Üzenet a béke 48. világnapjára Ferenc pápa
2015. január 1.
Már nem rabszolgák, hanem testvérek vagytok
1. Az új év kezdetén, amit úgy fogadunk, mint Isten kegyelmét és
ajándékát az emberiség számára, szeretnék szívből békét kívánni
minden férfinak és nőnek, minden népnek és nemzetnek a világon, az
állam- és kormányfőknek, a különböző vallások vezetőinek, s
kívánságaimat imám kíséri, hogy szűnjenek meg a háborúk, a
konfliktusok és mindaz a rengeteg szenvedés, amit részben az ember
idéz elő, részint régi és újkeletű betegségek vagy természeti
katasztrófák pusztításai. Különösen is imádkozom azért, hogy meg
tudjunk felelni hivatásunknak és együtt tudjunk működni Istennel és
minden jószándékú emberrel az egyetértés és béke munkálásában,
legyőzve a kísértést, hogy ember voltunkhoz méltatlan módon
viselkedjünk.
A tavalyi január elsejére küldött üzenetemben megjegyeztem, hogy
a teljes életre irányuló keresésben „kitörölhetetlenül benne
rejlik a testvériségre való vágyakozás, a törekvés a másokkal való
közösségre, akik között ott vannak ellenségeink és vetélytársaink,
akik éppúgy magunkhoz ölelendő testvéreink”.[1]
Minthogy az ember társas lény, aki önmagát az igazságra és
szeretetre épített emberi kapcsolatokban teljesíti ki, személyes
fejlődése szempontjából fontos, hogy méltóságát, szabadságát és
autonómiáját elismerjék és tiszteletben tartsák. Sajnálatos módon
az embernek ember általi mind elterjedtebb kizsákmányolása
súlyosan megsebzi a közösségi életet és az ember hivatását, hogy a
tisztelet, az igazságosság és a szeretet jegyében szőjön
kapcsolatokat. Ez a megvetendő jelenség, amely a másik ember
alapvető jogainak sárba tiprásához, szabadságának és méltóságának
semmibe vételéhez vezet, számos formát ölthet magára, s most
ezekre szeretnék röviden reflektálni, hogy Isten igéjének fényében
az embereket „már nem rabszolgának, hanem testvérnek”
tekinthessük.
Odafigyelve Istennek az emberiségre vonatkozó tervére
2. A téma, amit a mostani üzenethez kiválasztottam, Szent Pálnak
a Filemonhoz írott levelét idézi fel, amelyben az apostol azt kéri
munkatársától, hogy fogadja be Onezimuszt, aki korábban magának
Filemonnak a rabszolgája volt és most keresztény lett, tehát Pál
szerint méltó rá, hogy testvérnek tartsa őt. Így ír a
népek apostola: „Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre,
hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát,
hanem mint többet, mint szeretett testvért” (Fil 15-16). Onezimusz
testvére lett Filemonnak azáltal, hogy kereszténnyé
lett. Így a megtérés Krisztushoz, a Krisztus tanítványaként
újrakezdett élet egyúttal újjászületés (vö. 2Kor 5,17;
1Pét 1,3), amely újjáalkotja a testvériséget, a családi
és társadalmi élet alapját.
A Teremtés könyvében (vö 1, 27-28) azt olvassuk, hogy Isten férfit
és nőt teremtett, megáldotta őket, hogy növekedjenek és
sokasodjanak: ő tette szülőkké Ádámot és Évát, akik valóra
váltották Isten termékenységre és szaporodásra vonatkozó áldását,
megalkották az első testvériséget, amely Kain és Ábel
között jött létre. Kain és Ábel testvérek, ugyanabból az
anyaméhből származnak, ezért ugyanaz az eredetük, a természetük és
méltóságuk, mint szüleiknek, akik Isten képére és hasonlatosságára
nemzették őket.
A testvériség ugyanakkor kifejezésre juttatja a
testvérek között fennálló sokféleséget és különbözőséget is, noha
születésüknél fogva összetartoznak s osztoznak egyazon
természetben és méltóságban. Tehát testvérként minden
emberi személy kapcsolatban áll a többivel, akiktől különbözik, s
mégis osztozik velük eredetében, természetében és méltóságában.
