|
Körlevél a „Hit éve” megnyitójára Kedves Testvérek!
Szentatyánk, XVI. Benedek pápa meghirdette a Hit évét, amely 2012.
október 11-től 2013. november 24-ig, Krisztus Király ünnepéig tart.
50 évvel ezelőtt, 1962. október 11-én nyitotta meg ugyanis Boldog
XXIII. János pápa a II. Vatikáni Zsinatot. Ez a nap akkor Szűz Mária
Istenanyaságának ünnepe volt. Ehhez a dátumhoz kapcsolódik egy másik
fontos esemény, amelyre a Szentatya hivatkozik. Boldog II. János Pál
pápa 20 évvel ezelőtt adta ki a „Katolikus Egyház Katekizmusát”,
mint a II. Vatikáni Zsinat egyik gyümölcsét, „hogy a hit szépségét
és erejét minden hívőnek bemutassa” (Porta fidei, 4).
Mit szeretne elérni a Szentatya a Hit évével? „A hit kapuja” kezdetű
apostoli levelében írja, hogy „Újra fel kell fedeznünk a hit útját,
hogy egyre világosabban meg tudjuk mutatni a Krisztussal való
találkozás örömét és mindig megújuló életerejét” (Porta fidei, 2).
Ugyanis – ahogy írja – „nem fogadhatjuk el, hogy a só ízét veszítse,
sem azt, hogy véka alá rejtsük a világosságot” (Porta fidei, 3).
A kereszténységet ma sajnos a hagyományosan keresztény országokban
is sokan csak szociális, kulturális vagy politikai szempontból
tekintik, és legfeljebb szép szokást látnak benne. A kereszténység
hajnalán, Szent Pál korában a vallást az akkori pogány gondolkodók
is szokásnak tartották, és ezzel elősegítették a pogány vallások
megszűnését, mert életet, hitet nem lehet tartósan szokásra építeni,
hanem csak az igazságra. A Szentatya, XVI. Benedek pápa az 1967-ben,
teológus professzorként írt, „Bevezetés a keresztény hit világába”
című könyvében hivatkozott Tertullianusra, a második-harmadik
században élt teológusra, aki szerint: „Krisztus igazságnak, nem
pedig szokásnak nevezte magát.” Ezzel valóságos forradalom történt a
hit világában: a kereszténység ugyanis nem szokásra építette a
hitét, hanem az igazságra: Krisztusra. A keresztény vértanúk sem egy
szokásért adták oda az életüket, hanem az Igazságért: Krisztusért. A
mi hitünk is csak Krisztusra, az Igazságra épülhet, és csak a vele
való élő kapcsolat adhatja meg azt a szívbéli örömet, amit sugározni
tudunk a világban. De hogy a hit örömét sugározni tudjuk, először
nekünk kell megújulni hitünkben.
A Szentatya októberre összehívta Rómába a Püspöki Szinódust,
amelynek a témája: „Az új evangelizáció a keresztény hit továbbadása
érdekében”. A világ összes Püspöki Konferenciájának küldöttei a
Szentlélek megvilágosító kegyelmét kérve vitatják meg az evangélium
hirdetésének mai kihívásait. Tapasztaljuk ugyanis, hogy olyan népek
körében is, ahol hosszú évszázadok vagy akár ezer év óta is jelen
van a Katolikus Egyház, sokan vagy hitetlenek, vagy egyáltalán nem
tudnak semmit Jézus Krisztusról. Talán könnyebb elmenni egy olyan
országba Krisztust hirdetni, ahol még soha nem hallottak Róla, mint
egy hagyományosan keresztény környezetben, ahol sokan azt mondják:
„Ezt már hallottuk, ezt már ismerjük”, de valójában sem nem ismerik,
sem komolyan nem gondolkodtak el róla. Aki azonban komolyan veszi,
aki hisz Krisztusban, az Igazságban, annak számára a mi katolikus
hitünk ma is az élet, az örök élet boldogító forrása.
Mit jelent a Jézus Krisztusba vetett hit, amit a Hit évében
szeretnénk elmélyíteni és élővé tenni? A hit mindenekelőtt személyes
találkozás Istennel. Az ember nem egy arcnélküli végső okban hisz,
nem egy világmagyarázatban vagy ideológiában, hanem a személyes
Istenben. Paul Claudel foglalta így össze megtérését: „elindultam
valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” A
találkozás mindig Istentől indul el. Ő adja a kegyelmet, és Ő szólít
meg az Egyház igehirdetése által. Szent Pál szerint: „A szívbéli hit
megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál”
(Róm 10,10). Szentatyánk, XVI. Benedek pápa így tanít: „A szív azt
jelenti, hogy a hitre jutás első aktusa Isten ajándéka és a kegyelem
műve, amely hat és átformálja a személyiség mélyét” (Porta fidei,
10). Szent Lukács írja az Apostolok Cselekedeteiben, hogy Filippiben
egy bizonyos Lídiának „az Úr megnyitotta a szívét arra, amit Pál
mondott” (16,14), vagyis a hit tartalmának ismerete önmagában még
nem elég. Szükséges, hogy a szívet – vagyis az emberi személy
szentélyét – megnyissa a kegyelem, hogy lásson és értse, miről szól
valójában Isten hirdetett szava. Tehát a személyes találkozás a
kegyelem és az igehirdetés révén az első. Aki ezután rábízza magát
Istenre, Krisztusra, az elfogadja az általa adott kinyilatkoztatást
is, amelyet szájjal kell megvallani, hirdetni és az életével
tanúsítani.
