DONUM VITAE Hittani Kongregáció
Instrukció a kezdődő emberi élet tiszteletéről
és az utódnemzés méltóságáról
Fordította: Gresz Miklós
Tartalom
ELŐSZÓ
Különböző Püspöki konferenciák, egyes püspökök, teológusok,
orvosok,
a tudomány képviselői a Hittani kongregációtól kértek választ, mik
a
katolikus teológia morális alapelvei azokról az orvosbiológiai
eljárásokról, melyek lehetővé teszik a beavatkozást az emberi élet
kezdeti szakaszába és magába az utódnemzés folyamatába. Ez az
instrukció átfogó konzultációk, különösen püspöki megnyilatkozások
gondos értékelésének gyümölcse. Nem akarja az egyház átfogó
tanítását a
megkezdődött emberi élet méltóságáról és továbbadásáról újra
előadni,
hanem a tanítóhivatal eddigi kijelentéseinek fényében specifikus
válaszokat kíván adni az ebben az összefüggésben felmerülő
jelentős
kérdésekre. A dokumentum a következő részekből áll: a bevezetés
emlékeztet azokra az antropológiai és morális elvekre, melyek a
problémák értékeléséhez és a felmerült kérdésekre adandó válaszok
kidolgozásához elengedhetetlenül szükségesek; az első rész
témája az emberi élet tisztelete, létének első pillanatától fogva;
a második
rész szembesít azokkal a morális kérdésekkel, melyeket az
emberi
nemzésbe való technikai beavatkozás vetett fel; a harmadik
rész
tájékoztatást ad az emberi embriónak és főtusznak járó
tiszteletről, a
mesterséges megtermékenyítés megengedett módszereire vonatkozó
erkölcsi
törvény és állami törvénykezés közötti kapcsolatról. A „zigóta”,
„pre-embrió”, „embrió” és „főtusz” kifejezések a biológia
felfogása
szerint az ember egymás után következő fejlődési stádiumait
jelentik.
Az itt következő instrukció ezeket a fogalmakat bátran használja,
amennyiben is ezek mindegyike azonos etikai tartalmat jelent,
mégpedig
az emberi nemzés gyümölcsét, legyen az akár látható, akár nem,
létének
első pillanatától megszületéséig. Ennek a szóhasználatnak az
alapját a
szövegben magyarázzuk meg. (v.ö. I.1.)
BEVEZETÉS
1. AZ ORVOSBIOLÓGIAI
KUTATÁSOK ÉS AZ EGYHÁZ TANÍTÁSA
Az élet ajándéka, amit Isten,
mint teremtő Atya az emberekre bízott, elvárja tőlünk, hogy ezen
élet
mérhetetlen értékének tudatában legyünk és érte a felelősséget
vállaljuk: Ennek az alapelvnek kell a gondolkodás középpontjában
állnia, hogy a már megindult életbe és a szaporodási folyamatokba
történő mesterséges beavatkozások által felvetett morális
problémákat
tisztázzuk és megoldjuk.
A biológiai és orvosi tudományok előrehaladásának köszönhetően az
emberi élet kezdetével és első időszakával kapcsolatban az ember
mind
hatásosabb terápiás eszközökkel rendelkezhet, de új hatalomra is
szert
tehet, melynek előre nem látható következményei is lehetnek az
emberi
élet kezdetére és kezdeti stádiumára. A különböző eljárások ma már
lehetőséget adnak nemcsak a szaporodás folyamatának elősegítésére,
hanem uralására is. Az ilyen technikák lehetővé teszik, hogy az
ember „saját sorsát kezébe vegye,” és kiteszik annak a
„kísértésnek, hogy
áthágja a természet feletti ésszerű uralom határait”[1]. Így ezek az ember szolgálatában
előrelépést is jelenthetnek, de ugyanakkor súlyos kockázatot is
hoznak
magukkal. Sokan hívják fel nyomatékosan a figyelmet, hogy a
szaporodásba történő beavatkozások során az emberi személy
értékeit és
jogait óvják meg. Nemcsak a hívők kérik a tisztázást és az
iránymutatást hanem azok is, akik elismerik a „minden emberi
dologban
tapasztalt”[2] egyház
küldetését „a szeretet civilizációja”[3] és az élet szolgálatában.
Az egyház tanítóhivatala nem kíván a természettudományok
területének
különös szakértőjeként fellépni, hanem a tudomány és a technika
adatainak tudomásulvételével, az evangéliumból következő
feladatának és
apostoli kötelességének értelmében, olyan erkölcsi tanítást
terjeszt
elő, mely megfelel a személy méltóságának és hivatása
teljességének.
Teszi ezt azáltal, hogy kifejti a tudományos kutatás, különösen az
emberi élet és annak kezdetére vonatkozó technikákkal kapcsolatos
erkölcsi tanítását. Ilyen kritériumok az ember tisztelete, védelme
és
segítése „eredeti és alapvető joga” az élethez,[4] a lélekkel rendelkező személy
méltósága, aki morális felelősséggel[5]
van felruházva és Istennel való lelki közösségre
hivatott.
Az egyház közbeavatkozását ezen a területen is a szeretet
irányítja,
mellyel annak az embernek tartozik, akinek segít jogait és
kötelességeit megismerni és tisztelni. Ez a szeretet Krisztus
szeretetének forrásából táplálkozik: amikor az egyház a testté
vált ige
titkát szemléli, megismeri az „ember titkát”[6] is; amikor az üdvösség
evangéliumát hirdeti,
kinyilvánítja az ember méltóságát is, és meghívja őt arra, hogy
igazságát teljes mértékben fedezze fel. Így mutatja be az egyház
újból
az isteni törvényt, hogy az igazság és a felszabadítás művét
végezze.
Mert Isten jóságáról tanúskodik az, hogy Isten parancsokat ad az
embernek, hogy megmutassák az élet útját, és kegyelmet is ad ezek
megtartására. Szintén jóságról tanúskodik, hogy Isten mindig
felkínálja
bocsánatát hogy segítsen neki ugyanezen az úton kitartani.
Krisztus
szánalmat érez törékenységünk iránt: Ő a mi teremtőnk és
megváltónk.
Nyissa meg lelke a szíveket Isten békéjének ajándéka, és
parancsainak
megértése számára.
2. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA
AZ EMBERI
SZEMÉLY SZOLGÁLATÁBAN
Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette:
„Férfinek és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27) és feladatot adott
nekik „töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá”. (Ter
1,28) A
tudományos alapkutatások és az alkalmazott kutatás jellemző
kifejezői
az ember teremtés feletti uralmának. A tudomány és a technika
jelentős
segítség az ember számára, ha annak szolgálatába áll és átfogó
fejlődését segíti elő mindenki javára. A tudomány és a technika
azonban
önmagában nem képes az emberi lét és haladás értelmét fölmutatni.
Mivel
mindkettő az emberre irányul, neki köszönheti létrejöttét és
fejlődését, ezért az emberi személytől, annak erkölcsi értékeitől
nyeri
el célkitűzéseit és határainak tudatát is.
Ezért illuzórikus lenne a tudományos kutatástól és annak
alkalmazásától morális semlegességet követelni; másrészről nem
lehet
irányadó mérce a pusztán technikai hatékonyság sem, sem az a
haszon,
melyet egyeseknek jelenthet mások károsodása által. Még kevésbé
tölthet
be ilyen szerepet az uralkodó ideológia. Ezért a tudomány és
technika
lényegi rendeltetéséből fakadóan megköveteli az erkölcs alapvető
elveinek feltétlen tiszteletét: tehát az emberi személyt kell
szolgálnia, annak elidegeníthetetlen jogait, igazi és az egész
személyt
figyelembe vevő javát, Isten akaratának és tervének megfelelően.[7]
A technológiai felfedezések gyors fejlődése az itt emlékezetbe
idézett kritériumok tiszteletének követelményét még sürgetőbbé
tette:
Egy lelkiismeret nélküli tudomány nem vezethet máshoz, mint az
ember
pusztulásához. „A mi korunk bizony még az elmúlt századoknál is
jobban
rászorul arra a bölcsességre, hogy egyre inkább emberhez-szabottá
legyen minden találmány. A világ jövője forog ugyanis veszélyben,
ha
nem támadnak bölcsebb emberek.”[8]
3. ANTROPOLÓGIA ÉS
BEAVATKOZÁSOK AZ
ORVOSBIOLÓGIA TERÜLETÉN
Milyen morális mértéket kell felállítani,
hogy az orvosbiológia területén ma jelentkező problémákat
tisztázhassuk? Az ezekre a kérdésekre adandó válasz előfeltétele
az
emberi személy testi dimenziójának természetéről kialakított
megfelelő
felfogás. Mert az emberi személy csak igaz természete, mint
„egyesült
egész”[9] irányában tudja
magát megvalósítani: Ez a természet azonban egyidejűleg testi és
lelki.
A szellemi lélekkel történő szubsztanciális egyesülése révén az
emberi
testet nem tekinthetjük csupán szövetek, szervek és funkciók
együtteseként, nem értékelhetjük úgy, mint az állati testet, mert
a
test a személy lényegi alkotó része, mely által a személy
megnyilvánul
és kifejezi magát.
A természetes erkölcsi törvény kifejezésre juttatja azokat a
célokat, jogokat és kötelességeket, melyeken az emberi személy
testi és
lelki természete alapul, és egyúttal elő is írja azokat. Ezért nem
lehet a puszta biológiai oldal normatívájának tekinteni, hanem
ésszerű
rendként kell definiálni, ahol a teremtő arra hívta az embert,
hogy
életét és cselekedeteit eszerint vezesse és szabályozza, különösen
pedig saját testét eszerint használja és vele ennek megfelelően
rendelkezzék.[10]
Ezekből az elvekből egy első végkövetkeztetés származik: Az
emberi
testbe történő beavatkozás nemcsak a szöveteket, szerveket érinti,
hanem különböző síkokban a személyt magát is. És ennyiben morális
jelentőséget és felelősséget is hordoz, esetleg rejtetten, de
valóságosan. II. János Pál az Orvosi Világszövetség előtt
világosan
megerősítette: „Minden ember megismételhetetlen egyediségében
nemcsak
lélekből, hanem testből is van. Így, a testben, a test által a
személyt, mint olyat érintik meg a maga konkrét valóságában is. Az
ember méltóságának tisztelete ebből következően azt jelenti, hogy
megőrizzük ennek a testből és lélekből álló egy embernek
(corpore
et
anima
unus) az identitását, mint ahogy ezt a II. Vatikáni
Zsinat (Gaudium et spes című lelkipásztori konstitúció
14,1)
mondja. Ennek az antropológiai szemléletnek az alapján kell
megtalálnunk azokat az alapvető kritériumokat, melyek segítségével
meghozhatjuk a szükséges döntéseket azoknak a beavatkozásoknak az
esetében, melyek szigorúan véve nem terápiás jellegűek, például
amikor
az ember biológiai sajátságainak javítása a cél.”[11]
A biológia és az orvostudomány alkalmazási formáikkal akkor
járulnak
hozzá az emberi élet teljes javához, ha a betegségben és
gyengeségben
szenvedő személynek Isten teremtményének méltóságát tiszteletben
tartva
jönnek segítségére. Egyetlen biológus vagy orvos részéről sem
lehet
ésszerű, hogy tudományos szakértelme alapján az ember eredetéről
és
céljáról dönteni merészeljen. Ezt a normát különösen a szexualitás
és
szaporodás területén kell alkalmazni, amikor a férfi és a nő az
élet és
a szeretet alapvető értékeit valósítja meg.
