Üzenet a hivatások 39. világnapjára 2002. április 21. Téma: „Az életszentségre szóló meghívás” Tisztelendő Püspöktestvéreim, kedves Testvéreim! 1. Mindnyájatoknak, „akiket az Isten szeret, és a szentségre meghívott, kegyelem és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól!” (Róm 1,7). Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt szavai bevezetnek minket a hivatások következő világnapjának, témájába: Az életszentségre szóló meghívás. Életszentség! Íme ez az a kegyelem és ez az a cél, ami valamennyi hívő szeme előtt lebeg, s amelyre a Leviták könyve emlékeztet: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (19,2). A Novo millennio ineunte kezdetű apostoli levélben azt kértem, hogy a lelkipásztori terveket rendeljük az életszentség programja alá. Így kifejezésre jut az a meggyőződés, hogy „ha a keresztség révén valóban Isten szentségének leszünk részesei – amennyiben Krisztusba épülünk és az ő Lelkében veszünk lakást általa –, akkor nem elégedhetünk meg a középszerű élettel, amely minimalista erkölcsöt és felületes vallásosságot követ. Ideje, hogy újra, meggyőződéssel, mindenki elé célul tűzzük a hétköznapi keresztény életnek ezt a 'magas mércéjét': az egyházi közösség és a Skeresztény családok egész életének ebbe az irányba kell haladnia” (31.). Az Egyház egyik elsődleges feladata, hogy segítse a keresztényeket az életszentség útján, és így „a hit megértése által megvilágosodva” megtanulják, hogyan ismerjék meg és szemléljék Krisztus arcát, és hogyan fedezzék fel benne saját hiteles önazonosságukat és azt a küldetést, amit az Úr minden egyes keresztényre bíz. Ezáltal válnak apostolokra és prófétákra alapozott épületté, „s a szegletkő maga Krisztus Jézus. Ő tartja össze az egész épületet, belőle nő ki az Úr szent temploma” (vö. Ef 2,20-21). Az Egyház magába gyűjti mindazokat a hivatásokat, amelyeket Isten az ő gyermekei között támaszt, és maga is úgy jelenik meg, mint a Szentháromság ragyogó visszfénye. Mint az „Atya, a Fiú és a Szentlélek egységében összegyűjtött nép”, az Egyház magában hordozza az Atya titkát, aki mindenkit arra hív, hogy szentelje meg az Ő nevét és tegye meg akaratát. Az Egyház őrzi a Fiú misztériumát, akit azért küldött az Atya, hogy hirdesse Isten Országát, és aki mindenkit az ő követésére hív. S az Egyház végül a Szentlélek misztériumának letéteményese aki felszenteli a misszióra azokat, akiket az Atya Fia, Jézus Krisztus által kiválasztott. Pontosan azért, mert az Egyház közössége az a hely, ahol kibontakozik mindaz a hivatás, amit az Úr támaszt, a 2002. április 21-én, Húsvét 4. vasárnapján sorra kerülő Hivatások Világnapja keretében tartják Észak Amerikában a papi és szerzetesi hivatások harmadik kontinentális kongresszusát. A rendezőknek és a résztvevőknek örömmel küldöm jókívánságaimat és üdvözletemet, és megelégedettségemet fejezem ki e kezdeményezés miatt, amely az amerikai egyház és a kontinens új evangelizációja egyik kulcskérdésének megtárgyalását tűzte ki céljául. Kérem, hogy mindnyájan imádkozzanak azért, hogy e fontos találkozó járuljon hozzá a hivatásgondozás megújulásához és a keresztények még nagylelkűbb elköteleződéséhez az „Újvilágban”. 2. Az Egyház a „szentség háza”, a ház lelke pedig Krisztus
szeretete,
amelyet a Szentlélek áraszt ki rá. Az Egyházban minden keresztény
segít
egymásnak, hogy felfedezze és kibontakoztassa hivatását az Isten
igéjének
hallgatásában, az imádságban, a szentségek rendszeres vételében és
abban,
hogy minden testvérében mindig Krisztus arcát keresi. Ilymódon
mindenki „a saját adományai szerint” előrehalad a hit útján, ébren
tartja a reményt
és a szeretetben cselekszik (vö. Lumen Gentium 41.), miközben az
Egyház „fölfedi és újra átéli Jézus Krisztus misztériumának
végtelen gazdagságát”
(Christifideles laici 55.), továbbá azon munkálkodik, hogy Isten
szentsége
áthasson minden életállapotot és élethelyzetet, s így minden
keresztény
az Úr szőlőjének munkása legyen és építse Krisztus testét.
3. Minden eszközzel azon kell lenni, hogy a papságra és a
megszentelt
életre szóló hivatások, amelyek Isten népének élete és szentsége
szempontjából
létfontosságúak, állandó jelleggel a lelkiség, a lelkipásztori
munka és
a hívek imádságának középpontjában álljanak.
4. „Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön mukásokat az
aratásába”
(Mt 9,38; Lk 10,2). Krisztus parancsának engedelmeskedve, minden a
hivatásokért
tartott imanap intenzív imádságos idő, amikor az egész keresztény
közösség
szüntelenül és buzgón imádkozik Istenhez hivatásokért. Mennyire
fontos,
hogy a keresztény közösségek az imádság iskolái legyenek (vö. Novo
millennio
ineunte 33.), amelyek képesek megtanítani az Istennel való
párbeszédre,
és képezni a híveket arra, hogy egyre jobban megnyíljanak annak a
szeretetnek,
amellyel az Atya „úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát
adta”
(Jn 3,16)! A rendszeres és megélt imádság hozzásegíti a
keresztényeket,
hogy ráhagyatkozzanak a Szentlélek vezetésére és így szeretetben
munkálkodjanak
az Egyház építésén. Ilyen környezetben a tanítványban felizzik az
a vágy,
hogy minden ember találkozzon Krisztussal és eljusson az Isten
fiainak
valódi szabadságára. Ez a vágy arra vezeti rá a hívőt, hogy Mária
példájára
kész legyen maradéktalanul és nagylelkűen igent mondani az Úrnak,
aki arra
hívja, hogy legyen az Ige, a szentségek és a szeretet szolgája,
vagy Krisztus
tiszta, szegény és engedelmes életének élő jele kortársaink
között.
amely az első lépéseket teszi meg az új évezredben. Életére még erősen rányomja bélyegét a gyűlölet, az erőszak, az elnyomás, de az igazságosság, az igazság, és a kegyelem iránti éhség még nem tűnt el sok ember szívéből, akik várják, hogy valaki elhozza a megváltást, amelyet te, Fiad, Jézus által vittél végbe. Az evangéliumnak legyenek bátor hirdetői, a szenvedő emberiségnek nagylelkű szolgái. Kérünk, küldj Egyházadba szent papokat, akik kegyelmed eszközeivel megszentelik a te népedet. Küldj sok megszentelt életű férfit és nőt, hogy megmutassák a világnak a te szentségedet. Küldj szőlődbe szent munkásokat, akik lángoló szeretettel dolgoznak, és a Szentlélektől indíttatva elvigyék Krisztus megváltását egészen a föld végső határáig. Ámen. Castel Gandolfo, 2001. szeptember 8. II. János Pál pápa |