Ebből fakad, hogy a testvériség jelenti azt az alapvető
kapcsolati hálót, amely az Isten által alkotott emberiséget építi.
Sajnos azonban a Teremtés Könyvében olvasható esemény és a
híveket „a testvérek között elsőszülött” (vö. Róm 8,29) Jézus
fivéreivé és nővéreivé tevő, Krisztusban való újjászületés közé
ékelődik a bűn negatív valósága, amely több ízben megtöri a
teremtmények közötti testvériséget és folyamatosan elcsúfítja az
emberek közötti testvériség szépségét és nemességét. Nem Kain volt
az egyedüli, aki nem volt képes elviselni testvérét, és ezért
megölte őt, elkövetvén az első testvérgyilkosságot. „Amikor Kain
megöli Ábelt, ez azt tanúsítja, hogy radikális módon elveti a
testvériségre szóló hivatását. Az ő történetük (Ter 4,1-16)
megmutatja azt a nehéz feladatot, amelyre minden ember meghívást
kapott: hogy egységben éljünk és gondoskodjunk egymásról”.[2]
Noé családjának és gyermekeinek történetében is (vö. Ter 9,18-27)
megtörténik, hogy Kám szemérmetlensége apjával, Noéval szemben
arra indítja ez utóbbit, hogy tiszteletlen fiát megátkozza, míg a
többit, akik tisztelettel viseltettek iránta megáldja, s így
egyenlőtlenség alakul ki az egyazon anyaméhből származott
testvérek között.
Az emberi család eredetéről szóló elbeszélésben az Istentől, az
Atya alakjától és a testvérektől való eltávolodás bűne kifejezi a
közösség elutasítását. Ebből származik a szolgai alávetettség (vö.
Ter 9,25-27), mindazokkal a következményekkel, amelyet ez hordoz,
és nemzedékről nemzedékre hagyományozódik: a másik ember
elutasítása, a rossz bánásmód a többi emberrel, az emberi méltóság
és az alapvető jogok megsértése, az egyenlőtlenségek
intézményesülése. Ezért szükséges, hogy folyamatosan megtérjünk a
Szövetséghez, amelyet Krisztus keresztáldozata teljesített be, s
bízzunk benne, hogy „ahol elhatalmasodott a bűn, túláradt a
kegyelem… Urunk, Jézus Krisztus által” (Róm 5,20.21). Ő, a szeretett
Fiú (vö. Mt 3,17) azért jött el, hogy felfedje az Atya
szeretetét az emberiség iránt. Aki hallgatja az Evangéliumot és
felel a megtérésre szóló meghívásra, Jézus számára „testvér,
nővér és anya” (vö. Mt 12,50), és ezért Atyjának fogadott
gyermeke (vö. Ef 1,5).
Nem úgy válunk azonban kereszténnyé, az Atya gyermekeivé és
testvérekké Krisztusban, hogy ezt az isteni hatalom elrendeli és
személyes szabadságunkat ne gyakorolnánk, vagyis anélkül, hogy szabadon
megtérnénk Krisztushoz. Az istengyermekség a megtérésre való
felszólítást követi: „Térjetek meg, és keresztelkedjék meg
mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bűnei bocsánatára. És
megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (ApCsel 2,38). Mindazok, akik
Szent Péternek erre a beszédére a hitükkel és az életükkel
feleltek, részeseivé váltak az első keresztény közösség testvériségének
(vö. 1Pét 2,17; ApCsel 1,15.16; 15,23): voltak köztük zsidók
és görögök, rabszolgák és szabad emberek (vö. 1Kor 12,13; Gal
3,28), akiknek eltérő származása és társadalmi állása nem
kisebbíti az egyes személyek méltóságát és nem zár ki senkit az
Isten népéhez tartozásból. A keresztény közösség tehát a testvéri
szeretetben megélt egység helye (vö. Róm 12,10; 1Tessz 4,9; Zsid
13,1; 1Pét 1,22; 2Pét 1,7).