Isten, aki szeretet és élet, a férfinek és a nőnek hivatást adott
arra, hogy részesüljenek az Ő személyes közösségének titkában,
valamint
teremtői és atyai művében.[12]
Ezért a házasság különleges javakkal és értékekkel rendelkezik
az
egyesüléssel és az élet továbbadásával kapcsolatban, melyek az
élet
alacsonyabb formáinál levőkkel nem hasonlíthatók össze. A
személyes
rend ilyen értékei és értelme meghatározzák a fogantatásba és az
emberi
élet eredetébe történő mesterséges beavatkozások értelmének és
határainak morális szemléletét. Ezeket a beavatkozásokat nem azért
kell
elutasítani, mert mesterségesek. Mint ilyenek megmutatják az
orvostudomány lehetőségeit. Morális nézőpontból kell ezeket
értékelni,
amennyiben az emberi személy méltóságára vonatkoztatjuk őket,
amely a
szeretet és az élet ajándékozására szóló isteni hivatást hivatott
megvalósítani.
4.
AZ
ERKÖLCSI
ÍTÉLET
ALAPVETŐ
KRITÉRIUMAI
A mesterséges megtermékenyítés technikájával kapcsolatos két
alapvető érték: Az emberi lény élete, melyet a létbe hívnak, és
továbbadásának egyedülisége a házasságban. Ebből fakadóan a
mesterséges
megtermékenyítő technikák erkölcsi ítéletét ezen értékekre
vonatkoztatva kell megfogalmazni.
A fizikai lét, amellyel az emberi életút a világban elindul, nem
meríti ki önmagában személy teljességét, és nem mutatja meg az
örökkévalóságra hivatott ember legnagyobb értékét sem. Ennek
ellenére
bizonyos módon ez az „alapvető” érték, miután az emberi személy
minden
más értéke a fizikai életen alapul, és ebből bontakozik ki.[13]
Az ártatlan emberi lény élethez való jogának sérthetetlensége „a
fogantatás pillanatától egészen a halálig”[14] jele és előfeltétele a személy
sérthetetlenségének, amit a Teremtő az élet ajándékául adott.
A különböző élőlények szaporodásával történő összehasonlításban
az
emberi élet továbbadásának megvannak a sajátságai, mely a személy
egyedülállóságából következik. „Az emberi élet továbbadását a
természet
egy személyes és tudatos cselekvésre bízta, és mint ilyet az Isten
legszentebb törvényének rendelte alá. Ezek a törvények
megváltoztathatatlanok és sérthetetlenek; ezeket senkinek sem
szabad
semmibe venni és áthágni. Ezért nem szabad semmilyen olyan anyagot
használni és olyan eljárásokat követni, melyek a növények és
állatok
szaporításában megengedhetők.” [15]
A technika előrehaladása lehetővé tette a szexuális kapcsolat
nélküli nemzést is, mégpedig a férfitől és a nőtől vett ivarsejtek
in
vitro történő egyesítése által. De az, ami technikailag
lehetséges, az azért még morálisan nem megengedett. Ebből
következik,
hogy nélkülözhetetlen a ráeszmélés az élet és az emberi szaporodás
alapvető értékeire, hogy morális értékelést adjunk az emberi
lényen már
fejlődésének első stádiumától kezdve végzett ilyen jellegű
technikai
beavatkozásoknak.
5. A TANÍTÓHIVATAL
TANÍTÁSA
Az egyház tanítóhivatala a maga részéről az emberi szaporodás
ezen
területén is a kinyilatkoztatás fényét kínálja: Az emberről szóló
tanítás, ahogyan azt a tanítóhivatal magyarázza, sok elemet
tartalmaz,
amelyek az itt sorakozó problémákat megvilágítják.
A fogantatás pillanatától kezdve minden emberi lényt abszolút
módon
tisztelni kell, mert az ember a földön az egyetlen teremtmény,
melyet
Isten „önmagáért akart”[16],
és
mert
minden
ember
lelkét Isten „közvetlenül teremti”[17]; egész lénye hordozza
teremtője képmását. Az emberi élet szent, mert kezdetétől kezdve
„Isten
teremtő erejét”[18]
igényli, és mindenkor különleges kapcsolatban marad teremtőjével,
egyetlen céljával.[19]
Csak Isten az élet ura kezdetétől végéig: Senki, semmilyen
körülmények
között, nem sajátíthatja ki magának a jogot arra, hogy egy
ártatlan
emberi lényt szándékosan elpusztítson.[20]
Az emberi szaporodás megköveteli a házaspártól az Isten termékeny
szeretetével való felelős együttműködést:[21] az emberi élet ajándékának a
házasságban a
házaspár sajátos és kizárólagos tevékenységével kell
megvalósulnia,
annak a törvénynek megfelelően mely személyekbe és egyesülésükbe
bele
van írva.[22]
I.
AZ EMBERI EMBRIÓ
TISZTELETE
Az egyházi tanítóhivatal tanításának
figyelmes vizsgálata és a fent említett észérvek választ adnak
arra a
sokoldalú morális problémára, melyet az emberi lét kezdeti
szakaszában
történő beavatkozások technikája és az emberi fogantatás folyamata
vet
fel.
1. MILYEN TISZTELETTEL
TARTOZUNK AZ EMBERI EMBRIÓNAK
TERMÉSZETE ÉS IDENTITÁSA JOGÁN?
Minden emberi lényt – mint személyt – létének első
pillanatától
kezdve tisztelni kell.
A művi megtermékenyítés módszerének bevezetése a legkülönbözőbb
beavatkozásokat tette lehetővé az emberi embriókon és főtuszokon.
A
követendő cél sokféle lehet, diagnosztikus vagy terápiás,
tudományos és
kereskedelmi. Mindebből súlyos problémák származnak. Lehet-e szó
olyan
jogról, hogy emberi embriókon tudományos kísérleteket végezzenek?
Milyen normákat, vagy milyen jogi szabályozást kell ehhez
kidolgozni?
Ezekre a kérdésekre a válasz elmélyült megfontolást tételez fel az
emberi embrió természetéről, és igazi azonosságáról (amit „status”-ként
említenek).
Az egyház a maga részéről a ma emberének újólag állandó és biztos
tanítását adta a II. Vatikáni Zsinaton, „Az életet tehát a
leggondosabban kell óvni, már a fogamzástól kezdve. A
magzatelhajtás
is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett.”[23] Ezt legutóbb a Szentszék által
nyilvánosságra hozott Családjogi charta világította meg: „Az
emberi
életet a fogantatás pillanatától kezdve feltétlen tiszteletben
kell
tartani és védelemben kell részesíteni.”[24]
A Hittani kongregáció ismeri az emberi élet kezdetéről, az emberi
lény egyéniségéről és az emberi személy identitásáról jelenleg
folyó
vitákat. Emlékeztet bennünket arra a tanításra, amit a „Nyilatkozat
a
szándékos
abortuszról”
tartalmaz: „A petesejt
megtermékenyítésének pillanatában egy új élet kezdődik, amely se
nem az
apa, se nem az anya élete, hanem egy új emberi lényé, mely
egyedülállóan fejlődik. Soha nem válna emberré, ha már az első
pillanattól kezdve nem az lenne. A legújabb genetika ezt a tényt,
mely
mindig egyértelmű volt, hatásos módon bizonyítja,... Megmutatja,
hogy
ennek az élőlénynek már az első pillanattól kezdve határozott
szerkezete van: mégpedig egy emberé, egy olyan konkrét emberi
individuumé, aki már pontosan körülírt jellemző jegyekkel
rendelkezik.
A megtermékenyítéssel kezdődik az ember életének kalandja, időre
van
szükség, hogy jellemző képességei kibontakozzanak, és
cselekvőképessé
váljék.”[25] Ez a
tanítás érvényes marad, és ha ez még szükséges lenne, az újabb
humánbiológiai kutatási eredmények igazolják, hogy a
megtermékenyítésből származó zigóta egy új emberi individuum
biológiai
identitását hozza létre.
A zigóta az a sejt, amelyik a két ivarsejt
egyesüléséből származik. A szellemi lélek létezését kísérlet útján
természetesen nem lehet megfelelően igazolni. Az embriológia
eredményei
azonban értékes útmutatást adtak ahhoz, hogy értelmünkkel a
személyes
jelenlétet az emberi élet első pillanatától kezdve belássuk:
Hogyan
lehetne egy emberi individuum nem emberi személy? A tanítóhivatal
nem
kötelezte el magát kifejezetten filozófiai jellegű tételek
mellett, de
megerősíti minden egyes szándékos abortusz határozott morális
elítélését. Ez a tanítás nem változott és megváltoztathatatlan.[26]
Ezért az emberi nemzés gyümölcse létének első pillanatától, tehát
már a zigóta képződésétől kezdve, megköveteli azt a feltétlen
tiszteletet mellyel az ember testi és szellemi egységének
erkölcsileg
tartozunk. Az embert fogantatásának pillanatától kezdve
személyként
kell tisztelni és kezelni, tehát ugyanettől a pillanattól kezdve
el
kell ismerni személyiségi jogait, és ezen belül mindenekelőtt az
ártatlan emberi lény sérthetetlen jogát az élethez.
Az egyház tanítása adja ezen terület biológiai kutatásának
fejlődése
által keletkező különböző problémák alapvető megoldását: Mivel az
embriót személyként kell kezelni – a többi emberi lényhez
hasonlóan –,
ezért az orvosi ellátás keretében a lehetőségekhez mérten
integritásában védeni, gyógyítani, és róla gondoskodni kell.
2.
MEGENGEDHETŐK-E
ERKÖLCSILEG
A
SZÜLETÉS ELŐTTI DIAGNOSZTIKUS BEAVATKOZÁSOK?
Ha a születés előtti diagnosztikus
beavatkozás az embrió és az emberi főtusz életére és
integritására
tekintettel van, és ebből fakadóan annak egyéni védelme vagy
gyógyítása
érdekében történik, akkor a válasz igen.
A születés előtti diagnosztikus beavatkozások még az anyaméhen
belül
lehetővé teszik az embrió és a főtusz állapotának megismerését.
Lehetővé teszik a korábbi és hatásosabb terápiás, orvosi vagy
sebészi
beavatkozásokat, vagy azok megtervezését.
