Újjáépítés Abádszalókon
2012. július 19. csütörtök 11:06


Az elmúlt napok kemény munkával teltek Abádszalókon. Július 9-én az óriási erejű jégeső és vihar mintegy 350 ház tetőzetét és ablakát rongálta meg, több gépkocsiban, valamint gazdasági épületben okozott komoly károkat. A Katolikus Karitász nagy erőkkel vesz részt a sérült – többségében palával fedett – háztetők bontásában, fóliázásában és újra cserepezésében.
A napokban Mádl Dalma asszony, szervezetünk jószolgálati nagykövete is ellátogatott Abádszalókra, ahol Kovács Mihály polgármester és Árvai Ferenc atya, az egri karitász igazgatója, a munkálatok vezetője beszámolt a viharról és az azt követő munkálatokról, valamint több sérült házhoz is ellátogattak.

A polgármester tájékoztatása szerint a vihart követően a tűzoltóság és a katasztrófavédelem azonnal megkezdte az életveszély elhárítást, így másnap megkezdődhetett a sérült házak felmérése. A vihar következtében törmelék, faágak borították az utcákat, amelyben a település közfoglalkoztatott lakosai segédkeztek.

A felmérések szerint több mint 12 ezer m² tetőt kell kijavítani, amelynek költsége meghaladja a 110 millió forintot. Az elmúlt héten megkezdődött a sérült tetők fóliázása és javítása, amelyben a Karitász is nagy feladatot vállal: ingyen biztosítja az építőanyagot, valamint a kivitelezőket – mondta el Árva Ferenc atya.
Kovács Mihály nagy örömmel számolt be arról, hogy ország több pontjából érkeznek cserépszállítmányok, magánvállalkozók adományaként.

Szervezetünk több módon is várja továbbra is az adományokat.

A 1356-os adományvonal tárcsázásával hívásonként 500 forinttal támogatják a jégverés károsultjait.

Folyamatosan fogadja szervezetünk a pénzadományokat is:
12011148-00124534-00900004

Katolikus Karitász