Mindez megmutatja, hogy Jézus Krisztus evangéliuma, amely által
Isten „újrateremt mindent” (vö. Jel 21,5),[3]
arra is képes, hogy újjáalkossa az emberek közötti kapcsolatokat,
akár a rabszolga és ura között is, rávilágítván arra, amely
mindkettejükben közös: a fogadott fiúság és a testvériség
Krisztusban. Maga Jézus ezt mondta tanítványainak: „Nem nevezlek
többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura.
Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt
mind tudtul adtam nektek” (Jn 15,15).
A rabszolgaság számos arca tegnap és ma
3. Az emlékezet előtti idők óta ismerik az emberi társadalmak az
embernek a másik emberrel szembeni szolgai alávetettségét. Voltak
az emberi történelemnek olyan szakaszai, amikor a rabszolgaság
intézménye általánosan elfogadott és jogilag szabályozott volt. A
jog meghatározta, ki született szabadnak és ki rabszolgának, és
szabályozta, hogy a szabadnak született személy milyen körülmények
között veszíthette el és nyerhette vissza szabadságát. Más
szavakkal: maga a jog elfogadta, hogy bizonyos személyek más
személyes birtokát képezhetik vagy kell, hogy képezzék, s ez
szabadon rendelkezhet vele. A rabszolgát adni-venni lehetett, oda
lehetett ajándékozni és meg lehetett szerezni, mintha árucikk lett
volna.
Napjainkban az emberi tudat pozitív fejlődése következtében
formailag eltörölték a világban a rabszolgaságot,[4] mint az emberi jogok alapvető megsértését. A
nemzetközi jog megkérdőjelezhetetlen tétele, hogy minden egyes
emberi személynek joga van rá, hogy ne lehessen rabszolga- vagy
szolgasorban.
Ennek ellenére, noha a nemzetközi közösség számos egyezményt
fogadott el, hogy véget vessen a rabszolgaság minden formájának,
és számos stratégiát határozott meg, amellyel küzd ez ellen a
jelenség ellen, még ma is emberek millióit, gyermekeket, minden
korosztályhoz tartozó férfiakat és nőket fosztanak meg
szabadságuktól és kényszerítenek arra, hogy a rabszolgákéhoz
hasonló körülmények között éljenek.
Gondolok itt azokra a munkásokra és munkásnőkre, közöttük
kiskorúakra, akiket a házimunka, a mezőgazdaság, a kézműves ipar,
a bányászat terén formálisan vagy informálisan szolgaként
foglalkoztatnak. Egyes országokban a munkára vonatkozó törvények
nem felelnek meg a minimális nemzetközi normáknak sem, másutt a
törvények védik ugyan a dolgozókat, ám az illegálisan
foglalkoztatottakra ez nem vonatkozik.
Gondolok a drámai útjukon éhségtől szenvedő számos migráns
életkörülményeire, akiket megfosztanak szabadságuktól,
javaiktól és fizikailag és szexuálisan kihasználnak. Azokra is
gondolok, akik a nehéz, félelemmel teli és bizonytalan út után
embertelen körülmények közé bezárva kénytelenek élni. Azokra is
gondolok, akik különböző társadalmi, politikai vagy gazdasági
okokból illegalitásba kényszerülnek, valamint azokra, akik a
törvényesség megőrzéséért cserébe elfogadják, hogy méltatlan
körülmények között éljenek és dolgozzanak. Példa erre az is,
amikor a nemzeti törvényhozások olyan struktúrákat hoznak létre
vagy fogadnak el, ahol a migráns munkavállaló függ a munkaadótól,
például azáltal, hogy a tartózkodási engedélyt a munkaszerződéshez
köti… Igen, a „rabszolgamunkára” gondolok.