A hit a legszemélyesebb aktus, ugyanakkor közösségi is. Az Egyház
hitében részesülünk a keresztség szentségében, így leszünk Isten
népének tagjai, hogy elnyerjük az üdvösséget. A „hiszek”, amit a
kereszteléskor személyesen megvallunk, az Egyház hite. A „hiszünk”,
amit a liturgiában közösen imádkozunk, szintén az Egyház hite. A II.
Vatikáni Zsinat azt írja a hitről: „A kinyilatkoztató Istennek ’a
hit engedelmességével’ tartozunk. Ezzel az ember szabadon Istenre
bízza egész önmagát, ’értelmével és akaratával teljesen meghódol a
kinyilatkoztató Isten előtt’, és önként elfogadja a tőle adott
kinyilatkoztatást” (Dei Verbum, 5). Mivel a kinyilatkoztatás nem az
ember istenkeresése, hanem Isten embert kereső lehajló szeretete,
azért a keresztény hit nem akármilyen emberi hiedelem, hanem Isten
kinyilatkoztatására adott hívő válasz. A kinyilatkoztatás az Egyház
igehirdetése, Szentírása, imája, szentségei, különösen is a Szent
Eucharisztia révén jut el hozzánk, így keresztény hitünk
elválaszthatatlan Jézus Krisztus Egyházától. Az apostolokra épülő
katolikus keresztény egyháznak szól Jézus kijelentése: „...tegyétek
tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a
Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a
megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok
mindennap, a világ végéig” (Mt 28,19-20).
A Hit évében tehát egyre jobban meg kell ismernünk Jézus Krisztust,
Katolikus Egyházát, a Szentírást, a szentségeket, az Egyház imáit,
hogy megújuljunk hitünkben. Így felfedezzük, hogy hitünk nem
elmélet, hanem személyes találkozás Istennel, aki az Egyházban él.
Egyházunk liturgiája és a szentségek teszik hatékonnyá hitünk
megvallását, és adják a kegyelmet a tanúságtételhez. Erkölcsi
életünk (is csak) akkor éri el tökéletességét, ha kapcsolatban van a
hittel, a liturgiával, az imádsággal (vö. Porta fidei, 11). Mindezt
csodálatosan tárja elénk a II. Vatikáni Zsinat tanítása, valamint a
Katolikus Egyház Katekizmusa, amelyről Boldog II. János Pál pápa
írta, hogy: „igen fontos segítség lesz az egész Egyház megújításának
a munkájában… Hatékony és törvényes eszköz (…) az egyházi közösség
szolgálatára, mint a hit tanításának biztos normája” (Porta fidei,
11 idézi a „Fidei Depositum”-ból).
A Hit éve különösen is rávilágít a gyermekek és fiatalok
hitoktatásának fontosságára, katolikus egyházi iskoláink értékére és
a hit ismeretében való állandó előrehaladásra a felnőttek és a
családok körében is.
Lelkipásztorainkat külön is buzdítjuk és bátorítjuk, hogy sorozatos
előadásokban, katekézisekben ismertessék meg katolikus hitünk
tanításának tartalmát, és különféle lelki programokban (így pl.:
szentóra, misszió, zarándoklat, lelkigyakorlatok stb.) kérjék a
plébániai közösségek számára a hit drága ajándékának megértését,
megőrzését, megélését. Ebből az élő hitből fakad majd a karitász, a
szeretetszolgálat tanúságtétele is. Ahogy a Szentatya írta: „A
szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nélküli szeretet
kétségek között vergődő érzelem marad” (Porta fidei, 14). A hit
örömének sugárzása, továbbadása révén tesszük a legnagyobb
szolgálatot a minket körülvevő világ számára is.
Az apostolokhoz hasonlóan visszük kérésünket Mesterünkhöz és az
egész Egyházzal, Róma püspökével együtt kérjük: „Uram, növeld
bennünk a hitet” (Lk 17,5). Ezért imádkozunk most, hogy a Szentlélek
felélessze bennünk az élő hitet Jézus Krisztusban, akit az Atya
küldött a világba az emberek üdvözítésére. Hitünk váljék szerető
bizalommá az Egyház megújulására. „A Hit évében a kegyelem ezen
idejét Isten Anyjára bízzuk,” – írja a Szentatya – „akit ’boldognak’
mondunk, ’mert hitt’ ” (Porta fidei, 15). Ámen.
Budapest, 2012. október 8.
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia
|
|
|
Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Jn 6,60-69
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|