|
Üzenet a 31. ifjúsági világnapra Ferenc pápa
„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt
5,7)
2016. március 20. virágvasárnap
Kedves fiatalok!
Elértünk a Krakkóba vezető zarándokutunk utolsó szakaszához, ahol
majd együtt ünnepeljük jövő év júliusában a XXXI. Ifjúsági
Világnapot. Hosszú, elkötelezettséget igénylő utunkon Jézus szavai
vezetnek bennünket, amelyeket a Hegyi beszédből idézünk. 2014-ben
kezdtük meg ezt az utat, amikor az első boldogságról elmélkedtünk:
„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa” (Mt
5,3). 2015-re ezt a témát választottuk: „Boldogok a tiszta
szívűek, mert meglátják az Istent” (Mt 5,8). Az előttünk
álló esztendőben ezekből a szavakból merítünk ihletet: „Boldogok az
irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak” (Mt 5,7).
1. Az Irgalmasság Szentéve (jubileuma)
Ezzel a témával a krakkói Ifjúsági Világnap (Világtalálkozó)
illeszkedik az Irgalmasság Szentévébe és annak legfőbb ifjúsági
programjává válik. Nem ez az első alkalom, hogy a fiatalok
nemzetközi találkozója egy szentévre esik. Valóban: Szent II. János
Pál éppen a Megváltás Szentévében (1983/84) hívta először egybe a
fiatalokat az egész világról Virágvasárnapra. Azután a 2000. év Nagy
Jubileumi Szentévében gyűlt egybe több mint kétmillió fiatal
körülbelül 165 országból Rómában a XV. Ifjúsági Világnapra. Ahogyan
az előző két alkalommal is történt, bizonyos vagyok benne, hogy a
krakkói Ifjúsági Világtalálkozó is a mostani szentév egyik
kiemelkedő eseménye lesz!
Közületek néhányan talán felteszik a kérdést, mi is ez a szentév
(jubileum), amit az Egyház ünnepel? A Leviták könyvének 25. fejezete
segít megértenünk, mit jelentett a „jubileum” a zsidó nép számára. A
zsidók minden ötvenedik évben megfújták a kürtöt (jobel),
amely felszólította őket (jobil), hogy tartsanak szentévet, a
kiengesztelődés (jobal) időszakaként mindenki számára. Ebben
az esztendőben helyre kellett állítaniuk jó kapcsolatukat Istennel,
a felebarátaikkal és a teremtett világgal, az önzetlenségre alapozva
mindezt. Ezért ilyenkor többek között elengedték az adósok
tartozását, különleges segítséget nyújtottak a nyomorgó embereknek,
igyekeztek javítani az emberek közötti kapcsolatokon és
felszabadították a rabszolgákat.
Jézus Krisztus azért jött, hogy meghirdesse és elhozza az Úr
kegyelmének végleges időszakát, hogy elhozza a jó hírt a
szegényeknek, a szabadulást a foglyoknak, a látást a vakoknak és a
szabadságot az elnyomottaknak (vö. Lk 4,18-19). Benne, és
különösen az ő húsvéti misztériumában teljesedik be a jubileum
legmélyebb értelme. Amikor Jézus Krisztus nevében jubileumi
szentévet hirdet az Egyház, mindnyájan arra kapunk meghívást, hogy
átéljük a kegyelem rendkívüli időszakát. Az Egyháznak az a feladata,
hogy bőven adja jelét Isten jelenlétének és közelségének és
felébressze az emberek szívében a képességet, hogy a lényegre
tekintsenek. Az Irgalom Szentéve különösen is „az az időszak az
Egyház számára, amelyben újra fel kell fedeznie annak a küldetésnek
a jelentését, amit rábízott az Úr Húsvét napján: hogy az Atya
irgalmának eszköze legyen” (Homília az Isteni Irgalmasság
vasárnapjának első vesperásán, 2015. április 11).
2. Irgalmasok mint az Atya
Az idei rendkívüli jubileumi szentév mottója: „Legyetek
irgalmasok mint az Atya” (vö. Misericordiae Vultus, 13), és
ezzel összhangban van a most következő Ifjúsági Világnap témája is.
Igyekezzünk tehát jobban megérteni, mit is jelent az isteni
irgalmasság.
