|
Ökumenikus szertartás Jerevánban, az új Világosító Szent Gergely-székesegyházban 2001. szeptember 26., szerda 18.30
II. János Pál pápa lelkipásztori látogatása
Kazahsztánban és
Örményországban
2001. szeptember 22-27.
Íme, mily jó és milyen édes
a testvérek együttléte! (Zsolt 133,1)
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
1. Az elmúlt vasárnapon Őszentsége és az egész ecsmiadzini
katolikoszátus örömére fölszentelték ezt az új székesegyházat
Világosító Szent Gergely tiszteletére, mely méltó emlékműve
Örményország a mi Urunk Jézus Krisztus iránti 1700 éves hűségének. Ez a
családi szentély tanúsítja az atyáitoktól örökölt hitet, és
mindannyiunknak arról a reményről beszél, mely eltölti az örmény népet,
hogy megújult bizalommal és bátor elszántsággal tekintsen a jövőbe.
Számomra személy szerint igen nagy öröm, hogy Őszentségével együtt
vezethetem ezt az ökumenikus liturgiát. Olyan ez, mintha folytatása
volna az elmúlt esztendőben a római Szent Péter-bazilikában végzett
közös imádságunknak. Ott közösen tisztelhettük Világosító Szent Gergely
ereklyéjét, és az Úr ma megajándékoz azzal, hogy ugyanazt itt,
Jerevánban is megtehetjük. Ugyanazzal a testvéri szeretettel ölelem
Őszentségét, mellyel római látogatásom alkalmával Ön üdvözölt engem.
Hálás vagyok Őexcellenciájának, a köztársasági Elnök úrnak jelenlétéért
ezen az ökumenikus találkozón, mely jele közös meggyőződésünknek, hogy
e nemzet életerős lesz, s a kölcsönös megbecsülés és az összes
intézmények együttműködésének erejéből boldogulni fog. Gondolatom most
Őszentsége I. Aram kilikiai katolikoszhoz, valamint a jeruzsálemi és
konstantinápolyi örmény pátriárkákhoz száll: az Úr szeretetében küldöm
nekik köszöntésemet. Szívből köszöntöm a civil hatóságok és vallási
közösségek jelenlévő tagjait.
2. Amikor III. Tiridát király Szent Gergely prédikációjára megtért, új
világosság támadt az örmény nép hosszú történelmében. A hit
egyetemessége elválaszthatatlanul összeforrott nemzeti identitástokkal.
A keresztény hit maradandóan meggyökeresedett az Ararát hegye körüli
földön, és az evangélium szava mélységesen befolyásolta az örmény nép
nyelvét, családi életét, kultúráját és művészetét.
Megőrizve és kibontakoztatva a maga identitását, az örmény Egyház
habozás nélkül bocsátkozott dialógusba más keresztény hagyományokkal, s
merített azok lelki és kulturális örökségéből. Már a kezdetek kezdetén
örményre fordították nem csupán a Szentírást, hanem a szír, görög és
latin egyházatyák fő műveit is. Az örmény liturgia merített Kelet és
Nyugat egyházának liturgikus hagyományaiból. E rendkívüli lelki
nyitottságnak köszönhetően az örmény Egyház végig a történelmén
különlegesen érzékeny volt a keresztények egységére. Szent pátriárkák
és egyháztanítók – például Szent Magnusz Izsák, Otmuszi Babghén, Dzagi
Zakariás, Nerszesz Snorhali, Lambroni Nerszesz, Szalamasztai István,
Dzsugajeci Jakab és mások – jól ismertek az Egyház egysége iránti
buzgóságukról.
Nerszesz Snorhali a bizánci császárhoz intézett levelében úgy vázolta
az ökumenikus dialógus alapelveit, hogy azok semmit nem veszítettek
érvényességükből. Meglátásai között hangsúlyozza a tényt, hogy az
egység keresése az egész közösség feladata, s nem szabad hagyni, hogy
megoszlások támadjanak az egyházakon belül; tanítja továbbá, hogy
gyógyítani kell az emlékezést ahhoz, hogy le lehessen győzni a múlt
ellenérzéseit és előítéleteit, mint ahogy elengedhetetlen a kölcsönös
megbecsülés és az egyenrangúság érzése az illetékes egyházak
képviseletében tárgyalók között; végül ő mondja, hogy a keresztényeknek
szükségük van arra a mély belső meggyőződésre, hogy az egység nem
stratégiai állások vagy politikai előnyök megszerzése, hanem az
evangélium Krisztus parancsolta hirdetése miatt lényeges. E nagy örmény
egyháztanítónak a meglátásai rendkívüli lelkipásztori bölcsesség
gyümölcsei, s én magamévá teszem őket most itt, köztetek.
3. Íme, mily jó és milyen édes a testvérek együttléte! Amikor 1970-ben
VI. Pál pápa és I. Vazgen katolikosz békecsókot váltott, a római és az
örmény Egyház közötti testvéri kapcsolatok új korszaka kezdődött.
Kettejük találkozását hamarosan más jelentős látogatások követték. Én
magam igaz örömmel őrzöm Őszentsége I. Karekin két római látogatásának
emlékét, melyeket először mint kilikiai, másodszor mint ecsmiadzini
katolikosz tett Rómában. Attól kezdve, hogy I. Karekin katolikosz
megfigyelőként részt vett a II. Vatikáni Zsinaton, fáradhatatlanul
munkálkodott azon, hogy előmozdítsák a keleti és nyugati keresztények
közti testvéri kapcsolatokat és gyakorlati együttműködést. Nagyon
szerettem volna viszonozni látogatását itt, Örményországban, de gyenge
egészsége, majd korai halála ezt lehetetlenné tette. Hálát adok az
Úrnak azért, hogy megajándékozott titeket az Egyház e nagy emberével, a
keresztények egységének bölcs és bátor úttörőjével.
