Befejezte nyári ülését a püspöki konferencia
2017. június 8. csütörtök 13:47


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia június 6-án és 7-én megtartotta nyári rendes ülését.

 

A Püspöki Konferencia tagjai folyamatosan nyomon követik a közel-keleti keresztény testvéreink helyzetét. Gyakran személyes találkozásokon keresztül, közvetlenül hallgatják meg az ott élők nehézségeiről, ugyanakkor reményeikről is szóló beszámolókat.
A püspökök testülete ismerve sok keresztény közösség helyzetét úgy döntött, hogy az üldözött közel-keleti keresztények megsegítésére online adománygyűjtést hirdet, amelyhez egy erre a célra létrehozott bankszámlaszámon (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, CIB Bank 11100104-18181490-14000003) keresztül tudnak majd hozzájárulni. A gyűjtés elsődleges célja, hogy segítséget tudjunk nyújtani azoknak a keresztényeknek, akiknek lehetőségük nyílik visszaköltözni korábbi lakhelyükre, támogatva lerombolt otthonaik újjáépítését, a mindennapi élet feltételeinek megteremtését. A támogatásokat már mostantól át lehet utalni az erre a célra kijelölt számlára, a gyűjtés a tervek szerint augusztus végéig tart.
Az anyagi támogatás nem csak konkrét segítséget jelent az elüldözött családok számára, hanem a keresztény közösség testvéri szolidaritásának kifejeződése is. Alapja annak a reménynek, hogy Isten a legnehezebb helyzetben élők számára is előkészíti a jövőt és a békét. A hívek pedig az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásával mennyei Atyánk irgalmas szeretetéről tesznek tanúságot.

Az ülésen döntés született arról, hogy a 2018 őszén tartandó, az ifjúság témájával foglalkozó püspöki szinódus előkészítéseként az MKPK Ifjúsági Bizottsága felmérés segítségével fogja megkérdezni a fiatalokat az egyházat érintő kérdésekről. Ez a kezdeményezés kapcsolódik a Püspöki Szinódus Titkársága által meghirdetett felméréshez, amely internetes kérdőív segítségével fog tájékozódni a témában.

Nemrég bemutatásra került a 2020-ban megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus logója, amelynek megalkotója a 78 éves Lampert János grafikusművész. Az erről szóló leírást, illetve a logót innen lehet letölteni.
A téma kapcsán a püspökök testülete meghallgatta Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolitát az Oltáriszentség tiszteletéről a bizánci rítusú liturgiában.

Zarándoklat és találkozás, hagyomány és élmény, hit és öröm – ezekkel a hívószavakkal szervezi a Győri Egyházmegye Szent László király jubileumi évének kiemelt eseménysorozatát június 26-án és 27-én Győr belvárosában. A rendezvénnyel egy időben, hozzá kapcsolódva szintén Győrben kerül megrendezésre a KATTÁRS programsorozat, amelynek idei mottója: „A családban megélt szeretet öröme az Egyháznak is öröme” (Ferenc pápa Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítása). A két eseményről részletesen a mellékelt anyagokból, illetve a www.gyor.egyhazmegye.hu és a www.kattars.hu oldalakon tájékozódhatnak.

Budapest, 2017. június 8.