Jó lenne újra megtalálni az igazi misztikus karácsonyt
2004. december 25. szombat 18:24 
Jézus békét hozott a földre címmel a kecskeméti Petőfi Népe című napilap 2004. december 24-i száma ünnepi interjút közölt Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsekkel. Az alábbiakban ebből az beszélgetésből közlünk részleteket.- Jó lenne újra megtalálni az igazi misztikus karácsonyt – mondta az érsek. – Persze ehhez túl kell lépni bizonyos újfajta szokásokon, olyanokon, amelyek szinte kezdik kisajátítani a szeretet óráit…
– Hagyjunk föl az ajándék-őrülettel?
– Önmagában az ajándék- adás helyén való ilyenkor, hiszen Jézus Krisztus személyesen az Atya Isten ajándéka az emberiségnek. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mind az, aki benne hisz, ne vesszen el, hanem örökké éljen” – írja János evangélista. Ebből fejlődött ki az idők folyamán, hogy ezt az ünnepet mindíg testvéri örömszerzéssel kötötték össze. Az idén, ha jól emlékszem, október 1-jén hallottam a rádióból az első karácsonyi reklámot. Nem helyes, hogy a tárgyak bűvölete eltereli a figyelmet az igazi üzenetről. Az árucsere-kapcsolat váltja föl az emberi közösség örömteli működését. A pénz a hamis spirituálisa az adventi várakozásnak…
– Harmatozzatok, égi magasok… Így kezdődik egy másik ismert adventi ének, de úgy tűnik, hiába minden kérés. Mintha az Úr beleunt volna az új Babilon tobzódásaiba.
– A hit valóban nehézségekbe ütközik a mai korban, mert egy olyan világban élünk, ahol azt hiszi az ember, hogy ő elég önmagának. A fogyasztói társadalom be akarja tömni azokat a csatornákat, amelyek túlmutatnak a földi kereteken. Mondjuk így: azokat, amelyek az emberek transzcendens vágyait tükröznék. És ha így éli meg a mai ember, hogy nincs énnekem szükségem Istenre, mindenem megvan, akkor a hite veszélyeztetetté válik. Most az Istenre azért van szükségünk, mert alapvetően a hit által rendeződik az emberi élet értelme és célja. Manapság igen rövid távon gondolkodnak az emberek – elfelejtik azt, hogy végül is mi a hivatásuk, rendeltetésük. Ebből aztán sokféle nehézség adódik: a sok lelki betegség, a depresszió, a frusztráltság. Ami a hiábavalóság érzését kelti, és kisebbrendűségi tudatot hoz az emberek számára és elkeseredettséget. Mármost ahol megvan a hit, megvan a célra irányultság, és ehhez kap isteni segítséget az ember, ott értelmessé válik az élet, ez az élet is, és megnyílik előtte az üdvösségnek a távlata.
Valami nincs rendben
– Az első karácsony óta „a helyreállított üdvösség” boldog éveit éljük. Ezt tanítja a kereszténység. Mégis azt érzi az ember, hogy nincs rendben valami.
– Jézus úgy mutatkozott be, mint aki azért jött, hogy beteljesítse a törvényt. Lehetne azt mondani egy képzőművészeti képpel, hogy Ő az Isten által megalkotott nagy festménynek, tablónak az igazi restaurátora. Ahogy kigondolta Isten a világot, arra azt mondta, hogy jó. Csakhogy ebben a teremtettségben benne volt a szabad akarat lehetősége, és a szabad akarat mindig magával hozza a bűnre való készséget is. Különben nem lenne érdem a jó cselekedet. Isten a teremtésbe belefoglalta azt is, hogy az ember ellene lázadhat, és persze lázadt is. És azóta megsebzetten éli az életét; az egész történelem mind a mai napig arra mutat, hogy ezt helyre kellene hozni. Azért is várjuk oly sóvárogva a messiást…
– Mit hozott Krisztus a földre?
– Az odaadó szeretet hiteles példáját.
– A jel, a példa, amelynek ellentmondanak…
– Amerika fölfedezése nem úgy történt, hogy ott álltak a parton az indiánok és akkor jött egy hajó, az őslakók rámutattak a kapitányra: „Maga Kolumbusz? Igen, én vagyok. Akkor mi föl vagyunk fedezve.” Kolumbusz nem is tudta, hogy Amerikában járt. S nagyon hosszú időnek el kellett telni, hogy ennek az új kontinensnek a fontosságát fölfogja az emberiség. A relativitáselmélet a XX. század elején lett kifejtve. Talán a század közepén jutott el az értelmiséghez. A technika világában is van egy ilyen lassú folyamat, de az erkölcsiség hitvilágában is. Jézus nem egy show-műsor formájában lépett a világba, hogy idenézzetek, elkápráztatlak benneteket. Ezért jöttem! Ő egy belső változást akart hozni. Kevesen vannak olyanok, mint Szent Pál, hogy megy-mendegél, és akkor egyszerűen olyan hatás éri, hogy szinte elterül a földön. Vagy mondjuk Szent Ágoston, aki hosszú vívódás után hall egy hangot „vedd és olvasd”. Kinyitja a Szentírást és azt mondja: „Hopp, így kell élnem.” Az ember egész élete várakozás. Isten csodálatosan fölkészít bennünket arra, hogy ráhangolódjunk az ő üzenethullámaira. Ezért ebben az életben van öröm, van bánat, van megpróbáltatás, ezek mind alkalmasak lehetnek arra, hogy az embert neveljék. Az Isten-szeretőknek minden a javukra válik. Persze ez csak a hitben fogható föl. Amikor ráeszmél az ember a lét valódi értelmére, élete ívét érzékelni tudja, belátja – Kosztolányival – „hol lelkek és gyönyörök közt botoltam, / mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak / vendége voltam.”