A prostitúcióra kényszerített személyekre is gondolok, akik
között kiskorúak is vannak, a szexuális rabszolganőkre és
rabszolgákra; a házasságra kényszerített nőkre, azokra, akiket egy
házasság érdekében eladnak vagy férjük halála után családon belül
továbbadnak anélkül, hogy joguk volna ehhez hozzájárulásukat adni
vagy azt megtagadni.
Nem tehetem meg, hogy ne gondoljak azokra a fiatalokra és
felnőttekre, akik a szervkereskedelem tárgyai, akiket katonának
soroznak be, koldulásra kényszerítenek, vagy olyan illegális
tevékenységekbe vonnak be erőszakkal, mint a kábítószerek
előállítása és terjesztése, vagy akár a nemzetközi örökbefogadás
álcázott formái.
Végül azokra is gondolok, akiket elrabolnak és fogva tartanak a
terrorista csoportok, hogy céljaikra fölhasználják őket, mint
harcosokat, vagy, főként a lányok és asszonyok esetében, mint
szexuális rabszolgákat. Közülük sokan eltűnnek, vannak, akiket
többször eladnak, vannak, akiket megkínoznak, megcsonkítanak vagy
meg is ölnek.
A rabszolgaság néhány mély oka
4. Ma éppúgy, mint régebbi korokban, a rabszolgaság gyökere az
emberi személyről alkotott olyan felfogás, amely megengedi a
lehetőséget, hogy valakit tárgyként kezeljenek. Amikor a bűn
beférkőzik az ember szívébe és eltávolítja őt a Teremtőtől és
embertársaitól, ez utóbbiakat nem úgy kezeli, mint vele egyenrangú
feleket, testvéreit az emberségben, hanem mint tárgyakat. Az
emberi személyt, akit Isten a maga képére és hasonlatosságára
teremtett, erővel, csalással, fizikai vagy lelki kényszerrel
megfosztják szabadságától, áruvá teszik, egy másik ember
tulajdonába adják: a cselekménynek nem célja, csupán eszköze lesz.
Emellett az ontológiai ok (a másik emberségének elutasítása)
mellett vannak más okok is, amelyek magyarázzák a rabszolgaság mai
formáit. Ezek között első helyen a szegénységet, az
elmaradottságot, fejlődéstől való elzártságot emelem ki, főként
ott, ahol ehhez még hozzájárul a neveléshez való hozzáférés
lehetetlensége vagy egy olyan helyzet, ahol a munkalehetőségek
korlátozottak vagy teljesen hiányoznak. Nem ritkán ugyanis az
emberkereskedelem és az emberek kihasználásának áldozatai olyan
személyek, akik megkísérelnek kitörni a szélsőséges szegénység
állapotából, nem egyszer hamis munkaajánlatok kapcsán és így
kerülnek olyan bűnözők hálójába, akik emberekkel kereskednek. Ezek
a hálózatok ügyesen ki tudják használni a modern információs
technikákat, hogy a világ minden táján fiatalokat és gyermekeket
vonzzanak magukhoz.
A rabszolgaság okai közé kell sorolnunk azoknak a személyeknek a
korruptságát, akik mindenre hajlandóak a meggazdagodás érdekében.
Az emberi személyekkel való kereskedelem, az emberek rabszolgaként
való kihasználása ugyanis nem egyszer a közvetítők korruptságán is
múlik, s köztük a rendvédelmi vagy más állami szervek, polgári és
katonai intézmények képviselői is érintettek lehetnek. „Ez akkor
következik be, ha egy gazdasági rendszer középpontjában a pénz
isten áll és nem az ember, az emberi személy. Igen, minden
társadalmi és gazdasági rendszer középpontjában az embernek kell
állnia, aki Isten képmása és akinek küldetése uralkodni a
világegyetemen. Amikor az emberi személyt a középpontból
kimozdítják és helyére a pénz isten lép, bekövetkezik az értékrend
felborulása”.[5]
További okok, amelyek rabszolgaságot okoznak: a fegyveres
konfliktusok, az erőszak, a bűnözés és a terrorizmus. Sok embert
rabolnak el azzal a céllal, hogy eladják, vagy besorozzák
harcosként, esetleg szexuálisan kihasználják. Mások arra
kényszerülnek, hogy kivándoroljanak, és mindent hátrahagyjanak,
amijük volt: földjüket, házukat, ingóságaikat és családtagjaikat
is. Ez utóbbiak azután a szörnyű körülmények között valamilyen
lehetőség után kell, hogy nézzenek, még olyan áron is, hogy
kockára teszik méltóságukat és megélhetésüket, s alkalmasint
belépnek abba az ördögi körbe, amelyben ki vannak szolgáltatva a
nyomornak, a korrupciónak és ezek vészes következményeinek.