Ez a diagnosztika megengedett, ha az alkalmazott eljárás – a
megfelelően felvilágosított szülők egyetértésével – az embrió és
az
édesanya életét és integritását megóvja anélkül, hogy őket
aránytalanul
nagy kockázatnak tenné ki.[27]
De súlyos módon ellentétben van az erkölcsi törvényekkel, ha –
aszerint, hogy milyen eredménnyel jár – egy abortusz elvégzésének
lehetőségét számításba veszi. Így egy olyan diagnózis, amelyik
fejlődési rendellenességet vagy örökletes betegséget mutat ki, nem
jelenthet egyúttal halálos ítéletet is. Ezért az az asszony
súlyosan
megengedhetetlenül jár el, aki a diagnosztikus beavatkozást azzal
a
meghatározott céllal kéri hogy abortuszhoz fog folyamodni, ha az
eredmények fejlődési rendellenességet vagy örökletes betegséget
mutatnak ki. Ugyanígy a férj, a szülők vagy bárki más az erkölcs
ellen
cselekszik, ha a terhest azzal a céllal tanácsolja vagy küldi a
vizsgálatra, hogy adott esetben abortusznak vesse alá magát. Éppen
így
a szakorvos is megengedhetetlen segédkezésben bűnrészességben
vétkes,
ha a diagnosztikus eljárás során és az eredmény közlésekor
szándékosan
összefüggésbe hozza a szülés előtti diagnosztikát és az abortuszt.
Végül, a még meg nem született élethez való jogának
megsértéseként
kell elítélni – és a szülők ősi jogába és kötelességébe való
betolakodásnak kell tekinteni –, az állami egészségügyi vagy
tudományos
szervezetek azon irányelveit vagy programjait, melyek valamilyen
módon
elősegítik a születés előtti diagnosztika és az abortusz közötti
kapcsolatot, vagy a terhest arra bíztatják, hogy tervszerűen
vegyen
részt a születés előtti diagnosztikában azzal a kiemelt céllal,
hogy
megsemmisítsék azokat a főtuszokat, akik fejlődési
rendellenességben
szenvednek vagy ilyeneket hordoznak.
3.MEGENGEDHETŐK-E
TERÁPIÁS
BEAVATKOZÁSOK
AZ
EMBERI EMBRIÓN?
Ahogy a betegeken, úgy az embrión
végzett minden orvosi beavatkozás is csak olyan feltételek mellett
engedhető meg, hogy ezek az embrió életét és integritását
figyelembe
veszik, és nem járnak aránytalanul nagy kockázatal, hanem a
gyógyítást,
az egészségi állapot javítását vagy az embrió individuális
túlélését
célozzák.
Bárilyen típusú az orvosi beavatkozás – legyen akár
sebészi,
vagy
más természetű –, megkívánja a szülők megfelelő felvilágosítását
és
önkéntes beleegyezését, a gyermekekre vonatkozó szakmai etikai
szabályoknak megfelelően. Ennek az erkölcsi elvnek az alkalmazása
embriók vagy főtuszok élete esetén körültekintő és különleges
óvintézkedéseket követel meg.
Az ilyen eljárások megengedettségét és kritériumait II. János Pál
világosan kifejezte: „Egy tisztán terápiás beavatkozás, melynek
célja
különböző betegségek gyógyítása – mint például azoké, melyek
kromoszómarendellenességre vezethetők vissza – alapvetően csak
kívánatosnak tekinthető, feltéve ha az individuum személyes
jólétét
segíti elő anélkül, hogy integritását sértené, vagy
életfeltételeit
rontaná. Egy ilyen beavatkozás logikájában ténylegesen megfelel a
krisztusi erkölcs hagyományának.”[28]
4.
HOGYAN
ÉRTÉKELHETŐK
MORÁLISAN
AZ
EMBERI EMBRIÓKKAL éS FŐTUSZOKKAL VÉGZETT KUTATÁSOK ÉS KÍSÉRLETEK?
Az orvosi kutatásnak tartózkodnia
kell az élő embrión végzett beavatkozástól, kivéve azt az
esetet,
amikor erkölcsileg biztos, hogy sem a még meg nem születettnek
sem
A „kutatás” és „kísérlet” kifejezések gyakran ekquvivalensek
egymással, és mindkét értelemben használatosak. Ez szükségessé
teszi,
hogy ebben a dokumentumban jelentésüket pontosítsuk. 1) Kutatás
alatt értünk minden olyan induktív-deduktív eljárást, amely a
humán
területen meglévő jelenségek szisztematikus vizsgálatát, vagy egy
korábbi vizsgálatból származó hipotézis felülvizsgálatát célozza.
2) Kísérlet
alatt értünk minden olyan kutatást, amely az emberi lényt
létezésének
különböző szakaszaiban (embrió, főtusz, gyermek vagy felnőtt),
mint
tárgyat tesz egy vizsgálandó, akár már ismert, vagy még ismeretlen
kezelési módszer (pl. farmakológiai, teratogén, sebészi, stb.)
hatásának ki. pedig édesanyjának sem életét, sem pedig
integritását semmilyen károsodás nem fenyegeti és azzal a
feltétellel,
hogy a szülők megfelelő informálásuk után önként adták
beleegyezésüket
a beavatkozáshoz. Ebből következik, hogy minden kutatás –
akkor
is, ha kizárólagosan embriók vizsgálatára korlátozódik –,
megengedhetetlen volna, ha az alkalmazott eljárások vagy azok
mellékhatásai veszélyt jelentenének az embrió testi
sértetlenségére
vagy életére.
A kísérletekkel kapcsolatban általában különbséget kell tenni
azok
között, melyeknek nincsen közvetlen terápiás céljuk, és azok
között,
melyek magára az alanyra egyértelműen terápiás hatással vannak.
Másrészről más elbírálás alá esnek a még élő és a halott embrióval
végzett kísérletek. Ha élnek, függetlenül attól, hogy
életképesek-e vagy sem, úgy kell tisztelni őket, mint minden
emberi
személyt; a direkt terápiás hatással nem rendelkező kísérletek
pedig
embriókkal nem megengedettek.[29]
A még élő embriókkal vagy főtuszokkal – legyenek azok életképesek
vagy sem, az anyaméhben, vagy azon kívül –, még akkor sem lehet
kísérleteket végezni, ha ezek előreláthatóan a tudomány, más
emberi
lények vagy a társadalom hasznát szolgálnák. A megfelelő
információk
adása utáni beleegyezést a klinikai kísérletekhez, – amit
egyébként
felnőttek esetében kérnek –, a szülők nem adhatják meg; ők a még
meg
nem születettnek sem a testi integritásáról, sem életéről nem
rendelkezhetnek. Másrészt az embriókkal és főtuszokkal végzett
kísérletek azt a veszélyt, sőt az esetek tőbbségében annak biztos
előrelátását jelentik, hogy bekövetkezik fizikai integritásuk
sérülése,
vagy akár haláluk is.
Az emberi embriót vagy a főtuszt tárgyként vagy kísérleti
eszközként
használni bűntett az emberi lény méltósága ellen, akinek
ugyanolyan
joga van a tiszteletre, mint amilyen a már megszületett gyermeknek
és
minden emberi személynek jár. A Szentszék által nyilvánosságra
hozott Családjogi
charta
kimondja: „Az emberi méltóság tiszteletben tartása kizárja
a magzattal való mindenféle kísérletezést vagy kizsákmányolást.”[30] Az a gyakorlat,
amelyik
emberi embriókat in vivo vagy in vitro,
kísérleti
vagy kereskedelmi célból életben tart, teljesen ellentmond az
emberi
méltóságnak.
Egy egyértelműen terápiás kísérlet esetén, gyógyszerek vagy nem
teljesen kipróbált eljárások engedélyezettek lehetnek mint utolsó
kísérlet – más biztos terápia hiányában –, ha ezek a kísérletek és
kezelési módszerek az embrió javát szolgálják, élete megmentése
érdekében.[31]
Az emberi embriók és főtuszok holttesteit, származzanak azok
akár művi abortuszból, vagy sem, úgy kell tisztelni, mint más
meghalt
emberi lények maradványait. Nem szabad azokat
megcsonkítani, vagy
boncolni addig, amíg halálukat bizonyossággal meg nem
állapították, és
a szülők vagy az anya ebbe bele nem egyezett. Ebből kifolyólag azt
a
morális követelményt mindig szem előtt kell tartani, hogy eközben
egy
szándékos abortuszban semmilyen segítséget nem nyújtottak, és a
megbotránkoztatás veszélyét elkerülték. Amit a felnőttek
holttesteinél
a hétköznapi gyakorlatban tilosnak tartunk, az meghalt főtuszok
esetén
éppenúgy tilos.
5.
HOGYAN
ÉRTÉKELHETŐ
MORÁLISAN
AZ IN
VITRO MEGTERMÉKENYÍTÉSBŐL NYERT EMBRIÓK KÍSÉRLETI CÉLBÓL TÖRTÉNŐ
FELHASZNÁLÁSA?
Az in vitro megtermékenyítésből származó
embriók emberi lények és jogalanyok: Méltóságukat és jogukat az
élethez, létezésük első pillanatától kezdve tisztelni kell. Erkölcstelen
emberi
embriókat
szabad
rendelkezésű
„biológiai
anyag” céljából
előállítani.
A mindennapos gyakorlatban az in vitro megtermékenyítés során nem
mindegyik embriót ültetik be az anyaméhbe; néhányat elpusztítanak.
Ahogy a művi abortuszt elítéli az egyház, ugyanúgy megtilt minden
támadást ezen emberi lények ellen. Szükséges utalnunk arra
is,
hogy az in vitro előállított emberi embriók – legyenek azok akár
mesterséges megtermékenyítés, vagy „ikresítés” eredményei –,
tudományos
célból történő szabad elpusztításának súlyosságára. Az a
kutató,
aki így ténykedik, magát Isten helyébe helyezi, és ha ennek nincs
is
tudatában, magát a sors urává teszi annyiban, és amennyiben
védtelen
embriókat öl meg tetszés szerint választja ki, kit hagy élni és
kit
ítél halálra.
Ugyanezen az alapon morálisan megengedhetetlenek azok a
vizsgálati
és kísérleti módszerek, melyek az in vitro nyert embriónak
ártalmára
vannak, vagy rájuk súlyos és aránytalanul nagy kockázatot
jelentenek.
Minden emberi lényt önmagáért kell tiszteletben tartani, és nem
szabad
mások érdekében pusztán eszközzé alacsonyítani. Ezért
immorális in
vitro előállított emberi embriókat tudatosan a halálnak kitenni.
Ebből fakadóan az a tény, hogy ők in vitro lettek
előállítva,
és nem ültették be az anyaméhbe őket, mint „számfeletti” embriók
abszurd sorsnak vannak kitéve anélkül, hogy nekik biztos és
morálisan
kifogástalan túlélési lehetőséget biztosítanánk.
6.
MILYEN
VÉLEMÉNNYEL
LEGYüNK
A TÖBBI
EMBRIÓ-MANIPULÁCIÓS ELJÁRÁSRÓL, MELYEK ÖSSZEFÜGGÉSBEN VANNAK AZ
„EMBERI
REPRODUKCIÓS TECHNIKÁKKAL”?
Az in vitro technikák
megnyitják a lehetőséget emberi embriókkal végzett biológiai vagy
genetikai manipulációk más formái előtt: kísérletek vagy tervek
emberi
és állati ivarsejtek közötti megtermékenyítésre és emberi embriók
állatok méhében történő kihordására; a hipotetikus szándék vagy
terv az
emberi embrió számára mesterséges méh létrehozására. Ezek az
eljárások ellentmondanak az embrió saját emberi mivoltából
fakadó
méltóságának, és egyidejűleg sértik minden személy jogát a
házasságban
és a házasság által történő fogantatáshoz és megszületéshez.