Az Ószövetség az irgalomról szólva különböző kifejezéseket használ,
legfőképpen ezt a kettőt: hesed és rahamim. Az
első, ha Istenre vonatkoztatjuk, az ő fáradhatatlan hűségét jelöli a
Szövetséghez, amelyet népével kötött, akiket szeret és akiknek
örökké megbocsát. A második szót, a rahamim-ot úgy
fordíthatjuk le, mint „zsigerek”, különösképpen is az anyaméhre
utalva ezzel, amely azt jelzi, hogy Isten szeretete népe iránt az
édesanya gyermeke iránti szeretetéhez hasonlít. Így beszél erről
Izajás próféta: „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És
megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az
megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad” (Iz 49,15).
Az ilyen fajta szeretetből az következik, hogy a másik ember számára
teret adok önmagamban, s együtt érzek, együtt szenvedek és együtt
örülök felebarátommal.
Az irgalom bibliai fogalmába beletartozik a hűséges, önzetlen és
megbocsátásra kész szeretet konkrétsága. Ozeás próféta könyvének e
részletében gyönyörű példáját kapjuk Isten szeretetének, amelyet az
édesapa fia iránti szeretetéhez hasonlít: „Gyermek volt még Izrael,
amikor megszerettem, Egyiptomból hívtam meg a fiamat. De minél
jobban hívtam őket, annál inkább eltávolodtak tőlem […] Pedig én
tanítottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam; mégsem ismerték
el, hogy a gondjukat viseltem. Puha kötelékekkel vonzottam őket, a
szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli
a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,1-4).
A gyermek hibás magatartása ellenére, amely büntetést érdemelne, az
apa szeretete hűséges, és mindig megbocsát bűnét megbánó
gyermekének. Amint látjuk, az irgalmasságba mindig beletartozik a
megbocsátás; ez „nem elvont elképzelés, hanem konkrét valóság,
amellyel Isten megmutatja szeretetét, amely az édesapa és az
édesanya szeretetéhez hasonlít, amikor lelkük legmélyéig meghatja
őket gyermekük. […] Úgy tör elő a bensőnkből, mint mély, természetes
gyengédség és együttérzés, elnézés és megbocsátás” (Misericordiae
Vultus, 6).
Az Újszövetség úgy beszél az isteni irgalomról (eleósz), mint
ami összefoglalja Jézusnak az Atya nevében végzett működését a
világban (vö. Mt 9,13). Urunk irgalma főképpen akkor
nyilvánul meg, amikor lehajol az emberi nyomorúsághoz és megmutatja
együttérzését annak, akinek szüksége van megértésre, gyógyulásra és
megbocsátásra. Jézusban minden az irgalomról szól. Sőt, ő maga az
irgalom.
Lukács evangéliumának 15. fejezetében találjuk meg az irgalmasság
három példabeszédét: az elveszett bárányról, az elveszett pénzről és
azt, amelyet úgy ismerünk, mint a „tékozló fiúról” szólót. E
példabeszédekben szembeötlő Isten öröme, az az öröm, amelyet ő akkor
érez, amikor megtalál egy bűnöst és megbocsát neki. Igen, Isten
öröme a megbocsátás! Ebben áll az egész Evangélium lényege. „Mi
mindnyájan elveszett bárány, elveszett pénz vagyunk, mind az a fiú
vagyunk, aki eltékozolta saját szabadságát, mert hamis bálványokat,
boldogsággal kecsegtető elképzeléseket követett, és mindent
elvesztett. Ám Isten nem feledkezik meg rólunk, az Atya soha nem
hagy el bennünket. Ő türelmes atya, aki mindig vár ránk!
Tiszteletben tartja a szabadságunkat, de mindig hűséges marad. És
amikor visszatérünk hozzá, fiaiként fogad bennünket házában, mivel
soha nem szűnik meg egy pillanatra sem várni és szeretni bennünket.
És szíve örül minden egyes hazatérő gyermekének. Ünnepel, mivel
örvendezik. Isten örül, amikor közülünk, bűnösök közül valaki elmegy
hozzá és bocsánatát kéri” (Úrangyala imádság, 2013. szeptember 15).