Örömmel viszonzom azt a látogatást, melyet Őszentsége örmény püspökök
és hívők egy csoportjával tett nálam Rómában. Az egyházi barátság és
szeretet nagy jeleként értékeltem akkor meghívását, hogy látogassak el
Örményországba és a Szent Ecsmiadzinba. Az Apostoli Örmény Egyház és a
Római Egyház kapcsolatai évszázadokon keresztül intenzívek és
közvetlenek voltak, és soha nem aludt ki egészen a teljes egység vágya.
Mai látogatásom tanúskodik közös óhajunkról, hogy eljussunk arra a
teljes egységre, amit az Úr akart tanítványai számára. Az Ararát
hegyének közelében vagyunk, ahol a hagyomány szerint Noé bárkája
szárazra került. Miként a galamb a béke és a szeretet olajágával a
csőrében tért vissza, úgy azért imádkozom, hogy látogatásom a köztünk
már meglévő gazdag és termékeny együttműködés megszentelése
(konszekrációja) legyen.
Valóságos és bensőséges egység van a Katolikus Egyház és az Örmény
Egyház között, tekintettel arra, hogy mindketten megőrizték az apostoli
jogfolytonosságot, érvényes szentségeik vannak, különösen a keresztség
és az Eucharisztia. Ennek tudata kell hogy arra késztessen minket, hogy
még intenzívebben fáradozzunk ökumenikus dialógusunk erősítéséért. A
hit és szeretet e dialógusában – bármilyen nehéz – egyetlen kérdést sem
szabad mellőznünk. Annak tudatában, hogy Róma püspökének szolgálata
mennyire fontos a keresztény egység keresésében, kértem Ut unum sint
kezdetű enciklikámban, hogy egyházaink püspökei és teológusai
reflektáljanak azokra a formákra, melyekben ez a szolgálat a szeretet
mindkét fél részéről elismert szolgálataként valósulhat meg. Az Egyház
életének első századai iránymutatók lehetnek e kérdésben. Buzgón
imádkozom azért, hogy újra megvalósulhasson az ajándékok cseréje, amire
az Egyház első évezrede oly csodálatos példát adott. Annak az időnek
emlékezete, amikor az Egyház még mindkét tüdejével lélegzett, késztesse
a keleti és nyugati keresztényeket arra, hogy együtt járják útjukat a
hit egységében és a törvényes különbözőségek tiszteletben tartásában,
elfogadván és támogatván egymást mint Krisztus egyetlen testének
tagjai.
4. Egy szívvel szemléljük Krisztust, a mi békénket, aki egyesítette
azt, ami korábban megosztott volt. Valóban, az idő sürget, s feladatunk
szent és nem tűr halasztást. Hirdetnünk kell az üdvösség örömhírét
korunk embereinek, férfiaknak és nőknek egyaránt. Miután
megtapasztalták a kommunizmus és a materializmus lelki ürességét,
keresik az élet és a bölcsesség értelmét: szomjazzák az evangéliumot.
Igen nagy felelősséggel tartozunk értük, ők pedig a hitben és a
kölcsönös szeretetben az egység meggyőző tanúságtételét várják tőlünk.
Miután a teljes közösségért fáradozunk, együtt tegyük meg azt, amit
külön-külön nem tudunk. Fáradozzunk együtt, tiszteletben tartva
különféle identitásunkat és hagyományainkat. Soha többé ne forduljon
szembe keresztény a kereszténnyel, vagy egyház az egyházzal! Járjuk
inkább együtt utunkat, kéz a kézben, hogy a 21. század és a harmadik
évezred világa hinni tudjon.
5. Az örmények mindig igen tisztelték Krisztus keresztjét. A kereszt
számukra a remény kimeríthetetlen forrása volt évszázadokon át,
megpróbáltatás és szenvedés idején. E földnek jellegzetessége a sok
chacskhar, kereszteskő, melyek mind a keresztény hit iránti hűségükről
tanúskodnak. Az örmény Egyház az esztendőnek ebben az időszakában üli
egyik nagy ünnepét: a Szent Kereszt fölmagasztalását.
Magasba emeltetvén a földről, a kereszt fájára, Jézus Krisztus, a mi
üdvösségünk, életünk és föltámadásunk, mindeneket magához vonz.
Ó Krisztus keresztje, igaz reménységünk! Valahányszor a bűn és az
emberi gyöngeség megoszlást okoz, adj erőt nekünk a megbocsátáshoz és a
megbékéléshez! Ó Krisztus keresztje, légy támaszunk, amikor azért
fáradozunk, hogy helyreállítsuk a teljes közösséget azok között, akik
föltekintenek a megfeszített Úrra, mint üdvözítőnkre és Istenünkre!
Ámen.
Köszönöm a figyelmüket, és kérem Isten áldását a teljes egység felé
törekvő lépteinkre.
II.
János Pál pápa
|
|
|
Én vagyok az út, az igazság és az élet. Jn 14,6-14
>>>
Keresés a Bibliában:
|
Eseménynaptár
|
|
|