[32] Azok a
kísérletek és hipotézisek is, melyek egy emberi lény
létrehozását
szexuális egyesülés nélkül – „ikresítés”, klónozás vagy
partenogenesis
segítségével – célozzák, ellentétben vannak az erkölccsel, mert
éppúgy
az emberi nemzés méltóságának, mint a házastársi egyesülésnek
ellentmondanak.Az embriók fagyasztása is, akkor
is, ha
ezt abból a célból végzik, hogy biztosítsa az embrió
életbenmaradását
(kriokonzerválás), sérti azt a tiszteletet, amivel az emberi
lénynek tartozunk, amennyiben is a halál vagy a károsodás
súlyos
veszélyének tesszük ki testi integritását, legalábbis időlegesen
megfosztjuk attól, hogy az anya befogadja és kihordja, és olyan
helyzetbe hozzuk, melyben további sérüléseknek és manipulációknak
van
kitéve.
Egyes kísérletek, melyek során a kromoszomális vagy genetikus
állományba avatkoznak be nem terápiás jellegűek, hanem emberi
lények
nemük vagy más előre meghatározott tulajdonságuk szerinti
létrehozását
célozzák. Ezek a manipulációk ellentétben vannak az emberi lény
személyi méltóságával, integritásával, identitásával. Ebből
fakadóan ezek semmiképpen nem igazolhatók az emberiség jövőjére
való
kedvező hatásokra hivatkozva.[33]
Minden személyt önmagáért kell tisztelni: Ebben áll minden
emberi lény méltósága és joga már létezésének kezdetétől kezdve.
II.
BEAVATKOZÁSOK AZ
EMBERI
SZAPORODÁSBA
A „mesterséges szaporodás” vagy „mesterséges megtermékenyítés”
alatt
itt különböző technikai eljárásokat értünk, melyek azt célozzák,
hogy
egy emberi élet megfoganása más úton jöjjön létre, mint a férfi és
a nő
szexuális egyesülése által. Az instrukcióban a petesejt kémcsőben
(in
vitro megtermékenyítés), és előre kinyert ondóval a női
nemi
szervekben történő megtermékenyítéséről van szó.
Ezen technikák morális értékelésének első szempontját az adja,
hogy
milyen körülményekkel és következményekkel járnak az emberi
embriónak
járó tisztelet szempontjából. Az in vitro
megtermékenyítés
gyakorlata számtalan emberi embrió létrehozását és elpusztítását
követelte meg. A nőnél ma még általában szükséges a fokozott
peteérést
indukálni: több petét távolítanak el, termékenyítenek meg, és
néhány
napig ezeket in vitro tenyésztik. Általában nem mindegyiket
juttatják
be a nő méhébe; néhány „szám feletti”-nek bizonyuló embriót
elpusztítanak, vagy lefagyasztanak. Néha néhányat a beágyazott
embriók
közül különböző eugenetikus, gazdasági vagy pszichológiai okokból
feláldoznak. Az emberi lényeknek ilyen szabadon elhatározott
elpusztítása, vagy felhasználásuk különböző célokra, integritásuk
és
életük megkárosításával, ellene mond a már előzőekben említett
művi
abortusszal kapcsolatos tanításnak.
A kapcsolat az in vitro megtermékenyítés és az emberi embrió
szabadon akart elpusztítása között nagyon gyakran bizonyítható. Ez
jellemző: Ezzel az eljárással, melynek céljai ennek látszólag
ellentmondanak, az élet és halál az ember döntésének van
alárendelve,
aki magát tetszés szerint élet és halál urává teszi. Az
uralkodásnak és
erőnek ez a dinamikája pont azoknál maradhat észrevétlen, akik
ezeket
használni akarják és magukat ezeknek alávetik. Az említett
tényeket és
az ezeket összekapcsoló hideg logikát egyaránt figyelembe kell
vennünk,
amikor morális ítéletet alkotunk a FIVET-tel (in vitro
megtermékenyítés
és embrióbeültetés) kapcsolatban: Az abortuszmentalitás, mely ezt
lehetővé teszi, odavezet – akár akarjuk, akár nem –, hogy az egyik
ember a másik ember élete és halála felett uralkodik, mely egy
radikális öröklési kiválogatássá lehet.
Az ilyen visszaélések mégsem menthetnek fel a mély és messzemenő
etikus reflexiótól a mesterséges szaporítási technikákat
önmagukban
tekintve, amennyiben, ha ez egyáltalán lehetséges az in vitro
megtermékenyített embrió elpusztításától eltekintünk.
Ez a tanítás ezért első helyen a heterológ mesterséges
megtermékenyítés (II,1-3) problémáját veti fel, majd
Az instrukció heterológ mesterséges megtermékenyítés
vagy
nemzés megjelölés alatt azokat a technikákat érti,
melyek arra
irányulnak, hogy mesterséges úton emberi foganás jöjjön létre,
olyan
hímivarsejtekből, melyek legalább egy, a házasságban levő férjtől
különböző donortól származnak.
Ez a technika kétféle lehet:
a) heterológ FIVET: Az emberi
megtermékenyítés in vitro technikája olyan spermiumokkal, melyek
legalább egy, a házasságban levő férjtől különböző donortól
származnak.
b) mesterséges heterológ ondóbevitel:
Az emberi megtermékenyítés technikája, melynek során a nő
ivarszervébe
olyan sperimiumokat juttatnak be, melyek egy, a férjtől különböző
donortól származnak. azokat, melyek a homológ mesterséges
ondóbevitellel (II,4-6) kapcsolatosak.
Mielőtt bármelyiket etikailag értékelnénk, áttekintjük azokat az
alapelveket és értékeket, melyek ezen eljárások mindegyikének
morális
megítélését meghatározzák.
A. Heterológ
mesterséges
megtermékenyítés
1.
Miért
kell
az
emberi
szaporodásnak
a
házasságban
bekövetkeznie?
Minden emberi lényt Isten ajándékaként és áldásaként
kell
felfogni. Morális nézőpontból azonban a meg nem született
gyermek
szempontjából igazán felelős nemzés a házasság gyümölcse kell
hogy
legyen.
Az instrukció homológ mesterséges megtermékenyítés vagy
nemzés alatt azt a módszert érti, melynek során az
ivarsejtek
a házaspár két tagjától származnak. A homológ mesterséges
megtermékenyítést két különböző eljárással lehet megvalósítani:
a) homológ FIVET: Az emberi megtermékenyítés in
vitro technikája a nő házastársától származó ivarsejtekkel.
b) mesterséges homológ ondóbevitel: Az emberi
megtermékenyítés technikája, melynek során a nő nemi szerveibe
férjétől
származó sperimiumokat juttatnak be. Az emberi szaporodás ugyanis
a
szülők és gyermekek személyes méltóságánál fogva specifikus
tulajdonságokkal bír: Egy új személy nemzésének, melyben a férfi
és a
nő a Teremtő hatalmával együttműködik, a házaspár kölcsönös és
személyes egymásnak-ajándékozottsága gyümölcsének és szerelmük,
hűségük
jelének kell lennie.[34]
A házastársak hűsége a házasság egységében magában foglalja arra
vonatkozó joguk kölcsönös tiszteletét, hogy az egyik csak a
másik által
lesz apává vagy anyává.
A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott
hordják ki, ott jöjjön a világra, és ott nevelődjön fel: Pontosan
saját
szüleivel való biztos és elismert kapcsolata által fedezheti fel
érlelheti meg saját emberi identitását.
A szülők számára a gyermek kölcsönös odaadásuk megerősítése és
kiegészülése: Élő visszatükröződése szerelmüknek, maradandó jele
házastársi közösségüknek, élő és fölbonthatatlan egysége apa- és
anyaságuknak.[35]
A személy hivatásánál és társadalmi felelősségénél fogva a
gyermek
és a szülők java a társadalom javát szolgálja. A társadalom
életereje
és egyensúlya megkövetelik, hogy a gyermekek a család őlén
jöjjenek a
világra és hogy ez szilárdan a házasságon alapuljon.
Az egyház hagyománya és az antropológiai szemlélet elismerik,
hogy a
házasság és annak föloldhatatlan egysége az egyedül méltó hely az
élet
valóban felelősségteljes továbbadására.
2.
Megfelel-e
a
heterológ
mesterséges
megtermékenyítés a házastársak méltóságának és a házasság
igazságának?
A FIVET és a heterológ mesterséges ondóbevitel által végbevitt
emberi foganást olyan ivarsejtek találkozása által viszik véghez,
melyek legalább egy olyan donortól származnak, aki a férjtől
különbözik. A heterológ mesterséges megtermékenyítés
ellentmond a
házasság egységének, a házasfelek méltóságának, a szülői
hivatásnak és
a gyermek jogának, hogy házasságban és házaság által foganjon és
világra szülessen.[36]
A házasság egységének és a házastársi hűségnek a tisztelete
megkövetelik, hogy a gyermek a házasságban foganjon; A kötelék,
ami a
házasfelek között fennáll, objektiven és átruházhatatlanul
biztosítja
számukra a kizárólagos jogot, hogy egyikük csak a másikuk által
legyen
apa vagy anya.[37] Egy
harmadik személy ivarsejtjeinek felhasználása abból a célból, hogy
ondó
vagy petesejt álljon rendelkezésre, törést jelent a házastársak
kölcsönös elkötelezettségében és súlyos megsértése a házasság
egyik
lényeges tulajdonságának, az egységnek.
A heterológ mesterséges megtermékenyítés megsérti a gyermek
jogait,
megfosztja a gyermek kapcsolatot szülői eredetétől és személyes
identitásának érését akadályozhata. Ezen kívül támadást jelent a
házastársak együttes hivatása ellen, akik apaságra vagy anyaságra
vannak hivatva: Objektíven megfosztja a házastársi termékenységet
annak
egységétől és integritásától; törést hoz létre és manifesztál a
genetikus szülőség, kihordási szülőség és a felnevelés felelőssége
között. A személyes kapcsolatok ilyen változása a család
belsejében
hatással van a társadalomra is: Ami a család egységét és
szilárdságát
fenyegeti, az a viszály rendetlenség és igazságtalanság forrása az
egész társadalmi életben is. Ezek az okok a heterológ
mesterséges
megtermékenyítés negatív morális megítéléséhez vezetnek:
eszerint
morálisan megengedhetetlen egy házas nő megtermékenyítése egy
férjétől
különböző férfitől származó ondóval; éppenígy megengedhetetlen
egy
másik, a feleségtől különböző nő petesejtjének megtermékenyítése
a férj
ondójával. Ezen kívül egy házasságon kívül élő nő
megtermékenyítése,
legyen akár hajadon, akár özvegy, erkölcsileg nem igazolható
bárki is
legyen a donor.
A gyermek utáni vágy, a házastársak szeretete, ami egy másképpen
le
nem győzhető sterilitást akar kiküszöbölni, érthető indítékot
jelent;
de szubjektív jószándék a heterológ mesterséges megtermékenyítést
sem a
házasság objektív és elidegeníthetetlen tulajdonságaival, sem a
gyermek
és a házastársak jogainak tiszteletével nem hozhatja összhangba.