Siker vagy boldogság?
– A posztmodern kor bibliái a gyors sikert, az azonnali élvezhetőséget tartják a legfontosabbnak. A keresztény tanítás vesztésre van ítélve. Fogyatkozik is a hívek serege…
– A mi evangéliumunk nem versenyez a „Hogyan legyél hamar sikeres menedzser?”-féle dolgozatokkal. Jézus azt tanítja: aki meg akarja találni életét, elveszíti azt, aki elveszíti – megtalálja. Az ő szótárából hiányzik a siker, de benne van a boldogság. Ami következménye lehet egy életformának. Nem véletlen, hogy a nyolc boldogságban többféle nehéz utat javasol. Az, hogy az egyház látszólag mindig vesztes, egy érdekes dolog. Egy francia egyháztörténész szerint a pünkösd keddje óta mindig haldoklik az egyház, de még mindig él.
(...)
– Izaiás azt jövendöli: az érkező Fiú a „béke fejedelme” lesz. Jézus pedig azt mondja: nem azért jöttem, hogy békét teremtsek!
– Jézus különbséget tesz a világ békéje és az ő belső békéje között. A világ békéje a rómaiak hadtudományi bölcsessége: „Ha békét akarsz, készülj a háborúra!” Lásd az egész világnak a háborúskodását. Így akarnak békét teremteni, ami nem megy, mert mindig nagyobb konfliktusba kerülünk bele, és elvetjük a háborúságnak a magvát. Jézus békéje más természetű. Szent Ágoston alapján azt lehetne mondani: a rend nyugalma – Istennel, önmagammal, embertársaimmal. Jézus Krisztus megmutatta az Isten igazi létét, atyaságát. Nekem a bűneim ellenére is van hova mennem, mert tékozló fiúként visszatérhetek. Az önmagammal való béke is roppant fontos, hiszen hány ember örökös kielégületlenségben él szellemileg is, és nincs megelégedve azzal, amit ő kapott az élettől. Mindig azon sopánkodik, ha ő itt és ott született volna, jó időben jó helyen, akkor bizony lenne mit köszönni az Istennek. Az igazi ember elfogadja azt a talentumot, amit az Istentől kapott. Ennek következtében az a békesség, amit Jézus ajánl az embereknek, az a szívből árad ki, és valamiképpen békét teremt maga körül a konfliktusok mítosztalanításával, a nyelv fegyelmével, a megbocsátással és a jóakarattal. Az ilyen elvek szerint élő, gondolkodó, cselekvő ember a környezetében békességet tud megélni és megtapasztalni. Tehát való igaz, hogy Jézus békét hozott a földre annak, aki a hitben elfogadta őt, és a szeretetben valóra váltja tetteit.
Az egyszerű pásztor hitével
– Még néhány óra és megkezdődik az éjféli mise a főszékesegyházban. Ez a nagy hívő családdal való ünnepi találkozást is jelenti. Mit mond majd, mit hozott az Asztrik apát alapította egyházmegyében az Úr 2004. esztendeje?
– Sok küzdelmet és megpróbáltatást. Ebből is látszik, hogy a reményeink nem mindig úgy valósulnak meg, ahogyan szeretnénk. Én azt ajánlom a híveknek: a karácsony igazi lényegét az egyszerű pásztorok hitével találhatják meg. Ez nem jelent naivitást. Legfeljebb azt, hogy a tudásom és tapasztalatom birtokában megpróbálok gyermeki hittel közeledni Jézushoz. A csillagúton járó bölcsek reményével. Hiszem, hogy van értelme az életnek. Szűz Mária szeretetével fogadom be Jézust. Ha együtt vannak ezek az isteni erények az ember életében, megtelik a szív örömmel. Ezt az ajándékot kívánom én minden kedves olvasónak is, megköszönve, hogy a Petőfi Népe ismét lehetőséget talált nekünk, hogy azokhoz is szóljunk, akik nem tudnak velünk énekelni pénteken, miután a főszékesegyház harangjai éjfélt jelezve megkondulnak…
(Farkas P. József / Petőfi Népe / www.katolikus.hu)