Isten irgalma kézzelfogható, és mindnyájan arra vagyunk hivatottak,
hogy személyesen megtapasztalhatjuk. Amikor tizenhét éves voltam,
egy napon, amikor éppen a barátaimmal készültem elmenni valahova,
úgy döntöttem, hogy előbb betérek a templomba. Ott találtam egy
papot, aki különös bizalmat ébresztett bennem, és vágyat éreztem rá,
hogy megnyissam a szívemet egy szentgyónásban. Az a találkozás
megváltoztatta az életemet! Felfedeztem, hogy amikor alázattal és
őszintén megnyitjuk a szívünket, nagyon kézzelfogható módon tudjuk
megtapasztalni Isten irgalmát. Biztos voltam benne, hogy ennek a
papnak a személyében Isten már ott várt rám, még mielőtt megtettem
volna az első lépést, hogy bemenjek a templomba. Mi keressük őt, ám
ő mindig megelőz bennünket, mindig keres és elsőként ő talál ránk.
Talán van olyan köztetek, akinek valamilyen teher van a lelkén: ezt
követtem el, azt követtem el… Ne féljetek! Ő vár rátok! Ő édesapa:
mindig vár ránk! Milyen szép a szentgyónásban átérezni az Atya
irgalmas ölelését, felfedezni, hogy a gyóntatószék az irgalmasság
helye, s engedni, hogy megérintsen az Úr irgalmas szeretete, amely
mindig megbocsát nekünk!
És te, kedves fiatal, érezted-e már, hogy megpihen rajtad a végtelen
szeretetnek ez a pillantása, amely a bűneiden, korlátaidon,
bukásaidon túl továbbra is bízik benned és reménnyel tekint a
létedre? Tudatában vagy-e annak, hogy milyen értéket képviselsz
annak az Istennek a szemében, aki szeretetében mindenét neked adta?
Ahogyan Szent Pál magyarázza: „Isten azonban azzal tesz tanúságot
irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még
bűnösök voltunk” (Róm 5,8). De átérezzük-e valóban ezeknek a
szavaknak az erejét?
Tudom, mennyire kedves számotokra a Ifjúsági Világnap keresztje,
amelyet Szent II. János Pál pápa adott nektek, s amely 1984 óta
elkíséri a találkozókat. Mennyi változás, hány igazi és valódi
megtérés ment végbe sok-sok fiatal életében, amikor találkoztak
ezzel az egyszerű kereszttel! Talán feltettétek magatokban a
kérdést: honnan származik ennek a keresztnek a különleges ereje? Itt
van tehát a válasz: a kereszt Isten irgalmának legékesszólóbb jele.
Arról tanúskodik, hogy Isten emberek iránti szeretetének mértéke a
mérték nélküli szeretet! A keresztben megérinthetjük Isten irgalmát
és engedhetjük, hogy Isten irgalma megérintsen minket! Szeretnék itt
emlékeztetni arra a két gonosztevőre, akiket Jézussal egyszerre
feszítettek keresztre: egyikük gőgös, nem ismeri el bűnösségét és
kineveti az Urat. A másik azonban beismeri, hogy téves úton járt és
ezekkel a szavakkal fordul az Úrhoz: „Jézus, emlékezzél meg rólam
országodban”. Jézus végtelen irgalommal pillant rá és így válaszol:
„Még ma velem leszel a Paradicsomban” (vö. Lk 23,32.39-43).
Vajon a kettő közül melyikkel azonosulunk? A gőgös latorral, aki nem
ismeri be vétkeit? Vagy a másikkal, aki elismeri, hogy szüksége van
az isteni irgalomra, és teljes szívével kéri azt? Az Úrban, aki a
kereszten életét adta értünk, mindig megtaláljuk azt a feltétel
nélküli szeretetet, amely az életünkben meglátja a jót és mindig
lehetőséget ad rá, hogy újrakezdjünk.
3. Különleges örömünk, hogy az Isten irgalmának eszközei lehetünk
Isten Igéje azt tanítja számunkra, hogy „ Nagyobb boldogság adni,
mint kapni” (ApCsel 20,35). Az ötödik boldogság éppen ezért
az irgalmasokat nevezi boldognak. Tudjuk, hogy elsőként Isten
szeretett bennünket. De valóban akkor leszünk boldogok, ha belépünk
az adás, az önzetlen szeretet isteni logikájába, ha felfedezzük,
hogy Isten azért szeretett minket végtelenül, hogy mi is képesek
legyünk úgy szeretni, mint ő, mérték nélkül. Ahogy Szent János
mondja: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől
van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki
nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. […] A
szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő
szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.
Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell
egymást” (1Jn 4,7-11).