Közös küzdelem a rabszolgaság ellen
5. Gyakran, ha megfigyeljük az emberkereskedelmet, a migránsokkal
kapcsolatos törvénytelenségeket, s a rabszolgaság egyéb ismert és
ismeretlen arcait, az a benyomásunk támadhat, hogy mindezt
általános érdektelenség kíséri.
Noha ez nagyrészt sajnos igaz, szeretném felhívni a figyelmet
arra a hatalmas csöndes munkára, amelyet számos (főként női)
szerzetesrend végez évek óra az áldozatok érdekében. Ezek a rendek
igen nehéz körülmények, sokszor erőszak közepette végzik
munkájukat, igyekezvén megtörni azokat a láthatatlan láncokat,
amelyekkel a kizsákmányolók és kereskedők fogva tartják
áldozataikat. A láncszemeket kifinomult pszichológiai
mechanizmusok alkotják, amelyek kiszolgáltatják az áldozatokat
hajcsáraiknak, mivel zsarolják őket és szeretteiket; ám ide
tartoznak kézzelfogható eszközök is, mint a személyazonossági
iratok elkobzása vagy a fizikai erőszak. A szerzetesrendek munkája
főképpen három területen mutatkozik meg: az áldozatok segítésében,
lélektani és képzési támogatásukban, valamint az eredeti vagy a
céltársadalomba történő beilleszkedésük segítése terén.
Ez a hatalmas munka, amelyhez bátorság, türelem és kitartás
szükséges, méltó rá, hogy az egész Egyház és a társadalom
megbecsülését kivívja. Önmagában azonban természetesen nem
elegendő ahhoz, hogy véget vessen az emberi személyek
kizsákmányolásának. Három területen kell küzdeni intézményes
szinten is: a megelőzés terén, az áldozatok védelme terén és a
felelősökkel szembeni jogi fellépés útján. Ezen kívül, ahogyan a
bűnszervezetek kihasználják a globális hálózatokat céljaik
eléréséhez, úgy e jelenség ellen is közösen és hasonlóan globális
színtéren kell fellépnie a társadalmat alkotó különböző
szereplőknek.
Az államoknak azon kellene őrködnie, hogy a migrációval, a
munkával, az örökbefogadással, a vállalkozások áthelyezésével és a
dolgozók kizsákmányolásával létrehozott termékek kereskedelmével
kapcsolatos nemzeti törvénykezés valóban az emberi személy
méltóságát tartsa szem előtt. Igazságos, és az emberi személyt
tisztelő törvények kellenek, amelyek megvédik a személy alapvető
jogait, illetve azokat helyreállítják, ha megsértik, méghozzá az
áldozatok rehabilitációja révén és biztosítják sérthetetlenségét;
szükségesek olyan hatékony ellenőrző mechanizmusok, amelyek
ezeknek a szabályoknak a korrekt betartására vonatkoznak és nem
engednek teret a korrupciónak és a büntetlenségnek. Az is fontos,
hogy a nő szerepe elismerést kapjon a társadalomban, s ezt a
kultúra és a kommunikáció terén is tevőlegesen támogatni kell a
várt eredmények elérése érdekében.
A kormányközi szervezeteknek a szubszidiaritás elvének
megfelelően az a feladata, hogy koordinált kezdeményezéseket
tegyenek a szervezett bűnözésnek az emberek kereskedelmével
foglalkozó és a migrációból hasznot húzó hálózatai elleni küzdelem
terén. Együttműködéseket kell létrehozni különböző szinteken,
nemzeti és nemzetközi szervezetek, a civil társadalom intézményei
és a vállalkozások világa között.
