Szent Imre-ösztöndíj pályázat 2006
2006. augusztus 29. kedd 10:17


A Katolikus Központi Alapítvány idén is pályázatot hirdet a Szent Imre-ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-12. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. Az ösztöndíjra pályázni kizárólag pályázati űrlapon lehet. A pályázatokat 2006. szeptember 25-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére.

A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre jutó jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik. Döntés és kiértesítés decemberben várható.

Az ösztöndíjat egy tanévre lehet elnyerni. A kuratórium döntése után az Alapítvány az ösztöndíjassal szerződést köt az ösztöndíj folyósításának feltételeiről. A megkötött szerződés egy tanulmányi évre szól, az ösztöndíj újabb pályázat alapján ismételten elnyerhető. A Kuratórium határozata értelmében nem fogadható el annak a pályázata, aki az előző évi ösztöndíj-szerződésben foglalt kötelezettségének nem tett eleget!

Nyomtatványt bélyeggel ellátott válaszborítékkal az Alapítványtól lehet igényelni. Felhasználható az Új Ember hetilapból kivágott űrlap minta, de Internetről is letölthető innen. A pályázathoz csatolható az oktatási intézmény vezetőjének, diák-önkormányzatának és a helyi plébánosnak, hitoktatónak az ajánlása. (Az írásbeli ajánlások az elbírálást megkönnyítik, de nem jelentenek előnyt a pályázó számára.) A pályázatokat 2006. szeptember 25-ig kell benyújtani postán a Katolikus Központi Alapítvány címére: 1406 Budapest, Pf. 79. A borítékra kérjük ráírni: „Ösztöndíj pályázat”. Csak a határidőre beérkezett és pontosan kitöltött pályázatokat tudjuk elbírálni.

A pályázathoz bélyeggel ellátott, megcímzett válaszborítékot kell csatolni!

fotó: illusztráció