Miután nagyon röviden összefoglaltam számotokra, hogy az Úr hogyan
gyakorolja irgalmát irányunkban, most arról szeretnék nektek szólni,
hogy konkrétan mi is eszközei lehetünk ennek az irgalmasságnak
felebarátaink felé.
Boldog Piergiorgio Frassati példája jut eszembe. Ő mondta: „Jézus
minden reggel meglátogat engem a szentáldozásban, és én ezt a tőlem
kitelő egyszerű módon, a szegények meglátogatásával viszonzom”.
Piergiorgio olyan fiatalember volt, aki megértette, mit jelent, ha
valakinek irgalmas és érzékeny a szíve a szükséget szenvedők iránt.
Sokkal többet adott nekik, mint pusztán anyagi javakat: önmagát
adta, időt, szavakat, meghallgatást ajándékozott nekik. Nagy
tapintattal szolgálta a szegényeket, soha nem állította magát
előtérbe. Valóban megélte az Evangéliumot, amely így fogalmaz: „ …
úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. Így
alamizsnád titokban marad” (Mt 6,3-4). Gondoljatok bele,
hogy néhány nappal a halála előtt, már súlyos betegen adott
utasítást, hogyan segítsék szegény barátait. A temetésén a
családtagjai és a barátai nagyon meglepődtek látván, hogy mennyi
számukra ismeretlen szegény ember jött el, akiket a fiatal
Piergiorgio segített.
Mindig szeretem a nyolc boldogság mellé odahelyezni Máté
evangéliumának 25. fejezetét, ahol Jézus az irgalmasság
cselekedeteiről beszél, és azt mondja, hogy ezek alapján fognak
ítéletet mondani rólunk. Arra hívlak hát benneteket, hogy fedezzétek
fel újra az irgalmasság testi cselekedeteit: enni adni az éhezőknek,
inni adni a szomjazóknak, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni az
idegeneket, ápolni a betegeket, meglátogatni a foglyokat, eltemetni
a halottakat. És ne feledkezzünk meg az irgalmasság lelki
cselekedeteiről sem: tanácsot adni a kételkedőknek, tanítani a
tudatlanokat, inteni a bűnösöket, vigasztalni a szomorúakat,
megbocsátani a bántásokat, türelmesen elviselni a kellemetlen
személyeket, imádkozni Istenhez az élőkért és a holtakért. Amint
látjátok, az irgalmasság nem „jótékonykodás” és nem puszta
szentimentalizmus. Itt lehet lemérni, mennyire vagyunk Jézus hiteles
tanítványai, itt mutatkozik meg szavahihetőségünk, mint a mai világ
keresztényeié.
Nektek, kedves fiatalok, akik nagyon konkrétak tudtok lenni, azt
javaslom, hogy 2016 első hét hónapjában mindig válasszatok
egyet-egyet az irgalmasság testi és lelki cselekedetei közül, amit
abban a hónapban gyakorolni fogtok. Merítsetek ehhez ihletet szent
Fausztina nővér imájából, aki korunkban az Isteni Irgalmasság valódi
apostola volt:
„Segíts, Uram,
[…] hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy sohase gyanakodjak, s
ne ítéljek külső látszat alapján, hanem lássam meg azt, ami
felebarátaim lelkében szép, és legyek segítségükre;
[…] hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek mindig
felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek közömbösek
szenvedéseik és panaszaik hallatán;
[…] hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase szóljak
felebarátaimról lenézően, s negatívan, de mindenki számára legyen
vigasztaló és megbocsátó szavam;
[…] hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jó
cselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz,
fáradságos munkákat magamra vállaljam;
[…] hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek
mindig felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és
fáradtságomat;
[…] hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt érezzek
felebarátaim minden szenvedésével.” (Napló, 163).
Az Isteni Irgalmasság üzenete tehát nagyon konkrét életprogramot
jelent, amely igényes, mert cselekvésre ösztönöz. Az irgalmasság
cselekedetei közül az egyik legnyilvánvalóbb, de talán a legnehezebb
végbevinni, a megbocsátás a minket megbántóknak, megsértőknek,
azoknak, akiket ellenségként tartunk számon. „Gyakran milyen
nehéznek tűnik a megbocsátás! Ám mégis ez az a gyönge kezünkbe
adott eszköz, amely nélkülözhetetlen a szív derűjének eléréséhez.
A bosszú, a düh, az erőszak és a megtorlás elvetése a boldog élet
elengedhetetlen feltétele.” (Misericordiae Vultus, 9).
