Befejeződött a püspöki konferencia tavaszi ülése
2017. március 9. csütörtök 12:29


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia március 7. és 8. között megtartotta tavaszi rendes ülését, amelyen az alábbi témákat vitatták meg a testület tagjai.

A Konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez országos szinten Tartós szeretet címmel. A hívek tartós élelmiszer felajánlásukat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen a jövő heti vasárnapi szentmise alkalmával és az azt követő hétköznapokon, március 19. és 26. között. Az idei évben is lehetőség nyílik rá, hogy az egyházmegyei karitász központokban is leadhassák adományaikat, valamint Budapesten a Szent István-bazilika mellett található Karitász emblémával ellátott teherautónál is várják a felajánlásokat minden nap 10 és 17 óra között. Adományaikat a Katolikus Karitász juttatja majd el a rászorulókhoz.

A vatikáni Klérus Kongregáció gondozásában megjelent a katolikus papok képzésére vonatkozó általános dokumentum (Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis) átdolgozott kiadása. Ennek magyarországi adaptálása céljából a püspökök létrehoztak egy bizottságot, melynek Erdő Péter bíboros, Veres András, Ternyák Csaba, Palánki Ferenc és Székely János püspökök a tagjai.
 
A püspökök testülete tárgyalt arról, hogy hozzájárul Mester Margit Mária szerzetes nővér, az Unum Társaság (Unum Sanctissimae Trinitatis, UST) alapítója boldoggá avatási kérelmének benyújtásához Róma felé. Az Unum Társaság alapítását 1938. szeptember 15-én hagyta jóvá Glattfelder Gyula csanádi püspök, majd Margit anya, mint elöljáró három jelölttel kezdte meg a működést.
 
A szerzetesrendek feloszlatása után a közösség tagjai magánházakban folytatták tovább szolgálatukat. Mester Margit Máriát 1951. május 7-én letartóztatták. Kilencven kihallgatás után ötévi börtönre ítélték. Egyik kihallgatása során egy vallatója megkérdezte tőle: „És maga még mindig bízik az Istenben?” „Igen – válaszolta –, most még jobban, mint bármikor.” 1961-ben hunyt el.
 
Az ülésen döntés született arról, hogy az egyházi táborhelyekről országos, egységes nyilvántartás készüljön. A Konferencia ezzel a plébániai, iskolai és egyéb közösségek táborainak megszervezéséhez kíván segítséget nyújtani.

A püspökök beszámolót hallgattak meg a 2020-ban Budapesten megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészületeiről. A NEK Titkárság három egynapos képzésre hívja az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye plébániáinak, valamint az egyházmegyék, a különböző lelkiségi mozgalmak, közösségek, iskolák, a ministráns-, család-, ifjúsági- és karitász referatúrák  delegáltjait. A találkozók célja, hogy minden egyházmegyére kiterjedően megszólítsák a híveket és elindítsák a kongresszusra való felkészülést.
 
Szent László király trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából, csatlakozva az állami eseményekhez, a Konferencia többnapos programsorozattal kíván megemlékezni az Árpád-házi uralkodóról. Az emlékév központi rendezvénye június 26-án és 27-én lesz, amelynek Győr városa ad otthont. A két napon tudományos konferenciával, koncertekkel és ünnepi szentmisével emlékeznek meg a magyar szentről.
 
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate bizottsága által 2013 óta minden ősszel megrendezett, több ezer látogatót vonzó Katolikus Társadalmi Napokat idén Győrben tartják június 25. és 27. között. A rendezvény kiemelt témájaként a szervezők ezúttal a család témáját állítják az esemény középpontjába. Színes programokkal, előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, koncertekkel, továbbá különböző programokkal várják az érdeklődőket. Bővebb információkat a www.kattars.hu oldalon találhatnak.

Budapest, 2017. március 9.