3.
Morálisan
megengedhető-e
a „béranyaság”?
Nem, éspedig ugyanazon az alapon, ami a heterológ
mesterséges
megtermékenyítés elutasításához vezetett. Mert ellentétben áll a
házasság egységével és az emberi személy szaporodásának
méltóságával.
A béranyaság objektív vétség az anyai szeretet kötelességei, a
házastársi hűség és a felelős anyaság ellen; megsérti a gyermek
jogát
ahhoz, hogy saját szüleitől foganjon, ők hordják ki, hozzák
világra és
neveljék fel őt; ez ahhoz vezet, hogy a család kárt szenved, a
béranyaság elválasztja egymástól azokat a testi, pszichikai és
morális
elemeket, melyekből a család áll.
„Béranya” kifejezéssel jelöli ez az instrukció
a) azt a nőt, aki egy a méhébe beültetett
embriót
kihord, amelyik számára genetikusan idegen, mert „donorok”
ivarsejtjeinek egyesüléséből származik, azzal a kötelezettséggel,
hogy
a gyermek megszületése után azoknak legyen átadva, akiktől az
ivarsejtek származnak, vagy akikkel megállapodást kötött;
b) azt a nőt, aki egy olyan embriót hord ki,
akinek
fogantatása saját petesejtjének adásával, egy férjétől különböző
férfi
ondójával való megtermékenyítés által történt, azzal a
kötelezettséggel, hogy a gyermek megszületése után annak legyen
átadva,
akitől az ivarsejt származik vagy akivel megállapodást kötött.
B.
A
HOMOLÓG
MESTERSÉGES
MEGTERMÉKENYÍTÉS
Miután a heterológ mesterséges
megtermékenyítést elfogadhatatlannak minősítettük, felvetődik a
homológ
mesterséges megtermékenyítés, a FIVET és a mesterséges ondóbevitel
kérdése a házasfelek között. Először egy elvi kérdést kell
tisztázni.
4.
Milyen
kapcsolat
szükséges
erkölcsi
szempontból a szaporodás és a házastársi aktus között?
a) Az egyház a házasságról és az emberi szaporodásról szóló
tanításában hangsúlyozza, hogy „azon az Istentől alapított,
feloldhatatlan kapcsolaton nyugszik, amely a nemi aktus egyesülés és
termékenységet adó jelentése között fennáll, s amit az ember saját
kezdeményezésével nem törhet meg. A házasélet aktusa ugyanis –
miközben
a maga belső természete szerint a legszorosabb kötelékkel egyesíti a
férjet és a feleséget – alkalmassá teszi a házasokat arra, hogy a
természetükbe írt törvény szerint új életet fakasszanak.”[38] Ez a házasság
természetén és a házasság javainak belső kapcsolatán alapuló elv
jólismert következményekkel jár a felelős apaság és anyaság síkján.
„Ha
mindkét lényeges szempontot (ti. az egyesülés és a termékenység
szempontját) megőrzik, a házasélet megtartja a kölcsönös, igaz
szeretet
értelmét és az ember legmagasabb hivatására szóló rendeltetését,
amely
a szülőség.”[39]
Ugyanez a házastársi aktus tartalmának és a házasság javainak
kapcsolatára vonatkozó tanítás világítja meg a homológ mesterséges
megtermékenyítés morális problémáit, mivel „Soha nem megengedett
ezeket
az eltérő nézőpontokat olyannyira elválasztani, hogy az a
nemzéshez
való szándékot vagy a házastársi kapcsolatot pozitív módon zárja
ki.”[40]
A fogamzásgátlás szándékosan megfosztja a házastársi aktust a
szaporodásra való nyitottságától, és hatásában a házasság
céljainak
szándékos szétválasztását eredményezi. A homológ mesterséges
megtermékenyítés objektív hatása hasonló módon a házasság javainak
és
értelmének analóg szétválasztása, amennyiben olyan szaporodásra
törekszik, mely nem egy specifikus házastársi egyesülés aktusának
gyümölcse.
Ezért megengedett a megtermékenyítést akkor kívánni, ha az
„házastársi aktus eredménye, amelyik magából következően utód
nemzésére
alkalmas, melyre a házasság természetéből adódóan rendeltetett
azáltal,
hogy a házasfelek egy test lesznek.”[41] De a szaporodást erkölcsi
szempontból
megfosztjuk tökéletességétől, ha annak nem a házastársi aktus,
tehát a
házastársak egyesülése jellegzetes történésének a gyümölcse a
célja.
b) A házasság javai és a házassági aktus tartalma között fennálló
belső kapcsolat morális értéke az emberi lény, a test és a lélek
egységén alapul.[42] A
házastársak személyes szeretetüket a „test szava” által fejezik ki
egymásnak, mely világosan összekapcsolja a kölcsönös odaadás
kifejezését a szülőségre való hivatással.[43] A házastársi aktus, mely által
a házastársak
önátadásukat egymás tudatára adják, egyúttal az élet ajándékára
való
nyitottságot is kifejezi: ez egyúttal egymástól elválaszthatatlan
testi
és lelki aktus is. A házastársak testükkel és testük által
valósítják
meg a házasságot és válhatnak apává és anyává. Hogy a test szavát
és
annak természet adta teljességét tiszteljék, a házastársi
egyesülésnek
tiszteletben kell tartania az élet továbbadására való
nyitottságot, és
egy személy nemzésének a házastársi szeretet céljának és
gyümölcsének
kell lennie. Az emberi lény gyümölcse egy olyan nemzésnek, mely „a
házastársi szövetségben egyesített szülőknek nem csak a biológiai,
hanem lelki egyesüléséhez is kötött.”[44] Egy, a házastársak testen kívül
létrehozott
megtermékenyítés éppen ezért nélkülözi azokat a tartalmakat és
értékeket, melyeket a test szava és az emberi személyek egyesülése
fejez ki.
c) Csak a házastársi aktus tartalmai között fennálló kötelék és
az
emberi lény egységének tisztelete teszik lehetővé a személy
méltóságának megfelelő szaporodást. Egyszeri és megismételhetetlen
származásában a gyermeket személyes méltóságában éppúgy tisztelni
kell,
mint azokat, akik neki az életet ajándékozták. Az emberi
személynek
szülei szeretetének és egységének jelébe kell felvételt nyernie;
egy
gyermek nemzésének ezért a kölcsönös ajándékozás gyümölcsének kell
lennie,[45] amely a
házastársi aktusban valósul meg, melyben a házasfelek – mint
szolgák és
nem mint urak – a teremtő Szeretet munkájában vesznek részt.[46] Egy ember eredete
valójában egy ajándékozás eredménye. A megfogant gyermek szülei
szeretetének gyümölcse kell legyen. Fogantatása és léte nem lehet
egy
orvosi beavatkozás eredménye. Ez azt jelentené, hogy egy
tudományos
technológia tárgyává alacsonyítjuk le. Senkinek nem szabad egy
gyermek
világrajövetelét a technikai hatékonyság feltételeinek alávetni,
mely
attól függ, hogy milyen fokon és milyen jártassággal tudják ezeket
a
technikákat alkalmazni.
A házastársi aktus lényegi tartalma és a házasság értékei
között
fennálló kötelék morális jelentősége, az emberi lény és
származásának
méltósága, egysége megköveteli, hogy egy emberi lény nemzésére
úgy kell
törekedni, hogy a házastársak közötti szerelem specifikus
házastársi
aktusának gyümölcse legyen. Ebből kitűnik tehát az, hogy
milyen
nagy fontossága van a szaporodás és a házastársi aktus közötti
kapcsolatnak antropológiai és morális téren, és így válik
érthetővé a
tanítóhivatal álláspontja a homológ mesterséges megtermékenyítést
illetően.
5.
Morálisan
megengedhető-e
a
homológ
in vitro megtermékenyítés?
Az erre a kérdésre adott válasz szorosan
függ a fent említett alapelvektől. A terméketlen házaspárok jogos
igényét bizonyosan nem lehet figyelmen kívül hagyni; közülük egyesek
számára a homológ FIVET-re való hagyatkozás tűnik az egyetlen
módszernek ahhoz, hogy az őszintén kívánt gyermekhez jussanak:
Felmerül
a kérdés, hogy ezekben az esetekben nem elegendő-e a házastársi élet
összessége az emberi szaporodás megfelelő méltóságának
biztosításához.
Elismert, hogy a FIVET a házastársi kapcsolat hiányát pótolni
bizonyosan nem tudja[47]
és a házastársi egyesülés specifikus aktusával szemben nem szabad
előnyben részesíteni, ha a veszélyeket, melyeket a gyermekre hozhat,
és
az eljárás hiányosságait szem elött tartjuk. De – teszik fel a
kérdést –, abban az esetben, ha lehetetlen lenne a sterilitást, mely
sok
szenvedés forrása, másképpen elhárítani, akkor nem lehet-e a homológ
mesterséges megtermékenyítést segítség, sőt, akár terápia gyanánt
felfogni, és ezért annak morális megengedhetőségét elfogadni?
A gyermek utáni vágy – vagy legalábbis a készség az élet
továbbadására – morális nézőpontból szükséges a felelős nemzéshez.
De
ez a jószándék nem elégséges a házastársak közötti in vitro
megtermékenyítés pozitív értékeléséhez. A FIVET eljárást önmagában
kell
értékelni; végső morális értékelése nem vezethető le sem a
házastársi
élet összességéből melybe beilleszkedik, sem a házastársi
aktusokból,
melyek ezt megelőzik, sem azokból, melyek azt követhetik.[48]
Arra már emlékeztettünk, hogy azon körülmények között, ahogy azt
szokásosan gyakorolják, a FIVET magával hozza az emberi lény
elpusztitását, mely ellene mond az abortusz
megengedhetetlenségéről
szóló, már előadott tanításnak.[49]
De abban az esetben is, ha minden óvintézkedést megtesznek az
emberi embrió halálának elkerülésére, a homológ FIVET elválasztja
az
emberi megtermékenyítést létrehozó cselekményt és a házastársi
aktust.
Ezért a homológ FIVET tulajdonképpeni természetét kell tekintetbe
vennünk, és el kell tekintenünk az abortusszal való kapcsolatától.
A homológ FIVET a házastársak testén kívül történik egy harmadik
személy cselekvése segítségével, akinek szakértelme és technikai
teljesítménye meghatározza a beavatkozás eredményét; rábízza az
embrió
életét és identitását az orvosok és a biológusok hatalmára és a
technika uralmát rendeli az emberi személy eredete és rendeltetése
fölé. Az alárendeltség ilyen formája ellene mond a szülők és
gyermekek
együttes méltóságának és egyenlőségének.