Sok olyan fiatallal találkozom, akik azt állítják: elegük van ebből
az annyira megosztott világból, ahol folyton összecsapnak az
ellenkező párton állók, háborúk dúlnak, s még olyan is létezik, aki
a saját vallását arra használja, hogy igazolja az erőszakot. Kérnünk
kell az Úrtól, hogy adja meg a kegyelmet: hadd legyünk irgalmasok
azok iránt, akik rosszat tesznek velünk. Ahogyan Jézus is imádkozott
a kereszten azokért, akik keresztre feszítették: „Atyám, bocsáss meg
nekik, hisz nem tudják, mit tesznek” (Lk 23,34). Az egyetlen
út, amely legyőzi a rosszat, az irgalom útja. Az igazságosság
szükséges, ám egymagában nem elegendő. Az igazságosságnak és az
irgalomnak együtt kell járnia. Nagyon szeretném, hogy szívünk
mélyéről fakadó imáink kórusban egybeforrjanak és így kérjük, hogy
az Úr könyörüljön meg rajtunk és az egész világon!
4. Krakkó vár bennünket!
Már csak néhány hónap van hátra addig, amíg találkozni fogunk
Lengyelországban. Krakkó, Szent II. János Pál pápa és Szent Faustina
Kowalska városa tárt karokkal és szívekkel vár bennünket. Azt
hiszem, hogy az isteni gondviselés vezetett bennünket, hogy az
irgalmasság szentévében az Ifjúsági Világtalálkozót éppen ott
ünnepelhessük, ahol az isteni irgalmasság két nagy apostola élt. II.
János Pál felismerte, hogy ez az irgalmasság kora: pápasága elején
adta ki a Dives in Misericordia című enciklikát. 2000-ben, a
jubileumi szentévben avatta szentté Fausztina nővért és ekkor
vezette be az Isteni Irgalmasság ünnepét Húsvét második vasárnapján.
És 2002-ben személyesen ő nyitotta meg Krakkóban az Irgalmas Jézus
bazilikát, az Isteni Irgalmasságnak ajánlva a világot abban a
reményben, hogy ez az üzenet elér a Föld minden lakójához és
reménnyel tölti el szívüket: „Isten kegyelmének ezt a szikráját meg
kell gyújtanunk. Tovább kell adnunk az egész földnek az irgalmasság
lángját. Isten irgalmasságában a világ meg fogja találni a békét és
az ember a boldogságot!” (Homília az Isteni Irgalmasság
bazilikájának megnyitásakor Krakkóban, 2002. augusztus 17).
Kedves fiatalok, az irgalmas Jézus, amelyet a neki szentelt krakkói
bazilikában lévő képmásában tisztel Isten népe, vár benneteket. Ő
bízik bennetek és számít rátok. Rengeteg fontos mondanivalója van a
számotokra… Ne féljetek szemébe nézni, amely tele van irántatok
végtelen szeretettel és engedjétek, hogy elérjen benneteket irgalmas
pillantása, amely kész megbocsátani minden vétketeket. Ez a tekintet
képes megváltoztatni az életeteket és meggyógyítani lelketek sebeit.
Ez a tekintet betölti a mély vágyat, amely fiatal szívetekben lakik
a szeretet, a béke, az öröm és a valódi boldogság iránt. Gyertek
hozzá és ne féljetek! Gyertek és mondjátok el neki szívetek
mélyéről: „Jézusom, bízom benned!” Engedjétek, hogy megérintsen
benneteket végtelen irgalma, hogy ti magatok is az irgalmasság
apostolaivá válhassatok tetteitek, szavaitok és imádságotok révén,
ebben az önzés, gyűlölet és megannyi kétségbeesés által sebzett
világban.
Vigyétek el Krisztus irgalmas szeretetének tüzét, amiről Szent II.
János Pál pápa beszélt, mindennapos életetek helyszíneire a világ
végső határáig. Ebben a misszióban elkísérlek benneteket
jókívánságaimmal és imádságommal, s mindnyájatokat Szűz Máriára, az
Irgalmasság Anyjára bízlak. A krakkói Ifjúsági Világnapra
(Világtalálkozóra) való lelki felkészülés ezen utolsó szakaszában
szívből megáldalak benneteket.
Vatikán, 2015. augusztus 15.
Szűz Mária Mennybevételének ünnepén
FERENC
|
|
|
Amit hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondta nekem. Jn 12,44-50
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|