Pro Ecclesia Hungariae-díjat kapott Dobai Sándor atya
2017. július 27. csütörtök 10:09


A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Pro Ecclesia Hungariae-díjat adományozott Dobai Sándor atyának. A kitüntetést a testület nevében Somorjai Ádám OSB adta át július 23-án, Kónyban. A díjjal a püspöki konferencia elismerését fejezi ki azért a szolgálatért, amelyet élete folyamán Dobai Sándor atya a Katolikus Egyházért végzett.

Dobai Sándor a Benelux államok főlelkésze Liege-ben. Lelkipásztori megbízatását Liege főpásztorától kapta, kiterjesztve egész Belgiumra és Luxemburgra.

1927. március 7-én született Kónyban. Szülei fiatalon elhunytak, ezt követően nagyszüleinél, illetve nagybátyjánál nevelkedett. Elemi iskoláit szülőfalujában kezdte, majd a negyedik elemitől Győrbe került, a Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumba, ahol nyolc évet töltött. Ötödikes gimnazista korában Apor Vilmos győri püspök felvette kispapnak a győri kisszemináriumba.

A II. világháború végén, 1944 decemberében, szülőfaluja leventéivel együtt, gyalogosan Ausztriába vezényelték, majd St. Pöltenben bevagonírozták és Észak-Németországba szállították: Braunschweigban, Hamburgban, Cuxhavenben és Oldenburgban állomásoztak, ahol 18 évesen angol-amerikai hadifogságba esett. A Vatikáni Misszió megbízásából egy év után egy szerzetes pap mentette ki 40 társával – köztük 10 magyarral –, hogy aztán valamennyien tovább tanulhassanak. Lakatos Ferenc, belgiumi magyar lelkész flamand nevelőszülőket szerzett neki. Szeminaristaként kijárt a liege-i magyarok egyletébe, amelynek irányításában is segített, így már 1948-ban elkezdődött szolgálata a liege-i magyarok körében. Eközben elvégezte a hat éves francia-flamand teológiát. A magyarok közül egyedül érte meg a pappá szentelést, amelyre 1952. július 20-án került sor Liege-ben, majd ettől kezdve a Liege-i egyházmegye papja.

1952-ben Merkhofs Jozef püspök Bressone-ba helyezte káplánnak, Liege külvárosába, egy vallon plébániára, mivel a liege-i magyar hadifoglyokból és családtagjaikból álló közösséget kicsinek találta. Kápláni teendői mellett magyar miséket tartott Liege-ben.
Mint idegen származású pap, két év után, 1954-ben Winterslagba került, egy 29 nemzet képviselőiből álló, 4000 lelkes plébániára, a flamand bányavidéken. Innen járt motorkerékpárral Liegebe, ahol havonta tartott magyar nyelvű misét az ott élő  magyar híveknek.
1956-ban püspöke visszarendelte Liege-be, az éppen akkor érkező 6000 magyar menekült szolgálatára. 1965-ben átvette a hirtelen elhunyt Lakatos Ferenc atya szolgálatát is a hasselti egyházmegyében. 1973-ban ő lett a Benelux államok főlelkésze, majd magára vállalta a hívek szolgálatát Charleroi-ban, Namurban és Luxemburgban. Mintegy húsz éve 5 egyházmegyében és 9 városban tart rendszeresen magyar nyelvű miséket.