A vállalkozásoknak[6] ugyanis az a
kötelessége, hogy munkavállalóik számára méltó körülményeket és
megfelelő fizetést biztosítsanak, ugyanakkor az is, hogy az emberi
személyek kizsákmányolásának és kereskedelmének egyes formái ne
jelenhessenek meg a terjesztői hálózatokban. A vállalatok
társadalmi felelőssége mellett meg kell jelennie a fogyasztók
társadalmi felelősségének is. Minden egyes embernek
ugyanis tudatában kell lennie, hogy „a vásárlás nem csak gazdasági
tett, hanem erkölcsi tett is”.[7]
A civil társadalom szervezeteinek a maguk részéről az a
feladata, hogy keltsék fel az emberek érzékenységét azon lépések
iránt, amit megtehetnek a kizsákmányolás kultúrájának legyőzése és
eltörlése érdekében.
Az utóbbi években a Szentszék, meghallván az áldozatok
jajkiáltását és az őket a felszabadulás iránti úton támogató
szerzetesrendek hangját, megsokszorozta felszólalásait a
nemzetközi közösség felé, hogy az egyes szereplők egyesítsék
erőiket és együttműködve vessenek véget ennek a borzalomnak.[8] Ezen túl szerveztünk néhány olyan
találkozót, amely igyekezett a reflektorfényt ráirányítani az
emberkereskedelem jelenségére. Igyekeztünk elősegíteni az
együttműködést ezzel is a folyamat különböző szereplői között,
mint a tudományos világ, a nemzetközi szervezetek, a kiinduló, a
tranzit és a célországok rendvédelmi szervei vagy az áldozatok
érdekében ténykedő egyházi csoportok. Remélem, hogy ez az
elkötelezettség folytatódni fog és meg fog erősödni a következő
években.
A testvériséget kell globalizálni, nem a rabszolgaságot vagy
a közönyt
6. Az Egyház, amelynek feladata „hirdetni Krisztus szeretetének
igazságát a társadalomban”,[9]
folyamatosan szerepet vállal a karitatív jellegű akciókban,
amelyek alapja az emberről vallott igazság. Mindenki számára meg
kell mutatnia az utat a megtérésre, amely megváltoztatja
pillantásunkat az embertársunk irányában, és rávezet, hogy
bárkiben testvérünket lássuk az emberségben, felismerjük
veleszületett méltóságát az igazságban és a szabadságban. Ezt
mutatja meg számunkra Bakhita Szent Jozefina története, aki
Szudánból, Darfur tartományból származott. Már kilenc éves korában
elrabolták és eladták őt emberkereskedőknek, majd fájdalmas
küzdelmek után lehetett „Isten szabad leánya” az Istennek szentelt
életben megélt hite révén, mások, különösen a kicsinyek és gyengék
szolgálatában. Ez a szent asszony, aki a XIX. és XX. század
fordulóján élt, ma is a remény kiemelkedő tanúja[10] a rabszolgaság számos áldozata számára, és
képes támogatni mindazok erőfeszítéseit, akik küzdenek „a modern
emberiség testén, magán Krisztuson éktelenkedő seb”[11] gyógyításán.
Ebben az összefüggésben szeretnék mindenkit arra bátorítani, hogy
ki-ki a maga szerepe szerint és maga felelősségi területén tegye
meg a testvériség gesztusait azok felé, akik szolgai
alávetettségben élnek. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mi,
mint közösség és mint egyének, érintettnek érezzük-e magunkat,
amikor hétköznapjainkban olyan személyekkel van dolgunk, akik
áldozatául eshetnek az emberkereskedelemnek, vagy amikor döntenünk
kell, hogy megveszünk-e egy terméket, amelyet feltehetőleg emberek
kizsákmányolásával állítottak elő. Vannak közöttünk olyanok, akik
mindennapos gondjaik közepette, vagy gazdasági okok hatására
inkább szemet hunynak ilyenkor a dolog felett. Vannak azonban
olyanok is, akik úgy határoznak, tesznek valami pozitív gesztust,
a civil társadalom valamelyik szervezetében vagy apró, hétköznapi
tetteket vállalnak magukra (ezeknek a kis tetteknek nagy értéke
van!), vagyis megszólítanak, köszöntenek valakit, rámosolyognak
valakire, ami semmibe sem kerül, mégis reményt képes adni, utakat
képes nyitni és megváltoztathatja valakinek az életét, aki a
láthatatlanságban él – és a mi életünket is megváltoztathatja
ennek a valóságnak a vonatkozásában.