Az in vitro fogantatás egy technikai folyamat
eredménye,
ahol ez a folyamat a megtermékenyítés legfontosabb meghatározó
tényezője; ez nem a házastársak specifikus egyesülési
aktusának
kifejezése és gyümölcse; valójában nem is így történik meg, és
nem is
törekszik pozitívan arra, hogy a házastársi egyesülés specifikus
aktusának kifejezője vagy gyümölcse legyen. Ha a valóban
fennálló
házastársikapcsolatokkal összefüggésben tekintjük, a
homológ
FIVET során az emberi személy nemzését ténylegesen megfosztják
attól a
tökéletességtől, mely a sajátja: vagyis attól, hogy egy olyan
házastársi aktus célja és gyümölcse legyen ahol a
házastársak „az
élet egy új emberi személynek való ajándékozásában Isten
munkatársa” lesznek.[50]
Ezek az okok megértetik velünk, hogy az egyház tanítása miért
tekinti a házastársi szerelmi aktust az emberi szaporodás egyetlen
méltó helyének. Ezen az alapon az un. „egyszerű eset” – tehát egy
olyan
homológ FIVET eljárás, mely mentes lenne az abortusz gyakorlatától
való
minden kompromittáló kapcsolattól, az embrió elpusztításától és a
maszturbációtól – morálisan nem megengedhető technika, mert az
emberi
szaporodást természetes méltóságától fosztja meg.
Bizonyosan nem terheli a homológ FIVET-et mind az az etikai
negatívum, mely a házasságon kívüli szaporodásban található; a
család
és a házasság továbbra is a gyermek születésének és felnevelésének
a
helye marad. Mégis – összhangban a házasság értékeiről és a
személy
méltóságáról szóló hagyományos tanítással – az egyház
erkölcsi
szempontból elutasítja a homológ in vitró megtermékenyítést; ez
önmagában megengedhetetlen és ellentmondásban van a szaporodás
méltóságával és a házastársi egyesüléssel, akkor is, ha az
emberi
embrió halálának elkerülésére mindent megtesznek.
Ámbár a FIVET által történő emberi foganás módját és jellegét nem
lehet helyeselni, minden gyermeket, aki a világra jön az isteni
jóság
ajándékának kell tekinteni, és szeretettel kell felnevelni.
6.
Hogyan
kell
morális
szempontból a
homológ mesterséges ondóbevitelt értékelni?
A homológ mesterséges ondóbevitel a
házasságban nem megengedett, kivéve azt az esetet, melyben a
technikai
segítség nem a házastársi aktust helyettesíti, hanem megkönnyíti
azt és
segít annak természetes célját elérni.
A tanítóhivatal már kifejtette tanítását erről a kérdésről.[51] Ez nemcsak
különleges
történelmi körülmények kifejezése, hanem a házastársi egyesülés és
a
szaporodás kapcsolatáról, valamint a házastársi aktus személyes
természetének figyelembevételéről szóló egyházi tanításon alapul.
„A
házastársi aktus természetes szerkezete szerint egy személyes
cselekedet, a házastársak egyidejű, közvetlen együttműködése. Ez
az
ebben résztvevők természete és a kölcsönös odaadás ebben az
aktusban
történő sajátos kifejezése miatt van, mely a Szentírás szavai
szerint
az egy testben való egységhez vezet.”[52] Ezért „nem utasítja el” a morális
lelkiismeret „szükségképpen bizonyos mesterséges segédeszközök
használatát, melyek
kizárólag arra szolgálnak, hogy a természetes aktust
megkönnyítsék,
vagy a normálisan végbement aktust céljához segítsék.”[53] Ha a technikai
segítség a
házastársi aktust megkönnyíti, vagy segítségére van természetes
céljai
elérésében, akkor morálisan igenelhető. Abban az esetben viszont,
ha a
technikai beavatkozás a házastársi aktus helyébe kíván lépni,
morálisan
megengedhetetlen.
A házastársi aktust helyettesítő mesterséges ondóbevitel azért
tilos, mert hatása szándékosan elválasztja a házastársi aktus két
jelentését. A maszturbáció, melynek segítségével normálisan az
ondót
nyerik, újabb jele ennek a szétválasztásnak; akkor is, ha a
szaporodásra irányul, megfosztja ezt a cselekedetet az
egyesüléssel
kapcsolatos értelmétől: „mert hiányzik belőle ... az erkölcsi rend
által segített nemi kapcsolat, mely a <> realizál.”[54]
7.
Milyen
morális
kritériumot
kell az
emberi szaporodásba való orvosi beavatkozással kapcsolatban
felállítanunk?
Az orvosi tevékenységnek nem csak a technikai dimenzióra
vonatkoztatva, hanem mindenekelőtt a céllal való kapcsolata
szerint
kell értékelni, ami a személyek javát és testi, lelki egészségét
jelenti. A szaporodásba való orvosi beavatkozás morális
irányelveit az
emberi személy méltóságából, nemiségéből és eredetéből kell
levezetni.
Az orvostudománynak, mely az emberi személy teljes értelemben
vett javára kell törekednie, és ezért tisztelnie kell a nemiség
specifikus emberi értékeit.[55]
Az orvos a személyek és az emberi
szaporodás szolgálatában áll: nincsen teljhatalma rendelkezni
felette
vagy dönteni róla. Az orvosi beavatkozás akkor tiszteli a
személyek méltóságát, ha a házastársi akus támogatását célozza,
amennyiben annak beteljesülését megkönnyíti, vagy céljának
elérésében
segíti, miután az rendes módon beteljesült.[56]
Ezzel ellentétben olykor előfordul, hogy az orvosi beavatkozás a
házastársi aktust technikailag helyettesíti, hogy olyan
szaporodást
hozzon létre, mely sem nem eredménye, sem nem gyümölcse annak:
Ebben az
esetben az orvosi aktus nem áll a házastársi egyesülés
szolgálatában,
ahogy az rendjén lenne, hanem kisajátítja magának a szaporodást,
és így
ellentmond a házastársak és a még meg nem született gyermek
méltóságának és jogainak.
Az orvostudomány humanizálása, melyet ma mindenki nyomatékosan
sürget, megköveteli, hogy első helyen tartsák tiszteletben az
ember
méltóságát annak teljességében, abban az aktusban és abban a
pillanatban, melyben a házastársak egy új személynek az életet
továbbadják. Ebből következik hogy sürgető felhívást intézzünk a
katolikus orvosokhoz és kutatókhoz, hogy tegyenek példamutató
tanuságot
az emberi embriónak és a szaporodás méltóságának kijáró
tisztelettel
kapcsolatban. A katolikus kórházak és klinikák orvosait és
egészségügyi
ápolószemélyzetét különleges módon hívjuk fel, hogy tartsák
tiszteletben vállalt erkölcsi kötelességeiket, melyeket gyakran a
jog
is szabályoz. Ezen katolikus kórházak és klinikák vezetői, akik
között
sok szerzetes van, tegyék teljes szívvel magukévá ezen instrukció
morális normáit és biztosítsák azok gondos megtartását.
8.
A
meddő
házasság
miatti bánat
Azoknak a házastársaknak a
szomorúsága, akiknek nem lehetnek gyermekeik, vagy akik sérült
gyermek
világrahozatalától tartanak, olyan szenvedés, amit mindenkinek meg
kell
értenie és megfelelően méltányolnia.
A házaspár részéről természetes a gyermek utáni vágy: Az apaság
és
anyaság hivatását fejezi ki, mely a házastársi szeretet lényegi
sajátja. Ez a vágy még erősebb lehet, ha a házaspár
gyógyíthatatlannak
tűnő sterilitásban szenved. Természetesen a házasság nem arra
jogosítja
fel a házastársakat hogy gyermekük legyen, hanem csak azon
természetes
aktusok végrehajtására, melyek önmagukban a szaporodást célozzák.[57]
A gyermekhez való jog, annak valódi és sajátos értelmében,
ellentmondana a gyermek méltóságának és természetének. A gyermek
nem
valami tartozás és nem lehet tulajdonként felfogni: Sokkal
inkább
ajándék, „a legkitűnőbb”[58]
és a házasság ajándékai közül legszabadabban adott ajándék; élő
bizonyítéka szülei kölcsönös odaadásának. Ezért a gyermeknek
joga van –
ahogy már ismertettük – a szülei odaadása specifikus aktusának
gyümölcse lenni, és joga van arra, hogy fogantatásának első
pillanatától személyként tiszteljék.
Mindenesetre a sterilitás, bármik legyenek is az okai és a
kilátásai, bizonyosan kemény megpróbáltatás. A hívők közösségét
felhívjuk, hogy segítsék viselni és megérteni azok szenvedését,
akik
jogos vágyukat az apa- és anyaságra nem tudják kielégíteni. Azokat
a
házastársakat, akik ebben a fájdalmas helyzetben vannak,
felhívjuk,
hogy fedezzék fel ebben a lehetőséget az Úr keresztjében való
különleges résztvállalásban, a lelki termékenység forrását. A
terméketlen házaspároknak nem szabad elfelejteniük, hogy „ha egy
házasságban nem születhet gyermek, emiatt a házastársak élete nem
veszíti el értékét. A testi terméketlenség alkalmat szolgáltathat
arra,
hogy az emberi személy más természetű olyan fontos szolgálatait
végezzék mint pl. az örökbefogadás, a nevelés különféle formái,
vagy a
más családoknak, valamint szegény, illetve nyomorék gyermekeknek
nyújtott segítség.”[59]
Sok kutató vesz részt a sterilitás elleni küzdelemben. Egyesek az
emberi szaporodás méltóságának teljes figyelembevételével olyan
eredményekre jutottak, melyek korábban elérhetetlennek tűntek. A
tudósokat bátorítani kell, hogy kutatásaikat folytassák a
sterilitás
okainak megelőzésére és kiküszöbölésére úgy, hogy a terméketlen
házaspárok, és a még meg nem született gyermek személyes
méltóságának
tiszteletével szaporodáshoz jussanak.
III.
MORÁL ÉS ÁLLAMI
JOGALKOTÁS
A morális értékek és kötelességek, melyeket az állami
jogalkotásnak
ezen a területen tisztelni és védenie kell.
Minden ártatlan emberi individuum sérthetetlen joga az élethez, a
család és házasság intézményének jogai alapvető morális értéket
képviselnek, mert az emberi személy lényegi állapotára és
hivatásának
egészére vonatkoznak; egyidejűleg az állami társadalomnak, és
rendjének
alkotó elemei.
Ezen az alapon az új, az orvosbiológia területén megnyitott
technikai lehetőségek megkövetelik a politikai vezetők és a
törvényalkotók beavatkozását, mivel az ilyen technikák korlátlan
alkalmazása a társadalom számára beláthatatlan és káros
következményekkel járhat. Az utalás az egyes kutató saját
lelkiismeretére és önkorlátozására nem lehet elegendő arra, hogy a
személyes jogokat és a nyilvános rendet megőrizzük. Ha a
törvényalkotó,
aki a közjóért felelős, nem éber, előfordulhat, hogy a kutatók
megfosztják előjogaitól, akik a biológiai felfedezések és az
ezekből
következő állítólagos „jobbító” eljárások nevében az emberiséget
uralni
merészelik. Az emberek közötti „öröklési kiválasztás” és a
diszkrimináció megengedetté válhat: Ez erőszak és súlyos csapás
lenne
az emberi személy egyenlősége, méltósága és alapvető jogai ellen.
