Üzenet a 2017. évi missziós világnapra A misszió a keresztény hit szívében 2017. október 22. Kedves Testvérek! A Missziós Világnap ebben az évben is Jézus személye köré gyűjt össze bennünket, aki „az örömhírnek első és legnagyobb hírnöke” (VI. Pál, Evangelii nuntiandi apostoli buzdítás, 7), aki folyamatosan hív bennünket, hogy hirdessük az Atyaisten szeretetének örömhírét a Szentlélek erejében. Ez a világnap arra indít most bennünket, hogy ismét gondolkozzunk el a lényegen: a misszió a keresztény hit szívében. Valóban: az Egyház természetét tekintve missziós, ha nem volna az, már nem lenne Krisztus Egyháza, hanem csak egy a sok egyesület közül, amely csakhamar teljesítené célját és meg is szűnne. Ezért fel kell tennünk magunknak néhány kérdést, amelyek a saját keresztény identitásunkra és hívőként viselt felelősségünkre vonatkoznak, ebben a számos illúzió által megzavart világban, amit nagy csalódások sebeztek meg és számos testvérháború dúl, amelyek igazságtalanul sújtják főként az ártatlanokat. Mi tehát a misszió alapja? Mi a misszió lényege? Mik a misszió éltető magatartásai? A misszió és Krisztusnak, az Út, Igazság és Élet örömhírének
átalakító ereje 2. Az Atyaisten azt kívánja, hogy gyermekei létükben alakuljanak át: ezt az átalakulást jelzi, hogy lélekben és igazságban imádják Istent (vö. Jn 4,23-24), a Szentlélek által vezetett életben, a Fiút, Jézust követve az Atyaisten dicsőségére. „Isten dicsősége az élő ember” (Irenaeus, Adversus haereses IV, 20, 7). Ilyen módon az Evangélium hirdetése élő és hatékony szóvá lesz, amely meg is valósítja azt, amit hirdet (vö. Iz 55, 10-11), vagyis magát Jézus Krisztust, aki folyamatosan megtestesül minden emberi helyzetben (vö. Jn 1,14). A misszió és Krisztus kairósz-a 4. Emlékezzünk rá mindenkor, hogy „A keresztény lét kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme áll, hanem a találkozás egy eseménnyel, egy Személlyel, aki életünknek új horizontot s ezáltal meghatározott irányt ad.” (XVI. Benedek, Deus caritas est, 1.). Az Evangélium olyan Személy, amely folyamatosan felajánlja magát és folyamatosan meghívja azt, aki alázatos és tevékeny hittel befogadja, hogy osztozzon életében, vegyen részt ténylegesen a halál és feltámadás húsvéti titkában. Az Evangélium ilyen módon, a keresztség révén új élet forrásává válik, amely megszabadít a bűn uralmától, a Szentlélek világítja be és alakítja át; a bérmálás révén megerősítő kenetté lesz, amely ugyanezen Léleknek köszönhetően a tanúságtétel és a testvéri szolgálat új útjait és eljárásait jelöli ki; az Eucharisztia révén az új ember tápláléka lesz, „a halhatatlanság orvossága” (Antióchiai Szent Ignác, Az efezusiakhoz írt levél, 20,2). 5. A világnak égető szüksége van Jézus Krisztus Evangéliumára. Ő az Egyház révén folytatja küldetését: irgalmas szamaritánusként begyógyítja az emberiség vérző sebeit, Jó Pásztorként fáradhatatlanul felkutatja a kanyargós és céltalan utakon tévelygőket. Istennek hála nem hiányoznak az olyan jelentős tanúságtételek, amelyek megmutatják az Evangélium átalakító erejét. Gondolok itt annak az afrikai dinka törzsbeli diáknak a gesztusára, aki az élete árán védelmez egy nuer törzsbeli másik diákot, akit meg akarnak ölni. Vagy arra a Kitgumban, Észak-Ugandában mondott szentmisére, amely terület egy csoport lázadó kegyetlensége miatt vérrel áztatott vidék volt. Azon szentmise közben egy misszionárius Jézusnak a kereszten elmondott szavait ismételtette az emberekkel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”, mint a keresztre feszített Úr testvéreinek kétségbeesett kiáltását. Ez a szentmise az emberek számára a nagy vigasz és a bátorság forrását jelentette. És gondolhatunk még számtalan tanúságtételre, amely megmutatta, hogy az Evangélium hogyan segít legyőzni a bezártságot, a konfliktusokat, a rasszizmust, a törzshöz ragaszkodást, és elősegíti minden ember között a megbékélést, a testvériséget és az együttérzést. A misszió olyan lelkületet szül, amely folytonos kilépésre,
zarándoklatra és száműzetésre ösztönöz 7. A misszió azt hirdeti az Egyháznak, hogy nem önmagáért való cél, hanem az Isten országának alázatos eszköze és közvetítője. A pusztán önmagával foglalkozó Egyház, amely a földi sikerekben tetszeleg, nem Krisztus Egyháza, nem az ő megfeszített és megdicsőült Teste. Ezért kell tehát jobban szeretnünk „egy olyan Egyházat, amelyet baleset ért, amely megsebesült és bepiszkolódott, miközben kiment az utcákra, mint egy olyan Egyházat, amely belebetegedett a zártságba és a kényelembe, mert a saját biztonságához ragaszkodott” (Uo., 49.) A fiatalok, a misszió reménységei A Pápai Missziós Művek szolgálata Misszió Máriával, az evangelizáció édesanyjával Vatikán, 2017. június 4., Pünkösd ünnepén FERENC PÁPA |