Látnunk kell, hogy világméretű problémával állunk szemben, amely
meghaladja egy közösség vagy akár egy nemzet kompetenciáját.
Ahhoz, hogy megoldást találjunk rá, olyan méretű mozgósítás
szükséges, amely összemérhető magával a jelenséggel. Ezért
fordulok felhívásommal minden jószándékú férfihez és nőhöz, és
mindazokhoz, akik közelről vagy távolról, akár az intézmények
legfelsőbb szintjein szemlélik a jelenkori rabszolgaság borzalmát:
ne legyenek cinkosai ennek a bűnnek, ne fordítsák félre a
tekintetüket testvéreik szenvedése láttán, akiket megfosztanak
szabadságuktól és méltóságuktól, hanem legyen bátorságuk hozzá,
hogy megérintsék Krisztus szenvedő testét,[12]
amely megmutatkozik abban a számtalan arcban, akiket ő maga
„legkisebb testvéreinek” (vö. Mt 25,40.45) nevez.
Tudjuk, hogy Isten mindnyájunknak felteszi majd a kérdést: „Mit
tettél testvéreddel?” (vö. Ter 4,9-10). A közöny globalizációja,
amely ma számos testvérünk életére rátelepszik, arra int minket,
hogy legyünk a szolidaritás és testvériség globalizációjának
munkálói, amely visszaadhatja számukra a reményt, s így újra
elindulhassanak azon az úton, amely korunk problémái és új
lehetőségei között vezet, s amit Isten a mi kezünkbe helyez.
Vatikán, 2014. december 8.
Ferenc
[1] 1. pont.
[2] Béke Világnapi üzenet, 2014.
január 1.; 2.
[3] Vö. Evangelii gaudium
apostoli buzdítás, 11.
[4] Vö. Beszéd a Büntetőjogi Társaság
nemzetközi küldöttségéhez, 2014. október 23. L’Osservatore
Romano, 2014. október 24., 4.
[5] Vö. Beszéd a népi mozgalmak
világtalálkozójának részvevőihez, 2014. október 28., L’Osservatore
Romano, 2014. október 29, 7.
[6] Iustitia et Pax Pápai Tanács, A
vállalatvezetői hivatás. Reflexió. Milano-Roma, 2013.
[7] XVI. Benedek, Caritas in
veritate enciklika, 66.
[8] Üzenet Guy Ryder úrnak, a
Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (OIL) főtitkárának, a szervezet
103. ülése alkalmából, 2014. május 22., L’Osservatore Romano,
2014. május 29, 7.
[9] XVI. Benedek, Caritas in
veritate enciklika, 5.
[10] „E remény ismerete révén ő
’meg volt váltva’, nem érezte magát rabszolgának, hanem Isten
szabad leányának. Értette, mit mond Pál, amikor az efezusiakat
arra emlékeztette, hogy korábban remény és Isten nélkül éltek a
világban – azért nem volt reményük, mivel nem volt Istenük.” (XVI.
Benedek, Spe salvi enciklika, 3.)
[11] Beszéd a Combating Human
Trafficking: Church and Law Enforcement in partnership című
II. nemzetközi konferencián, 2014. április 10., L’Osservatore
Romano, 2014. április 11., 7. vö. Evangelii gaudium
apostoli buzdítás, 270.
[12] Vö. Evangelii Gaudium
apostoli buzdítás, 24 és 270.
|