A politikai hatalom beavatkozásának az értelemnek azokhoz az
alapelveihez kell igazodnia, melyek a polgári és a morális
törvények
közötti kapcsolatot szabályozzák. Az állami törvényhozás feladata
az
állampolgárok javának biztostása, az alapvető jogok, a béke ügye
és a
közerkölcs védelme által.[60]
Az élet semmilyen területén nem szabad az állami törvénykezésnak a
lelkiismeret helyébe lépnie, sem pedig olyan dolgokkal
kapcsolatban
normákat előírnia, melyek illetékességét meghaladják; olykor a
közrendre való tekintettel meg kell engednie olyan dolgokat,
melyet nem
tilthat meg anélkül, hogy ebből még nagyobb kár ne származnék. De
a
személy elidegeníthetetlen jogait a polgári társadalomnak és a
politikai hatalomnak is el kell ismernie és tisztelnie kell: Az
emberek
ezen jogai nem függenek sem az egyes individuumoktól, sem azok
szüleitől, és nem adnak engedményt sem a társadalomnak sem az
államnak.
Ezek az ember természetéhez tartoznak és a személyben
gyökereznek,annál
a teremtési aktusnál fogva melyből a személy származik.
Az alapvető jogok közé ebben az összefüggésben a következőket
kell
számítani: a) minden emberi lény jogát az élethez és a testi
sérthetetlenséghez fogantatásának pillanatától haláláig; b) a
család és
a házasság mint intézmény jogai és – ebben az összefüggésben – a
gyermek joga arra, hogy szüleitől foganjon, általuk szülessen a
világra
és ők neveljék fel. Ehhez a témához még néhány további szempontot
kell
figyelembe vennünk.
Különböző országokban egyes törvények megengedik ártatlanok
direkt
eltávolítását: Abban a pillanatban, melyben egy pozitív törvény
emberek
egy csoportját megfosztja attól a védelemtől, melyet a polgári
törvénykezésnek számukra nyújtania kell, az állam tagadja a
törvény
előtti egyenlőséget. Ha az államhatalom nem áll minden állampolgár
jogainak szolgálatába, különleges módon azokéba, akik a
leggyengébbek,
akkor a jogállamiság alapjait ássák alá. A politikai hatalom
következésképpen nem engedheti meg, hogy emberi lényeket olyan
eljárások segítségével hívjanak életre, melynek során olyan
megengedhetetlen kockázatnak vannak kitéve, melyre fentebb
emlékeztettünk. Ha a pozitív törvénykezés és a politikai hatalom
az
élet mesterséges továbbadásának technikái és az ezzel
összefüggésben
álló kísérleteket elismernék, akkor az abortusz legalizálásával
ütött
rést még tovább szélesítenék. A még meg nem született gyermek
tiszteletéből és védelméből, melyet fogantatásának első
pillanatától
biztosítanunk kell számára, következik, hogy a törvénynek
megfelelő
büntető intézkedéseket kell jogainak minden szándékos megsértésére
kilátásba helyezni. A törvény nem tűrheti – ellenkezőleg,
kifejezetten
meg kell tiltania –, hogy emberi lényeket, akik legyenek bár
embrionális stádiumban, kísérleti tárgyakként kezeljenek,
megcsonkítsanak vagy elpusztítsanak azzal az ürüggyel, hogy
feleslegesek vagy képtelenek a normális fejlődésre.
A politikai hatalom köteles a család intézményének, melyre a
társadalom alapul, a jogi védelmét garantálnia, mert erre joga
van.
Abból a tényből fakadóan, hogy a politikai hatalom a személy
szolgálatában áll, akkor éppen úgy a család szolgálatában is kell
állnia. Az állami törvénykezés nem biztosíthatja a mesterséges
szaporodás azon technikáinak engedélyezését, melyek harmadik
személy
(orvosok, biológusok, gazdasági körök vagy kormányhatalmak) javára
kisajátítják azt, ami a házastársak kapcsolatában gyökerező jog;
továbbmenve a jog nem engedhet meg ivarsejt átadást olyan
személyek
között, akik nincsennek törvényesen összeházasodva. Mivel a
törvényhozásnak a családot kell támogatnia, ezért meg kell
tiltania az
embrióbankokat, a post mortem megtermékenyítést és a
„béranyaságot”. A közhatalom kötelességei közé tartozik arról
gondoskodni, hogy az állami törvény mindabban, ami az ember, az
emberi
élet és a család intézményének jogait illeti, az erkölcsi
törvény
alapvető szabályait vegye figyelembe. A politikusok feladata az,
hogy a
közvéleményre gyakorolt befolyásuk által ezekben a döntő
pontokban a
társadalomban a lehető legnagyobb egyetértését érjenek el, és
ezt
megerősítsékmindenütt, ahol az a veszély fenyeget, hogy
gyengül vagy csökken.
Sok országban az abortusz legalizálása és az élettársi viszony
jogi
tolerálása megnehezítik, hogy elérjék azoknak az alapvető jogoknak
a
tiszteletét, melyekre ez az instrukció emlékeztet. Kívánatos, hogy
az
államok ne tetőzzék felelősségüket azzal, hogy a szociális
jogtalanság
ilyen ártalmas helyzeteit még rosszabbá tegyék. Ezzel ellentétben
az
kívánatos, hogy a nemzetek és az államok tudatára ébredjenek
minden
kultúrális, ideológiai és politikai összefonódásnak, mely a
mesterséges
szaporodás technikáival kapcsolatban van, és megtalálják a
szükséges
bölcsességet és bátorságot olyan igazságos törvények
kibocsátásához,
melyek az emberi életet és a házasság intézményét tisztelik.
Az állami törvényhozás ma sok országban egy bizonyos
gyakorlat
számára jogalap nélküli legitimitást biztosít; képtelennek
bizonyul
annak a moralitásnak a garantálására, mely az emberi személy
természetes követelményeinek és azoknak az „iratlan
törvényeknek” megfelel, melyeket a Teremtő az ember szívébe írt.
Minden jóakaratú
embernek síkra kell szállnia azért – különösen hivatásuk és
polgári
jogaik gyakorlásában –, hogy a morálisan elfogadhatatlan állami
törvények és a megengedhetetlen gyakorlati magatartásformák
megváltozzanak. Ezen felül bátorítani kell és el kell
ismerni,
hogy a „lelkiismereti okokból való megtagadást” az ilyen
törvényekkel
szemben. Söt sokak, különösen az orvosbiológiai tudományok
specialistáinakmorális tudatában éles passzív
ellenállás
kezd kialakulni az élettel és az emberi méltósággal
ellentmondásban
levő gyakorlat törvényesítése ellen.
ZÁRÓMEGJEGYZÉS
Az emberi szaporodás folyamatába való beavatkozások technológiáinak
elterjedése súlyos morális problémákat vet fel az emberi lénynek
fogantatásának pillanatától kijáró tisztelettel kapcsolatban, az
emberi
személy méltóságára, szexualitására és az élet továbbadására
vonatkoztatva.
A Hittani kongregáció ebben a dokumentumban az egyház tanításának
előmozdítására és védelmére szóló feladatának megfelelően új,
aggodalommal teli felhívást intéz mindazokhoz, akik társadalmi
szerepük
vagy elkötelezettségük által pozitív befolyással lehetnek, hogy a
családban és a társadalomban az életnek és a szeretetnek járó
tiszteletet megadják: azokhoz, akik a lelkiismeret és a
közvélemény
alakításáért felelősek, a tudósokhoz, az egészségügyi munkakörben
dolgozókhoz, jogászokhoz és politikusokhoz. Azt kívánja, hogy
mindenki
értse meg azt az összeférhetetlenséget, ami az emberi személy
méltóságának elismerése és az élet és a szeretet lekicsinylése,
valamint az élő Istenben való hit és az ember eredetéröl és
sorsáról
való önkényes rendelkezni akarás között fennáll.
A Hittani kongregáció különösen azért készítette bizalomteljes
felhívását és bátorítását a teológusok, különösen morálteológusok
számára, hogy a tanítóhivatal tanítását elmélyítsék és a hívők
számára
mind jobban hozzáférhetővé tegyék a nemiség és a házasság érvényes
antropológiájának fényében, összefüggésben a szükséges
interdiszciplinális eljárásmóddal. Így ezen tanítás alapjait és
érvényességét mind jobban meg fogják érteni: Míg Isten egyháza az
embert megvédi saját hatalmának kinövéseitől, emlékezteti őt igazi
nemességére; csak ezen a módon lehet a jövő emberiségének a
lehetőséget
biztosítani arra, hogy olyan méltóságban és szabadságban éljen,
mely az
igazság tiszteletéből következik. Ezeknek a pontos
iránymutatásoknak,
melyeket ez az instrukció előterjeszt nem az a célja, hogy
lefékezze a
gondolkodás lendületét, hanem sokkal inkább az, hogy – az egyház
tanításához való elengedhetetlen hűségben – egy megújuló impulzust
adjon. Az emberi élet ajándéka és az ebből következő morális
alapelvek
igazsága fényében mindenki meghívott saját felelösségének
területén úgy
cselekedni, mint az irgalmas szamaritánus, és a gyermekek közül a
legkisebbet is felebarátjaként ismerje fel (vö. Lk 10, 29-37).
Krisztus
szava itt új és különleges visszhangra talál: „Amit e legkisebb
testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.”(Mt 25,40)
II. János Pál pápa az itt aláíró prefektusnak adott egyik
kihallgatáson, a kongregáció plenáris üléséhez csatlakozva, ezt
az
instrukciót jóváhagyta és nyilvánosságrahozatalát elrendelte.
Róma, a Hittani kongregáció székhelyén, 1987.
február
22-én, Péter katedrájának ünnepén
Joseph Ratzinger bíboros prefektus
Alberto Bovone a Numidiai Cesarea címzetes érseke
titkár
Jegyzetek:
[1] II. János Pál: Beszéd az
Olasz Belgyógyász Társaság 81. és az Olasz Sebésztársaság 82.
kongresszusán 1980. október 27.: AAS 72 (1980) 1126.
[2] VI. Pál: Beszéd az
ENSZ közgyűlésén 1965. október 4.: AAS 57 (1965) 878; Populorum
progresio enciklika 13: AAS 59 (1967) 263.
[3] VI. Pál Homilia a
Szentév
bezárásakor mondott misén, 1975. december 25.:AAS 68 (1976) 145; II.
János Pál: Dives in misericordia enciklika 30,: AAS 72 (1980) 1224.
[4] II. János Pál: az
Orvosok
Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983. október 29.:
AAS
76 (1984) 390.
[5] Vö. Diginitatis humanae,
2.
[6] Gaudium et spes, 22.;
II.
János Pál Redemptor hominis enciklika 8.: AAS 71 (1979) 270-272.
[7] Vö. Gaudium et spes, 35.
[8] Gaudium et spes, 15. Vö.
VI. Pál: Populorum progressio enciklika, 20.: AAS 59 (1967) 267.;
II.
János Pál: Redemptor hominis enciklika, 15.: AAS 71 (1979) 286-289.;
Familiaris consortio, 8.: AAS 74 (1982) 89.
[9] II. János Pál:
Familiaris
consortio, 11.: AAS 74 (1982) 92.
[10] vö. VI. Pál: Humanae
vitae, 10.: AAS 60 (1968) 487-488.
[11] II. János Pál: az
Orvosok Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983.
október
29.: AAS 76 (1984) 393.
