.
A kánai menyegzőn Mária az aggódó asszony, aki észreveszi az ifjú
pár számára oly fontos dolgot: elfogyott a bor, az ünnep
vidámságának szimbóluma. Mária felfedezi a bajt, bizonyos
értelemben a magáénak érezve azt, és tapintatosan, gyorsan
cselekszik. Nem csak szemlélő marad, még kevésbé késlekedik azzal,
hogy ítéletet alkot, hanem Jézushoz fordul, és elé tárja a
problémát úgy, ahogy van: „Nincs több boruk” (Jn 2,3). És amikor
Jézus a tudomására hozza, hogy még nem jött el megnyilatkozásának
ideje, (Jn 2,4), így szól a szolgákhoz: „Tegyetek meg mindent,
amit csak mond!” (Jn 2,5). És Jézus ekkor csodát tesz, nagy
mennyiségű vizet borrá változtatva, amely azonnal a legjobb bornak
bizonyul az ünnepségen. Milyen tanítást kaphatunk a kánai menyegző
misztériumából a Betegek Világnapjára?
A kánai menyegző az egyház képe: a középpontjában ott van az
irgalmas Jézus, aki csodát tesz, körülötte vannak a tanítványok,
az új közösség első tagjai, és Jézus és a tanítványai mellett ott
van Mária, a gondoskodó és imádkozó anya. Mária részt vesz az
egyszerű emberek örömében, és megsokszorozza azt; közbenjár Fiánál
az ifjú pár és minden vendég érdekében. És Jézus nem utasította
vissza édesanyja kérését. Milyen nagy reménységet ad ez a tény
mindannyiunk számára! Van egy édesanyánk, akinek a tekintete éber
és jóságos, mint a Fiáé; anyai szíve irgalommal teli, mint az övé,
segíteni akaró kezei, mint Jézus kezei, amelyekkel az éhezőknek
kenyeret tört, a betegeket megérintette és meggyógyította. Mindez
bizalommal tölt el, és megnyit minket Krisztus kegyelme és irgalma
felé. Mária közbenjárásán keresztül megtapasztaljuk a vigaszt,
amelyért Pál apostol áldást mond Istennek: „Áldott legyen az
Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden
vigasztalás Istene! Ő megvigasztal minket minden szomorúságunkban,
hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik szomorúak, azt a
vigasztalást nyújtva nekik, amelyet ő nyújt nekünk. Amilyen bőven
kijut nekünk Krisztus szenvedéseiből, olyan bőven lesz részünk
Krisztus révén a vigasztalásban is” (2Kor 1,3-5). Mária a
„megvigasztalt” anya, aki vigaszt nyújt gyermekeinek.
Kánában kirajzolódnak Jézusnak és az ő küldetésének
megkülönböztető jegyei: ő az, aki segít a bajban levőnek, a
szükséget szenvedőnek. És valóban, messiási szolgálatában sokakat
meggyógyít bajából, betegségéből, megszabadít a gonosz lelkektől,
visszaadja a vakok látását, a sántákat járni tanítja, a
leprásoknak visszaadja az egészségüket és a méltóságukat,
feltámasztja a halottakat, és a szegényeknek hirdeti az
evangéliumot (vö. Lk 7,21-22). És Mária kérése, amelyet a
Szentlélek sugallt anyai szívének az esküvői ünnepségen, felfedte
Jézus messiási hatalmán túl irgalmasságát is.
Mária gondoskodásában Isten gyengédsége tükröződik vissza. És
ugyanez a gyengédség van jelen oly sok ember életében, akik a
betegeknek szentelve magukat képesek a szükségleteikre
odafigyelni, még a legrejtettebbekre is, mert szeretettel
tekintenek rájuk. Hányszor fordul elő, hogy egy anya a beteg fia
ágyánál, vagy egy idős szülőjét ápoló fiú, egy nagymama vagy
nagypapa mellett álló unoka a Szűzanya kezébe teszi le
könyörgéseit. Szeretteink számára, akik a betegség miatt
szenvednek, elsősorban az egészséget kérjük. Maga Jézus is
megmutatta Isten országának jelenvaló voltát a gyógyításain
keresztül: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és
láttok: Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak,
süketek hallanak, halottak feltámadnak” (Mt 11,4-5). De a hittel
teli szeretet által a fizikai egészségen túl valami nagyobbat
kérünk számukra: a békét, az élet derűjét, amely szívből fakad és
Isten ajándéka, a Szentlélek gyümölcse, amit az Atya sohasem tagad
meg azoktól, akik bizalommal kérik tőle.