[12] II. János Pál:
Familiaris consortio, 11.: AAS 74 (1982) 91-92. Vö. Gaudium et spes,
50.
[13] Hittani kongregáció:
Tanítás a művi abortuszról, 9. AAS 66 (1974) 736-737.
[14] II. János Pál: az
Orvosok Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983.
október
29.: AAS 76 (1984) 390.
[15] XXIII. János: Mater
et
magistra enciklika, III.: AAS 53 (1961) 447.
[16] Gaudium et spes, 24.
[17] XII. Pius: Humani
generis enciklika: AAS 42 (1950) 575.; VI. Pál: Professio fidei: AAS
60
(1968) 436.
[18] XXIII.János: Mater
et
magistra enciklika III: AAS 53 (1961) 447. Vö. II. János Pál „A
felelős
szülőségről” szóló lelkipásztori szemináriumon 1983. szeptember
17-én
mondott beszédével: Insegnamenti di Giovanni Paolo II. VI,2 (1983)
562: „Minden emberi élet kezdetén ott van Isten teremtö
tevékenysége:
Egyetlen ember sem jön a véletlen következtében a létbe; ő mindig
Isten
teremtő szeretetének célja.”
[19] vö. Gaudium et spes,
24.
[20] vö. XII. Pius: a
Szent
Lukács orvosbiológiai társaság 1944 november 12-i ülésén mondot
beszéde: Discorsi e Radiomessaggi IV (1944-1945) 191-192.
[21] vö. Gaudium et spes,
24.
[22] vö. Gaudium et spes,
51.: „Amikor tehát a házastársi szerelemnek és az élet felelősséggel
teljes továbbadásának egybehangolásáról van szó, az eljárásmód
erkölcsi
jósága vagy rosszasága nem csupán a tiszta szándékon és az indítékok
értékelésén múlik. Olyan tárgyi kritériumok alapján kell ebben
dönteni,
amelyek a személynek és aktusainak természetén alapulnak s amelyek
mind
a kölcsönös odaadásnak mind pedig az emberi életfakasztásnak
csorbítatlan értelmét megőrzik az igazi szerelem légkörében.”
[23] vö. Gaudium et spes,
51.
[24] Szentszék:
Családjogi
Charta 4.: L'Osservatore Romano, 1983 november 25.
[25] Hittani kongregáció:
Instrukció a művi abortuszról, 12-13: AAS 66 (1974) 738.
[26] vö. VI. Pál: Beszéd
az
Olasz katolikus jogászok XXIII. nemzeti kongresszusán 1972 december
9:
AAS 64 (1972) 777.
[27] Az aránytalan
kockázatok elkerülésének kötelezettsége az emberi lény valódi
tiszteletét és a terápiás szándékok tisztaságát követeli meg. Ebből
következik, hogy egy orvosnak „mindenekelőtt a lehetséges negatív
következményeket kell mérlegelni, melyeket egy bizonyos vizsgálati
módszer szükséges használata az embrióra jelenthet, és kerülnie kell
azokat a diagnosztikus eljárásokat, melyek tisztességes célját és
alapvető ártalmatlanságát illetően nincsenek meg a szükséges
garanciák.
És akkor, ha – mint ahogy emberi döntéseknél ez gyakori – kockázatot
kell vállalni, arról határozottan gondoskodni kell, hogy ez valóban
a
diagnózis sürgőssége és az eredmény fontossága miatt történjen, mely
által az embrió javát szolgálják.” (II. János Pál: Beszéd a
„Mozgalom
az
életért” ülésén 1982 december 3: Insegnamenti di Giovanni Paolo II,
V.
3 (1982) 1512.) A „viszonylagos kockázat” pontosítása érdekében ezen
instrukció további fejezeteit is szem előtt kell tartani, mindig
akkor,
amikor ez a fogalom felmerül.
[28] II. János Pál: az
Orvosok Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983.
október
29.: AAS 76 (1984) 392.
[29] vö. II. János Pál:
Beszéd a Pápai Tudományos Akadémia találkozójának résztvevői előtt
1982
október 23-án: AAS 75 (1983) 37: „Én kifejezetten és hivatalosan
elítélem az emberi embrión végzett kísérleteket, mert egy emberi
lénnyel fogantatásának pillanatától halálának pillanatáig semmilyen
célból nem szabad visszaélni.”
[30] Szentszék:
Családjogi
Charta 4.b: L'Osservatore Romano, 1983 november 25.
[31] vö.II. János Pál:
Beszéd a „Mozgalom az életért” ülésén 1982 december 3: Insegnamenti
di
Giovanni Paolo II, V. 3 (1982) 1511. „Megengedhetetlen a főtusszal
való
kísérletezés minden formája, mely annak integritását sértheti vagy
egészségi állapotát súlyosbíthatja kivéve, ha ez a haláltól való
megmentése érdekében tett utolsó kísérlet lenne.” Hittani
kongregáció:
Tanítás az eutanáziáról, 4: AAS 72 (1980) 550: „Más szerek hiányakor
a
beteg engedélyével megengedhető az orvostudomány előrehaladása által
rendelkezésre álló gyógyszerek használata, akkor is, ha ezek még
kísérleti stádiumban vannak, és használatuk nem kockázatmentes.”
[32] Létezése előtt senki
nem érvényesítheti a lét megkezdésére való jogát; mégis jogos
elismernünk a gyermek jogát az emberi lény személyes természetéből
eredő teljes és valóban megfelelő fogantatásához. Az élet ajándék,
melynek mind annak a személynek, aki kapja, valamint azoknak a
személyeknek, akik továbbadják, méltó módon meg kell felelniük. Ezt
a
pontosítást akkor is, amikor a mesterséges szaporodásról esik szó,
szem
előtt kell tartani.
[33] II. János Pál: az
Orvosok Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983.
október
29.: AAS 76 (1984) 391.
[34] vö. Gaudium et spes,
50.
[35] II. János Pál:
Familiaris consortio, 11.: AAS 74 (1982) 96.
[36] vö.XII. Pius: a
Katolikus orvosok IV. nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949
szeptember 29.: AAS 41 (1949) 559. A Teremtő terve szerint „a férfi
elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy
test
lesz.” (Ter 2,24). A házasság egysége, mely a teremtés rendjéhez
kötődik valóság, mely a természetes értelem számára megérthető. A
hagyományok és az Egyház tanítóhivatala gyakran hivatkoznak a
Teremtés
könyvére, éppen úgy ahogy az újszövetség hasonló helyeire: Mt
19,4-6;
Mk
10,5-8; Ef 5,31. Vö.Athenagorasz, „Legatio pro christianis”, 3: PG
6,
965-967; Szt. Kriszosztomusz János, „In Matthaeum homiliae”,
LXII,19,1:
PG 58,597; Nagy Szt. Leó, „Epistula ad Rusticum”,4: PL 54, 1204;
III.
Innocenc levele „Gaudemus in Domino”: DS 778;II. Lyoni zsinat IV.
ülés:
DS 860; Trienti zsinat XXIV. ülés: DS 1798. 1802; XIII. Leó Arcanum
divinae sapientiae enciklika: AAS 12 (1897-80) 388-391; XI. Pius
Casti
connubii enciklika: AAS 22 (1930) 546-547; II. Vatikáni zsinat
Gaudium
et spes, 48; II. János Pál: Familiaris consortio, 19.: AAS 74 (1982)
101-102; CIC, 1056. kánon
[37] vö.XII. Pius: a
Katolikus orvosok IV. nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949
szeptember 29.: AAS 41 (1949) 560.; az Olasz katolikus szülésznők
kongresszusán mondott beszéd 1951 október 29: AAS 43 (1951) 850; CIC
can. 1134.
[38] VI. Pál: Humanae
vitae, 12.: AAS 60 (1968) 488-489.
[39] u.o. 489.
[40] XII. Pius: Beszéd a
II. Világkongresszus „Az emberi termékenységről és sterilitásról”
résztvevőinek Nápoly, 1956 május 19: AAS 48 (1956) 470
[41] CIC 1061. kánon. E
szerint a kánon szerint a házassági aktus olyan aktus, mely által a
házasság beteljesedik, ha a házastársak „emberi módon egymással
voltak”.
[42] vö. Gaudium et spes,
14.
[43] vö.II. János Pál:
Általános kihallgatás 1980 január 16: Insegnamenti di Giovanni Paolo
II, III, 1 (1980) 148-152.
[44] II. János Pál: az
Orvosok Világszövetsége 35. kongresszusán mondott beszéd 1983.
október
29.: AAS 76 (1984) 393.
[45] vö. Gaudium et spes,
51.
[46] vö. Gaudium et spes,
50.
[47] vö.XII. Pius: a
Katolikus orvosok IV. nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949
szeptember 29.: AAS 41 (1949) 560.
[48] Analóg kérdést vet
fel
VI. Pál: Humanae vitae, 14.: AAS 60 (1968) 490-491.
[49] vö. mint fent I,1f.
[50] II. János Pál:
Familiaris consortio, 14.: AAS 74 (1982) 96.
[51] vö. a Szent Officium
válasza 1897 március 17: DS 3323; XII. Pius: a Katolikus orvosok IV.
nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949 szeptember 29: AAS 41
(1949) 560; XII. Pius: az Olasz katolikus szülésznők kongresszusán
mondott beszéd 1951 október 29: AAS 43 (1951) 850; XII. Pius: Beszéd
a
II. Világkongresszus „Az emberi termékenységről és sterilitásról”
résztvevőinek Nápoly, 1956 május 19: AAS 48 (1956) 471-473; Beszéd a
Nemzetközi haematológiai társaság VII. Nemzetközi kongresszusán 1958
szeptember 12: AAS 53 (1958) 733; XXIII. János: Mater et magistra
enciklika, III.: AAS 53 (1961) 447.
[52] XII. Pius: az Olasz
katolikus szülésznők kongresszusán mondott beszéd 1951 október 29:
AAS
43 (1951) 850; CIC can. 850.
[53] XII. Pius: a
Katolikus
orvosok IV. nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949 szeptember
29:
AAS 41 (1949) 560.
[54] Hittani kongregáció:
Tanítás a szexuáletika néhány kérdéséhez, 9: AAS 68 (1976) 86,
melyet a „Gaudium et spes” 51. idéz. Vö. a Szent Officium dekrétuma
1929
augusztus 2: AAS 21 (1929) 490; XII. Pius: az olasz urológus
társaság
XXVI. kongresszusán mondott beszéd 1953 október 8: AAS 45 (1953)
678.
[55] XXIII. János: Mater
et
magistra enciklika, III.: AAS 53 (1961) 447.
[56] vö.XII. Pius: a
Katolikus orvosok IV. nemzetközi kongresszusán mondott beszéd 1949
szeptember 29.: AAS 41 (1949) 560.
[57] XII. Pius: Beszéd a
II. Világkongresszus „Az emberi termékenységről és sterilitásról”
résztvevőinek Nápoly, 1956 május 19: AAS 48 (1956) 471-473.
[58] Gaudium et spes, 50.
[59] II. János Pál:
Familiaris consortio, 14.: AAS 74 (1982) 97.
[60] Tanítás: „Dignitatis
humanae” 7
|