A kánai jelenetben Jézuson és Édesanyján kívül ott vannak azok
is, akiket „szolgáknak” hívnak, akiket Mária így utasít: „Tegyetek
meg mindent, amit csak mond” (Jn 2,5). Természetesen a csoda Jézus
cselekedetéből fakad; azonban ő emberi segítséget is szeretne
igénybe venni a csoda beteljesüléséhez. Megtehette volna, hogy a
bor közvetlenül megjelenjen a korsókban. De ő számít az emberi
együttműködésre, és megkéri a szolgákat, hogy töltsék meg a
korsókat vízzel. Milyen értékes és tetsző dolog Isten szemében az,
ha másokat szolgálunk! Ez minden más dolognál hasonlatosabbá tesz
minket Jézushoz, aki „nem azért jött, hogy szolgáljanak neki,
hanem hogy ő szolgáljon” (Mk 10,45). Ezek a névtelen személyek az
evangéliumban oly sok mindenre tanítanak minket. Nem egyszerűen
csak engedelmeskednek, hanem nagylelkűen engedelmeskednek:
színültig megtöltötték a korsókat (vö. Jn 2,7). Bíznak az
Édesanyában, azonnal és jól elvégzik, amit kér tőlük, panaszkodás
és számítgatás nélkül.
A Betegek Világnapja alkalmából kérhetjük az irgalmas Jézustól,
Mária közbenjárásával, aki az ő anyja és a mi anyánk, hogy adja
meg mindnyájunknak a szükséget szenvedők, és konkrétan a beteg
testvéreink szolgálata iránti készséget. Olykor ez a szolgálat
nehéz és fárasztó lehet, de biztosak vagyunk abban, hogy az Úr nem
mulasztja el, hogy emberi erőfeszítéseinket valami istenivé
alakítsa. Mi is lehetünk kezek, karok, szívek, amelyek segítenek
Istennek, hogy a gyakran rejtett csodáit véghezvigye. Mi is, akár
egészségesen, akár betegen, felajánlhatjuk erőfeszítéseinket és
szenvedéseinket, mint ahogy a kánai menyegzőn az a víz megtöltötte
a korsókat, majd a legjobb borrá változott. A szenvedőknek
nyújtott tapintatos segítséggel, vagy együtt élve a betegséggel,
vállunkra vesszük mindennapi keresztünket, és követjük a Mestert
(vö. Lk 9,23); és még ha a szenvedéssel való találkozás mindig
misztérium marad is, Jézus segít felfedezni az értelmét.
Ha tudjuk követni Mária szavát, aki hozzánk is szól: „Tegyetek
meg mindent, amit csak mond”, Jézus minden alkalommal át fogja
változtatni életünk vizét értékes borrá. Így, a mostani Betegek
Világnapja, amelyről ünnepélyesen emlékeznek meg a Szentföldön,
segíti megvalósítani azt a kívánságot, amelyet az Irgalom
Rendkívüli Jubileumi Szentévére felszólító bullában fogalmaztam
meg: „Ez az irgalmasságban átélt Jubileumi Esztendő segítse elő a
találkozást ezekkel a vallásokkal [a zsidósággal és az iszlámmal]
és a többi nemes vallási hagyománnyal; tegyen nyitottabbá
bennünket a párbeszédre, hogy jobban megismerjük és megértsük
egymást; szabadítson meg az elzárkózás és a megvetés minden
formájától, továbbá űzzön el minden erőszakot és
megkülönböztetést” (Misericordiae Vultus, 23). Minden
kórház és gyógyító intézmény látható jellé válhat, a találkozás és
a béke kultúráját előmozdító hellyé, ahol a betegség és a
szenvedés megtapasztalása, mint ahogy a szakszerű és testvéri
segítségnyújtás is, hozzájárulnak minden korlát és megosztottság
legyőzéséhez.
Mindehhez példaként szolgál az elmúlt év májusában szentté
avatott két szerzetesnővér: szent Marie Alphonsine Danil Ghattas
és a keresztre feszített Jézusról nevezett szent Mariam Baouardy,
akik mindketten a Szentföld szülöttei. Az előbbi a szelídségről és
az egységről adott példát, világosan megmutatta, milyen fontos,
hogy felelősséget kell vállalnunk egymásért, és egymást szolgálva
kell élnünk. A második, alázatos és írástudatlan szent, a
Szentléleknek engedelmeskedve, a muzulmán világgal való találkozás
eszközévé vált.
Mindazoknak, akik a betegeket és szenvedőket szolgálják, azt
kívánom, hogy töltse el őket Mária lelke, aki az irgalmasság
anyja. „Tekintetének édessége kísérjen bennünket a Szentévben,
hogy valamennyien fölfedezhessük Isten gyöngédségének örömét” (uo.
24), és hordozzuk ezt a szívünkben és a cselekedeteinkben. A
Szűzanya közbenjárására bízzuk szenvedéseinket és aggodalmainkat,
az örömökkel és vigasztalásokkal együtt, és hozzá fordulunk
imánkkal, hogy tekintsen ránk irgalmas szemeivel, különösen a
fájdalom óráiban, és tegyen minket méltóvá arra, hogy
szemlélhessük az irgalom arcát, a Fiát, Jézus Krisztust, most és
mindörökké.
A mindnyájatokért mondott könyörgést apostoli áldásommal kísérem.
Vatikán, 2015. szeptember 15-én,
a Fájdalmas Anya ünnepén
FERENC
|